Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek az erdő világából

Friss hírek

Napilapok

Rémálom a főutakon (Vas Népe)

2006. május 22. A vadászok szerint figyelmesebb vezetéssel a vadbalesetek elkerülhetők Megyei körkép- Visszatérő rémálmom: autózom, s bár észlelem a vadat, nem tudom elkerülni az ütközést. Vasban évről évre egyre több autós számára ez nem álom, hanem a valóság.

Napilapok

A vadállományt is kár érte az elmúlt hetekben (Új Néplap)

2006. május 20. Veszteség érte a megye illetékességi területein működő vadásztársaságokat az árvíz miatt. Mint azt Major Tibor, az FM megyei hivatal vadászati és halászati osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, az árterületeken élő vadállománynak csupán a túlságosan idős, beteg, legyengült, illetve a túl fiatal egyedeit tizedelte meg a hosszan tartó magas vízállás.

Napilapok

Gyapjaspille elleni védekezés a tavalyihoz képest kisebb területen (Békés Megyei Hírlap)

2006. május 20. Lecsengeni látszik az erdőterületeket évek óta pusztító gyapjaslepke-invázió. A tavalyihoz képest az állami erdészet jelentősen csökkentette a védekezésbe bevont területek nagyságát. „Békés megyében a múlt héten összesen 580 hektáron védekezett gyapjaspille ellen a Dalerd Rt., az Állami Erdészeti Szolgálat határozata alapján.

Hírportálok

Megjelent a FATÁJ-online hetilap 2006.16-19. heti száma

Tartalom: PannonDesign szakvásár, Sopron, június 2-5. Faipar 2006. ANEST házivásár és konferencia VI. Faanyagvédelmi konferencia XXX. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia volt április 25-én EMVA fórum volt erdészeti érdekképviseletek és zöld szervezetek részére április 20-án az FVM-ben Fatermékek a lakberendezésben, LOSZ-FAGOSZ termékbemutató Elemzések, tanulmányok a fagazdaságról

Napilapok

Veszélyeztetett az USA címerállata (Népszabadság)

2006. május 26. Az indiánok a vallásszabadságra hivatkozva vadásznak a sasokra Börtön jár a vadászatukért Visszaköltözött párjához Martha, a washingtoni Woodrow Wilson híd mellett élő fehérfejű rétisas.

Napilapok

Fűvel-fával sem olcsóbb az áram (Népszabadság)

2006. május 25. Magyar szélkerék: a befektetők erdőnyit építenének belőle Egyre növekvő állami kiadások mellett belső ellentmondások feszítik a magyar megújulóenergia-üzletet. Előbb-utóbb a fogyasztók számára is világossá kell tenni, hogy az alternatív energiaforrások felhasználása nem olcsó, így arányuk bővülése az áramárak növekedéséhez vezet.

Hírportálok

Vegytiszta tárcákat kap az SZDSZ (Index)

Ahogy megírtuk, Kóka János lesz a gazdasági, Molnár Lajos az egészségügyi, Persányi Miklós pedig a környezetvédelmi miniszter. A mellettük dolgozó államtitkárok személyéről még nincs döntés, de az biztos, hogy őket is az SZDSZ delegálhatja.

Napilapok

Új vegetáció Újtátrafüred mellett (Új Szó)

2006. május 26. Facsemetéket ültetnek a szervezet önkéntesei Magas-Tátra. Az Újtátrafüred melletti letarolt erdőterületen újra létrehozzák a vegetációt. A ¥udia a voda szervezet önkéntesei nemcsak új facsemeték kiültetésére vállalkoztak, hanem úgynevezett természetes víztartó szerkezetek létrehozására is.

Hírek

Terem pénz a francia fákon, csak lassan (ForestPress)

A legalább egy hektár erdő területtel rendelkező tulajdonosok száma valamivel 1 millió fölött van PÁRIZS – Az elmúlt 50 évben Franciaországban egyharmadával nőtt az erdővel borított terület nagysága. Köszönhető ez részben azoknak a magánbefektetőknek, akik hosszú távú, adómegtakarító beruházási terveik részeként erdőfelújítási programokat támogattak – tudósít a Reuters.

Napilapok

Kipucolta Augiász istállóját (Új Szó)

2006. május 25. Fotó: ForestPress Simon Zsolt viszonylag jól vizsgázott: nem ijedt meg sem a tehenektől, sem a földművelésügyi tárcától A rossz nyelvek azt tartják: az MKP azért kapta, kaphatta meg 2002 őszén az agrártárcát, mert koalíciós partnerei közül senki sem bízott abban, hogy a magyaroknak sikerül rendet teremteniük e felettébb problematikus ágazatban. A „buktát” sokan feltételezték, miután Bugár Béláék Simon Zsolt személyében egy, a nagypolitikában addig teljesen ismeretlen és tapasztalatlan személyt jelöltek a miniszteri posztra. A 32 éves magángazdát azonban keményebb fából faragták, bár módszerei, megnyilatkozásai – főleg a kezdeti időszakban – nem voltak mindig diplomatikusak.

Hírek

Megalakult a szlovén erdőtulajdonosok szövetsége (ForestPress)

A szlovén erdőtulajdonosok országos szinten egyesítik erőiket a ZLGS-ben; Szlovéniában az erdők 75 százaléka van magántulajdonosok kezében Ljubljana – A Szlovén Erdőtulajdonosok Szövetsége (ZLGS) alakuló közgyűlésén elfogadta, hogy országos szinten összegyűjti az erdőtulajdonosokat és képviseli érdekeiket Szlovéniában és külföldön.

Hírek

Kihal az Albert-árok madár szálláshelye? (ForestPress)

Az Albertine-árok Kampala – A Viktória-tó apadó vízszintje tönkretette a Lutembe Part egy részét, ami veszélyeztet két millió Európából, és a világ más részeiről érkező és ott telelő vonuló madarat, hívták fel a figyelmet természetvédők. A The New Times arról ír, hogy a madarak pihenő helye része a nyolc ruandai nemzeti parkon és a Kongói Demokratikus Köztársaságon átívelő, 48 veszélyeztetett madárfaj otthonául szolgáló Albertine ároknak.

Napilapok

Támogatott erdők (Napló)

2006. május 19. Nem muszáj megvárni a június 15-ei határidőt - A mezőgazdasági területek erdősítése után járó támogatások kifizetési kérelmeit a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) február elseje óta fogadja be.

Napilapok

Megújuló energiában utazik már az Orco is (Napi Gazdaság)

2006.május 24. A luxemburgi székhelyű, Magyarországon több ingatlanfejlesztésben is érdekelt Orco Property Group és a megújuló energiaforrásokat hasznosító francia Theolia a napokban létrehozta a T-0 Green Europe vállalatot.

Napilapok

Átrajzolt térképek (Vas Népe)

2006. május 18. Lobbiznak a földtulajdonosoknál a vadászati jog bérbeadásáról Megyei körkép - Csak jövő februárban járnak le a vadászterületekről szóló, tíz éve megkötött szerződések, de a vadászok már most tárgyalnak a földtulajdonosokkal a földhöz kapcsolódó vadászati jog sorsáról.

Rendezvények

Gyermeknap és virágkiállítás az Állatkertben (ForestPress)

Egész hétvégén íriszkiállítás, vasárnap gyermeknapi programok várják a látogatókat Ezen a hétvégén több programmal és látnivalóval is várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert. Szombaton és vasárnap a Pálmaház mögötti Lepkekertnél a II. Magyarországi Nőszirom Kiállítás színpompás virágaiban, tarka növénykompozícióiban gyönyörködhet a közönség. Vasárnap ezenfelül gyermeknapi programok is lesznek, és a gyermekek kedvezményes belépőjeggyel látogathatják az Állatkertet.

Partnereink