Vadásztűz mellett Nagycserén (Magyar Mezőgazdaság)
2009. augusztus 5. – A vadászat nem ez én műfajom, ezúttal mégis szívesen tettem eleget a Debrecen-nagycserei Zrínyi Miklós Vadásztársaság meghívásának.
2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
2009. augusztus 5. – A vadászat nem ez én műfajom, ezúttal mégis szívesen tettem eleget a Debrecen-nagycserei Zrínyi Miklós Vadásztársaság meghívásának.
1995. július-augusztus - A veszélyeztetett fajokról szóló törvény megjelenése óta az USA-ban leghevesebben vitatott környezeti hatástanulmány a szürke farkas visszahonosításával foglalkozik az északi Szikláshegység erdőterületein, Idaho és Wyoming államokban.
Az elhangzott műsor itt tölthető le. A file mérete: 3.741 MByte.
Kétszázezer euróval támogatja a német kormány Ghanát, hogy a fejlődő ország megvalósíthassa a nemzetközi erdőmegállapodást – írta a Ghanaian Times.
1957. augusztus - Vadállományunk egyre fokozódó mértékben népgazdaságunk anyagi forrásává válik. A vadgazdálkodás fejlesztésének egyik -feltétele, hogy vadállományunkat mennyiségi és minőségi vonatkozásban is rendezzük.
1941. augusztus - Az ember úgy véli, hogy mindaz, amit tud, kizárólag a mai kor eredménye, pedig igen sokszor kell azután elismernie, hogy amit ma, mint jelentős sikert könyvel el, azt őseink már régen — ha más alakban is — ismerték és alkalmazták.
1957. augusztus - AZ ERDŐ szerkesztőbizottsága felkérte D. V. Vorobjovot, a Harkovi Dokucsajev Mezőgazdasági Intézet professzorát, az erdőgazdasági fakultás agro- erdőmeliorációs tanszékének vezetőjét, hogy a lap számára rövid ismertetés keretében adjon képet az erdőtipológia helyzetéről a Szovjetunióban, valamint elemezze annak szerepét az erdőgazdálkodásban.
2009. július 29. – Az egykori, hagyományos gazdálkodási módok által kialakított táj, valamint az élőhelyek és az itt élő, ám egyre rohamosabban pusztuló életközösségek, értékes fajok megóvása.
2009. 08. 03. - Mintegy 20 hektáron ég az erdő a Bács-Kiskun megyei Kígyóson. A kiskunhalasi tűzoltók 8 egységgel vannak a helyszínen, de egyelőre nem sikerült eloltani a kora délután lángra kapott erdőt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a kiskunhalasi tűzoltóság.
2009. augusztus 4. - A méhek figyelmeztetik egymást a veszélyes virágokra, ahol ragadozók leselkedhetnek rájuk - fedezték fel kanadai kutatók.
2009. augusztus 3. - A közelmúltban egymillió eurós költségvetéssel ötéves program beindítását jelentette be a Syngenta azért, hogy a növényeket beporzó rovaroknak elengedhetetlen új élőhelyeket és táplálékszerzési területeket alakítsanak ki Európában.
2009. július 31. - A gazdasági tárcának augusztus 7-ig elemeznie kell a Rosia Poieni-i rézkitermelés helyzetét és megoldást kell javasolnia, tájékoztatott Ioana Muntean kormányszóvivő.
2009. augusztus 03. - A kellemes napfürdőzésen, lubickoláson és pihenésen kívül, a nyári időszak megannyi kellemetlenséget tartogathat a nyaralóknak, ide sorolható többek között a darázscsípés is.
Amint arról korábban beszámoltunk, az adózók 1 százalékos felajánlásainak több száz milliós összegéből mintegy 70 millió forintnyi még nem talált gazdára a korábbi pályázatok során. Ezt a maradékot hirdette meg a napokban az FVM.
2009. augusztus 1. - Július 31-ig mégsem 20-25 százalékkal építik le az állami cégek igazgatósági, felügyelőbizottsági karát.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azonnali általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el Az utóbbi időben a rendkívüli meleg és csapadékmentes időjárás miatt az erdőkben fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az ország egész területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre - átmeneti időre – azonnali hatállyal általános tűzgyújtási tilalmat rendelek el.
2009.07.25. - Májusban az Országgyűlés több pontban is módosította az 1996-ban született vadászati törvényt.
2009. augusztus 3. - Vadászat. A vadállatok által megdézsmált termés után a társaságok 1,6 milliárd forintot fizetnek évente.
Krónika ForestPress fotók A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Erdészeti, Természetvédelmi és Vadászati Szakosztálya 2009. július 30-án látogatást tett a Gemenc Zrt pörbölyi létesítményeinél.
Krónika Fotó: Detrich Miklós Idén már hetedik alakalommal rendezett nyári tábort Ferencné Fogarasi Éva natúrmontázs készítő, a Sefag Zrt. közreműködésével.
23 évvel a csernobili katasztrófa után még mindig túl sok a cézium jónéhány, Finnországban kedvelt gombában. Szakértők szerint alapos mosással és forralással a radiokatív sugárzóanyag-maradvány nagyrészt eltávolítható.
Iso-Samperi erdészeti gépek kiállító csarnoka a Lusto Erdészeti Múzeumban Erdőtulajdonosok és fafelvásárlók 330 000 eurót adtak össze a Lusto Erdészeti Múzeum új kiállító csarnokának létesítéséhez.
1985. augusztus - Szaklapunk tavaly augusztusi száma „erdeink egészségi állapotával", s ezen belül is elsősorban „a kocsánytalan tölgy pusztulásával" foglalkozik.
2009. augusztus 2. - Az állatot elgázoló sofőrt mentőhelikopter szállította el.