Hízik a kínai sivatag (Szabad Föld)
2008. február 8. - Kína nagy sivatagjai, az ország észak-keleti részén fekvő Takla-Makán, illetve a mongol–kínai határ mentén elterülő Góbi egyre inkább kinövik magukat.
2008. február 8. - Kína nagy sivatagjai, az ország észak-keleti részén fekvő Takla-Makán, illetve a mongol–kínai határ mentén elterülő Góbi egyre inkább kinövik magukat.
2008. feb 8. - Új monográfia jelent meg vidékünkről – Gömör és Nógrád határán Jelen sorok írója bevallja: elfogult, ha a Karancs-Medves-vidékről esik szó.
2008. február 09. - Nagykanizsa - A Zalaerdő Zrt. által gondozott 55 ezer hektárnyi erdőből az idén 640 hektár kerül véghasználatra, avagy ennyit vágnak ki. A munka dandárja októbertől márciusig tart. Az 5-6 fős favágóbrigádok tagjai ilyenkor alapozzák meg éves megélhetésüket. Szerdán a Bajcsa melletti tölgyesben dolgoztak a Herczeg-brigád tagjai: a talaj éppen csak süppedős, közben a nap hétágra süt, fagynak nyoma sincs.
2008. február 09. - A Helikon Kastélymúzeum által életre hívott Vadászati Múzeum, s annak részeként a történelmi modellvasút- kiállítás látnivalói újabb ritkaságszámba menő élménnyel szolgálnak a Keszthelyre látogatók számára. Az épülettel az első olyan létesítmény készült el, mely a történelmi kastélyparktól egykor leszakított, évtizedeken át katonai laktanyaként használt részt visszakapcsolja az eredeti egységbe.
Évente többezer síelő mászik ki a helikopterekből hogy a helizésnek hódoljon. A sportolók kiszedik sí- vagy snowboard felszerelésüket a helikopterből, felkészülnek, majd lesiklanak a sokezer négyzetméternyi érintetlen havas lejtőn. A lejtő alján azután visszaszállnak a helikopterbe, és kezdődik minden elölről.
Életének 77. évében, 2008. január 31-én elhunyt dr. Dobos Tibor aranyokleveles erdőmérnök, az Erdőmérnöki Kar Környezetvédelmi Tanszékének volt vezetője.
2008. február 8. - Szivattyús energiatározót szeretne építeni a Vác fölé magasodó hegyekbe a D100 Invest Kft. A száz megawattosra tervezett beruházást a zöldek látatlanban ellenzik.
Szabályozzák a fakitermelést és a földhasználatot Fellépésre készülnek a laoszi hatóságok a szabályozatlan fakitermelés és földhasználat ellen, elismerve, hogy sok esetben gondokat okozott a külföldi befektetőknek adott földkoncesszió és a rendelkezések rossz hatékonyságú végrehajtása, a jogérvényesítés – olvasható a ViewsWire oldalon.
A működésképtelenség határáig sodródott a fenékpusztai madármentőhely és gyűrűzőállomás. Az elmúlt években átlagosan 4-5 millió forintot költöttek a kutatóbázis fenntartására és a Kis-Balaton madárvilágának védelmére, idén viszont mindössze csak félmillió forintból gazdálkodhatnak – tájékoztatta Darázsi Zsolt, a madártani egyesület zalai csoportjának titkára az MTI-t.
2008. február 9. EXPOUTIKUSOK AZ ÖKOENERGIA-BIZNISZBEN A megújuló energiaforrások kiaknázása á jövő biznisze - e tételt látszik alátámasztani, hogy a zöld húsosfazék körül egyre több expolitikus, volt állami főtisztviselő bukkan fel.
2008. február 6. Közmunka Kétezernél is több állástalant foglalkoztatnak az állami erdészeti társaságok
2008. február 7. A zempléniek azt szeretnék, ha újabb nemzeti parkkal gyarapodhatna hazánk. A megyének is nevet adó hegységbe szánt, szigorúan védett természetvédelmi terület létrehozása félmilliárd forintba kerülne, működtetése évi három-négyszázmillióba. A zöldtárca egyelőre nem támogatja az ügyet.
M E G H Í V Ó A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait NAGY SZABOLCS PÉTER “A Közös Agrárpolitika 2003. évi reformja és az EU-csatlakozás várható hatásai a mezei madárfajokra Magyarországon" című Ph.D. értekezésének nyilvános vitájára
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt Társaságunk NYÍRERDŐ Akadémia című konferenciasorozatának következő előadására.A rendezvény témakörei: 1. téma: Szakmai beszámolók a 2007. 10. 8.–11. között Ausztriában Heiligenkreuzban megrendezett AUSTROFOMA erdészeti gépkiállítás és szakvásár, valamint a Güssingi Biomassza Kutatóintézet és Erőmű meglátogatása során szerzett tapasztalatokról
Madarásztúra a Bél-kőn Február 16-án a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoportja madarásztúrát szervez a Bél-kőre.
A Miskolci Gombász Egyesület szervezésében alapfokú gombaismereti tanfolyam indul. Jelentkezés határideje: 2008. február 15. Képzés időtartama: 70 óra (30 óra elmélet, 40 óra terepgyakorlat) 2008. március – június, és 2008. szeptember –október hónapokban Képzés helye: Zrínyi Ilona Gimnázium Miskolc, Nagyváthy J.u. 5. Tanfolyam kezdete: 2008. március 8. (szombat) 9 óra
2008. február 6. - A kutatók a kerecsensólyommal azonosítják a turult: a „legendás ősről” szóló leírások több pontban tökéletesen egybeesnek a kerecsensólyom tudományos megfigyelésének eredményeivel. A „turul” annyira veszélyeztetett faj, hogy január végén expedíció indult egyetlen bajba került példány megmentésére. A kerecsensólyom világállományát ma hat-nyolcezer párra teszik, de számuk a Kárpát-medence kivételével mindenhol csökken. A 20. század második felében szinte teljesen kipusztult, azóta a sikeres védelemnek köszönhetően a 450 párt számláló európai állomány mintegy 40 százaléka Magyarország és Szlovákia területén él.
2008. február 6. - Fatolvajokat fogtak a Tisza árterületén A Közép-Tisza árterületén elszaporodott illegális fakitermelés miatt az elmúlt három hónapban a rendőrség több fokozott ellenőrzést tartott, és összesen 85 személlyel szemben tett feljelentést - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kedden.