2005. január 21. A vadászat vagy halfogás rajongóinak is kedvez a mostani hétvége programok szempontjából. Horgász- és vadásznapok várják a két hobbi iránt érdeklődőket Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban, ahol január 21 -én és 22-én szakkiállítást rendeznek. A dunántúliakat is hasonló programra csábítják a rendezők, Balatoni Vadászati és Trófeakiállítás nyílt ugyanis Balatonalmádiban, a Pannónia Művelődési Központban. A tárlat január 31-ig látogatható.
2005. január 18. VÁSÁRHELYI-TERV Új lendület a kutatásoknak Az alternatív energiafelhasználás, arányának növelése érdekében, a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódva a tiszai ártereken biomassza előállítására alkalmas füvek és fák telepítésére irányuló kutatások kezdődnek az idén.
2005. január 18. Húsz éve még képtelenségnek tűnt volna azt állítani, hogy egyszer gazdaságos lesz fű elégetésével hő- vagy villamos energiát termelni. Nos, a 21. század elején a megújuló energiaforrások egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. Különösen az energiafűről esik gyakran szó mostanában, jelesül a Szarvasi-1-ről, amely a Szarvasi Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht. nemesítése. Számos kiváló tulajdonságainak egyike: a fűtőértéke (14-17 MJ/kg szárazanyag) megközelíti, illetve meghaladja a nyár, a fűz, az akácfa, a hazai barnaszenek hasonló értékadatát.
Erdőmérnök (Nagykanizsa, 1867. július 12. – Budapest, 1940. január 28.), az MTA levelező tagja (1924). Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A selmecbányai erdészeti főiskolán szerzett oklevelet 1888-ban. Külföldi tapasztalatokat is gyűjtve erdőhivataloknál dolgozott:1889-től Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester, 1908-tól a Földművelésügyi Minisztériumban szolgált. 1919-ben helyettes államtitkár, 1924-25-ben az erdő- és faügyek kormánybiztosa, nyugdíjazásáig címzetes államtitkár.
1830. október 8-án született Máramaros vármegyében, Aknasugatagon (ma: Ocna Sugatag, Románia). Édesapja kincstári alerdészként dolgozott; a szülői házból hozta magával a természet, az erdő iránti vonzalmát. Középiskolai tanulmányait jeles tanulóként Szatmáron (ma: Satu Mare, Románia) végezte. 1850 októberében a selmecbányai (ma: Banská Stiavnica, Csehszlovákia) Bányászati és Erdészeti Akadémiára iratkozott be, mégpedig bányászhallgatónak. A bányászati tárgyak tanulását befejezve végighallgatta az erdészeti tanfolyamot, és 1855-ben kincstári erdészjelölt lett.
Párizs – A biodiverzitás konferenciát Franciaország látja vendégül, és a zöldek kevesellik a Natura 2000 számára kijelölt területeket Amint arról korábban beszámoltunk, Jacques Chirac a franciaországi Evianban, a G8 csúcstalálkozón, 2003. júniusában jelentette be azt a konferenciát, amelyet 2005. január 24-28. között Párizsban rendeznek a biológiai sokféleségről. Franciaország a házigazdája annak a hétfőn kezdődő 5 napos nemzetközi konferenciának, melyen a vendéglátó kritikával illette magát, mert – számos környezetvédelmi szakember szerint – nem sikerült a maga szabta mércének megfelelően népszerűsítenie a természet megőrzésének feladatát.
Fotó: Csóka György Fidesz-bírálat a Gyurcsány-kormány címére: Az új kormány első száz napjának nagy vesztese a természetvédelem. A győztesek pedig a romániai bányavállalatok és a gyapjaslepke - fogalmazott Medgyesy Balázs.
2005. január 19. Kipusztulás fenyegeti a kárpáti barnamedvét, a székelyudvarhelyi Aves Alapítvány régóta tiltakozik az állatok mértéktelen vadászata ellen. Szavuk most eljutott az európai fórumokhoz, így az új román erdőgazdálkodási miniszter is állásfoglalásra kényszerült. A napokban elrendelte, hogy meg kell számolni a medvéket. A napokban kirobbant újabb konfliktus azután történt, hogy az Unió szaktestülete, magyarországi kérésre december 13-án megtiltotta a medvetrófeák romániai bevitelét az Unió országaiba, és a romániai exportot engedélyező hazai hatóság megtiltotta a kivitelt. A sepsiszentgyörgyi Abies Hunting külföldieket vadásztató cég, ahogy Sárkány Árpád igazgató közölte, azt kérte az újonnan kinevezett minisztertől, hogy a tilalom ellenére engedélyezzék a már kifizetett trófeák kivitelét. Összesen ötven tavaly kilőtt medvéről van szó, nyolcezer eurót érő trófeáról.
Fuchs Frigyes (Lőcse, 1800 - Lőcse, 1874. okt.): mérnök, erdész. Oklevelét a pesti Institutum Geometricumban kapta 1821-ben. 1822-től magánmérnöki gyakorlatot folytatott. 1834-től az újlublói uradalom erdeinek és vasműveinek felügyelője volt. Az erdészet tudományos megalapozása és az okszerű erdőgazdálkodás meghonosítása körül jelentős érdemei vannak. Die Central-Karpathera mit den nächsten Voralpen című munkája nemcsak turisztikai irodalmunkban úttörő, hanem a Közép-Kárpátoknak a műhöz mellékelt első részletes térképe révén kartográfiánk történetében is jelentős. - F. m.: Ungarns Urwälder (Pesth, 1861); A szepességi központi Kárpátok… legnemesebb fanemeinek természetes tenyészeti határairól… (Erdészeti L., 1862); Díe Central-Karpaten (Pest, 1863). - Irod.: Bendefy László: F. Károly kézirati hagyatéka (MTA Műsz. Tud. Oszt. Közl. Bp., 1964).
Erdőmérnök (Csehország, 1829. augusztus 29. - Korpona, 1910. augusztus 24.) Nemcsak erdész, hanem rózsanemesítő is. Tanulmányait a prágai műegyetemen és a selmecbányai erdészeti akadémián végezte 1851-52-ben. 1872-től 1905-ig, nyugalomba vonulásáig Korpona város erdőmestere. Mintegy 600 új rózsafajtát állított elő. A prágai német egyetemen felajánlott botanikai tanszéket nem fogadta el. - F. m.: Die Hybridation und Sümlingszucht der Rosen (Wien, 1864); Die Rose im Winter (Leipzig, 1884). - Irod.: Czobor László: G. R. (Kertészeti L. 1932.)
Erdőmérnök (Királyfia, 1836. május 15. - Palánka, 1907. május 2.). A magyar erdészeti szakirodalom jelentős úttörője. Tanulmányait a selmecbányai Erdészeti Akadémián 1860-ban végezte. A Coburg hercegi erdőbirtokon szolgált, majd 1868-ban a selmecbányai Erdészeti Akadémiára került, ahol mint segédtanár, majd rendes kinevezett tanár magyar nyelven tanított 1872-ig. Ekkor Károlyi György birtokán a Nyírségben vállalt erdőmesteri állást, majd 1878-ban az Esterházy hercegi hitbizományban erdőfelügyelő, de alig egy év után állami szolgálatba került, és 1881-től a Földművelésügyi Minisztérium erdőfelügyelői osztályát vezette, 1891-ben történt nyugalomba vonulásáig. Szakirodalmi munkássága során sokat tett a magyar erdészeti szaknyelv megteremtése érdekében. Sok cikke jelent meg az Erdészeti Lapokban. - F. m.: Erdőtenyésztéstan (Buda, 1871); A futóhomok megkötése, befásítása és használata (Bp., 1885); A vadőr (Bp., 1907). - Irod.: Magyar Pál: I. N. halálának 50. évfordulójára (Az Erdő, 1957).
(? - 1886. MÁJUS 5. MAGAS-TÁTRA) Az irodalomban legtöbbször nevét nem közlik, csak mint hajdú (hajdúch, Heiducke) vagy mint János vezető (vodca, Führer) szerepel. Erdész, Magas-Tátrai hegyivezető, 1850-1880 a tátrafüredi turistákat vezette tátrai túráikon, leggyakrabban a Lomnici-csúcsra, de 1874 után a Gerlachfalvi-csúcsra is a Gerlachfalvi-katlanon keresztül. Hegyivezetői statisztikája: A Lomnici-csúcson 1861-ig 80-szor, 1865-ig 112-szer, 1875-ig 150-szer járt. A tátrafüredi vendégkönyvekben gyakran említik, sőt, a korabeli irodalomban is: pl. Lapczynski Kazimierz: Obrazy tatranskie (Tygodnik Illustr. 1862.) vagy F. W. Hildebrandt: Karpathenbilder (Glogau 1863). A Szepes megyei Malompatakon úrbéri erdész volt. Nyáron leggyakrabban Tátrafüreden tartózkodott. Lapczynski írja, hogy egy elmagyarosodott német volt, magyarul, németül, szlovákul beszélt, de leginkább szlovák volt. Egy hóviharban fagyott meg a Gerlachfalvi-csúcs alatti erdőben. Irodalom: Ivan Bohus: Priekopníci z Gerlachovského chochola, Krásy Slovenska, 1989., 4. szám .Forrás: [Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzanska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995., 424. o.]
Egy kiváló somogyi tudós Haracsi Lajos 1898. április 9.-én született Toponáron. Apja erdőőr, nagyapja, dédapja, ükapja erdész volt. Gyermekéveit a kardosfai erdészházban töltötte. A Kaposvári Állami Főgimnáziumban, a Táncsics Gimnázium elődjében érettségizett, majd a Soproni Bánya és Erdőmérnöki Főiskolán szerzett erdőmérnöki diplomát. Doktori disszertációját 1937-ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen - summa cum laude minősítéssel - védte meg. 1943-ban magántanári képesítést szerzett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Karán. Friss diplomásként három évig tanársegéd volt Sopronban, majd, mint segéd-erdőmérnök - rövid miskolci kitérő után -, visszatért szülőföldjére, ahol erdőműveléssel foglalkozott. 1937-től újabb soproni évek következtek. Az Erdészeti Kutató Intézetnél erdőművelési kísérleteket folytatott, de egyidejűleg a Tanulmányi Erdőgazdaságot is vezette. 1948-tól három évig Kaposváron volt erdőigazgató, majd vezérigazgató. 1951-ben újra - immár végleg - Sopron következett. Megbízták az egyetem erdővédelmi tanszékének vezetésével, amit 1968-as nyugdíjazásáig látott el. Közben három évig az önállósult Erdőmérnöki Főiskola első igaz
Wilckens Henrik Dávid (Wolfenbüttel, Braunschweig, 1763. november 14. - Selmecbánya, 1832. május 25.) Erdész, természettudós, a magyar erdészeti szakoktatás megalapítója. Orvosi, bányászati, majd matematikai tanulmányokat végzett. Pályafutását a göttingeni egyetemen magántanárként kezdte, majd a Waltershausen melletti Kemnotében alapított és rövid ideig fennállott Erdészeti Tanintézet első tanára volt. Ennek megszűnte után a selmecbányai Bányászati Akadémia mellett létesített Erdészeti Tanintézet első tanára lett 1808-ban. Előadásainak anyaga öt kötetben, kézzel írott, német nyelvű jegyzetben maradt ránk. Az I. kötet 1814-ből, a többi 1815-ből való, s jelenleg a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem könyvtára őrzi. - F. m. Die Anfangsgründe der künstlichen Holzzucht… (Braunschweig, 1800). - Irod.: Lesenyi Ferenc: A selmecbányai Erdészeti Tanintézet története (Sopron, 1958).
Csurgón született 1890. szeptember 2-án. A Csurgói Református Főgimnáziumban érettségizik. Még az év őszén a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola rendes hallgatója Selmecbányában, az Erdőmérnöki Szakosztályban. Tanulmányait jeles - jó eredménnyel végezte. Kiemelkedő sportteljesítményei: birkózásban többször főiskolai bajnok, kardvívásban is mindig dobogós, de egyéb, atlétikai sportágakban is élen jár. Kiváló volt a főiskolai sport egyik különleges ágában, a sörpárbajban is. 1910. október 1-től évi 600 koronával rendszeresített állami ösztöndíjat nyer. A tanulmányait 4 év után befejezi és erről 1913. augusztus 1-i dátummal végbizonyítványt kap. 1913. október 16-án kinevezik erdőmérnök gyakornokká a Temesvári Magyar Királyi Állami Erdőhivatalhoz, az állást azonban soha nem foglalta el. 1913. október 1-én bevonult egyéves önkéntes katonai szolgálatra. A Császári és Királyi 69-es (Székesfehérvári) Gyalogezredbe sorolják be és itt teljesít szolgálatot az I. világháború végéig, főhadnagy és tartalékosként százados. Beosztásai: szakaszparancsnok, századparancsnok. Kétszer sebesül: 1914. december 1. és 1915. április 9. Kitüntetései: III. osztályú Katonai Érdemrend, Signum Laudis
Erdőmérnök (Hámor, 1857. április 2. - Budapest, 1922. július 21.). A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia erdőmérnöki szakát 1878-ban végezte, majd a máramarosszigeti erdőigazgatóságnál gyakornok lett. 1880-ban államvizsgát tett. 1881- 82-ben a földművelésügyi minisztériumban volt gyakornok, 1881-85-ben az óvízi erdőgondnokságnál (Szepes vármegye) erdész. 1885-ben a vadászerdei erdőgondnokság (Temes vármegye.) vezető erdésze és az ott alapított erdőőri szakiskola tanára, 1886-ban főerdész és igazgató tanára volt. 1891-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián rendes tanár erdőművelést, erdővédelem-, növény- és állattant adott elő. 1898-tól az általa szervezett központi erdészeti kísérleti állomás első vezetője. 1910-ben az Erdészeti Kísérleti Állomások Nemzetközi Szövetsége elnökévé választotta. Több külföldi tanulmányutat tett. Jelentős szakíró. Munkatársa volt az Erdészeti Lapok című folyóiratnak és 1899-től 1918-ig szerkeszti az általa alapított Erdészeti Kísérletek című folyóiratot. F. m.: Hengertábla… (Bund Károllyal és Tavi Gáborral, Besztercebánya, 1892); Szervezzük meg a magyar erdészeti kísérletügyet (Selmecbánya, 1893); A selmecbányai magyar királyi er
Erdőmérnök (Szeged, 1920. márc. 17. - Sopron, 1984. febr. 13.), a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa (1969). Erdőmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (Sopronban) 1943-ban szerezte meg. Ezután rövid ideig az erdőhasználattani tanszéken dolgozott. 1944-től a marosvásárhelyi, majd a miskolci erdőigazgatóság segéd-erdőmérnöke volt. Katonai szolgálata és hadifogsága után 1946 végétől a szegedi erdőigazgatóságnál erdőgondnok. 1949-50-ben az ásotthalmi erdész szakiskolát vezette. 1950 őszén kinevezték a Soproni Erdészeti Technikum igazgatójává. Jelentős kutatómunkát folytatott a vörösfenyő nemesítése terén. Tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el, az Országos Erdészeti Egyesület oktatási bizottságában kifejtett társadalmi tevékenységéért 1977-ben megkapta a Bedő Albert Emlékérmet. - Irod. Dr. Bársony Lajos: T. L. (Erdőgazdaság és Faipar, 1984. 5. sz.).