2006. január 7. Vadászsirámok Dúvadak és rágcsálók ellen kitett szerek pusztítanak Vadászbalesetek: a megelőzésért tesznek is Vadászbalesetekről országos viszonylatban hallani, de megyénk szerencsére ezen a téren az utolsók között van, vagyis nálunk az átlagosnál ritkábban történik tragédia. Tavaly ugyan előfordult Köröstarcsán haláleset, de akkor a vadász gondatlanul kezelte otthonában fegyverét. Azt megelőzően évtizedekig csak két halálos vadászbaleset következett be.
A Természet Világa januári számában terjedelmes vita olvasható a mezőgazdasági géntechnológiáról. Kiváltója Venetianer Pálnak a múlt év októberében, illetve novemberében a lap hasábjain megjelent két írása.
2006. január 12. A kanadaiak által kiszemelt és újjáépített bányamű létrehozása feje tetejére állítaná a városfejlesztési tervet, és a helyiek lemondhatnának a ligeterdőről is Valahol a Körmöci-hegységben, egészen pontosan a Bisztrica-patak festői völgyében található Körmöcbánya. Területe már az őskorban lakott volt, az aranybányászat kezdetei azonban a 11. évszázad elejére tehetők.
Számítástechnikai szakemberek alkották meg a svéd Umeã Egyetemen a világ első önmagától lépegető kihordógépét – erről számolt be a Nordic honlap. Két számítógép és számos érzékelő segítségével a kísérleti gép önállóan képes a közelítést elvégezni. A kihordó jármű több érzékelővel van felszerelve. Ezek segítségével, komputervezérléssel és GPS navigációs rendszerrel a gép felismeri a szállítási útvonalat, ettől kezdve önálló működésre képes. A konstruktőrök szerint egyszerű és biztonságos.
Johannesburg – Az állatok király aligha uralkodhat majd a jövő században, hacsak nem tesznek sürgős lépeseket a még megmaradt állatok védelmében, és nem sikerül gátat vetni az ember és a nagymacskák közötti viszálynak – olvasható a NewsAlerts.com hírportálon.
A Vadászati Kulturális Egyesület célul tűzte ki, egy a vadászat és a vadgazdálkodás iránt elhivatottságot érző fiatalokból álló Ifjúsági Tagozat létrehozását – tájékoztatta a ForestPresst dr. Náhlik András, a NYME Erdőmérnöki Karának professzora.
A Vadászati Kulturális Egyesület célul tűzte ki, egy a vadászat, vadgazdálkodás iránt elhivatott fiatalokból álló Ifjúsági Tagozat létrehozását. Ennek érdekében megkeresés érkezett a Vadgazdálkodási Intézet felé, hogy az egyetemi hallgatók értesüljenek a kezdeményezésről.
2006-ban a Zöld Hét május 30-tól, június 2-ig kerül megrendezésre. Ez alkalommal a fajok sokfélesége, a biológiai változatosság lesz a központi téma. 2006-ban az EU félúton lesz a fajok sokféleségének csökkenését megakadályozó, 2010-re kitűzött cél felé. 2006 tavaszán az Európai Bizottság stratégiai tanulmányt ad majd ki, arról hogyan érhető el ez a célkitűzés.
A Bendegúznak keresztelt kismajmot mostantól láthatja a nagyközönség Budapest – Már láthatja a nagyközönség Bendegúzt, a Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb mókusmajmát. A csaknem három hónapos kölyök császármetszéssel jött a világra, és mivel az anyaállat végül elpusztult, a gondozóknak kellett gondoskodniuk a kölyök táplálásáról.
A Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek XVI. Országos Találkozóját 2006. március 9-12. között Veszprémben rendezi meg több zöld szervezet közreműködésével a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület.
A Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek XVI. Országos Találkozóját 2006-ban Veszprémben szervezi meg több zöld szervezet közreműködésével a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület.
Svédországban az enyhülő éghajlat több erdőt jelent Ma senki sem állíthatja biztosan, milyen következményekkel jár majd a jelen klímaváltozása. Svédországban az enyhébb időjárásnak pozitív hatása lehet a turizmus fejlődésére és az erdőgazdálkodásra, míg a gazdaság és a társadalom más szektorai, így a rénszarvas pásztorkodás, a halászat megsínyli majd a változást – olvasható a Nordic honlapon.
Az Amerikai Építészek Intézete (AIA) igazgató tanácsa elfogadta azt az álláspontot, miszerint támogatja a fenntartható tervezés és természeti erőforrás-megőrzés koncepcióját, annak érdekében, hogy a jelenlegi szintről legalább 50 százalékkal csökkenthető legyen a fosszilis fűtőanyagok felhasználása a 2010-ig elkészülő, illetve funkcionáló épületekben – tették közzé az azobuild.com építészeti honlapon.
Tisztelettel tájékoztatjuk, hogy 2006. január 9-től a Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi Könyvtára csak számítógépes katalógust épít az állományában lévő dokumentumokról, nem készít katalógus cédulát.
2006. január 10. Üzleti méreteket ölt a falopás Borsodban; Irtják az állami és a magánerdőt is Több tíz millió forintos veszteséget okoznak évente Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fatolvajok, akik az egybefüggő erdőkben hely énként futballpályányi nagyságú területeket tarolnak le. Egyelőre majdhogynem megállíthatatlan a folyamat, ráadásul az illegális erdőirtás üzletszerű méreteket öltött. A 210 ezer hektárnyi borsodi erdők tulajdonjoga körülbelül fele-fele arányban oszlik meg az állam, illetve magánszemélyek között, de míg az Északerdő Rt. őrző-védőcégekkel vigyáztatja értékeit, addig a magánszemélyek szinte tehetetlenek a tolvajokkal szemben.
2006. január 10. Az agrártámogatásról szóló rendeletben rögzítik, mekkora támogatást igényelhetnek az erdészetek az idén erdőfenntartási célokra. A keret nagyságáról még folynak az egyeztetések, a végleges számokat rögzítő jogszabály február elejére születik meg - közölte kérdésünkre Klemencsics András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője.
2006. január 7. A szarvas-, az őzállomány és az apróvad a szokásosnál több gondoskodást igényel Megyei körkép (van) -Télen nem a nagy hideg, hanem a változékony időjárás a lehető legrosszabb a vad számára. A erdőben élő vadállomány ugyanis ilyenkor a szokásosnál is nehezebben talál táplálékot.
Az év fája mozgalom szervezésére létre jött kuratórium a 2006. évre a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. danubialis) választotta az év fájának – tájékoztatta a ForestPresst dr. Bartha Dénes professzor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem intézetvezető egyetemi tanára.
2006. január 9. Szabó László hivatásos vadász és Szabó Ferenc vadászmester hetente járják végig az etetőket. Télen csökken a természetes eltartóképesség. A vadak etetését nem a hó, hanem inkább a vegetáció visszaszorulása indokolja
Az Országos Erdészeti Egyesület Baranya Megyei Helyi Csoportja és a Mecseki Erdészeti Zrt. az Egyesület hagyományait a helyi hagyományokkal ötvözve 2006. március 4-én (szombaton), 19 órai kezdettel Pécsett, a Palatínus Szálloda Bartók termében ORSZÁGOS ERDÉSZBÁLT rendez, melyre minden kedves kollégát és családtagjait barátsággal várunk.
Ismeretes, higy a közelmúltban az indonéziai Jáva szigetén egy trópusi felhőszakadást követően több mint 200 emberéletet követelő földcsuszamlás történt. A közép-jávai Banjarnegara kormányzóság feje visszautasította a környezetvédők állítását, miszerint az illegális fakitermelés hozzájárult a január 6-i Cirejuk faluban, a földcsuszamláshoz – olvasható a Paras Indonesia internetes oldalon.
2006. január 4. Hurkolásért börtön jár - Több tízmilliós kárt okoznak a rapsicok A tél az orvvadászat fő időszaka, mert arról szól: ingyen vadhúst juttatni az ünnepi asztalra. S még inkább arról: azt jó áron eladni. Egy-egy évben több tízmillió forintos kárt okoznak az orvvadászok Csongrád megyében.
2006. január 9. Decemberben bezárt a programiroda is Veszélybe kerülhet az erdei iskoláztatás: a program támogatására idén valószínűleg már ki sem írnak pályázatot - írja a Népszabadság. Tavaly év végén bezárt a Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda (Könkomp) is, amit pénzhiányra hivatkozva az oktatási tárca szüntetett meg.