2009-08-10 - Motorcsónakkal kifárasztott, majd farkánál fogva vízbe fojtott egy vaddisznót két férfi a Tiszán. A gyanúsítottak a tiltott vadászattal elkövetett állatkínzás miatt akár több év börtönt is kaphatnak.
Gyanafalván született. Iskoláit Jánosházán és Kőszegen végezte, a Műegyetem erdőmérnöki osztályán 1943-ban szerzett oklevelet. Pályakezdése a háborús időkre esett. Rövid gyakornoki idő után adjunktus az Erdészeti Földméréstani Tanszéken. A Sébor Jánostól kapott útravaló — tudásból és emberségből — meghatározó volt egész életútján.
1959. augusztus - Az ország erdőterületének 1/7-ét, a 6 homoki erdőgazdasági táj erdőségeinek (ezeken található az ország erdőterületének 1/0-a) 44,5%-át az akác foglalja el.
Várhatóan szeptember elején kezdi működését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly melletti biomassza erőmű, az augusztus végén záruló próbaüzem már zajlik - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) csütörtökön az MTI-vel.
Idén is megrendezik az Ipoly Erdő Hegyi Félmaraton és Családi futást A versenyre ebben az évben a korábbiakhoz képest későbbi időpontban, 2009. szeptember 12-én kerül sor.
2009. augusztus 7. - Vendégváró Szép és minden intézmény megtalálható benne A Mecsek és a Zselic találkozásánál fekszik 25 km-re Pécstől, a Budapest–Szentlőrinc vasúti fővonal mentén. Itt még a gyorsvonatok is megállnak.
A kutatómunka főleg a genetika, genomika, élettan, agronómia és növénykórtan területét érinti a fajok igen széles skáláján: a zöldségek és gyümölcsök mellett a gabonafélékre, szőlőre és erdészeti fajokra is fókuszálnak a kutatók.
2009. augusztus 07. - Gutorfölde - Ifjú Tuboly Zoltán beszélgetésünk elején sietett leszögezni: egy erdész sosem terepjárózik kedvtelésből, az extrém körülmények közti autózás számára kifejezetten munka. És semmi nem áll tőle távolabb közben, mint a sport, a verseny vagy a virtus.
2009. augusztus 08. - Zalaegerszeg - Megint gazdagodott az idei szezonban egyébként is szokatlanul ápolt képet mutató Parkerdő: tizenkét információs tábla mutatja be a járókelőknek az erdő élővilágát.
2009. augusztus 8. - Az Erdészeti Lapok száznegyvenhét éve olvasható a világhálón A perzsák, görögök és rómaiak fagazdászatáról, a máramarosi erdők pusztításáról és a súlyos aszályról szólt a fáma az Erdészeti Lapokban 1863-ban. A 147 éve alapított folyóiratot most digitalizálták, így bárki beleolvashat a legrégebbi számokba is.
2009. augusztus 04. - Évekkel ezelőtt arról cikkezett a sajtó, hogy kiveszőben a barnamedve populáció. Mostanában viszont arra panaszkodnak, hogy számuk megszaporodott, és egyre közelebb kerülnek a lakó- és hétvégi házakhoz. Különösen a Madarasi Hargita lábánál fekvő Libán és Sikaszó települések lakói jelzik, hogy napi látvány lett.
2009. augusztus 07. Mintegy 79 ezer sörétes lőfegyver – vadászpuska – van Magyarországon az Országos Rendőr-főkapitányság nyilvántartása szerint. Engedély nélkül is lehetnek egyeseknél fegyverek, de hogy mennyi, arra nincs adat.
1995. július-augusztus - Az elmúlt év szeptemberétől az erdészet szegényebb lett egy szaklappal: 1994 augusztusában jelent meg az „Erdőgazdaság és Faipar" utolsó száma.
2009. augusztus 6. - Elektronikus formában is elérhetővé vált a 147 éves Erdészeti Lapok valamennyi száma az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) jóvoltából.
1999. július-augusztus - A pilisi erdők sok ezer esztendeje zöldellnek ott, ahol ma is állnak, így talán nem túlságosan ildomos egy húszéves évfordulóról megemlékezni. Az elmúlt két évtized azonban olyan mély nyomot hagyott a pilisi tájban és az ott folyó erdőgazdálkodás gyakorlatában, hogy érdemes nyomon követni fő folyamatait.
1999. július-augusztus - Miután 1948-ban a hatalom kérdése eldőlt, a következő évet az ország minden gazdasági ágazatában az első ötéves terv, majd a szocialista építés főbb irányszámainak a meghatározása jellemezte.
A kiszervezés gőzerővel folyik – fogalmazott a Parlament márciusi ülésén Tasó László 2009. augusztus 6. - Megkezdte működését a Fidesz munkacsoportja, amely az erdőprivatizálás megállításáért dolgozik – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Tasó László országgyűlési képviselő.
2009. augusztus 06. - Agyar és félelem Kórházba kellett szállítani azt a micskei férfit, akit múlt szombat délelőtt ért súlyos sérülés, amikor lovas szekere felborult. A lovak ugyanis megijedtek egy, az országútra ki- csörtető vadkantól, ami meg akarta támadni a fogatot.
Magyarország reméli, hogy a közelmúltban elindított Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) további széndioxid-kvóta eladását teszi lehetővé – nyilatkozta Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a Point Carbon norvég emissziókereskedelmi hírportálnak szerdán.
2009. augusztus 5. - Új szigorral óvnák az erdőket a falopástól, az illegális kitermeléstől. Nagy baltával például senki se sétálgasson arrafelé, mert ráfizethet.