József Attila: ÁKÁCOKHOZ
Száz göbbedő odvas falunkba' homokot kötözni magunkba' ákácok, vigyázzunk magunkra — az úri szélben ez a föladat. Zizegni minden bizalomra keserülő e marxi munka, de kössünk, kössünk lágyan zsongva, a homok elfut, a föld megmarad. Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa? Nem sors az egyes ember sorsa! Fogom én, lám kötöm ujjongva, a jó fa zúg, az édes táj dagad. — Recseg az ég odvas falunkba' csikorogva hordja halomba tört águnkat, csörög a lombja, — de meleg földet fogunk föld alatt.