M E G H Í V Ó A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és tisztelt Kollégáit P. Somogyi Angéla I. évf. Ph.D. hallgató A fenntarthatóság ökológiai, pedagógiai és pszichológiai vonatkozásai című beszámoló előadására
„Múlt és jelen az oktatás, kutatás dokumentumai tükrében” címmel június 16-án, pénteken kiállítás nyílt a Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtárának aulájában.
A környezeti nevelést fontosnak tartó pedagógusok közül, az óvónők egyre nagyobb aktivitást mutatnak. Erre jó példa, hogy Pásztón Sárik Jánosné vezetésével regionális szintű Erdei óvoda konferenciát szerveztek.
2006. június 12. Ûzés Az igazi vadászok a kizárólag a hús szerzéséért fegyvert fogó társaikat és az orvvadászokat nem tűrik meg maguk mellett – Sokan voltak a hétvégi vadásznapon
1006. június 15. Gyapjaslepkék - diákszemmel A gyapjaslepke Észak-Skandinávia kivételével egész Európában elterjedt. Az egykori Szovjetunió területén, Mongóliában, Kínában, Koreában, Japánban és Észak-Afrikában szintén gyakori. Észak-Amerikában 1869-ben jelent meg, majd a XX századra robbanásszerűen elterjedt. Írásunk- amely a Természet Világa Diákpályázatán az Élet és Tudomány különdíját kapta - e károsító tarrágásának egyik hazái gócpontját mutatja be, naplószerű dokumentálással.
2006. június 16. A közelmúltban a Bükkben járva olyat tapasztaltam, amitől meghűlt bennem a vér: hangos csámcsogással rágták az erdőt a hernyók; mintha egy természeti rémfilmbe csöppentem volna.
A parlagfű elleni védekezésről A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja az ingatlantulajdonosok és földhasználók figyelmét, hogy a parlagfű elleni védekezést a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény szerint június 30-ig mindenkinek végre kell hajtania. Ahol június 30-ig, és azt követően nem akadályozzák meg az ingatlanon a parlagfű virágzását, ott az eljáró hatóság azonnali hatállyal, külön értesítés nélkül elvégezteti az elmaradt védekezést, amelynek költségét a növényvédelmi bírságon felül a tulajdonosnak, illetve a földhasználónak meg kell fizetnie.
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK AZ EU ERDÉSZETI CSELEKVÉSI TERVÉRÕL Bevezetés Ezen közleménnyel a Bizottság eleget tesz a Tanács kérésének1, hogy 2006-ban tegye közzé az EU erdészeti cselekvési tervét. A cselekvési terv a tagállamokkal szoros együttműködésben és az érintettekkel konzultálva készült. Figyelembe veszi az EU erdészeti stratégiájának végrehajtásáról közzétett európai parlamenti jelentést, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága kapcsolódó jelentéseit. A közleményhez csatolt bizottsági személyzeti munkadokumentum áttekintést nyújt az előkészítési folyamatról.
Hangsúlyozza az erdőtulajdonosok fontos szerepét az európai uniós fenntartható erdőgazdálkodásban és a kommunikáció erősítését A közleménnyel a Bizottság eleget tesz a Tanács kérésének, hogy 2006-ban tegye közzé az EU erdészeti cselekvési tervét – fogalmaz a dokumentum. A cselekvési terv a tagállamokkal szoros együttműködésben és az érintettekkel konzultálva készült. Figyelembe veszi az EU erdészeti stratégiájának végrehajtásáról közzétett európai parlamenti jelentést, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága kapcsolódó jelentéseit.
A skót erdészeti szolgálat tapasztalata és adatai szerint az erdőkbe látogatók évente megközelítőleg 100 millió fontot jelentenek a skót gazdaságnak. A turizmust mind a változásokat célzó turisztikai keretprogram, mind a skót erdészeti stratégia olyan termék előállító lehetőségként jelölte meg, melyet tovább kell fejleszteni, hogy Skócia turista iparának és gazdáságának maximális hajtóerejévé váljék – olvasható a VisitScotland oldalon.
2006. június 15. Kóka János mindent eladna, a szocialisták még hezitálnak Úgy tűnik, csak saját óhaját hangoztatta Kóka János gazdasági miniszter egy internetes portálon, amikor állami tulajdonban lévő' több cég privatizációjáról beszélt. Mint kiderült, a liberális politikus ilyen témában még nem egyeztetett szocialista társaival.
2006. június 15. A védett erdők jelentik talán az utolsó nagy állami vagyontömeget Egy minisztériumi feladatátcsoportosítást ígérő megjegyzésből a hazai természetvédelem elmúlt évtizedének legkomolyabb koncepcionális vitája kerekedett. A kérdés, hogy hol a helye a védett erdők kezelésének a magyar kormánystruktúrában, nem várt indulatokat kavart.
MEGHÍVÓ A Nyugat-Magyarországi Egyetem Karközi Habilitációs Bizottsága Sopron tájékoztatja az érdeklődőket, hogy habilitációs eljárás keretében a következő előadások megtartására kerül sor: Dr. HÖHN MÁRIA „Migráció és diszperzió a növényvilágban: populációbiológiai alapok” című tanóra, „Ecology and diversity of Pinus cembra based on molecular evidence” című angol nyelvű tudományos előadás.
MEGHÍVÓ A Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait Horváth Norbert szóbeli szigorlatára Írásbeli szigorlati témája: „A faanyag 230 °C.-ig lezajló hődegradációjának hatása a faanyag tulajdonságaira”
2006. június 15. MOTORFÜRÉSZ, ÉKÁSÓ Negyvenhat, többségében roma származású munkanélküli férfi vehette át erdőművelői képzettségét igazoló oklevelét szerdán, a gyöngyösi Mátra Szakképző Iskolában. A három hónapos tanfolyamot közmunka program keretében indította az Egererdő Zrt. a foglalkoztatási tárca támogatásával, pályázat alapján.
2006. június 15. Idén öt őzet vittek be turisták a Pilisi Parkerdő Rt. Budapesti Erdészetébe, kevesen tudják, hogy ezzel tesznek csak igazán rosszat az állatoknak
M E G H Í V Ó A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti- és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és tisztelt Kollégáit az Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási Intézet doktoranduszainak év végi beszámolójára.
M E G H Í V Ó A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti- és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és tisztelt Kollégáit az Erdőmérnöki Kar Növénytani Tanszék doktoranduszainak év végi beszámolójára.
Kétmillió forintot költött a rendőrség a Pilisszentlélek környékén elveszett kislányok felkutatására, írta a HavariaPress. A rendőrség adatai szerint kétmillió forintba került a hétfőn, egy osztálykiránduláson elveszett három kislány felkutatása. A három kisiskolás egy, tanárnőjük szervezte tájékozódási verseny ötfős csapatából sietett előre, majd tévedt el az erdőben.
A Retyezát Nemzeti Park egy jelentős része visszakerülhet a Kendeffy magyar nemesi család tulajdonába - erről a hírről írnak a román lapok és internetes portálok.
Két évig tartó tervezés után Ausztrália legrégebbi apríték exportőre eláll a puhafa világpiaci értékesítésétől. A nagymennyiségű puhafával Kanada telítette a világpiacot, miután Észak-Amerikában szúfertőzés károsítja a fenyőállományokat – jelentette az ABC-news.
2006. június 14. Kisebb erdőnyi fát vág ki a Budapest Airport a Ferihegyi repülőtér közelében, mert a fákon tanyázó madarak veszélyeztetik a légi biztonságot. A Levegő Munkacsoport szerint jobb módszer lenne, ha nem a fákat vágnák ki, hanem a fészkelő madarakat riasztanák el a területről.
2006. június 12. Egy korábbi törvénytervezet utolsó pillanatban történt visszafordítása nyomán mégsem kerül át a zöldtárcához, hanem az FVM-nél marad az erdőgazdálkodás felügyelete.