2006. október 17. A 80-as évek második felétől kezdődő faültetési program meghozta az eredményét és legalább 30 ezer négyzetkilométernyi területet sikerült visszahódítani a sivatagtól - derül ki a Szahara déli szélének műholdfelvételeiről, illetve azoknak a a húsz évvel ezelőttiekkel való összehasonlításából.
Fotó: ForestPress Két miniszter a magánerdősök rendezvényein 2006. szeptember 10-e minden bizonnyal piros betűs napként kerül be a hazai magánerdészet történelmébe. Ugyanis ezen a napon adták át ünnepélyes külsőségek között Nyíregyházán az I. Magánerdészeti Információs Központot.
Eseménysorozat az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Az Országos Erdészet Egyesület megemlékezést és ünnepélyes faültetést tart október 27-én, délelőtt, 10 óra 30-kor Budapesten, a Városligetben, az OEE millenniumi kopjafájánál. Pethő József, az OEE elnöke köszönti a megjelenteket, majd Andor József erdőmérnök mond ünnepi beszédet.
Sopronban a Nyugat-Magyarországi Egyetem vár mindenkit az 1956-os forradalom 50. évfordulójának közös ünneplésére. A NYME Központi Könyvtár igazgatója, ifj. Sarkady Sándor a Selmeci Társaság szervezésében az 1956-os forradalom eseményeit feldolgozó előadás-sorozatot tart az egyetem "E" épületének 16-os termében. Október 18-án, 19 órakor Feledy Péter "56 perc 56-ról" című filmjét követi előadás és kötetlen beszélgetés a soproni eseményekről az egyetem "E" épületének 16-os termében.
2006. október 17. Az agrártárcánál dolgozók felét bocsátják el két-három év alatt. De a dolgozók mégsem veszítik el munkájukat, átcsoportosításokkal más minisztériumoknál dolgoznak majd.
2006. október 12. A kereslet gyorsabban nő a fánál Tavaly tél óta közel negyven százalékkal emelkedett a tűzifa ára. Januárban még áfával együtt 12 ezer forintért adtak egy köbmétert a tüzépeken, most ugyanez 15 ezer forintba kerül. Horváth Kálmán, több magánerdő tulajdonos ügyintézője lapunknak elmondta, hogy meglátása szerint az egész megyében alig van már tűzifának való az erdőkben.
Emlékeim a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre VÉGNAPJAIRÓL ÉS MEGSZÛNÉSÉRÕL A "selmeci" Ifjúsági Kör az egyetem egészét összefogó szervezet volt. A kör eszmei célja: a hazafiasság, a bajtársiasság, a testvériség és a jókedv ápolása. Ezeket az eszméket a kör mindenkori tagjai az évszázados hagyományok ápolásával és megtartásával teljesítették.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem képviselőjének beszéde Selmecbányán, 2006. október 14-én, az Erdészeti Palota előcsarnokában Prof. dr. Mészáros Károly egyetemi tanár, az NYME ezidei általános rektor-helyettese Tisztelt emlékezők! Polgármester úr, Rektor Urak, Dékán Urak, Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem nevében nagy tisztelettel köszöntsem önöket! Mi, az 1808-ban az erdészeti oktatást megkezdő Wilckens Henrik Dávid göttingai tanár ezidei utódai, ez egykori közös campus soproni örökösei, napi munkánk során lépten nyomon találkozunk múltunk emlékeivel, ünnepeink során felidézzük azokat.
Az Erdőmérnöki Kar képviselőjének beszéde Selmecbányán 2006. október 14-én, az Erdészeti Palota előcsarnokában Prof. dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja Tisztelt Polgármester Úr, Igazgató Úr, Rektor-helyettes Úr, Dékán Úr! Tisztelt Ünneplő Közönség! Soká vártunk egy ilyen ünnepélyes aktusra, amikor a város az egykori Akadémia falai között hivatalosan is fogad bennünket, régi akadémisták utódait. Erre diákjaink hagyományőrző cselekedete adott alkalmat, a csille- és rönktolás.
ForestPress fotók Elhelyezték a csillét és a rönköt a Selmeci Akadémia előcsarnokaiban Ahogy a zólyomi főútról elkanyarodunk Selmec felé, egyre nagyobb izgalommal várom, hogy megpillantsam az utat szegélyező alma- és körtefák között a távoli csúcsokon előbukkanó Kálváriát és a Leányvárat. Tudták a régiek, hogy hol kell emblematikus felkiáltójeleket elhelyezni a horizonton. Megérkeztünk. 2006. október 14.
A svéd faipari termékek exportja jelentősen növekszik Az új, nem szocialista kormány erdészeti ügyekért felelős minisztere Maud Olofsson asszony, aki egyben a Centrum Párt vezetője is – jelenti a Nordic Forestry. A miniszter asszony 51 éves, és az észak-svédországi Högforsban él. Jó ismerője a magán-erdőgazdaságok helyzetének, mivel férjével 250 hektár erdő tulajdonosa. Ipari és kereskedelmi miniszterként ő a felelőse az erdészeti ágazatnak, a regionális fejlesztésnek és energia ügyeknek is.
Erdészek is indultak a vasárnap rendezett Plus Budapest Nemzetközi Maraton versenyen. Amint arról korábban beszámoltunk, ebben az évben is lesznek erdész résztvevői a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon versenynek. Most arról tudósíthatunk, hogy az október 15-én, Budapesten megrendezett Plus maraton viadalnak is voltak erdész résztvevői.
2006. október 16. VIDÉKEN EGYRE NAGYOBB AZ IGÉNY A VEGYES TÜZELÉS IRÁNT A gázalapú fűtési rendszerek dominanciája annak ellenére megingathatatlan, hogy egyre többen érdeklődnek alternatív megoldások iránt - nyilatkozta lapunknak Nagy Gábor, a több budapesti nagyberuházásban is részt vevő Geo-Solar Kft. ügyvezető igazgatója.
2006. OKTÓBER 11. Közel negyedmillió magántulajdonosé az ország erdeinek 42 százaléka, de az általuk birtokolt terület egyharmada kezeletlen - hangzott el a Zala megyei Bagódon rendezett I. Dunántúli Magánerdős Napon.
2006. október 6. EGER, MÁTRAFÜRED A korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan az idei vadászszezonban is folyamatosan bírálják el a puskavégre kapott állatok trófeáit a szakemberek.
2006. október 10. Jövő év február végével lejár a megyebeli vadásztársaságok „mandátuma”. Új üzemtervi ciklus kezdődik, ami új földhaszonbérleti szerződések megkötését feltételezi, s ez nem mindenütt zajlik érdekellentétek nélkül, konfliktusmentesen.
EMLÉKEZZÜNK 1956 OKTÓBERÉRE! Október 27., 10 óra 30 perc. A helyszín: Budapest, Városliget, az OEE millenniumi kopjafájánál, majd a Mezőgazdasági Múzeum Erdészeti Kiállítása. MEGHÍVÓ ÜLTESS FÁT A HÕSÖK EMLÉKÉRE! EMLÉKEZZÜNK 1956 OKTÓBERÉRE! AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET ÜNNEPI FAÜLTETÉST, MEGEMLÉKEZÉST TART BUDAPESTEN, A VÁROSLIGETBEN AZ EGYESÜLET MILLENNIUMI KOPJAFÁJÁNÁL 2006. OKTÓBER 27-ÉN, PÉNTEKEN, 10.30 -TÓL DR. PETHÕ JÓZSEF, AZ OEE ELNÖKE KÖSZÖNTÕJE UTÁN MEGEMLÉKEZÕ BESZÉDET MOND DR. ANDOR JÓZSEF SZENIOR ERDÕMÉRNÖK AZ ’56-OS EMLÉKFÁK ÜLTETÉSÉNEK KEZDEMÉNYEZÕJE HAT DARAB MAGYAR TÖLGY EMLÉKFA "H" ALAKZATU ELÜLTETÉSÉVEL KÍVÁNUNK MARADANDÓ EMLÉKET HAGYNI KÖVETÕ UTÓDAINKNAK
Ismeretes, hogy 1956-ban a Soproni Egyetem hallgatóinak és tanárainak nagy része elhagyni kényszerült az országot. A következő napokban az ő visszaemlékezéseikből közlünk szemelvényeket a Nyári László-Orosz Sándor szerzőpáros szerkesztésében megjelent Rögös utak című kötetből és más emlékiratokból. Ezúttal Frey Antal erdőmérnök visszaemlékezéseit közöljük.
India legfelső bírósága hétfőn betiltotta az állatkerti állatok szaporítását az ország 250 kertjében. A rendelkezésre azt követően került sor, hogy állatvédő aktivisták azzal vádolták az állatkerteket, hogy megkülönböztetés nélküli szaporítást folytatnak, ami túlzsúfoltsághoz vezet – jelentette a Reuters.
PRO SILVA HUNGARIA - közhasznú társadalmi szervezet - A természeti folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást folytató európai erdészek egyesületének magyarországi szervezete Mottó: „Üzemi léptékben” MEGHÍVÓ A PRO SILVA HUNGARIA 2006. évi hagyományos NAGYRENDEZVÉNYÉRE Királyrétre
2006. október 10. SARUD A helyi lakosoktól az elmúlt napokban számos alkalommal érkeztek bejelentések az önkormányzathoz arról, hogy a faluban egy egerésző ölyv tartja félelemben az embereket. Amint azt a helybeliek elmondták, bizony már több személyt megtámadott ez az egyébként védett ragadozó madár.
2006. október 13. Az akadémisták által Selmecen meghonosított - "selmeci szellem" együttes ápolása a célja annak a rendezvénynek, mely október 14-én, szombaton, 16.00 órától lesz Selmecbányán. A rendezvényen a diákságon kívül az egyetemek és karok vezetői, az egyetemi és főiskolai városok polgármesterei, valamint a szakmai szervezetek vezetői is részt vesznek Magyarországról, Szlovákiából és Ausztriából.
2006. október 15. Íjjal ejtett el egy hatalmas szarvast egy orvvadász Ausztriában. A feltehetően sokat kínlódott állatot három nap múlva találták meg, miután a kivételes teljesítményről megindultak a pletykák. Íjból kilőtt nyílvesszővel ejtett el egy kapitális gímszarvas-bikát egy orvvadász Ausztriában.
2006. szeptember 25-e óta működik a GBEP Titkársága (Globális Bioenergetikai Együttműködést Összehangoló Titkárság), melynek megnyitását még 2006. májusban indítványozta az ENSZ New York-i Fenntartható Fejlődésért Bizottság 14. ülése – olvasható a FAO honlapján.