Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Sajtószoba

1 221 cikk

Sajtószoba

Az Erdők a közjóért kötet országjárása - Szécsény

Országos Erdészeti Egyesület Erdők a Közjóért Szakosztály Közönségkapcsolatok Szakosztály Budapest, Fő u. 68. MEGHÍVÓ Egyesületünk közreműködésével elkészült az „Erdők a közjóért”-című kötetünk második kiadása, melyet szeretnénk eljuttatni minden 500 főnél nagyobb lélekszámú magyarországi település polgármesterének, hangsúlyozva az erdők nem anyagi jellegű szolgáltatásait, egyértelművé téve azt a tényt, hogy az erdészek nem csak fakitermeléssel foglalkoznak. A kiadvány üzeneteinek azzal is nyomatékot szeretnénk adni, hogy az érintett polgármestereknek az egyes erdőgazdaságok szakemberei adják át könyvünket. A kötetek átadását két erdészeti zrt.-nek egy időben, az egyik erdőgazdaság illetékességi területén, az érintett városházán, a polgármester jelenlétében tervezzük erre az alkalomra összehívott sajtótájékoztatóval összekapcsolva.

Sajtószoba

MOÓR ARTHUR ANEKDOTÁKAT GYŰJTÜNK

25 éve hunyt el Dr. Moór Arthur professzor Moór Arthur (1923-1985) a XX. század második felének kiemelkedő soproni professzora volt. Méltatását olvashatjuk az EL 1993. július-augusztusi számának 233. oldalán: http://epa.oszk.hu/01100/01192/01356/pdf/EL_128_07-08_1993_227-236.pdf. Tervezett szobrával kapcsolatban az EL 2010. januári számában írtunk Róla.

Sajtószoba

ÖN KORMÁNYZATOK ÉS ERDÉSZETEK ÉRTÉKTEREMTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ÖN KORMÁNYZATOK ÉS ERDÉSZETEK ÉRTÉKTEREMTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSE Meghívó Tisztelettel meghívom önt a KEFAG Zrt. ünnepélyes évadnyitójára. A rendezvény időpontja: 2010. február 26. (péntek), 11.00 óra A rendezvény helyszíne: Kecskemét, József A. u. 2. KEFAG Zrt. Központ

Sajtószoba

Téradatok és kezelésük

Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. február 25-én (csütörtök) 10.00 órától SIrman Ferenc szakállamtitkár részt vesz a HUNAGI (Magyar Geoinformációs Szövetség) Mindenért fizetni kell? Avagy téradatok és kezelésük szabad hozzáféréssel című konferenciáján.

Sajtószoba

Az OEE Közönségkapcsolatok Szakosztály fotótanfolyama

Kedves Kolléga! Látva a szakmában/szakmáról megjelenő számos, bizonytalan kézzel készített (alul-, túlexponált, rosszul komponált) fényképfelvételt, a tavaly nagy érdeklődés mellett, sikeresen megtartott fotótanfolyamot idén ismét meghirdetjük.

Sajtószoba

II. Magyarországi Klímacsúcs

2009. február 19. - Koppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért Célja a közös párbeszéd előmozdítása a tudomány, a gazdaság valamint a politikai élet magas rangú képviselői között a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés elérése érdekében.

Sajtószoba

Erdőgazdálkodás gyakorlati szemszögből

Tisztelt Erdészeti Szakirányító, Erdőgazdálkodó, Erdőtulajdonos és Érdeklődő! Az erdőgazdálkodás jogi környezetének megváltozása maga után vonta az erdészeti igazgatásban eddig megszokott eljárások módosítását. Az erdészeti igazgatás számára fontos ezen módosítások megismertetése az erdőgazdálkodásban érdekeltekkel.

Sajtószoba

III. Megújuló Energia Fórum- Biomassza 2010 Konferencia

Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. február 12-én (péntek) 930 órakor Gőgös Zoltán államtitkár előadást tart a III. Megújuló Energia Fórum- Biomassza 2010 Konferencián

Sajtószoba

Lássuk a medvét!

Meghívó A Pilisi Parkerdő Zrt., valamint a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt 2010. február 17-én, 10.30 órára Medvekifutó ünnepélyes átadására valamint lakóinak bemutatására Házigazda: Zambó Péter Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója és Bene Zsolt a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezetője

Sajtószoba

RIEZING NORBERT PhD értekezésének munkahelyi vitája Sopronban

MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait RIEZING NORBERT doktorjelölt PhD értekezésének munkahelyi vitájára Disszertációjának címe: „Vértesalja erdei”

Sajtószoba

A bánáti bazsarózsa megőrzése

SAJTÓMEGHÍVÓ A bánáti bazsarózsa megőrzése, komplex élőhelyvédelem a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben és közvetlen környezetében

Sajtószoba

A II. Magyarországi Klímacsúcs

2009. február 19. II. Magyarországi Klímacsúcs Koppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért Célja a közös párbeszéd előmozdítása a tudomány, a gazdaság valamint a politikai élet magas rangú képviselői között a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés elérése érdekében.

Sajtószoba

Agrárkönyvtárosok Író-olvasó találkozója

MEGHÍVÓAz Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ szeretettel meghívja Önt az Agrárkönyvtárosok író-olvasó találkozójára, amelyen bemutatkoznak a Mezőgazdasági Könyvhónap szerzői. A rendezvény időpontja: 2010. február 16. (kedd) 10 óra 30 perc Regisztráció: 10 órától A rendezvény helyszíne: Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Tessedik terem és Agrár-szakirodalmi Szolgáltatóház 1012 Budapest, Attila út 93. (a Déli pályaudvar közelében)

Sajtószoba

Az EMSzE szarvasgombászati tanfolyamai 2010-ben

Az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület alapfokú szarvasgomba-gyűjtői, valamint középfokú szarvasgomba-termesztői és -gazdálkodói tanfolyamot indít.

Sajtószoba

Az MGSZH évértékelő sajtótájékoztatója

MEGHÍVÓ 2010. február 1-jén (hétfőn) 9.30 órakor Lukács László a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke, Dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettes, és Lajkó Ákos természeti és genetikai erőforrásokért felelős elnökhelyettes évértékelő sajtótájékoztatót tart.

Partnereink