Simon Zsolt és Nagy László (Fotó: ForestPress) Tátra-mozi a köztelevízióban Február 11-én és 18-án 15 óra 30-kor tűzi műsorára az m1 televízió Nagy László „Az a rettenetes péntek” című kétszer 25 perces filmjét az emlékezetes tátrai erdőpusztulásról.
A finnországi kollégák tudományos alapossággal végzik a PR-munkát. Először megismerik a polgárok véleményét, majd ehhez illesztik az üzeneteiket. A rendszeresen végzett felméréseik eredményeiből mutatunk be ízelítőül néhányat. Ismert, hogy a hazánkban a vadászok végeztettek az elmúlt évben reprezentatív közvélemény-kutatást a vadászat megítéléséről. A finnek főként az erdészekben és a kutatókban bíznak, ha az erdőről és az erdőben élő fajok sokféleségéről szeretnének megtudni valamit. Ez a Finn Erdészeti Egyesület által készíttetett közvélemény-kutatás egyike eredménye – olvasható a Nordic honlapon.
A bizottság szerint az illegálisan az Egyesült Királyságba kerülő fa a mindennapok ténye. A teljes politika palettát képviselő parlamenti tagok törvényt sürgetnek az illegálisan az Egyesült Királyságba érkező faimport megszüntetésére – olvasható a greenpeace honlapján. A világ erdeinek védelmében új törvényekre van szükség, mondják és felhívják a figyelmet arra, hogy fogytán az idő.
2006. január 18. A halálos kimenetelű balesetek miatt bekeményít a hatóság Budapest, Veszprém - Három halálos vadászbaleset is történt a közelmúltban Nógrád megyében. Emiatt országos értekezletet tartottak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tegnap. Februártól új szabályozást léptetnek életbe.
2006. január 20. A fenntartható fejlődést az államnak kell segíteni. Széltében-hosszában azt hallani, hogy 2006 nehéz év lesz, ebből az erdőgazdálkodás sem marad ki. Hajdu Tibor, az Állami Erdészeti Szolgátat zalaegerszegi igazgatóságának vezetője megerősítette. – Az erdészeti ágazat azon fáradozik, hogy minél több uniós forrást állítsunk hadrendbe, ami az eddig nemzeti forrásokból megvalósult erdészeti támogatási jogcímek közül a fenntartást, nevelést, felújítását szolgálja. Komoly műhelymunka vette kezdetét, az erdészeti diplomáciának ez a legfontosabb törekvése – így Hajdu Tibor igazgató.
2006. január 20. Magyar hiba: a vadászképzésben is több az elmélet, mint a gyakorlat. Zalaegerszeg (ts) - A három nógrádi halálos kimenetelű vadászbaleset mellett nem lehetett elmenni szó nélkül, érzékelhette ezt a főhatóság. Azonnali hatállyal elrendelték, hogy a társas nagyvadászatokat külön engedély alapján rendezhetik meg. Nógrád megyében rövid időn belül három tragikus kimenetelű vadászbaleset történt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium azonnali hatállyal elrendelte a társas nagyvadászatok külön engedéllyel és ellenőrzés melletti rendezését. Országos értekezletet is tartottak minderről, amelyen Süle Lajos, a Zala Megyei FM-hivatal vadászati felügyelőség-vezetője is részt vett.
2006. január 22. Herszon megye Viszokopillja járásában farkasok támadtak meg embereket. Január 8-án Novovozneszenszke falu mellett a vadállatok három férfit és három asszonyt haraptak meg. Négyen orvosi segítségért fordultak a járási kórházba. Az állatok az embereket a saját udvarukon és a buszmegállóban támadták meg – jelentette az I-Reporter.
A jövőt nem kitalálni kell, hanem meg kell határozni – Denis de Rougemont-től idézett gondolat Éghajlatváltozás: energia és közlekedés címmel konferenciát rendez 2006. január 23-27. között az Európai Fórum Genfben, a Nemzetközi Konferencia Központban. A FEDRE szokásos, éves fóruma alkalmával, a felelősségüket érző regionális és helyi hatóságoknak, a választás megkönnyítéséhez nyújt tájékoztatást és szolgál példákkal.
Prahlad Goala az idén meggyilkolt első újságíró, 2006 január 6-án vált munkája áldozatává – olvasható a OneWorld South Asia portálon. Prahlad Goala legutóbb Assam, észak-kelet indiai állam egyik erdészeténél folyó illegális műveletekről írt, adta hírül a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ), a Riporterek határok nélkül (RSF) és az újságírók védelmére alakult bizottság, a (CPJ).
Az angliai Cumbria természeti rezervátuma, segítségként az ország legritkább ragadozó madarának védelméhez, készpénz-támogatást kapott. A Carlisle közelében lévő RSPB Geltsdale 175 ezer fonthoz jutott, mely segíti munkáját abban, hogy a helyi kékes rétihéját a kihalástól megmentse.
2006. január 12. A kecskeméti székhelyű Kefag Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. sokrétű munkáját, szolgáltatási körét még a városban sem élők ismerik igazán. Vajon évente mennyivel növeli erdős területeinek számát? Hogyan tudnak védekezni a kártevők ellen? Milyen új növényeket telepített ki az arborétumba? Mindezekre Sódar Pál vezérigazgatótól kaptuk meg a válaszokat.
2006.január 13. Cserhátsurány. Újabb halálos kimenetelű vadászbaleset történt tegnap megyénkben a településhez közeli erdőben. A cserhátsurányi vadásztársaság vaddisznóhajtást rendezett, amelyen vendégvadászok is részt vettek. Hogy pontosan mi és hogyan történt, még nem tudni: eddig tisztázatlan körülmények között egy lajosmizsei vendégvadászt oldalról egyik vadásztársa fejbe lőtte.
2006. január 20. TAKTAHARKÁNY - Falopáshoz riasztották az erdőbe a rendőröket. A szolgálatban lévő járőrök megpróbálták terepjárójukkal megközelíteni a területet, de a felázott talajt nem tudta leküzdeni a Niva. Traktorra pattantak hát a hatóság emberei. A sértett - aki egy mezőgazdasági cég ügyvezetője - felajánlotta traktorát, s csatlakozott hozzájuk a mezőőr is.
2006. január 16. Vadászok. Fácánok, kacsák végnapja. Két gyanútlan rókát is lőttek. Szezonzáró csoportos vadászatot rendezett a hét végén a Földtulajdonosok Vadászati Közössége a megyeszékhely határában. Tatabánya/Síkvölgypuszta Tegnap több tucat puskás ember találkozott Síkvölgy határában, hogy csoportos hajtóvadászaton koronázza meg a szezont, amelynek lassan végéhez közeledünk.
Az Északerdő Zrt Telkibányai Erdészeti Igazgatósága területén történt a 43 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség; Egyetlen túlélője van a szlovák repülőgép csütörtök esti katasztrófájának A hírügynökségi jelentések szerint eddig 22 áldozatot azonosítottak, és megtalálták a lezuhant gép fekete dobozát. Egyelőre ellentmondó hírek vannak arról, hogy hányan voltak a gépen. 43-an biztosan, de lehet, hogy 45-en. A magyar légtérben két szlovák, szovjet gyártmányú AN 24-es repült, fedélzetükön Koszovóból hazatérő békefenntartókkal. Egyetlen túlélője van a szlovák repülőgép csütörtök esti magyarországi katasztrófájának, ő életveszélyes állapotban van.
2006. január 20. Annak ellenére, hogy a legújabb kutatások szerint a növények jelentős mennyiségű üvegházhatású gázt, metánt bocsátanak ki, mégsem ez az oka a globális klímaváltozásnak A napokban jelentették be a németországi Max-Planck Intézet kutatói egy igen érdekes vizsgálati eredményüket, miszerint az élő növények jelentős mennyiségű metánt (üvegházhatású gáz) bocsátanak ki. A meglepő hír nagy port kavart, és mivel a kutatók szerint sokan félreértelmezték, ezért egy újabb, pontosító közleményt adtak ki. Ebben hangsúlyozzák, hogy az új eredmény nem azt igazolja, hogy a növények hozzájárulnának az üvegházhatás fokozódásához, és ezáltal a globális klímaváltozáshoz.
Amint arról korábban beszámoltunk, Kanadában jelentős erdőterületeket támadott meg a szú. A védekezésre komoly állami és helyi forrásokat mozgósítottak. Idaho állam fakitermeléssel foglalkozó lakosait aggasztja, hogy Brit Columbiában, a szúbogár fertőzés megállításához 8,5 millió hektár területen kényszerülnek véghasználati vágást végezni. A piac ilyen fával való elárasztása lenyomhatja az árakat – olvasható a Yahoo news hírportálon.
2006. január 14. Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, csütörtökön ismét halálos kimenetelű vadászbaleset történt, ezúttal egy Cserhátsurányhoz közeli erdőben: a helyi vadásztársaság által rendezett vaddisznóhajtáson fejbe lőttek egy 45 éves lajosmizsei férfit. A mentősök többször újraélesztették, de a sérülés végzetesnek bizonyult.
11 magyar képviselő nemet mondott az állampolgárok és a környezet érdekeire A civil szervezetek az Európai Bírósághoz fordulhattak volna, amikor azt tapasztalják, hogy közintézmények megsértik a környezetvédelmi jogszabályokat – tájékoztat a Magyar Természetvédők Szövetsége közleménye.
2006. január 14. MÁTRAFÜRED, GYÖNGYÖS Először rendezik meg február 9-10-én a Heves és Nógrád megyei erdészek, gazdászok és vadászok bor- és pálinkaversenyét. A megméretés főszervezője a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola, valamint a Károly Róbert Főiskola (KRF).
2006. január 14. HALÁLESET „Miért volt szükség ezekre az átkozott vadászatokra?" Megdöbbenés fogadta a Kecskemét melletti kis városban a sikeres vállalkozó, Zsikla Attila halálhírét. Mint tegnap röviden már megírtuk: a Nógrád megyei Cserhátsurányi Vadásztársaság csütörtöki vaddisznóhajtásán eddig tisztázatlan körülmények között fejbe lőtték a lajosmizsei vendégvadászt.
2006. január 16. Mezőőrök - Már a jelenlétük is elriasztja a tolvajokat a környékről Tolna megyében az önkormányzatok többsége nem foglalkoztat mezőőrt, mert vagy nincs rá pénze, vagy fel sem merül a településhez tartozó terület védelme. Pedig a mezőőrnek már pusztán a jelenléte is visszatartó erejű – állítják az érintettek.
2006. január 16. A Kisalföldi Erdőgazdaság ravazdi erdészetének területén évről évre megrendezik a nagyvadas hajtóvadászatot. Idén a szokottnál jóval kisebb lett a teríték.
2006. január 14. Bevallom őszintén, sosem szerettem a vadászatot. Az erdőt viszont annál inkább: egy békés szigetnek tartottam mindig, ahová a zajtól, a szennyezett levegőtől el lehet vonulni, ahol semmi mást nem kell csinálni, mint hallgatni a madarak énekét, rácsodálkozni egy-egy virágra, egy-egy állatra, aki riadtan menekül az ember elől. Sétálni órák hosszat, gombát gyűjteni, szamócát szedni, mikor minek van éppen a szezonja, vagy csak egyszerűen belefeledkezni a csöndbe.