Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek az erdő világából

Friss hírek

Napilapok

Veres: Még az idén vehetünk részvényeket (Magyar Nemzet)

2008. február 21. - Három hónapon belül biztosan nem, de még az idén kikerülnek a tőzsdére a még meglévő állami cégekből az első olyan részvények, amelyekre az állampolgárok valamilyen kedvezményes formában tehetnek szert - jelentette be tegnap Veres János. A pénzügyminiszter elmondta: a kormány felkérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t és a döntéseket hozó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT), hogy márciusig állítsa össze a programban számba vehető állami vállalatok listáját, és gyorsított ütemben végezze el e cégeknél a vagyonfelmérést.

Napilapok

Nem lesz ingyenvagyon-osztogatás (Népszava)

2008. február 21. - Adó-és járulékcsökkentésre 200-250 milliárd forint van Nem cáfolta tegnap lapunk kérdésére Veres János pénzügyminiszter, hogy a Szerencsejáték Zrt., illetve a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. is bekerülhet a későbbiekben a Gyurcsány Ferenc kormányfő által hétfőn meghirdetett Új Tulajdonosi Program keretében jegyezhető cégek közé.

Napilapok

Áprilisra összeáll a szóba jöhető cégek listája (Napi Gazdaság)

2008. február 21. - A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek és a pénzügyi tárcának március végéig kell összeállítania azoknak a cégeknek a listáját, amelyek részleges privatizációja szóba kerülhet az új tulajdonosi program részeként - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Az első cég részvényeinek bevezetésére még az idén sor kerülhet.

Televízió

Zavargások Brazíliában (RTL Klub)

2008-02-21 - Súlyos összecsapások voltak tüntetők és szövetségi rendőrök között a brazíliai Para városában. Legalább 2 ezren vonultak fel, majd gyújtogattak, lezárták az utakat és megtámadták a rendfenntartókat, akiket azért vezényeltek a városba, hogy megvédjék a brazil környezetvédelmi ügynökség munkatársait.

Hírek

Erdőlopás Tiszabercelen (MTI)

Háromszáz nyárfát vágtak ki és loptak el egy magántulajdonú tiszaberceli erdőből ismeretlen tettesek, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

Krónika

Helyszíni szemle Piliscsabán (ForestPress)

Fotó: ForestPress A pilisi Kis-Széna hegynél mintegy 2,5 hektár erdőterületet vágtak tarra engedély nélkül januárban Amint arról korábban beszámoltunk, civil szervezetek jelezték, hogy 2008. januárjában magántulajdonú erdőterületen engedély nélkül végeztek tarvágást.

Hírek

Csehország is védi a túzokot (CTK/MTI)

Prága - Csehország is csatlakozott a kihalás fenyegette túzok védelméhez, jóllehet az országban már alig fordul elő a darualakúak rendjébe tartozó, pulykaméretű madár. Martin Bursik környezetvédelmi miniszter aláírta hétfőn a nemzetközi túzokvédelmi memorandumot. A nemzetközi egyezményhez így már 13 csatlakozott abból a 16 közép- és kelet-európai országból, amelyek területén (még) előfordul a nyílt vidékek jellegzetes földlakó madara.

Rádió

Szélmalomharc az orvvadászok ellen? (MR)

2008. február 20. - Elektromos csapda, enyves pálca, és gereblyézés: egyre brutálisabbak a rabsicok, akiket csak nehezen ér utol a törvény szigora. Az orvvadászok, akik szinte minden határt átlépnek, minden elérhető technikát megragadnak, és semmit sem tartanak tiszteletben.

Napilapok

Már a Duna-parton is pusztítják a fákat (Magyar Nemzet )

2008. február 20. - Az elmúlt hetekben a 10-es főút egyik, a festői Duna-part melletti szakaszán, Süttő Neszmély felé eső részén módszeresen kiirtották a fákat. Több ezer köbméterre tehető már a Natura 2000 hálózat védelme alá eső területen a kivágott fa mennyisége.

Krónika

Erdészeti vezetők a Parlamentben és az MNV ZRT.-nél (oee/ForestPress)

Az erdészeti társaságok tízmilliárdos nagyságrendű költségvetési befizetéseiről nem lehet lemondani. A Parlament hétfői ülésének szüneteiben Ormos Balázs, az OEE főtitkára szót váltott az országgyűlési képviselőkkel az erdészet, az állami erdőgazdálkodás aktuális változásairól. A képviselők készségesen hallgatták meg az egyesület javaslatait és mondták el véleményüket.

Hírportálok

Gyakran fordul a ravasz fatolvaj Zsigulija [origo]

2008. 02. 20. - Ezer hektárnyi erdő kivágásával hárommillió köbméter fát lopnak el minden évben Magyarországon, amivel 2-3 milliárdos kárt okoznak a bűnözők - állítja egy friss rendőrségi jelentés. A legtöbbet vérprofi, akár 50 fős, gépekkel dolgozó bűnbandák kaszálnak, míg mások gyerekekkel dolgoztatnak.

Televízió

Évente 3 milliárdos kárt okoznak a fatolvajok (RTL Kub)

2008-02-20 - 3 milliárd forintos kárt okoznak évente a fatolvajok azzal, hogy 3 millió köbméter fát lopnak el. Sokat az erdőkben élő hajléktalanok tüzelnek el, de egyes cégek is iparszerűen irtják a fákat, majd eladják azokat.

Rádió

Búcsút inthetünk a pannon csigának (InfoRádió)

2008. február 20. - Magyarországon egyebek mellett a pannon csiga és a sárga ibolya is eltűnhet a klímaváltozás miatt. Korábban több millió évbe telt egy-egy állat vagy növényfaj kihalása, ez most néhány évtizedre rövidült le.

Partnereink