Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Napilapok

Újra kinevezték a lemondott államtitkárt (Magyar Hírlap)

2007. január 3. Diplomabotránya miatt a múlt év végén lemondott a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára. Januártól azonban – egy törvénymódosítás nyomán – a miniszterelnök újra kinevezte. Elképzelhető, hogy a tavaly ősszel kipattant diplomabotrány miatt Haraszthy László bepereli a Debreceni Egyetemet – tudta meg lapunk a környezetvédelmi tárca érintett szakállamtitkárától.

Hírportálok

Gyurcsány bontatja a falat az FVM-ben (Index)

2007. január 3. Információink szerint gőzerővel folynak az előkészületek a miniszterelnökség parlamentből való kiköltöztetésére. Gyurcsány Ferenc és stábja nem költözik messze: az FVM épületében már megvan az a terem, ahol a kormányüléseket tartják majd. Gyurcsány már többször is járt az FVM Kossuth téri épületében, hogy személyesen egyeztesse, melyik falat bontsák ki, és melyiket hagyják meg.

Napilapok

Új vezérkar az ÁPV Zrt.-nél (Magyar Hírlap)

2007. január 2. Napokon belül új testület veszi át az állami vagyonkezelő szervezet irányítását, mivel tegnap lejárt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának mandátuma. Lapunk értesülései szerint mindössze néhány napos interregnumról lehet szó, mert a Pénzügyminiszter (PM) előterjesztését az új igazgatósági tagokról a kormányfő hamarosan jóváhagyja.

Televízió

Rátaláltak az eltűnt Boeingre (HírTV)

2007. január 1. Még nincs hír az utasokról Indonéziában egy erdőben találtak rá arra az utasszállító gépre, amellyel korábban elvesztették a kapcsolatot a légiirányítók. Eltűnése után vészjelzéseket fogtak Szulavézi – más néven a Celebesz-szigetek – központi részéről.

Rádió

A vad vacsorája ezen a télen is biztos (MR)

2006. december 31. Bár eddig enyhe volt a tél, a vadgazdáknak most is figyelniük kell az etetésre, hisz az erdőlakók már megszokták a táplálékkiegészítést, és szükségük van vitaminokra is. Egész évben etetjük az állatokat – mondta Törzsök Gyula, a Kisalföldi Erdőgazdaság fővadásza.

Rádió

Leépítések az agrártárcánál (InfoRádió/MTI)

2006. december 30. Az idei 10.500-ról jövőre 9.200-ra csökken az agrártárca és háttérintézményeinek létszáma - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.

Napilapok

Persányi: 2006 a fordulatok éve (Világgazdaság)

2006. december 29. A fenntartható fejlődés felé elmozdulás éveként értékelte 2006-ot Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter MTI-nek adott nyilatkozatában. A miniszter szerint az idén fordulat következett be több fontos területen. Kiemelte a zöldenergia változó kormányzati megítélését, a mezőgazdaságot érintő környezetvédelmi fejleményeket, és az egyre inkább a figyelem középpontjába kerülő éghajlatpolitikát.

Hírportálok

Önpusztító illúziók (Hírszerző)

2006. december 30. avagy: miért erőtlen a világ politikai színpadán a zöld mozgalom? A zöldek ugyanazt a hibát követik el, mint amitől erőszakosan óvni próbálnak minket: nem látják a fától az erdőt. Veszedelmesen alááshatja a zöldek hitelét, ha deklarált céljuk valójában súlyos környezeti károkat okozhat.

Havilapok

Megjelent a ZalaErdő 2006. 4. száma

2006. december 31. Évzáró interjút olvashatunk benne Feiszt Ottó vezérigazgatóval, aki beszélt többek között az országos tűzifahiányról, és elmondta, hogy az EU csatlakozásunk előtt nyomott ára volt ennek a terméknek, „mondhatni a kutyának sem kellett”. Az elmúlt évek meghozták az erdőgazdálkodók által várva várt piaci fellendülést.

Hírportálok

Róka miatt borult egy Citroën (Lánglovagok)

2006. december 23. Az útra kiszaladt róka miatt a feje tetején landolt egy személygépkocsi szombaton hajnalban Zsámbék és Páty között. A Citroën C3-as Páty felé tartott, amikor az állat hirtelen elékerült a sötétségben.

Napilapok

Hegyek közt futva (Zalai Hírlap)

2006. december 30. Zalaegerszeg (ka) - Több mint egy évtizede már, hogy az esztendő utolsó zalai sporteseményét jelenti az egerszegi hegyimaraton, amelyet az idén a XII. Egerszegi Pylon-Meló-Diák Mountain Man néven rendeznek meg vasárnap 9 órától.

Napilapok

Gigantikus jéghegy indult útra Kanadában (Új Szó)

2006. december 30. Hatalmas jéghegy szakadt le egy kanadai szigetről. A leválás által okozott rengéseket még 250 kilométerre is lehetett érzékelni. A 11 ezer focipályányi jéghegy pillanatnyilag be van fagyva a Jeges-tengerbe.

Napilapok

Fenyővásár után (Zalai Hírlap)

2006. december 28. Nem minden kivágott fenyőt díszítettek fel Zalaegerszeg. - Az ünnepek elteltével kíváncsiak voltunk arra, hogy alakult az idei szezon a fenyőfaárusok számára, milyen volt a kereslet, hogyan alakultak az árak, mely fajták voltak a legkeresettebbek és legkedveltebbek, illetve, hogy mi lett a sorsa a sok feleslegesen kivágott fenyőfának.

Napilapok

Az oroszok már a Tátrában vannak (Új Szó)

2006. december 29. Szilveszterkor teltház van, tegnap óta már egyetlen szabad ágy sincs a hegyi üdülőkben A tátrai vendéglátósok „arany hétnek” nevezik a mostani időszakot, amely tulajdonképpen két hétig tart, köszönhetően az oroszoknak. – Míg karácsonykor csupán a szállodai ágyak 30–50 százaléka foglalt, december végén már nem lehet üres szobát találni – mondja Peter Chudý, a Tátrai Idegenforgalmi Szövetség igazgatója.

Napilapok

Erdészekkel és vadászokkal a környezetkárosítók ellen (Napi Gazdaság)

2006. december 28. Az uniós országokban is ritkán büntetnek szabadságvesztéssel A M.E.G.A.-botrány, a kunsági szemétügy csak abban erősíthetett meg mindenkit, hogy folyamatosan mérgezik élelmiszereinket természeti környezetünket. Sorozatunkban azt járjuk körül, miképp képes megvédeni bennünket a büntetőjog egyes cégek gátlástalanságától.

Napilapok

Itt a talpas, sehol a cserepes (Békés Megyei Hírlap)

2006. december 14. Fenyő – A luc a legnépszerűbb, erre a nyugdíjasoknak is futja. A megyeszékhelyen drágább, mint a kis településeken, de több szolgáltatás jár hozzá. A termelőnek és a kereskedőnek általában néhány száz forint a haszna.

Hírportálok

Köddé váltak a szarvasgombák (stop.hu)

2006. december 27. Nem találják a nagy lelőhelyeket, így eddig kevés sikerrel járt a szarvasgomba vadászat a Mecsekben, ahol pedig az elmúlt években rendre jelentős mennyiségű szarvasgombára bukkantak a gombászok. Az idén még tanfolyamon is oktatták a különleges csemege felkutatásának fortélyait - közölte a Mecseki Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Napilapok

Hét vadászterület ötvenezer hektáron (KISALFÖLD)

2006. december 19. Új határok: Már csak néhány egyezség hiányzik a megyében 2007. február 28-tól - a tízéves üzemtervi ciklus végén - átrendeződnek a vadászterületi határok. A megyében hét ügyben nincs még egyezség, két fellebbezés másodfokú elbírálás alatt áll, s egy bírósági per van folyamatban. A megye legnagyobb vadászterülete például hét részre bomlik.

Partnereink