Be kellett zárni az ausztrál Uluru nemzeti parkot felhőszakadás miatt (MTI)
Alice Springs, 2016. december 27. - Be kellett zárni a híres Uluru nemzeti parkot Ausztráliában a rekordmennyiségű eső miatt.
Alice Springs, 2016. december 27. - Be kellett zárni a híres Uluru nemzeti parkot Ausztráliában a rekordmennyiségű eső miatt.
2016. december 25. - Mátra – „Amíg juhászok vannak, a világ rendjével sincs baj”
Állati 2016. december 23. - Idén sem maradt el a médiahadjárat az emblematikus csúcsragadozó ellen, ezúttal még azzal a hírrel is megspékelve, hogy a környezetvédelmi minisztérium vadászati tilalmat rendelt el a ragadozókra, elismerve, hogy a jelenlegi, vadásztársaságok által szolgáltatott állománybecslések alapján megállapított kilövési kvóták túlzottak lehetnek (az ügyben az ügyészség is vizsgálódik többek között hivatali visszaélés gyanújával).
Budakeszi, 2016. december 22. – A Budakeszi Vadaspark 2017 első kiemelt programját a ragadozóknak szenteli.
Rendezvények Miskolc, 2016. december 22. - Az erdei vasút szinte teljes kapacitását kihasználva közlekedett idén a Diósgyőri Mikulásvonat.
Nyíregyháza, 2016. december 22. - Jól halad a téli szociális tűzifaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél.
Műsorajánló – Hazai Erdész
2016. december 23. - A VADEX Mezőföldi Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan szeretne segíteni azokon az embereken, akik megélhetési nehézségekkel küzdenek, ezért 500 adag vadhúst adományozott a székesfehérvári Kríziskezelő Központ számára.
2016. december 23. - Nem forgalmazza többé a rétyi fűrészüzemet is működtető Schweighofer termékeit egy barkácsáruházlánc, mert fennáll a gyanú, hogy azok egy része illegálisan kitermelt fából készül.
2016.12.22. - Az idei évben a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) területéről nagyjából 3000 fa tűnt el, hat futballpályányi területről.
2016. december 22. - Debrecen – Van egy rossz hírünk azok számára, akik még nem vásároltak karácsonyfának valót: hamar munka nem lesz jó.
2016.12.22. - Adományokból sikerült megvásárolni Skócia egyik utolsó természetes fenyőerdejét, amely a nagysikerű Harry Potter-filmsorozat egyik részében is feltűnt.
2016. december 21. - Jászkunság | Hiába van gátőrtől kezdve polgárőrön át rendőrig tele a települések határa, mégis rendületlenül lopják a fát – mondta Luzsi József. A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége elnöke szerint jellemző, hogy hiába figyelik kamerával a kivágott fát, úgyis elviszik.
2016. december 21. - Csaknem 160 törvénytelenül árusított fenyőfát kobozott el a rendőrség Hargita megyében az idei téli szezonban - tájékoztatott a megyei rendőr-felügyelőség sajtószóvivője.
2016. december 21. - Egy Európai Uniós rendelet miatt 24 glifozát hatóanyagú készítmény engedélyét vonta vissza november 30-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
Zágráb, 2016. december 21. - Kartondobozokban több mint két és fél ezer védett madár tetemét foglalta le a határőrség szerdára virradóra a horvát-szlovén határon Rupánál - közölte a Tengermelléki-fennsík megye határvédelmi hivatala.
Hírek Sopron, 2016. december 20. – Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Dr. Dinnyés Álmos kancellár hétfőn délelőtt írta alá az egy évtizede megkötött PPP-s szerződések kiváltásáról szóló 9,5 milliárd forintos támogatási szerződést.
Debrecen, 2016. december 20. - Orvvadászat, természetkárosítás és lopás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen a bíróság két olasz orvvadászt, aki novemberben a Tisza-tónál csónakból lőtte a védett csörgőrécét, barátrécét, kercerécét, illetve a vadászati tilalom alá eső nyári ludakat - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park sajtóreferense kedden az MTI-vel.