Szarvas ugrott eléjük: öt sérültje van a balesetnek (InfoRádió/MTI)
2008. március 30. - Öten sérültek meg egy magyar rendszámú gépkocsiban szombaton este Szlovákiában, miután a jármű egy az útra kifutó szarvast gázolt el.
2008. március 30. - Öten sérültek meg egy magyar rendszámú gépkocsiban szombaton este Szlovákiában, miután a jármű egy az útra kifutó szarvast gázolt el.
2008-03-31 - A rendszerváltozás kezdete óta már többször kerintek olyan hírek, hogy az állami erdővagyon is magánkézbe kerülhet. A hírek nem bizonyultak igaznak, hiszen a tervek szerint ez a legértékesebb erdőállomány közös tulajdonban és állami kezelésben marad.
2008. március 29. - Budapest (os) - Látványos bemutatókban és szórakoztató show-ban lesz része annak, aki ellátogat a 15. Nemzetközi fegyver, horgászat, vadászat kiállításra. A Budapesti Vásárközpontban csütörtökön megnyílt eddigi legnagyobb FeHoVán 12 ország 230 kiállítója 8250 négyzetméteren mutatkozik be. Megyénket négy kiállító képviseli.
2008. március 29. - Zalaegerszeg (ag) - Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a mondás. De mi vonatkozik a fákra? Ugyanez, ha gondját viselik, s nem csak a hasznát akarják húzni. Mármint az erdőknek, amelyekből megyénkben 112 ezer hektárnyit tartanak nyilván.
2008. március 29. - Zalaegerszeg - Nemcsak a parkolóépítéshez szükséges fákat vágják ki a Dózsa ligetben. Körülbelül ötven fát távolítanak el jövő héten, hogy hozzákezdhessenek a park teljes felújításához.
2008. március 29. Az elhangzott műsor itt tölthető le. A file mérete: 4.2 MByte.
Tisztelt Hölgyem/Uram! Tisztelettel meghívjuk a Dél-Dunántúli Régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napjára, mely 2008. április 26-án (szombaton), Lengyel-Annafürdőn kerül megrendezésre. Rendezvény célja: Erdészeti Erdei Iskolák és környezeti nevelési programjaik Bemutatása, kiemelten a Dél-Dunántúli Régióban Rendezvényt szervező erdészeti erdei iskolák: Turisztikai és Természetismereti Központ, Lengyel-Annafürdő (Gyulaj Zrt.) Mecseki Erdészeti Zrt. Erdészeti Erdei Iskolája -Mókus-suli Gemenci Erdei Iskola Pörböly (Gemenc Zrt.) Sziágyi Erdei Iskola (SEFAG Zrt.)
Jelenleg elsődleges feladatnak nem az erdészeti társaságok összevonását tartjuk, hanem az állami erdőgazdálkodás küldetésének világos megfogalmazását, a társaságok tartalékainak feltárását és egységes működésük kialakítását, gazdálkodásuk megerősítését.
2008. április 26-án (szombaton), Lengyel-Annafürdőn rendezik a Dél-Dunántúli Régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napját A rendezvény célja, hogy bemutassák a Dél-Dunántúli Régió erdészeti erdei iskoláit és környezeti nevelési programjaikat.
A világ most nagyon súlyos válságba került - jelenti ki Mário Soares portugál ex-államfő. Barcelonában egyetemisták tüntettek a bolognai felsőoktatási rendszer tervezett bevezetése ellen: úgy érzik, a felsőoktatást a privatizáció fenyegeti, és ezzel ki akarják zárni belőle a szociálisan kedvezőtlen helyzetben élőket. Amint arról korábban beszámoltunk, a NYME vezetése a közelmúltban rendezett fórumot a felsőfokú erdészképzésről.
Hírek A SUSTRANS a fenntartható közlekedést szolgáló jótékonysági szervezet. Az elnevezés a sustainable transport rövidített betűszava. A szervezet az Egyesült Királyság valamennyi polgárát érintő kihívásokra keresi a gyakorlati, újszerű megoldási lehetőségeket a közlekedésben és a szállításban, hogy az emberek választhassanak az egészségük és a környezetük javát szolgáló utazási, közlekedési lehetőségek között – olvasható a sustrans.org oldalon.
Hírek Háborúság bontakozott ki az őslakos jegesmedvék és a helyőrség katonái között a Jeges-tengeren lévő Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoport Déli-szigetén, illetve a jegesmedvék miatt a katonák és a moszkvai környezetvédelmi hatóság között.
2008. március. 27. - Kutyával vadásztak a Kutas közelében lévő magánerdőben. Az öt helybeli, három fiatalkorú és két gyermek) két nagytestű kutyával hajtottak egy vadat, arra számítva, az állat elfárad, lelassul s így a kutyák könnyen el tudják kapni
2008. március 28. - Elképzelhető, hogy a rövid távon sikerekkel járó spanyolországi hiúzmentés hosszú távon mégsem tudja megakadályozni az állatok kihalását. A kutatók az ibériai hiúz fennmaradásának már csak 5 százalékos esélyt adnak.
Hírek A Magyar Rádióba delegálhat kurátort a sorsolás eredménye alapján a Magyar Erdőgazda Szövetség Kisorsolták a közmédiumokat felügyelő kuratóriumok helyeit. A Magyar Golyósportok Szövetsége a rádiót, a tévét pedig a Magyar Bábművészek Szövetsége is felügyelheti ezentúl. A sokkozók, az allergiások és a fémipari dolgozók és a nyugdíjasok is bekerültek a kuratóriumokba.
Hírek Csíz (Carduelis spinus) A kis fekete-sárga madár, mely élelemet keresve vette útját a brit kertek felé, hosszú évek óta a szigetország legnagyobb csíz invázióját okozhatja – olvasható a The Guardian oldalán.
2008. március 28. - A ritka, indiai rinocéroszok száma emelkedik Nepálban, mutatta ki egy kormányzati felmérés A terepmegfigyelés során mintegy 408 állatot figyeltek meg két hét alatt a Royal Chitwan Nemzeti Parkban, mely egyike az utolsó, a veszélyeztetett állatoknak otthont adó helyeknek.
2008. március 28. - A felére csökkent e nemes nagyragadozók száma a világon az elmúlt húsz esztendőben – a megdöbbentő adatot a Természetvédelmi Világalap tette közzé a minap. Szám szerint ez azt jelenti, hogy a korábbi hétezerrel szemben ma mindössze háromezer-ötszáz tigris él az őserdőkben.