Árverésen vett 60 ezer hektár védett esőerdőt nyitottak meg a lakosság és a nagyközönség számára Valdivia- Chile – Az erdőirtás és az elhanyagolt állapotok immár hivatalosan is a múlté abban a nagykiterjedésű, gazdag élővilágú, mérsékelt éghajlatú esőerdőben, mely a leginkább veszélyeztetett területek közé tartozik a világon. A nemrégen felavatott új Valdiviai Parti Természetvédelmi Sáv Dél-Chilében, nagy előrelépést jelent az erdők megőrzése felé, új megközelítési módokat és együttműködést kínálva a helyi közösségek fejlődéséhez.
Az első bűnügyi rendőr Skóciában, akit a vadélővilág védelmére neveztek ki A vadélővilág ellen elkövetett törvénysértések és panaszok kivizsgálásának koordinálására kinevezték az első skót rendőrbiztost, aki a skóciai Lothian és Határvidék rendőrőrsén kezdte meg munkáját. Teljes körű feladata a vadélővilág ellen elkövetett bűnesetek elleni küzdelem lesz. Jim McGovern 52 éves közrendőr feladata, hogy a törvényeknek már ott, a helyszínen jogerőt biztosítson.
Február 15-ig a Nyugat-magyarországi Egyetem 2005 /2006-os tanévben induló képzéseire 7311-en jelentkeztek. A felvehető hallgatói létszámnál 1300-zal többen szeretnének az egyetem valamelyik karának képzésén továbbtanulni. Az elektronikus jelentkezés lehetőségét 356-an vették igénybe.
Életveszélyes sérüléseket szerzett egy siklóernyős vasárnap délután, miután Pilisborosjenőnél a sziklákra zuhant. Mentésében túrázók, mentők és tűzoltók is részt vettek. Két órán keresztül küzdöttek a mentők és a tűzoltók egy Pilisborosjenőnél lezuhant siklóernyős férfi megmentéséért vasárnap délután, a sérültet jelenleg súlyos, életveszélyes koponyasérülésekkel ápolják az Árpád kórházban.
„Természet képekben” címmel tavaszköszöntő időszakos kiállítás nyílik 2005. április 5-én (kedden) 15 óra 30-kor Sopronban, az Erdészeti Múzeumban (Templom utca 4.). A kiállításon a Kaán Károly Erdészeti és Természetvédelmi Egyesület, valamint az Erdőmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzat által hirdetett természetfotó pályázat válogatott fotói, továbbá Kovács Rita V. éves közgazdászhallgató természetfotói szerepelnek. A tárlatot megnyitja prof. dr. Mészáros Károly az erdőmérnöki Kar dékánja.
2005. április 1. Összefogás a természetvédelmi területért Udava. A Szlovákia északkeleti csücskében fekvő Udava Természetvédelmi Területet 1982-ben nyilvánították védetté, hogy megőrizzék az eredeti jegenyefenyő és bükkerdőt. A természetvédelmi terület kiterjedése 52 hektár volt. Most azonban a terület nagysága elérheti a 393 hektárt, mivel az Állami Erdőgazdaság erdészei támogatják a VLK Erdővédelmi Egyesület javaslatát a természetvédelmi terület kibővítésére. A tervezetet az egyesület még 2001-ben dolgozta ki, és felterjesztette az Eperjesi Megyei Hivatalba.
Új kommünikét adtak ki az EU Erdészeti Stratégiájáról - Ajánlások az EU végrehajtási gyakorlatához 2005. március 11-én az Európai Bizottság benyújtotta az erdészeti stratégia megvalósításáról szóló jelentés végső változatát. Mariann Fischer Boel, az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos a kommünikét március 14-én, hétfőn terjesztette elő megvitatásra az Európa Tanácsnak, ugyanakkor bejelentette, hogy egy éven belül kidolgozásra kerül a cselekvési program.
Elektrografika rock-show-t mutatnak be az Omega zenéjével 2005. április 9-én (szombaton) 17 órakor, Sopronban, az Erdészeti Múzeum dísztermében (Templom utca 4.).
A WWF szerint az EU-nak saját határain kell kezelnie az illegális fakitermelés problémáját Brüsszel- Belgium – A WWF nemrégen kiadott három jelentésének alapján a Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában folytatott, törvényekbe ütköző fakitermelés előbb utóbb nagy belső piaci gonddá válik, ha az Európai Unió nem lép fel ellene.
2005. április 2-tól ismét „teljes gőzzel” üzemel az idén ötödik születésnapját ünneplő Vasúttörténeti Park a Tatai út 95-ben. A Park hétfő kivételével minden nap 10-től este 18-ig várja látogatóit, akik a Budapest Nyugati pályaudvarról menetrend szerint közlekedő kisvonattal juthatnak ki a járműcsodák birodalmába.
2005. március 28. Favágóvita: Gazda kontra önkormányzat Maglócán A falu önkormányzatára panaszkodik a maglócai Farkas Géza. A fiatalember állítja: a községháza liciten adta el az ő akácfáit. Egy vázrajzzal támasztja alá igazát. Maglócán eddig több önkormányzati területen tartottak falicitet. A polgármesteri hivatal árverésre jelölt ki a bősárkányi határ mentén is egy ligetet, akácfákkal. A föld, ahol a kiserdő Farkas Géza tulajdona. A gazda szerint így a fák is őt illetik. A napokban viszont már a licit is megtörtént. A maglócái kiserdőben tíz-húsz centiméter átmérőjű akácok állnak, körülbelül harminc darab. Mindegyik törzsén ott van már a jelölés, az árverésen kapott szám.
2005. március 31. A tavalyi 70,22 euróval szemben az idén 86,21 eurós hektáronkénti uniós terület alapú (SAPS) támogatást vehetnek igénybe a mezőgazdasági termelők. A forrásbővülés abból származik, hogy Brüsszel a korábbi uniós tagok dotációs szintjéhez mért 25 százalékos múlt évi támogatási mértéket 30 százalékra emeli 2005-ben. Ezt a koppenhágai megállapodás írja elő, amelyben az EU vállalta, hogy a támogatások mennyiségét fokozatosan száz százalékra növeli. Magyarország az uniós pénzeket a nemzeti büdzséből továbbra is 30 százalékkal egészítheti ki.
2005. március 29. Több, mint tízezer hektárnyi erdőt veszélyeztet a gyapjaspille a megyében, tudtuk meg azután, hogy egy olvasónk figyelmeztetett: a Mecsek fái tele vannak a lepke petéivel.
2005. április 1. A kormány nem fogja kompenzálni az üzemanyag áremelkedést, mert nem akar lemondani az adóbevételekről - fejtette ki tegnap László Boglár kormányszóvivő. A kabinet a várható, minden eddiginél nagyobb gyapjaslepke-invázió ellen is csak ott fog védekezni, ahol „feltétlenül indokolt".
2005. április 1. A gyapjaslepke lárvái április végén, május elején kelnek ki; Van védekezés Nincs késésben a gyapjaslepke lárvái elleni vegyszeres védekezés - tájékoztatták lapunkat a földművelésügyi tárcánál. A lárvák április végén, május elején kelnek ki, a védekezés a kikelésük utáni napokban hatásos.
A Környezet- és Természetvédő Szervezetek 2005. Évi OT ERDÕ szekciója hasonlóan a 2003. Évi OT előprogramjához, olyan fórum lesz, ahol ezúttal képviselteti magát a „másik oldal” is. A fórumon visszajelzést várunk az erdész és természetvédő szakma hivatalos képviselőitől az előző OT-k Erdő szekcióinak állásfoglalásairól. A fórum vivőtémája az „Erdőgazdálkodás-erdőkezelés védett területeken” lesz.
A Környezet- és Természetvéd? Szervezetek 2005. március 31. - április 2. között rendezik XV. Országos Találkozójukat. Az első napon, csütörtökön a 25 lelkes kis zalai zsákfaluban, Dötkön találkoztak az ország különböző részeiről érkezett környezet- és természetvédők. A találkozó fővédnöke dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg megyei jogú város polgármestere.
2005. április 1. Politikai nyomásgyakorlás és a zöldtálibok - Küzdelem a nemzeti park megóvásáért és a nemzetközi presztízsért Tavaly november 19-én a délutáni órákban a Magas-Tátra déli lábánál hatalmas szélvihar söpört végig, amely tizenkétezer hektáron semmisítette meg az erdőséget. Jelentős károk keletkeztek Szlovákia más részén is. Északi szomszédunknál az elmúlt hónapokban a környezetvédő szervezetek és a Pavol Rusko gazdasági miniszter nevével fémjelzett ipari lobbi ádáz harcot vív a Tátra jövője miatt. A tátrai települések és szállodatulajdonosok vezetői azonban olyan ésszerű megoldáson gondolkodnak, amely meghagyná a hegyvidéki természet érintetlenségét, de egyben a turistaforgalmat kiszolgáló infrastruktúrát is fejlesztené.
M E G H Í V Ó a „A természet képekben” című tavaszköszöntő időszakos kiállításra A kiállítás helye: Erdészeti Múzeum – Sopron, Templom utca 4. A megnyitó időpontja: 2005. április 5-én (kedden), 15 órakor Megnyitja: prof. dr. Mészáros Károly az erdőmérnöki Kar dékánja
A Duna Környezetvédelmi Fórum a Duna vízgyűjtőterületén élő - amatőr és hivatásos fotósok részére pályázatot ír ki. A „Duna" fotópályázat célja, hogy bemutassák a folyó vízgyűjtőterületét jellemző természetet, kultúrát és a veszélyforrásokat is.
Abidjan - 13 embert kínoztak halálra az őrök az elefántcsontparti Marahoue Nemzeti Parkban, jelentette korábban az ENSZ misszió. A falusiak engedély nélkül laktak a nyugat-afrikai ország nemzeti parkjának területén.
2005. március 29. Kreiner Roland erdész mutatott rá a rombolás mértékére Zalaegerszeg (h. a.) - Off-road versenyt rendeztek a hét végén Tilaj térségében - nyilván a résztvevők nagy örömére, ám a gyönyörű és védett erdőben jelentős kárt okozva.A tegnap nyilvánosságra került hírrel kapcsolatban a területileg illetékes Zalaerdő Rt. zalaegerszegi erdészetének vezetője, dr. Iváncsics Lajos adott tájékoztatást.
2005. március 31 Nagykanizsa (v. a.) - A Vasemberházban tegnap tartották meg a munkaterület átadását, maga az építkezés pedig hétfőn kezdődik az M7-es Becsehely-Nagykanizsa szakaszán.
2005. március 31 A Le-Ko Kft. már megkezdte az illegális hulladéklerakók felszámolását Lenti térségében Lenti (gy. f.) - A tél elmúltával módszeresen igyekszik felszámolni azokat az illegális hulladéklerakó telepeket a határ menti város kommunális szolgáltató vállalata, amelyek környezetkárosító hatásuk és esztétikai okok miatt egyaránt romboló hatást fejtenek ki. A munkálatok várható költsége akár százezer forintra is rúghat. A hirtelen felmelegedés következtében szinte pillanatok alatt tűntek elő a hó leple alól azon illegális hulladéklerakók, amelyekre ismeretlen személyek hordták ki háztartási és egyéb hulladékaikat. A vadszeméttelepek felszámolását e napokban kezdte meg a lenti Le-Ko Kft.