Az erdészetben, az erdőrendezés feladata a gazdálkodás olyan szabályozása, hogy az erdő tartamosan szolgáltassa azt a legnagyobb hasznot, amely a fennálló körülmények között elérhető. Tízéves szolgálat után megszűnik, illetve szervezetileg átalakul az erdészeti hatóság.
2006. december 23. Az útra kiszaladt róka miatt a feje tetején landolt egy személygépkocsi szombaton hajnalban Zsámbék és Páty között. A Citroën C3-as Páty felé tartott, amikor az állat hirtelen elékerült a sötétségben.
2006. december 30. Zalaegerszeg (ka) - Több mint egy évtizede már, hogy az esztendő utolsó zalai sporteseményét jelenti az egerszegi hegyimaraton, amelyet az idén a XII. Egerszegi Pylon-Meló-Diák Mountain Man néven rendeznek meg vasárnap 9 órától.
2006. december 30. Hatalmas jéghegy szakadt le egy kanadai szigetről. A leválás által okozott rengéseket még 250 kilométerre is lehetett érzékelni. A 11 ezer focipályányi jéghegy pillanatnyilag be van fagyva a Jeges-tengerbe.
2006. december 28. Nem minden kivágott fenyőt díszítettek fel Zalaegerszeg. - Az ünnepek elteltével kíváncsiak voltunk arra, hogy alakult az idei szezon a fenyőfaárusok számára, milyen volt a kereslet, hogyan alakultak az árak, mely fajták voltak a legkeresettebbek és legkedveltebbek, illetve, hogy mi lett a sorsa a sok feleslegesen kivágott fenyőfának.
2006. december 29. Szilveszterkor teltház van, tegnap óta már egyetlen szabad ágy sincs a hegyi üdülőkben A tátrai vendéglátósok „arany hétnek” nevezik a mostani időszakot, amely tulajdonképpen két hétig tart, köszönhetően az oroszoknak. – Míg karácsonykor csupán a szállodai ágyak 30–50 százaléka foglalt, december végén már nem lehet üres szobát találni – mondja Peter Chudý, a Tátrai Idegenforgalmi Szövetség igazgatója.
Dániában jelenleg a fa a legfontosabb megújuló energiaforrás. Tűzifa, az apríték, a hulladékfa és a pellet adják a dán háztartások jelenlegi teljes fűtési energia felhasználásának 31 százalékát. Ez 50 százalékkal több, mint amit szélenergiából nyernek, Dániában – jelentette a Nordic Forestry.
A Karmadon Gorge hegység Moszkva – A globális felmelegedés következtében az elmúlt tíz évben több mint kétszeresére nőtt a természeti katasztrófák száma, erről számolt be a vészhelyzetekkel foglalkozó miniszter. Mindaz, ami történik a folyamatosan melegedő éghajlat következménye, mondta Szergej Sojgu. Oroszországban az elmúlt tíz év távlatában több mint kétszeresére, 150-ről 350-re nőtt a felmelegedéssel összefüggő természeti katasztrófák száma – jelentette a RIA Novosztyi.
2006. december 28. Az uniós országokban is ritkán büntetnek szabadságvesztéssel A M.E.G.A.-botrány, a kunsági szemétügy csak abban erősíthetett meg mindenkit, hogy folyamatosan mérgezik élelmiszereinket természeti környezetünket. Sorozatunkban azt járjuk körül, miképp képes megvédeni bennünket a büntetőjog egyes cégek gátlástalanságától.
2006. december 14. Fenyő – A luc a legnépszerűbb, erre a nyugdíjasoknak is futja. A megyeszékhelyen drágább, mint a kis településeken, de több szolgáltatás jár hozzá. A termelőnek és a kereskedőnek általában néhány száz forint a haszna.
2006. december 27. Nem találják a nagy lelőhelyeket, így eddig kevés sikerrel járt a szarvasgomba vadászat a Mecsekben, ahol pedig az elmúlt években rendre jelentős mennyiségű szarvasgombára bukkantak a gombászok. Az idén még tanfolyamon is oktatták a különleges csemege felkutatásának fortélyait - közölte a Mecseki Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
2006. december 28. Még kockázatosabb lett az extrém sport Magyarországon, miután a kormány kivonta az ingyenes biztosítási körből azokat a sportokat, amelyeket egy szakértői bizottság extrémnek minősített. A lista érdekesre sikerült.
Az Európai Bizottság Fejlesztési Főigazgatósága (DG) és Környezetvédelmi Főigazgatósága közvélemény-kutatást végeztet, arról kéri a polgárok álláspontját, hogy' lehetne küzdeni az illegális fakitermelés ellen. Különös tekintetttel arra, miként lehetne elkerülni, hogy az EU, a vélhetően igen kiterjedt illegális fakitermelési gyakorlatot folytató országokból származó, feketén kitermelt fa piacául szolgáljon.
2006. december 19. Új határok: Már csak néhány egyezség hiányzik a megyében 2007. február 28-tól - a tízéves üzemtervi ciklus végén - átrendeződnek a vadászterületi határok. A megyében hét ügyben nincs még egyezség, két fellebbezés másodfokú elbírálás alatt áll, s egy bírósági per van folyamatban. A megye legnagyobb vadászterülete például hét részre bomlik.
2006. december 27. A földművelésügyi és a környezetvédelmi tárca is elfogadja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a javaslatát, akkor egyszer s mindenkorra vége szakad a súlyos környezetkárosítást okozó somogybabodi off-road találkozóknak. Mint arról beszámoltunk, a Balaton közeli falu mellett rendezett idei - immár huszadik - autós pankráció ezer sárdagasztója nagy mennyiségű olajos ! sárral terhelte meg a Balatonba torkolló Tetves-patakot.
2006. december 27. Az amerikai Elnöki Hivatal javasolja, hogy a jegesmedvék is kerüljenek fel a klímaváltozás miatt a kihalás szélére került állatfajok listájára – tájékoztat a The Washington Post. A hivatal szakemberei szerint a jegesmedvék 45 éven belül végleg eltűnhetnek.
2006. december 27. A kevesebb hó miatt nehezebb jól használható sípályákat találni az osztrák Alpokban, de az InfoRádió által megkérdezett salzburgi szállodaigazgató szerint teltházzal működnek a hotelek a két ünnep között. Az osztrák-német határnál a hó vastagsága jelenleg 40 centiméter felett van.
2006. december 27. Semmiképpen se a háztartási szemétbe dobjuk a kiürült italoskartonokat. Karácsonykor kerül a kosarunkba az éves karton- és hullámpapír-csomagolás közel 30 százaléka. Ez a családok pénztárcája mellett a környezetet is jelentősen terheli, ezért különösen fontos, hogy ebben az időszakban is különválogatva gyűjtsük a hulladékká vált csomagolást.
Harare – A nagy töviseiről elnevezett bivalytövist (Zizphus mucronata), Zimbabwe őshonos fafaját kiváló gyógyászati tulajdonságaiért választották meg a 2006 év fájának, az országos faültető napon. Zimbabwében az erdőtelepítési szezon kezdete mindig december első szombatja, ami az idén december 2-ára esik. A 89 ezret is meghaladja a körülbelül 105 hektárra kikerülő többféle fafaj csemetemennyisége.
2006. december 23. TERMÉSSTRATÉGIA Amerikai biológusok szerint a lucfenyők és az amerikai vörös mókusok (Tamiasciurus hudsonicus) evolúciós stratégiai játszmájában jelenleg a mókusok állnak nyerésre. A fenyők úgy szabadulnak meg a termésükre "szakosodott" rágcsálóktól, hogy előre nem látható időpontban nagy termést hoznak, máskor szinte semmit, s ezzel kiéheztetik, megritkítják a kártevőket, akik nem képesek a rekordtermés idején minden magot megenni.
Leonardo DiCaprio a „Véres gyémántok” című filmben A bennszülött indián közösségeket képviselő észak-ontariói civil szervezet megpróbálja rávenni az amerikai filmsztárt, Leonardo DiCapriot a sarkvidéki őserdőkben folyó gyémántbányászat elleni harcba – jelentette a CBC. A Nishnawbe Aski Nemzet nevű – 49 településen élő 45 ezer cree és ojibwa indiánt képviselő civil szervezet – levelet írt DiCaprionak, a nemrég elkészült, a háború tépte Sierra Leone gyémánt kereskedelméről szóló, Véres gyémántok című film főszereplőjének.