Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Napilapok

Küzdelem szúval, gyapjaslepkével (Vas Népe)

2006. szeptember 1. Erdeink harmada egészséges, tünetmentes Korkép (ni)- Magyarországon 1988 óta minden évben felmérik az erdők egészségi állapotát. Nyugat-Dunántúlon tavaly elsősorban a lucosokat megtámadó szúfertőzés okozott károkat.

Napilapok

Tizennyolcan igényelték (Vas Népe)

2006. szeptember 1. Több mint 158 hektárnyi mezőgazdasági területet erdősítenének a megyében Megyei körkép (VN)- A gazdálkodók július végéig adhatták be a mezőgazdasági területek erdősítése után járó NVT-s támogatás igénylésére vonatkozó kérelmüket. A megyéből tizennyolcan összesen 158,64 hektár erdő telepítéséhez igényeltek vissza nem térítendő támogatást. A legtöbben akácot telepítenének.

Napilapok

Közmunkások lepik el az erdőt (Délmagyarország)

2006. augusztus 30. Erdőgondozás, például csemeteápolás, az áradás okozta károk helyreállítása a feladata azoknak az embereknek, akik szeptembertől három hónapig közmunkát végeznek az erdőgazdaságban. Sokuk évek óta munkanélküli, a közmunka jelenti számukra szinte az egyetlen lehetőséget a család fönntartására.

Napilapok

Terítékre került vadászat (Somogyi Hírlap)

2006. augusztus 28. VADÁSZNAP Baklövés helyett bemutatkoztak, főztek és szórakoztattak Szakmai beszélgetések vadétkekkel párosítva. Az ország vadászai találkoztak a hétvégén Szőcsényben és fogadták a mintegy tízezer érdeklődőt.

Hírportálok

Ökológusok szélmalomharca (Kárpátinfo)

2006. szeptember 4. Norvégiában szélmalmok tizedelik a tengeri sasokat, mivel a partokon egy sor szélmalmot telepítettek a madarak vonulási útján. A vészjelzést brit ökológusok adták le, akik a Skóciába tervezett szélmalmok elleni kampányuk részeként figyelték a norvég partoknál működők hatásait a Smola-szigeteki madarak életére.

Napilapok

Közmunkások tisztítják meg az erdőket (Népszabadság)

2006. szeptember 4. A Nyírerdő Erdészeti Zrt. területén csaknem 350 közmunkást foglalkoztatnak szeptember elsejétől decemberig, a több mint százmillió forintba kerülő programot a kormány 90 millió forinttal támogatja.

Napilapok

Egyre nagyobb somogyi rengeteg (Somogyi Hírlap)

2006. augusztus 29. PROGRAM 700 millió forintos támogatást kapnak a jogosultak Egyelőre nem úsznak pénzben a fagazdaságban érintett vállalkozások, de az ősszel és tavasszal újabb 1650 hektár erdő telepítését tervezik Somogyban.

Napilapok

Amiért még járnak a börzsönyi kisvasutak (Magyar Nemzet)

2006. szeptember 4. A személyszállító kisvasutak fénykora Magyarországon az ötvenes és a hetvenes évek közé esett, legalábbis ezek a többnyire a századforduló táján kiépült és eredetileg rönk-, szén- vagy kőszállításra használt szerelvények akkoriban voltak a legnépszerűbbek. A Börzsönyben ma három kisvasút szállítja a kirándulókat, az üdülőházak tulajdonosait és a helyieket. A legismertebb a Kismaros és Királyrét között közlekedő szerelvény.

Napilapok

Jobbágyság (Magyar Nemzet)

2006. szeptember 2. Az óriási mértékű falopás már a székelység létét fenyegeti, mivel megszűnik a térség legfontosabb jövedelemforrása Nem a kisemberek, hanem a politikai kapcsolatokkal rendelkező nagyvállalkozók okoznak jelentős károkat a székelyföldi erdőkben. Hatmilliárd dollár értékű fát loptak el a kilencvenes évek közepén Hargita és Kovászna megyében - állítja Garda Dezső RMDSZ-képviselő, aki még saját pártjával is szembekerült az erdőmaffia ellen vívott harcában. A romániai magyar politikus szerint a székelységet nem az erőszakos elrománosodás, a negatív népszaporulat vagy a kivándorlás fenyegeti legjobban, hanem az erdők letárolásából eredő gazdasági-ökológiai katasztrófa.

Napilapok

Csiperkének néztem a gyilkos galócát (Blikk)

2006. szeptember 2. Rendőrök vitték Józsit (56) gyomormosásra Magyarpolány - Öt embert mérgezett meg Gy. József (56), és még magát is, amikor az erdőben szedett gombából paprikást készítettek, és a vacsoramaradékból megkínálta a szomszédokat. Egy idős nőt életveszélyes állapotban vittek kórházba, a többiek állapota kielégítő.

Napilapok

Nem látni a fától az árat (Vas Népe)

2006. augusztus 30. Szeptember elsejétől legalább huszonöt százalékkal drágul a tűzifa, ami egyelőre hiánycikk Körkép - Nagy a titkolózás tűzifa ügyben: sem a kitermelők, sem a forgalmazók nem nyilatkoznak szívesen az árakról. Csak néhány dolog biztos: szeptembertől emelkedik az ár, és most kevés helyen lehet tűzifát kapni.

Hírportálok

Az első hó Romániában (relatio.ro)

2006. augusztus 31 Több helyen is lehullott az első hó Romániában: a Retyezát, a Páring és a Radnai havasok is "fehérbe öltöztek", 10-15 centiméter hó hullott ezen helyeken.

Hetilapok

Tar és kamu? (Magyar Narancs)

2006. augusztus 31. Válasz Jávor Benedeknek Jávor Benedek erdők iránti elkötelezettségét nem vonjuk kétségbe, mégis úgy gondoljuk, hogy indokolatlanul zúdítja az erdésztársadalomra kemény kritikáját (lásd: Bizony, tar és kamu, Magyar Narancs, 2006. június 22.). írása sok, az elmúlt időszakban aktuálissá vált témát ölel fel, ám kerüli mélyebb kifejtésüket. Ha kitekintünk Európába, azt tapasztaljuk, hogy a természet erőforrásaival való gazdálkodás e kritikus megközelítése korántsem egyedüli jelenség.

Napilapok

Elfeledett erdőgazdálkodás (Új Néplap)

2006. augusztus 31. Hazánk 2007-2013 között 1200-1300 milliárd forintot költhet agrár- és vidékfejlesztésre. Az uniós támogatás felhasználásának alapjául a vidékfejlesztési stratégiai terv szolgál, amelyből lényegében kimaradtak az erdészeti jogcímek vagy nem kapnak kellő hangsúlyt.

Hírportálok

Fogynak az esőerdők (Kárpátinfo)

2006. augusztus 31. Az esőerdőnek is mondott trópusi őserdők fáival csak kevés érintett államban gazdálkodnak tervszerűen. Az úgynevezett védett területeken pedig ősállapotban hagyják őket, s ez sietteti pusztulásukat. A veszteség mértékének pontos megállapítására újabb nemzetközi felmérést kezdeményeznek a kutatók.

Napilapok

Gigantikus gomba (Zalai Hírlap)

2006. augusztus 24. Nagykanizsa (bb) - Óriási meglepetés érte az Alkotmány Mgtsz. tehenészetének legelőjén gombászókat, hiszen az egyik bozótosban egy hatalmasra nőtt pöfeteggombát találtak. A hatalmas hófehér gombára véletlenül találtak rá a gondozók, akik nem akartak hinni a szemüknek. A bozótosban megbúvó gomba szinte sokkolta megtalálóit, hiszen eredeti méretének többszörösére növekedett.

Partnereink