III. György király idejéből megőrzött magokat sikerült ismét új életre kelteni. A Királyi Botanikus Kert által Kew-ban fenntartott Millenniumi Magbank tudósai három faj magjainál indították meg a csírázás folyamatát – írja a BBC News. A magokat még 1803-ban egy holland kereskedő vitte Dél-Afrikából Nagy-Britanniába és a Nemzeti Archívumban őrzött jegyzetfüzet lapjai között leltek rá.
2006. szeptember 18. 1961. szeptember 18-án a svéd származású 47 éves ENSZ főtitkár, Dag Hammarskjöld és küldöttsége halálos kimenetelű repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett a zambiai Ndolában. Az Albertina nevű gép roncsait a repülőtértől mintegy 14 kilométernyire fekvő erdőben találták meg.
2006. szeptember 24. Miniszter, diplomata és hét WWF-es utazott a gépen. Nem találják azt a helikoptert, amely 24 emberrel a fedélzetén tegnap zuhant le Nepálban.
2006. szeptember 23. Nem csak Magyarországon, de az egész Kárpát-medencében is számos civil szervezet dolgozik azon, hogy megmentse, életben tartsa a kisvasutakat. Ezek közül az egyik a gemenci erdőben kanyarog.
2006. szeptember 19. Szombaton megnyílt az "Erdők háza" a Salgótarján melletti Salgóbányán. A fogadóközpont kerekesszékkel is látogatható, a vakok és gyengénlátók pedig tapintással szerezhetnek ismereteket a természetről.
Légi őzzavarásért egy év börtönbüntetést kapott egy férfi az Egyesült Államokban. A pilóta helikopterrel kergetett meg egy őzcsordát Nebraskában, 30 méternél is alacsonyabban repülve. Bár 100 ezer dollár - több mint 20 millió forint - bírságot is kaphatott volna, megúszta az egy év börtön két éves felfüggesztésével.
Előfordulhat, hogy pár éven belül a környezetkárosodás és az éghajlatváltozás keltette aggodalmak miatt, lezárják a látogatók előtt a világ néhány, turisták által kedvelt nevezetességét, így az ausztráliai Nagy Korallzátonyt, az olaszországi Amalfi partszakaszt – írja a The Guardian. Egyes turista célpontokat 2020-ra véglegesen lezárhatnak, vagy a látogatók számát korlátozhatják. Meredeken emelkedhet a belépőjegyek ára is. Ezt vetíti előre a Churchill Biztosító Társaság számára készült tanulmány.
Szlovákia katonai főügyésze bejelentette, hogy a pilóta mulasztása okozta a hejcei légi szerencsétlenséget. Mikulás Gardecky az egyik szlovák kereskedelmi televíziónak elmondta, hogy a szlovák katonai szállítógép pilótája nem kapcsolta be a magasságmérő műszert.
2006. szeptember 23. Ismét klasszikusnak tekinthető súlyos, halálos vadászbalesetről számoltak be a hírügynökségek Vaddisznó helyett egy embert lőtt le egy vadász péntek este a baranya megyei Sellye közelében. Egy kukoricatáblában úgynevezett vadkár elhárító vadászatot tartottak, amikor a baleset történt.
2006. szeptember 15. SZEZON Szeptembertől januárig lőhető ki a gímszarvasbika A szeptemberi szarvasbőgéssel elkezdődött a vadászszezon. A vadászat azonban nem csak az állat kilövését jelenti, sokan szabadságukat időzítik a szezonkezdethez.
2006. szeptember 23. Észak- Kalifornia part-menti erdejének egyik cédrusfenyőjét találták a legmagasabb élőlénynek a Földön. A Hyperionnak keresztelt fa magassága valamivel több, mint 115 méter. Ez 9 méterrel haladja meg a korábbi rekorder, szintén cédrusfenyő Sztratoszféra Óriása magasságát.
2006. szeptember 18. Bonyolult adminisztráció helyett egyszerűbb támogatási igénylőlap - ez az, ami a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv támogatásainak megszerzéséhez nélkülözhetetlen. Mellékletként olykor gazdasági naplót, olykor tápanyag-gazdálkodási tervet vagy mást várnak el a támogatást kérő gazdálkodótól.
Hét évet eltöltve műholdas megfigyelés alatt, Max, a gólya világrekordot ért el. Ez a leghosszabb időszak, amit állat esetében sikerült elérni, közölték svájci tudósok. 1999. július 5-e óta a nőstény gólya miden egyes pillanatát nyomon követték, s ezzel, a svájci Fribourg város Természettörténeti Múzeuma szerint, hosszabb ideig volt megfigyelés alatt, mint az előző világ rekorder, egy amerikai fehérfejű réti sas – jelentette az AFP.
2006. szeptember 18. POLNER FRIGYESNÉ SAJÁT FÁIT ÜLTETI EL Mezőgazdasági területek erdősítése címen pályázott és nyert is pénzt immáron második alkalommal az ásotthalmi Polner Frigyesné. A MVH-pályázati források kihasználásában a Csongrád Megyei Agrár KM. szakértői segítenek.
Oroszország két országos erdőtanúsítási rendszere úgy határozott, hogy egyesül a PEFC égisze alatt. A két országos minősítési tanács elnöke az egész országot átfogó védőernyő szervezetet létrehozó, alapító okiratot írt alá, azzal a céllal, hogy a PEFC-ben mindkét tanúsítványrendszer képviselve legyen – jelentette a Nordic Family.
Az Ipoly Erdő Zrt újabb közjóléti teljesítménye Nógrád megyében Nógrád megye erdővel borított lankás „hegyei” között, kisvárosi sajátosságaival húzódik meg Romhány. Ide érkezünk egy délutáni órában kissé borongós időben mosolygós emberek közé.
Egyedülálló nagyságrendű projekt nemzeti kincseink, a Hortobágy és a Körös-Maros vidék madárvilágának és természeti tájának megóvásáért. A projekt keretében lebontják a két nemzeti park térségében a védett madarak tömeges pusztulását okozó legveszélyesebb elektromos légvezeték szakaszokat.
2006. szeptember 15. Emberi beavatkozás miatt nálunk hétmillió hektár erdő tűnt el évszázadok alatt Budapest - A Föld ökoszisztémájában fontos szerep jut az erdőknek. Ezért védelmük, ápolásuk, területük növelése fontos, sőt alapvető feladat, így ezt a tevékenységet a legtöbb országban segítik.
2006. szeptember 15. Az utóbbi tíz esztendőben átlagosan 800 hektárral gyarapszik évente megyénk erdőterülete. Debrecen (HBN - P. Cs.) - Hajdú-Bihar megye összes erdőterülete több mint 68 ezer hektár. Ebből 35 ezer hektár magán-, illetve közösségi tulajdonban van, 33 ezer hektár pedig állami erdő. Ez dinamikusan változik. A megye összterületéhez képest 11-12 százalékos az erdősültségi arány. Ez az országos átlag alatti, mivel Magyarország erdősültsége 19-20 százalékos.
2006. szeptember 15. Elkezdődött a somogyi erdőkben is a szarvasbőgés. Az erdők királyának párzókedvét a meleg száraz idő ugyan egy kissé visszavetette, de a hűvös estéken és hajnalokon a szarvasbikák hangjától visszhangzik az erdő.
2006. szeptember 20. VITATOTT VADÁSZBALESETEK Az eddigi bírói gyakorlattól eltérően letöltendő szabadságvesztés veszélye fenyeget egy őrségi vadászt, mert tavaly nyáron agyonlőtt egy nőt, aki az éjszakai erdőben sétált.
Az erdész-természetvédő-természetjáró partneri viszony tartalmát, működési mechanizmusát jó lenne megtalálni. Ennek kimunkálását szeretné az emlékülés kezdeményezni. Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Turista Egyesület 2006. szeptember 9-én emlékülést tartott Dobogókőn. A találkozón elhangzott előadásáról Peták István, a Magyar Turista Egyesület elnöke tájékoztatta a ForestPress-t.
Házak épülnek az erdőben, törvényellenesen A bürokrácia bonyolult útvesztője, a gyenge törvény érvényesítés az állami hivatalok közötti rossz kommunikáció miatt, Athén északi részén, a Pendeli–hegy erdeiben utat talált magának az illegális építkezés. Erről mutatott be dokumentumokat a Kathimerini újság egyik vasárnapi száma.