Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Falopás

Milliárdos károkozás - börtön is járhat falopásért (VG.hu)

2006. december 1. A jövőben akár börtönbüntetést is kaphatnak a fatolvajok. Idén már megközelítően másfél milliárd forintos kárt okoztak. Több mint százezer köbméter fát vágtak ki már ki az idén illegálisan a hazai erdőkből. Ez a jelenlegi 14-17 ezer forintos köbméterenkénti tűzifaárral számolva 1,4 milliárd forintos kárt jelent. A helyzet nemcsak a jelentős mértékű veszteség miatt aggasztó, hanem azért is, mert az idén ellopott mennyiség már most a két és félszerese a tavalyi 35-40 ezer köbméternek.

Hírportálok

Osztrák fenyőfa az EU parlamentben (stop.hu)

2006. november 30. Szerda este óta - immár kilencedik alkalommal - alsó-ausztriai fenyőfa ékesíti Brüsszelben az Európai Unió parlamentjét. A négy méter magas fenyő az Allentsteig melletti katonai gyakorlótérről származik.

Napilapok

Milliárdos károkozás - börtön is járhat falopásért (VG.hu)

2006. december 1. A jövőben akár börtönbüntetést is kaphatnak a fatolvajok. Idén már megközelítően másfél milliárd forintos kárt okoztak. Több mint százezer köbméter fát vágtak ki már ki az idén illegálisan a hazai erdőkből. Ez a jelenlegi 14-17 ezer forintos köbméterenkénti tűzifaárral számolva 1,4 milliárd forintos kárt jelent. A helyzet nemcsak a jelentős mértékű veszteség miatt aggasztó, hanem azért is, mert az idén ellopott mennyiség már most a két és félszerese a tavalyi 35-40 ezer köbméternek.

Napilapok

Drágábban, többen, kisebb erdőkben (Népszabadság)

2006. december 3. Egyezségek és elkeseredett viták a vadászterületek újrafelosztása során A hazai vadászterületek most zajló újrafelosztása vitát és indulatokat váltott ki a vadásztársadalomban. A területek száma jövőre több százzal nő, de az átlagos nagyságuk csökken. Az ügyek nagy része bíróságon végződhet.

Televízió

Vágják már a karácsonyi fenyőfákat (hír TV)

2006. december 3. Megkezdődött a karácsonyfa kitermelése a zalai Surdon. Ez az a település, ahol gyakorlatilag mindenki az örökzöld növény termesztésével és árusításával foglalkozik. A fenyőfák jövő héten már a piacokon lesznek, de a termelők attól tartanak, idén kevesebb lesz a bevételük, a magas helypénz és a nagy költségek miatt.

Hírportálok

A vaddisznó helyett vadásztársát lőtte le (Index)

2006. december 3. Szombat délután Szalaszend külterületén egy vadásztársasági vadászaton az egyik vadász úgy próbált leteríteni egy vaddisznót, hogy halálos sérülést okozott társának. A meglőtt 60 éves nyíregyházai férfi a helyszínen elhunyt.

Életút

Decrett József élete és erdőgazdasági tevékenysége IV.

III. Erdőgazdasági tevékenységének méltatása A XVIII. század vége felé, amikor már a nyugat országai mindjobban fölkarolják az erdőgazdaság kultuszát, nálunk is mutatkoznak jelenségek, amelyek egy jobb jövő előjeleit sejtetik.

Hírportálok

Rongálás és becsületsértés miatt tett feljelentést az erdészet (Stop)

2006. november 28. Rongálás és becsületsértés miatt tesz feljelentést a Nyírerdő Zrt. debreceni erdészete ismeretlen tettes vagy tettesek ellen - közölte az MTI-vel kedden Juhász Lajos erdészeti igazgató. Az igazgató elmondta, hogy ismeretlenek keddre virradóan szakmai gyalázkodást írtak az erdészet debreceni központjának cégjelző táblájára.

Hírportálok

Gyalázzák a Nyírerdő debreceni erdészetét (Index)

2006. november 28. Rongálás és becsületsértés miatt tesz feljelentést a Nyírerdő Zrt. debreceni erdészete ismeretlen tettes vagy tettesek ellen - közölte az MTI-vel kedden Juhász Lajos erdészeti igazgató. Az igazgató elmondta, hogy ismeretlenek keddre virradóan szakmai gyalázkodást írtak az erdészet debreceni központjának cégjelző táblájára.

Hírportálok

Az emberek pusztították el a tibeti fennsíkot (stop)

2006. november 30. Tibet puszta legelőit egykor cipruserdők borították, s ezeket csak az utolsó 4600 évben pusztították ki a helyi lakosok, de újra lehetne ültetni az erdőket - állítják német paleontológusok. Georg Miehe ökológus földrajztudós (Philipps Egyetem, Németország) a Tibeti Egyetemen és a Göttingeni Egyetemi Botanikuskertben dolgozó munkatársaival közösen tanulmányozta Lhászában és környékén a 3600 méter magasan fekvő tibeti fennsík éghajlatának adatait, és talajmintákból gyűjtött őskori virágpor maradványokat.

Hírek

A nemzet karácsonyfája Washingtonban (ForestPress)

Az idén Washington államot érte az a megtiszteltetés, hogy biztosítsa a nemzet számára az USA fővárosában (Washington D.C ) a Capitolium előtt felállításra kerülő karácsonyfát. A karácsonyfa egy fenséges, közel 20 méter magas duglaszfenyő, melyet 10 ezer égő és 3 ezer kézimunkával készített fenyőfadísz ékesít majd. A karácsonyfa díszeit a Washington államban élő gyermekek készítik.

Napilapok

Gazdag terítékek (Zalai Hírlap)

2006. december 1. Zalaegerszeg - Az FVM Zala Megyei FM-hivatalában a vadászati felügyelők a napokban a vadászati jogról szóló törvény 2006. évi módosításában előírt kötelezettségek teljesítését ellenőrzik. A vártnál kevesebb új vadászterület alakítását terjesztették fel jóváhagyásra.

Napilapok

Megújuló energiát hasznosítani (Zalai Hírlap)

2006. november 28. Lenti (gyO)- Pályázatot nyújtott be az alternatív, megújuló energiaforrások hasznosításának megvalósíthatósági tanulmánytervére Lenti Kistérség Többcélú Társulása. Az 51 települést összefogó szövetség az Európai Unió Interreg III/A Ausztria-Magyarország projektjétől vár hétmillió forintos támogatást.

Napilapok

Már dolgoznak a fenyvesekben (Vas Népe)

2006. november 28. A meleg nem tesz jót a kivágott fenyőknek Megyei körkép (bb)- Bár még négy hét hátravan karácsonyig, már elkezdődött a fenyőfák kitermelése. Körmend és Szentgotthárd között tegnap már javában dolgoztak a munkások.

Napilapok

Újraültetik az árvíz pusztította ártéri erdőket (Délmagyarország)

2006. november 27. Nemcsak a faállományt semmisítette meg az ár Több száz hektáron ültetik újra a Tisza és a Maros hullámterében az árvíz elpusztította erdőket. Nemcsak a faállományt semmisítette meg óriási területeken az ár, hanem az erdei utaktól a zsilipekig mindent.

Sajtószoba

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KÖRNYEZETVÉDELMI FÓRUM

MEGHÍVÓ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS KÖRNYEZETVÉDELMI FÓRUMRA Időpont: 2006. december 12. kedd 10.00-13.00 óra Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottság Székháza, Miskolc, Erzsébet tér 3. Szervező: Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, Miskolc, Kossuth u. 13. 3525 Partnerek: Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának Tanácsa Támogató: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Nemzeti Civil Alap Erdeink jövője A folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás lényege és lehetőségei Észak- Magyarországon

Krónika

Egy asztalnál az erdészek és a zöldek (ForestPress)

Megalakult az országos erdészeti, a környezet- és természetvédő szervezetek érdekegyeztető fóruma Amint arról korábban hírt adtunk, természetvédelmi és erdészeti civil-szakmai szervezetek közös levélben fordultak a miniszterelnökhöz az Állami Erdészeti Szolgálat átszervezése kormányzati terveinek újragondolása érdekében. A szervezetek most bejelentették, hogy az együttműködést állandó fórum keretein belül fenntartják.

Természetvédelem

Tárgyalóasztalhoz ültek az erdészek és a zöldek

Megalakult az országos erdészeti valamint a környezet és természetvédő szervezetek érdekegyeztető fóruma A Kerekerdő Alapítvány kezdeményezésének eredményeként, mintegy féléves előkészítés után, november 23-án Budapesten került sor arra a rendezvényre, mely országos erdészeti érdekvédelmi szervezetek, valamint az erdők ügyével kiemelten foglalkozó, öt legjelentősebb országos hatókörű környezet- és természetvédő szervezet részvételével valósult meg. A Nádor Teremben lezajlott fórum házigazdája a Magyar Természetvédők Szövetsége volt. A meghívott kilenc szervezet mindegyike első számú vezetőjével és több szakértővel képviseltette magát.

Hírek

Ambiciózus terv Európa vizes élőhelyeinek helyreállítására (ForestPress)

A folyó a Vaskapu közelében (ForestPress fotó) A megfelelően védett erdős-ligetes területek hasonlítanak bolygónk más vidékein található dzsungelekhez. Az LDGC (Alsó-Dunai Zöldfolyosó) nemzetközi projekt, amely a WWF Duna-Kárpát-medence Programjába illeszkedik, a nagy folyó alsó szakaszán elterülő hat országra - Szlovákiára, Horvátországra, Bulgáriára, Romániára, Moldáviára és Ukrajnára kiterjedő projekt. A fajok sokféleségének helyreállítására törekszik, valamint biztosítja a Duna ezen szakaszának fenntartható fejlődését – olvasható a Bolgár Rádió honlapján.

Életút

Decrett József élete és erdőgazdasági tevékenysége III.

Decrett gazdaságtörténelmileg annyira nevezetes és örökbecsű munkássága tényleg nem lankadt el egész szolgálata végéig. Mégis, amikor 1837-ben 50-ik szolgálati évét betöltötte, kérte nyugdíjaztatását (1837. szeptember hó 1-ével nyugdíjazták, 1837. évi 3032. szám alatt).

Rendezvények

Erdei randevú a Mikulással (Heves Megyei Hírlap)

2006. november 30. A Kárpát Egyesület ismét megrendezi az egyik legnépszerűbb túráját, amelynek keretében a kirándulók találkozhatnak a Mikulással. A gyermekek és a kisgyermekes szülők december 2-án, szombaton fél kilenckor indulnak a Gárdonyi Géza Színház előtti buszmegállóból. Az idei útvonal: Berva-Berva-tető-Leshely-Berva. A 12 kilométeres szakaszt kb. három óra alatt tehetik meg a kalandra vágyók.

Napilapok

Szarvas- helyett motorbőgés (Heves Megyei Hírlap)

2006. november 25. VÉDTELEN TERMÉSZET Gépesített dúvadak döngetnek Õsszel legfeljebb a szarvasbőgéstől visszhangozhatna az erdő. Ám a megye védett területeit sokkal vadabb hangok népesítik be. A csendet idegen lárma veri fel, a lóerők dübörgése.

Rendezvények

Zöldkarácsony Pécsett (ForestPress)

Családi kézműves nap december 2-án a Mecseki Erdészeti Zrt. szervezésében Ismét megrendezi a már hagyományossá vált „Zöldkarácsony” elnevezésű családi kézműves napját Pécsett a Mecseki Erdészeti Zrt.

Hírek

Jaroszlávl ezeréves fennállását ezer tölgyfa ültetésével ünneplik (ForestPress)

A regionális kezdeményezést a “Zelenaya Vetv” (Zöld Ág) ökoklub indította útjára. Ezer tölgyfa eltelepítéséhez nem volt könnyű feladat helyet találni, hiszen gazdasági célokra száz évig nem lesz majd használható a tölgyekkel beültetett terület. A városi önkormányzat végül talált erre alkalmas, két és fél hektárt – erről számolt be a forest.ru.

Partnereink