Az MTA elnökségének nyilatkozata (Magyar Tudomány)
2009/07 - AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ HAZAI FELADATOKRÓL
2009/07 - AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ HAZAI FELADATOKRÓL
2009.07.23 - Sopron - A tervek szerint őszre elkészül a Várhely kilátó felújítása. A több mint ötmillió forintos összeget a Taeg Zrt. saját beruházási keretéből fedezi.
2009. július 23. - Minden orrvadászt állatkínzásért vonna felelősségre az MSZP. Orosz Sándor szocialista országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az utóbbi időben előfordult, hogy egy orvvadászt - miután fellebbezést nyújtott be - csak lopás miatt vonták felelőssége.
Amint arról korábban beszámoltunk, motorfűrészt használt egy coloradoi férfi, hogy megküzdjön a rátámadó pumával Woyoming északnyugati részén, ahol a férfi feleségével és két kisgyermekével kempingezett.
2009. július 23. - Tűz ütött ki a Győr megyei Iván, Gyóró és Cirák térségében lévő erdőben, 8-10 hektáron ég a vágástéri hulladék és a fenyveserdő - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Madrid - Négy tűzoltó meghalt, két társuk súlyosan megsérült kedden egy erdőtűzben Katalónia déli részében - közölte az északkelet-spanyolországi régió kormánya.
Madrid - Négy tűzoltó meghalt, két társuk súlyosan megsérült kedden egy erdőtűzben Katalónia déli részében - közölte az északkelet-spanyolországi régió kormánya.
Akik olvassák a ForestPress sajtószemléjét, megfigyelhették, hogy az Erdészeti Lapok és Az Erdő digitális archívumának tárgyhavi kínálatából szemlézek általam érdekesnek tartott írásokat. Ezúttal azonban kivételt teszek.
1949. április - Erdőpolitikánknak kell ebben az országban megteremteni azt a természeti környezetet, amely egészségünk pusztulását, a talajerő csökkenését megállítja és magasabb rendű biológiai fejlődés feltételeit teremti meg. Ezért az erdőpolitika: mindenki ügye. Mindenki ügye azért is, mert az életben maradás puszta rideg tényét veti fel könyörtelen valóságban.
2009. július 22. - A köztársasági elnök zöld utat adott az új erdőtörvénynek. Az új változat elfogadása mellett kiálló WWF Magyarország szerint az új törvény számos eleme jelent az erdők védelme szempontjából előrelépést.
2009. július 21. - Utolsó forduló A természet hét csodája közé kerülhet a Grand Canyon, a Nagy-korallzátony vagy a német Fekete-erdő, mivel egy globális közvélemény-kutatás bejuttatta őket a legesélyesebb 28 közé, a szavazás utolsó fordulójába.
2009. július 19. - Tudta ön, hogy egy szúnyog – a szelek szárnyán – akár 18 kilométer megtételére is képes egy nap alatt?
2009. július 17. - Úgy is mondhatnám, hogy az anyatejjel együtt szívtam magamba a gombák, a gombázás szeretetét – veszi át a szót Barnabás édesapja, Károlyi Jenő.
2009. július 22. - Nem jutott döntőbe a Retyezát Nemzeti Park a világ hét természeti csodája címért zajló versenyben.
2009. július 18. - ÁRHULLÁM A károk egy részét már helyreállították Gemencben
Hírek Elkészült a 2009. évi vándorgyűlésről összeállított fotóalbum.
Az erdőre épülő ágazat mintegy 60 millió embert foglalkoztat Kínában.
2009. július 17. - Egy amerikai férfi éppen családjával kempingezett, amikor egy puma megtámadta. A férfi nem ijedt meg, hanem láncfűrésszel védte meg magát.