2010. május 5. - Kiállításon mutatják be Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban a Karancs-Medves vidéke értékeit, illetve azokat az embereket, akik sokat tettek a természetvédelem érdekében.
2010. május. 04. - Vállus - Civil kezdeményezéssel, önkormányzati támogatással bemutathatóvá tették a Keszthelyi-hegység településhez tartozó területén lévő kutyatemetőt.
A Napi Magyarországban 2000. márciusában lefolytatott sajtóvita cikkei és a meg nem jelent hozzászólások Sebeők János, Bakon Gábor Agócs József Pápai Gábor Halász Ferenc, Molnár Géza Radó Dezső Tasi István Sitery Csaba Oberth József Székely Sándor ifj. Bendó György Kecskeméti Károly Feiszt Ottó Sólymos Rezső Apatóczky István Eőry László Kristó László Sipos Árpád Az Erdészeti Lapok CXXXV. évf. 6. számának melléklete
2010. május. 05. - Nagykanizsa (sza) - Az Országos Erdészeti Egyesület által kiadott Erdők a közjóért című könyvet mutatták be tegnap a Zalaerdő Zrt. nagykanizsai központjában.
2010. május 5. - Oroszlányt súlyosan érintené a döntés Felszámolás sorsára juthat a Vértesi Erőmű, legalábbis erre utalnak a cég körüli személyi mozgások. A döntés kivéreztetheti Oroszlányt.
2010. május 04. - Lincshangulat uralkodott a Hargita megyei Gyergyóalfaluban az elmúlt napokban. A székelyföldi nagyközségben a rendezetlen visszaszolgáltatások, a rossz erdőgazdálkodás miatt szabadult el a pokol.
2010. május 3. - A május elsejei szép, napos idő arra ihlette a munkácsi városi végrehajtó bizottság férfi tagjait, hogy a Szolyvai utcán, az ENO cég mellett nyírfákat ültessenek. Már 100 fa ki is rügyezett. A Latorca feletti városban most már nem csak szakura, gesztenyefa, nyárfa, barack, meggy, cseresznye, dió, hanem nyírfa fasor is lesz – írja a Zakarpatpost.net internetes hírportál.
Az állat tökéletes álcázása, rejtőzködő viselkedése és éjszakai életmódja miatt alig lehet tudni valamit a hazai állomány telelőhelyeiről, vonulási útvonaláról és célterületeiről. A repülő rovarokat űző lappantyúk többnyire a madárbefogó hálók 2-3 méter magasra nyúló fogófelülete felett vadásznak, ezért csak véletlenszerűen lehet befogni őket: 2009-ig mindössze 508 lappantyú került hálóba - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.
2010. május. 04. - Első helyezést ért el dokumentumfilm kategóriában a székelyudvarhelyi Szabó Attila A szent hegy című filmje a VI. Göcsej Filmszemlén. A film a hargitai barnamedvékről szól.
Szőnyi János vezérigazgató-helyettes Az erdőgazdálkodás részletes dokumentálása – négyzetméterről négyzetméterre – már elérhető a Mecseki Erdészeti Zrt. honlapján
A megújuló energiák közül jelenleg egyiknek sincs prioritása, ugyanakkor a jövő kétségtelenül a napenergiáé - jelentette ki Mezei Károly az MTI-nek kedden Miskolcon, ahol a fenntartható energiáról rendeztek országos konferenciát és fórumot.
Illés Zoltán szerint az új kormányzati struktúrában nem fog leértékelődni a környezetvédelem ügye, hanem éppen ellenkezőleg: az új szerkezet sokkal inkább "felértékeli" e területet, és hatékonyabb szakmai munkára ad majd lehetőséget.
2010. május. 03. - Zala hagyományosan a méhészet fellegvára, ám megyénkben is növekvő gondot okoz az állomány pusztulása. Nagy méhészetek mennek tönkre, miközben a mézfogyasztás egyre jobban alakul. 1994 óta hagyományosan április 30-án tartják a méhek napját Magyarországon. Ennek apropóján kértünk számvetésre az érintett szakemberek közül néhányat.
2010. május 4. - Átláthatóbbá teszi tevékenységét a jövőben a civil szervezetek és a lakosság számára a Mecseki Erdészeti Zrt. és a pécsi erőművet működtető Pannonpower Holding Zrt., miután a két céget sok kritika érte a fakitermelés módja és annak erőművi felhasználása miatt.
Dacian Cioloş Az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja Brüsszelben, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága előtt 2010. április 12-én tartott beszéd
2010. május 3. - A segítségre szoruló madarak ismertetőjegyeivel kapcsolatban és a fiókák mentésére is ad tanácsokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) amellett, hogy a szükségtelen segítségre is felhívja a figyelmet.
2010. május 3. - A zöldtárca megszüntetése az egész magyar zöld civil társadalom semmibevétele - Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter közleménye
2010. április 17-én már hatodik alkalommal került megrendezésre az Ültess fát! Alapítvány részéről a szervezettel megegyező elnevezésű program, melynek évről évre kiemelt támogatója a Bakonyerdő Zrt.
Új, környezetbarát kullancsgyérítési módszert mutattak be Szegeden. A vegyszermentes technológia alkalmazásával megoldható a bölcsődék, óvodák környékének kullancsmentesítése - közölte Szabó Péter, az eljárást kidolgozó cég vezetője pénteken.
2010. május 3. - Sétáltatás közben lőtt rá egy kutyára egy vadász Pécs határában egy mezőn vasárnap - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A kutya tizenöt-húsz méterre volt a gazdájától, a vadász egyből kilőtte. A lövés után a kutya még a gazdája lábához tudott kúszni, ott vérzett ki pár perc alatt.