Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek az erdő világából

Friss hírek

Hírek

Rénszarvastenyésztők a lavina fogságában (MTI)

Hat napot élt át két rénszarvastenyésztő egy lavinaomlás nyomán a rászakadt hótömeg alatt, az Oroszországhoz tartozó Kamcsatka-félsziget korják autonóm körzetében. A múlt keddi lavina összesen 11 embert, köztük négy gyereket és három nőt temetett be.

Hírek

A vihar a dán erdőkben is károkat okozott (ForestPress)

A 2005. január 8-án Skandináviában tomboló hurrikán, ugyanolyan mértékű pusztítást végzett a dániai erdőkben, mint Dél-Svédországban – számolt be a Nordic Family Forestry honlapja a károkról. 2 millió köbméter fát döntött ki, ami nem sokkal marad alatta Dánia egész éves fakitermelésének.

Hírek

Nem vallott a vadászbaleset gyanúsítottja (ForestPress)

A vasárnapi hosszúhetényi vadászbaleset egyik résztvevőjét gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, közölték az MTI-vel. A férfi nem tett vallomást, de a helyszíni szemle és a szakértői vizsgálatok eddigi eredményei alapján alapos a gyanú: ő felelős azért, hogy egy vadász súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett" - mondták el kedden a Komlói Rendőrkapitányságon.

Hírek

Kukoricát öntöttek a kancellária elé a környezetvédők (ForestPress)

A génmanipulált kukorica importja ellen tüntetett kedden délelőtt a Greenpeace húsz aktivistája – jelentette az MTI. Engedély nélküli tüntetést szervezett a Greenpeace kedd délelőtt a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) elé. A Duna-parti székház előtt a környezetvédő szervezet húsz, sárga ruhás aktivistája jelent meg, hogy tiltakozzon a génmanipulált kukorica magyarországi engedélyezése ellen.

Sajtószoba

Alterglob hét a Védegyletnél

2005. február 11-16. 2005 februárjában a Védegylet két fontos és nagyszabású konferenciát szervez a globalizáció témakörében. Szívesen látunk minden érdeklődőt, és kérjünk segítsen a meghívó terjesztésében Magyarországon is Közép-Európában.

Zengő-ügy

Vandálok a Zengőn (politikaforum.hu)

2005. január 13 A Magyar Rádió a Mecseki Erdőgazdaság illetékesétől megtudta: A vandál természetkárosításra azon a helyen került sor, ahová a NATO-radart tervezték telepíteni. Az elkövetők 23 darab bükk és tölgyfát tettek tönkre úgy, hogy a fák törzsébe lyukat fúrtak majd betonacélokat vertek bele. A kár felbecsülhetetlen, ugyanis ezek a fák mindenképpen tönkremennek.

Sport

Egy merész magyar hegymászó rekorddöntésre készül (Hír TV)

Oxigénpalack nélkül szeretné meghódítani a Mount Everestet Klein Dávid. A nemzetközi expedíció többi tagja oxigénpalackkal vág neki a 8850 méteres csúcsnak. Klein így akar hazai rekordot dönteni, ugyanis magyar hegymászó 8000 méter fölé oxigénpalack nélkül még nem jutott. A magyar hegymászósport eddig hat 8000 méter feletti csúcs megmászásával büszkélkedhet.

Rendezvények

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum előadássorozata a Vajdahunyadvárban

2005/I. félév I. 2005. január 30. (vasárnap) 11 óra Makám: Szindbád A dalok a négy évszak témáinak változását követve mutatják be Szindbád, az örök vándor, korokon, földrészeken át tartó bolyongását. Hol Moldvában, hol a Balatonon, hol Zengővárkonyban, hol Indiában találjuk. Hol gyerek, hol megfáradt utazó, hol lány, hol fiú, de egy biztos: mindannyiunk ismerőse. A műsort kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk. A dalok szerzője Krulik István. A Makám 1984-es alapítása óta játssza azt a közösségi, improvizatív zenét, melynek fő jellegzetessége a különböző népek zenei kultúrájában megmutatkozó közös sajátosságok kiemelése és az eltérő zenei formák ötvözése.

Sajtószoba

Színház Gyerekeknek

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum előadássorozata a Vajdahunyadvárban 2005/I. félév

Napilapok

Egyiküket nem találják (Zalai Hírlap)

2005. január 11. Műhold segítségével figyelik a szarvasok mozgását Szentpéterfölde - Egy éve kezdte el a gím-szarvasok mozgásának tanulmányozását a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetének kutatócsoportja. A Nahlik András professzor által kidolgozott módszer szerint műholdas segítséggel figyelik a kiszemelt állatokat. A kutatók a szentpéterföldei erdészet területén még a múlt év legelején helyi vadászok segítségével négy egyedet láttak el műholdas adókészülékkel. A program területi referense, Nyúl András kerületvezető vadász elmondta, az adó az állatokat természetes életvitelükben nem zavarja, ám segítségükkel sikerül pontos mozgásukat behatárolni. Életmódjuk kiismerhetővé válik, így a vadkár ellen is hatékonyabban lehet védekezni.

Rádió

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS (mti/info rádió)

2005. január 15. Pénzügyi okokból most újabb két helyen, Kékestetőn és Farkasfán automata időjárásjelzésre kell áttérni, holott a teljes képhez mint például a felhők észleléséhez elengedhetetlen lenne az emberi megfigyelés is mondta el Mersich Iván, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője annak kapcsán, hogy a szervezet idén 300 millióval kevesebből, 2,4 milliárd forintból gazdálkodhat.

Napilapok

Nem akadályozhatjuk meg (Magyar Hírlap)

2005. január 17. Persányi Miklós a verespataki aranybányát is érintő mai román-magyar tárgyalásokról A környezetvédelmi miniszter jó esélyt lát arra, hogy a hamarosan induló hatásvizsgálati eljárás igazolja, a verespataki bánya környezeti kockázatát, így nem valósul meg a beruházás. Persányi Miklós szerint a költségvetési megszorítások ellenére jut elég pénz a környezetvédelemre, ennek ellenére a Vásárhelyi-terv megvalósítása pár évet csúszhat.

Hetilapok

Vadászok háborúja (Szabad Föld)

2005. január 11. NEM FELTÛNÕ, ha a vadászok kergetik a nyulakat. Az azonban furcsa, ha nekik kell menekülőre fogni Karácsony előtt ünnepi körvadászatra gyülekeztek a nagyhalászi Sólyom vadásztársaság tagjai. Tiszatelek és Nagyhalász környékén hajtották a vadat, minden tervszerűen ment. A teríték nem volt valami eget rengető. Gyorsan telt az idő, már lassan dél körül járt, mikor egyik pillanatról a másikra lehervadt a mosoly a vadászok arcáról. Mert egy traktor állta az útjukat. De mi is történt pontosan azon a déli órán Nagyhalász és Tiszatelek között?

Napilapok

Először én, majd a puska vétett (Fejér Megyei Hírlap)

2005. január 12. Tizenegy nyúl, hat fácán és három róka távozott az örök vadászmezőkre Évek óta fogy a mezei nyúl, melyre még régen november 1-jétől február 28-ig szabadott vadászni. Ma Fejérben csak azok a „szerencsés" társaságok lőhetik, ahol vadkárelhárítás miatt engedélyezik. Barátommal fellélegzünk, - elsősorban amiatt, hogy nem hajtottunk föl reggel egy féldecit - mikor meglátjuk a vadásztársaság gyülekezőhelyén, Mezőszilason a rendőrök Niva gépkocsiját. Lángi Lajos alezredes és Pécsi Zoltán ugyanis minden vadászt megszondáztat, és ellenőrzi mindenkinek a fegyvertartási engedélyét, annak orvosi érvényességét, valamint a puskák „műszaki bevizsgálását" igazoló okmányokat. (A kutyák megússzák, rájuk nem vonatkoznak az emberi zord törvények.)

Hírportálok

Vandálok a Zengőn (politikaforum.hu)

2005. január 13 A Magyar Rádió a Mecseki Erdőgazdaság illetékesétől megtudta: A vandál természetkárosításra azon a helyen került sor, ahová a NATO-radart tervezték telepíteni. Az elkövetők 23 darab bükk és tölgyfát tettek tönkre úgy, hogy a fák törzsébe lyukat fúrtak majd betonacélokat vertek bele. A kár felbecsülhetetlen, ugyanis ezek a fák mindenképpen tönkremennek.

Napilapok

Szúrópróbaszerű ellenőrzés vadászat előtt (Zalai Hírlap)

2005. január 17. Az alkoholszondát is használták a rendőrök Szentgyörgyvár (s. j.) - A fegyver nem játékszer, a tartásával és használatával kapcsolatos előírásokat, szabályokat minden körülmények között szigorúan be kell tartani - fogalmazott Németh Sándor a társas vadászatot megelőző eligazításon. A sármelléki Gyöngyösmenti társaság vadászmesterének szombat reggeli szentgyörgyvári figyelmeztetését teljes mértékben osztotta a keszthelyi rendőrkapitányság két munkatársa, akik szúrópróbaszerűen érkeztek az eseményre. Az ellenőrzés folyamatos lesz – ígérik. Dr. Farkas Zsolt őrnagy, az igazgatás- rendészeti osztály megbízott parancsnoka és Hegedűs József hadnagy, engedélyügyi előadó a szükséges papírok meglétének ellenőrzése mellett szondázták is a nimródokat.

Napilapok

Több mint ezerrel csökken az agrár tárca létszáma (Népszava)

2005. január 15. Január 15-re befejeződik a kormány döntésének megfelelően a földművelésügyi tárcánál is a létszám leépítés, illetve átcsoportosítás. A szakmai szervezeteknek és a kamaráknak a korábbiaknál több feladat jut a gazdálkodók támogatásában. A minisztérium jelenlegi 660 munkatársának 17 százaléka, mintegy 120 ember, a háttérintézményektől pedig ezer dolgozó távozik munkakörének megszűnése miatt, illetve vonul nyugdíjba - nyilatkozta a Népszavának Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője. Az átcsoportosításra, karcsúsításra egyebek mellett az uniós tagsággal járó követelmények miatt került sor. A szaktárca szóvivője fölhívta a figyelmet arra, hogy a közösség előírásainak megfelelően élesen el kell választani a törvényhozói és a hatósági tevékenységet. Ez a kötelezettség is a változtatásokra ösztönözte az agrárminisztériumot. Az átalakítás természetesen érinti a vezetői szintejet is, így például az eddigi öt helyettes államtitkári poszt a feladat megosztást követően négyre csökken.

Napilapok

Mindenkinek a maga agancsa (Blikk)

Kommentár: 2005. január 14. Jó ideje sejtjük, hogy a politikusok és közjogi méltóságok vagyonnyilatkozataiból sok mindenre fény derül, csak a szóban forgó személy valódi anyagi helyzetére nem. Az örökségből kapott festményt, a használt perzsaszőnyeget, a 20 éves Trabantot buzgón beírják ugyan, de a gyerek nevére vett új autó, a külföldi bankban nyitott kontó, vagy a nagy értékű ajándék bizony sokszor kimarad. A szülők, testvérek és gyerekek nevén levő értéktárgyakról eleve nem kell számot adni, a többi esetben pedig arra gondolnak: minek fordítsák maguk ellen a közvéleményt azzal, milyen jól megy nekik. Ráadásul nyugodtan sumákolhatnak, hisz ha mégis kiderül a "tévedésük", legfeljebb egy parlamenti vizsgálattal és a sajtó kellemetlenkedésével kell szembesülniük. Büntetés nincs.

Partnereink