Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

Alagúton, erdőn át (Észak-Magyarország)

2005. április 5. Fotó:ForestPress Mintha arra találták volna ki, hogy a gyerekek játékszere legyen, oly keskeny a vágánya, picinykék a kocsijai. Pedig az az igazság, hogy a lillafüredi kisvasutat gazdasági céllal hívták életre: ezzel szállították a bükki fát a kohászatnak a 920-as évek elejétől. Feladatai mára teljesen megváltoztak. A turizmust szolgálja, utasai a szülők, nagyszülők társaságában érkező gyerekek és bakancsos, hátizsákos turisták.

Hírek

Kivágják Budán az út menti veszélyes fákat (ForestPress)

A Pilisi Parkerdő Rt. Budapesti Erdészete tavaszi felmérése szerint mintegy 80 kilométer hosszú szakaszon veszélyeztetik öreg, korhadó fák a fővárosi közforgalmi és erdei utak forgalmát, a közlekedők biztonságát. A II. kerületi Nagykovácsi úton már több baleset is történt az útra dőlt fák miatt. Ezért kedvező időjárási viszonyok esetén az április 9-10-i hétvégén lezárják a Nagykovácsi utat, és az erdészet munkatársai kivágják a veszélyes fákat.

Besorolatlan

Fórum

ForestPress Fórum A fórumban jelenleg négy témakörben (Erdészet, Faipar, Természetvédelem, Vadászat) írhatja meg véleményét. Új témakört az adminisztrátor hozhat létre. Hozzászóláshoz az email cím magadása nem kötelező! Ha új témakört szeretne , írjon ide: silenthunter@axelero.hu BELÉPÉS

Hírek

A Dalai láma a vadvilágért kampányol (BBC/ForestPress)

A Dalai láma a Nepál, Tibet, India és Kína között folyó illegális állat- és növénykereskedelem beszüntetésére szólított fel. Azokhoz a száműzött tibetiekhez fordult, akik egyre inkább belefolynak a véres kereskedelembe, emlékeztetve őket Buddhanak tett fogadalmukra, mely ellenez minden erőszakot.

Hírportálok

A zöldek szerint még mindig nincs „igazi” természetvédelmi kezelés az erdőkben (greenfo)

2005. április 7. A zöld szervezetek 2005. évi találkozójukon kiemelt helyen vitatták meg a NATURA 2000 hálózat lemaradásait, az agrár-környezetvédelem kérdéseit, valamint az erdészeti koncepciók kettősségét. 2005. március 31. és április 3. között Zalaegerszegen tartották a Környezet- és Természetvédő Szervezetek XV. Országos Találkozóját.

Krónika

Ülésezett az OEE Küldöttközgyűlése (ForestPress)

Az Országos Erdészeti Egyesület Küldöttközgyűlése 2005. április 7.-én, Budapesten, a MTESZ Budai Konferencia Központban tartotta soron következett ülését. A Küldöttközgyűlés napirendjén szerepelt a 2005. évi kitüntetési javaslatok jóváhagyása, az Egyesület 2004. évi közhasznúsági jelentésének, pénzügyi befektetési beszámolójának és a 2005. évi pénzügyi tervének és befektetési tervének elfogadása, valamint az alapszabály módosításának javaslata.

Hírek

Hazánkban tiltott vegyszer okozta a darvak pusztulását (ForestPress)

Fotó: Bence Máté A Békés megyében elhullott darvak begyében talált búza vizsgálata során a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat fácánkerti Ökotoxikológiai Laboratóriumában monokrotofosz nevű vegyületet mutattak ki, amely madarakra rendkívül mérgező, ezért nagy valószínűséggel ez okozhatta a darvak pusztulását – olvasható az FVM Kommunikációs Önálló Osztály közleményében.

Hírek

Tűzgyújtási tilalom az erdőkben (ForestPress)

Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el az FVM, tudatja a minisztérium Kommunikációs Önálló Osztályának közleménye. Amint arról korábban beszámoltunk, az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság az utóbbi idők csapadékmentes időjárása, valamint az emberi felelőtlenség, gondatlanság következtében gyakoribbá vált erdőtüzek miatt kezdeményezte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál az országos tűzgyújtási tilalom elrendelését.

Hírek

Szolidaritás a kárt szenvedett svéd magán-erdőtulajdonosokkal (ForestPress)

Mintegy hatezer ember, az LRF (Svéd Gazdálkodók Föderációja) tagjai és mások gyűltek össze március utolsó napján, hogy kimutassák támogatási szándékukat a januári viharkárosult magán-erdőtulajdonosok felé. Ezt az alkalmat használták fel az együttérzés és jóakarat kinyilvánítására, biztosítva a károsultakat arról, hogy az erdészeti iparágat nem csak a gazdaság, de az egész társadalom is nagyon fontosnak tekinti.

Sajtószoba

A klímaváltozás hatásainak mérséklési lehetőségei

Az Országos Erdészeti Egyesület Kaposvári Helyi Csoportja a Barcsi Dráva Völgye Középiskola Középrigóci Kollégiumának éttermében 2005. április 8.-án, 9 órai kezdettel szakmai rendezvényt tart: A klímaváltozás hatásainak mérséklési lehetőségei vízügyi, erdészeti, és természetvédelmi eszközökkel

Hírek

Vérfrissítés a bölényeknél (Híradó)

Az öreg bölénynek is kell friss vér, különösen annak az ötvennek, amelyek a texasi Caprock Canyons Állami Parkban legelnek, s meg is kapják hamarosan három tenyészállattól, amelyet a bölények megmentéséért küzdő Ted Turner, a CNN hírtelevízió alapítója ajándékoz a bölényhölgyeknek.

Hírek

Már az erdőt is elérte a tűz (Objektív Hírügynökség/Magyar Rádió)

Baranyában 15 hektáron kapott lángra az avar és a gaz. Mintegy 15 hektáron, foltokban lángra kapott az avar és a gaz szerdán délután a Baranya megyei Almáskeresztúr külterületén. A tűzoltók 13 óra 26 perckor indultak a helyszínre, és nagy erőkkel - 24 fővel és 5 tűzoltó gépjárművel - harcolnak azóta is a tűz ellen. Az oltást bonyolítja, hogy a terület nehezen megközelíthető.

Hírek

Még 125 millió a gyapjaslepkék ellen (Magyar Rádió)

Az idén a tavalyinál is nagyobb kárt okozhatnak. További 125 millió forinttal egészíti ki a kormány a gyapjaslepke elleni védekezésre elkülönített 100 millió forintos keretet. László Boglár szóvivő elmondta: a védekezéshez szükséges félmilliárd forint fennmaradó részét elsősorban a Veszprém, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatok igényelhetik vis maior keretük terhére.

Napilapok

Óvják a románok is Verespatakot (Népszava)

2005. április 6. A Verespatakra tervezett bánya ügyében a nemzetközi szabályoknak megfelelő eljárás zajlik, válaszolta kérdésünkre Kórodi Attila, a romániai Környezetvédelmi Minisztérium Magyarországon tartózkodó helyettes államtitkára. Elmondta: ha Magyarország az espói egyezmény (határokon átterjedő szennyezések megakadályozása) értelmében részt akár venni az aranybánya hatástanulmányának véleményezésében, lehetősége van erre.

Napilapok

Új földosztás bezárt kiskapukkal (Népszabadság)

2005. április 6. Új földosztás kezdődhet. A kormány múlt heti döntése nyomán várhatóan felgyorsul az egykori termelőszövetkezetek átalakítása során keletkezett, osztatlan közös földtulajdon évek óta húzódó nevesítése. A MOSZ tiltakozik a tervezet ellen.

Napilapok

Lángra kaphat, ami éghető (Észak-Magyarország)

2005. április 1. Megszaporodtak a szárazfű-tüzek. Mezőn, erdőn kárt okozva és elvonva a tűzoltók erejét. „A szárazfű-tűzesetek a tűzoltók számára a bozótosok, rétek, legelők, tarlók, gondozatlan telkeken felnőtt gazok égését jelentik" - fogalmazott Szabó Károly, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság alezredese, titkárságvezető. „A tarlóégetés nem egy kifeje-zetten jó dolog. Sem ősszel, sem tavasszal. Szennyezi a környezetet és veszélyezteti a szomszédos, esetenként a lakott kultúrákat. Legnagyobb baj, hogy a szőlő, a gyümölcsfák lemetszett részeit, az összegereblyézett avart meggyújtás után őrizet nélkül hagyják" - nyilatkozta Pataki László, az encsi Agrárcenter Rt. ügyvezető igazgatója.

Napilapok

Ellepik a gyapjaslepkék a fákat (Magyar Hírlap)

2005. április 6. A megelőzésre még nincs meg a pénz, pedig májusban permetezni kellene Fotó: Csóka György Több mint félmilliárd forintra lenne szükség, de a földművelésügyi tárca csak százmillió forintot tud fordítani a gyapjaslepkék hernyói elleni védekezésre. Egyes megyékben a vis maior alapokat szeretnék felhasználni, de a Belügyminisztérium szerint erre nincs jogi lehetőség. A hazai erdők látják a kárát, ha májusig nem sikerül forrást találni a permetezésre.

Napilapok

Elő a drótkefével (Napló)

2005. április 2. Előzzük meg az inváziót! Összefogással lehet felvenni a harcot a pillék ellen Fotó: Csóka György Megyei körkép (tt, tbzs) - Veszprém megyében csaknem tízezer hektárnyi terület fertőzött a gyapjaspille petéivel. Erdőben és lakott területeken egyaránt tartani lehet a nagy pusztítástól. Nagy Krisztina, a Veszprém Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat munkatársa szerint kiskertekben a leghatásosabb és legegyszerűbb védekezés, ha lekaparjuk a fák törzséről a petecsomókat. Az idegenforgalmat, de a vadgazdálkodást is hátrányosan érinti a gyapjaspille tömeges elterjedése. Baracskay Lajos, a vadászkamara titkára elmondta, a kérődző vad undorral eszi a ragacsos ürülékkel szennyezett leveleket. Azt tapasztalták, hogy a vadak egy része elvándorol a pillés területekről.

Partnereink