Szerencse fel! (Magyar Nemzet)
2010. január 2. - Történelmünkből, kultúránkból néphagyományunkból erőt meríthetünk
2010. január 2. - Történelmünkből, kultúránkból néphagyományunkból erőt meríthetünk
2010. január 2. - Teixeira de Souza 15 éve, földet keresve jutott el erre az Amazonas vidék mélyén található, tikkasztó éghajlatú településre. Húsz acrét vett, ám, mint elmondta, nála nagyobb hatalmú farmerek, akik hátukon puskával járják ezt a vadnyugati vidéket, arra kényszerítették, hogy földje nagy részét bagóért eladja nekik.
2010. január 1. - Az ELTE és a Göddöllői Egyetem részvételével a klímakutatás, a megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT).
Hírek Fotók: Greguss László Géza Greguss Pál botanikus, tanszékvezető egyetemi tanár 1889. dec. 31-én született Tornyán.
Célegyenesbe ért az Európai Duna Stratégia magyarországi előkészítése, Magyarország felkészült a Duna menti együttműködés integráló szerepének betöltésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az MTI-vel.
2009. december 29. - A Dél-erdélyi Regionális Meteorológiai Központ szebeni jelentése szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokú a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, jellemzően 1800 méter fölött.
2010.01.01. - XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára. Az új év kezdetén szeretnék szívből békét kívánni minden keresztény közösségnek, a nemzetek vezetőinek és minden jóakaratú embernek az egész világon.
Bár több faj esetében is felderengett halvány reménysugár az év folyamán, az állat- és növényfajok tömeges kihalása alapvetően változatlanul folytatódott 2009-ben - értékelte az évet a Természetvédelmi Világalap (WWF) szakértője, Volker Homes.
Hírek „A tölgy és a bükk tanított meg törvényedre, Uram.” Szent Bernát
Életút 100 éve született Neuwirth János erdőmérnök, szakíró, tanszékvezető egyetemi tanár a magyar erdőművelés kiváló elméleti és gyakorlati szakembere.
2009. december 30. - Az Egererdő Zrt. az ország negyedik legnagyobb erdőgazdasága, megyénk egyik legjelentősebb munkaadója. A tűzifától a parkettán át sok formában jelen vannak környezetünkben. De legfőbb termékük: maga az erdő.
2009. december 30. – A földért életjáradék program ügyében döntés született: ki kell írni a pályázatokat, miként a már kiírt állami földhaszonbérleti és - értékesítési ajánlatok esetében sem késlekedhet az állam – mondta tegnap Gőgös Zoltán, az agártárca államtitkára a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ben lezajlott munkamegbeszélés után.
2009. december 30. - Enying belterületén, a 64-es főúton állítottak meg a rendőrök egy gépkocsit, benne egy kislángi és két enyingi férfivel.
2009. december. 29. - A napokban ünnepelte megalakulásának 14. évfordulóját a Zöld Párt. Ezzel az ünneppel egy időben egyfajta válságtanácskozást is tartottak, ami hazánk gazdasági helyzetéről, társadalmi állapotáról és környezeti problémáiról szólt.