Cédulák a fenyőgallyon (Somogyi Hírlap)
2008. december 12. - MÁR VÁGJÁK Egy nordmannért tizenkétezer forintot is elkérnek Megkezdték a karácsonyfának való kivágását. Kevesebb lesz, mint tavaly, és idén sem adják olcsóbban...
2008. december 12. - MÁR VÁGJÁK Egy nordmannért tizenkétezer forintot is elkérnek Megkezdték a karácsonyfának való kivágását. Kevesebb lesz, mint tavaly, és idén sem adják olcsóbban...
2008. december 12. - Vágva olcsón, saját gyűjtéssel ingyen is ad erdejéből az önkormányzat a falusiaknak Varászlón a segély helyett tűzifát is kérhet a rászoruló az önkormányzattól. Ám ezzel a lehetőséggel eddig még nem élt senki a faluból - tudtuk meg Gresa Gyula polgármestertől.
2008. december 17. - KISVASUTAK: TÚLÉLÉSI KÍSÉRLETEK Évről évre több turistát szállítanak a hazai kisvasutak, amelyek már nem kapnak állami támogatást, sőt egy abszurd jogszabály miatt voltaképpen egytől egyig törvénytelenül zakatolnak
Az Országos Erdészeti Egyesület, a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége és a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség elnökei levelet írtak Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 11. Gráf József úr, miniszter Tisztelt Miniszter Úr!
2008. december 17. - Hazánkban jelenleg kétmilliárd ( helyesen: kétmillió! - Z.Z. ) hektár területet borit erdő, ami az ország 20 százaléka. Ezzel alatta maradunk a 36 százalékos uniós átlagnak. Magyarországon évente közel tízmillió köbméternyi fa pusztul el különböző okokból. A politika és a társadalom tétlenségét látva Holdampf Lajos saját kezébe vette a fák ügyét. Civil összefogást kezdeményezett. Neves közéleti személyiségek támogatásával, valamint hárommillió forint alaptőkével létrehozta a Földanya Alapítványt.
2008. december 13. – Park - Két tó mellett is szisztematikusan irtották ki az állítólag elöregedett fákat - engedéllyel
2008. december 11. - A pusztasomorjai városrészben a kiserdőt szabadidőparkká alakítanák át s gondoznák is. A ma igen elhanyagolt területen több mint kétszázötven tulajdonos osztozik. A rendezést patthelyzet nehezíti.
(Komárom-Esztergom Megyei Hírlap) - 2008. december 10. - Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv (ÚMVP) keretében meghirdetett 30 ezer hektárnyi fásszárú, illetve lágyszárú energia növény támogatási-pályázat mintegy 10 százalékára, vagyis eddig 3 ezer hektár telepítésére érkezett támogatási igény - jelentette be a földművelési tárca államtitkára még november végén.
2008. december 12. - A cseh vadászok idén télen 80 ezer vaddisznót akarnak kilőni, hogy csökkentsék a populáció létszámát
2008. december 13. - A Magyar Madártani Egyesület (MME) és a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság) együttműködési megállapodást írt alá a ragadozómadarak védelmében.
2008. december 16. - Rédics (ag) - Fenyőfatolvajokat fogtak el a rendőrök Lenti közelében.
2008. december 10. - KARÁCSONY Elegendő és jó minőségű fa lesi az ünnepre - Megkezdődött a fenyőfák árusítása - ezúttal is nagy a választék
2008. december 10. - Van, ahol már szombaton árulták az illatozó, különböző nagyságú és formájú fenyőfákat, de a legtöbb településen igazán csak e héttől kezdve jelennek meg az árusok portékáikkal a kijelölt telephelyeken.
2008. december 10. - KARÁCSONYFA Az emberek egyelőre felmérik a kínálatot TATABÁNYA A hét végén még hiába kerestük őket, de tegnapra megérkeztek a megyeszékhelyre a fenyőárusok.
2008. december 10. – MAGYARORSZÁG - Évente egy magyar 1,2 tonna élelmiszert fogyaszt el, ebből csupán 40 dekányit tesz ki a méz. A folyékony aranyat mégis „megéri hamisítani", busás haszon származik belőle. Idén a vizsgált (magyarországi) minták 65-70 százalékánál találtak rendellenességet. - „A különféle népi praktikák ellenére a hamisított mézet szinte lehetetlen felismerni.”
2008. december 3. - Miskolc (ÉM) - Vannak jó, igen jó hírek a vadászok háza tájáról, és van a jó ideje fennálló rossz, ami viszont egyre rosszabb. Utóbbi nevei: orvvadászat, lopás, garázdaság. Csak széleskörű összefogással lehet felvenni ellenük a harcot - hangzott el.