Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Havilapok

ELSZÁRADTAK A LUCFENYÕK (Zalaegerszeg)

2005. március 1. FÁKAT TELEPÍTENEK Eltűntek a fák az Erdőgyöngye környékéről. Megdöbbentő látvány fogadja az Alsóerdő irányába kirándulókat. Eltűntek az Erdőgyöngye vendéglő elő1l a 25-30 méter magas lucfenyők. Székely Róberttől, a polgármesteri hivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferensétől megtudtuk, a fák kivágásáról november végén intézkedett az önkormányzat Az irtásra azért volt szükség, mert elszáradtak a 85-90 éves fenyők.

Sajtószoba

SZEMINÁRIUM AZ EURÓPAI UNIÓ KUTATÁSPOLITIKÁJÁRÓL SOPRONBAN

Nyugat-Magyarországi Egyetem DOKTORI ISKOLÁK SZEMINÁRIUM 2005. március 31-én,( csütörtökön ) 15. órakor a Nyugat-Magyarországi Egyetemen (Sopron, BAjcsy-Zs. u. 4.) a D épület 11. teremben Dr. Szendrődi László (tanácsos, tudományos és technológiai attasé, Állandó Képviselet, Brüsszel) AZ EURÓPAI UNIÓ KUTATÁSPOLITIKÁJÁNAK ÚJ IRÁNYAI: A 7. KUTATÁSI KERETPROGRAM ELÕKÉSZÍTÉSE

Hírek

Közel százezer különleges élőhely a finn magánerdőkben (ForestPress)

A 1997-es finn erdőtörvény kötelezi a tulajdonosokat, hogy a kereskedelmi célokat szolgáló erdők biológiai sokféleségének megőrzése érdekében, védjék a különleges jelentőségű minősítést kapott, ökológiailag értékes élőhelyeket – írja a Nordic Family Forestry.

Hírek

Több mint 100 daru pusztult el Örménykútnál (hirado.hu)

Több mint száz darumadár tetemét találták meg Örménykút külterületén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai A madarak heveny mérgezésben pusztultak el, s az elsődleges adatok szerint a tömeges elhullás nem természetes úton következett be - mondta Tirják László.

Hírek

Bozóttűz pusztít a borsodi Szendrőládon (hirado.hu/MTI)

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, hogy vízsugárral és lapáttal próbálják megfékezni az erdő felé terjedő lángokat. Bozóttűz pusztít a borsodi Szendrőládon mintegy nyolcvan hektáros területen, amely a közelben lévő erdőt is veszélyezteti.

Napilapok

Rókák tánca a kertek alatt (Dunántúli Napló)

2005. március 25. Harkány Sorozatos rókatámadásoknak van kitéve több mint húsz családi baromfiudvar Terehegyen. A ragadozók fényes nappal rontanak a tyúkokra, nyulakra. Az önkormányzatnál nem tudnak az esetekről. Gyermekeiket féltik a Harkány-Terehegyen élő családok.

Napilapok

Vadászati tilalom (Új Néplap)

2005. március 25. AZ ÁRVÍZI védekezésre való tekintettel a Tisza és a Körös folyók gátszakaszaitól számított ezer méteren belül minden szintű vadászati tevékenység tilos

Napilapok

Erdei közmunkaprogram: idén is (Nógrád Megyei Hírlap)

2005. március 21. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal valamint az ÁPV Rt 2005-re is meghirdette tavaly sikeres közmunkaprogramját Idén elsőként az erdőművelési közmunkaprogramról tartott tájékoztatást néhány napja Csizmár Gábor munkaügyi miniszter, Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára és Mészáros Tamás, az ÁPV Rt elnöke.

Napilapok

Csodáld meg, de ne nyúlj hozzá! (Nógrád Megyei Hírlap)

2005. március 21. Fotós vallomások az erdőről, a természet szépségéről A rétsági művelődési központ kiállítási sorozatában nemrégiben Faragó Zoltán mutatkozott be. Sokan ismerik Õt a Nógrád Megyei Hírlap jó tollú helyettes főszerkesztőjeként, s íróként is találkozhattunk már vele, amikor történelmi tárgyú regényét mutattuk be Rétságon.

Napilapok

Idén is támad a gyapjaslepke (Vas Népe)

2005.március 25. Budapest (mti) - Az idén az erdőterületek 15 százaléka, 280 ezer hektár fertőzött iá gyapjaslepke petéivel, az agrártárca kidolgozta a károsító elleni védekezés stratégiáját.

Napilapok

Tojáscsomók ülnek a fákon (24 óra)

2005. március 23. GYAPJASLEPKE-INVÁZIÓ A leghatékonyabb védekezés a permetezés Szakemberek szerint minden eddiginél nagyobb lesz idén a gyapjaslepke hernyójának inváziója. Megyénkben az eddigi felmérések szerint az idén főként a Bakonyalján és környékén pusztítja majd az erdőket és mezőgazdasági területeket.

Napilapok

Off-road verseny fokozottan védett területen (Magyar Nemzet)

2005. március 30. Ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség A hatóságok tehetetlenek az erdei krosszmotorosokkal szemben A hírek szerint nem először rendeztek off-road versenyt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó, Tilaj község körzetében lévő természetvédelmi területen, ám a vélhetően súlyos kárt okozó sportrendezvény csak most került a rendőrség látómezejébe. .A védett növénytársulásokon átrobogó autósok ügyében a Keszthelyi Városi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

Napilapok

Somogyban is támad a gyapjaslepke (Somogyi Hírlap)

2005. március 25. VÉSZHELYZET Milliárdos károkat becsülnek Néhány héten belül milliárdos kár keletkezhet Somogyban. Ezt vetítik előre a szakemberek, amikor a gyapjaslepketámadás következményeit ecsetelik.

Napilapok

Reszkethet a gyapjaslepke (Fejér Megyei Hírlap)

2005. március 24. A hernyók 133 ezer hektár erőterületen rágták le a fák lombját Budapest (mti/kl) - Az erdőgazdálkodók és az Állami Erdészeti Szolgálat felmérése szerint az idén 280 ezer hektár fertőzött a gyapjaslepke petéivel, ami az erdőterület 15 százaléka, ezért az agrártárca kidolgozta a károsító elleni védekezés stratégiáját -jelentette be a minisztérium.

Napilapok

Gyapjaslepke-invázió várható (Heves Megyei Hírlap)

2005. március 23. NÖVÉNYVÉDELEM Előtérbe kerülnek a környezetbarát technológiák Az erdészeti hatósággal közösen a Mátrában és a Bükkben folytattak vizsgálatokat a Heves Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat szakemberei - tájékoztatta lapunkat tegnap Rüll Gusztáv igazgató.

Napilapok

Zoo-tanárok az állatkertben (Népszabadság)

2005. március 26. Gólyákért cserébe gyűrűsfarkú makik érkeztek Jászberénybe A jászberényi állatkert egy olyan programot készít el?, amelynek alapján az állam részben oktatási intézményként ismerné el az állat- és növénykerteket - tudtuk meg Sárközi Tamás igazgatótól.

Hírek

Országos erdőtakarítás (ForestPress)

Az idén is megrendezik a „Tiszta Magyarországért" program keretében az országos erdőtakarítási akciót. A Magyar Turizmus Rt., valamint az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet 2005. április 2-9 közötti akciójához lehet csatlakozni. A fő szervezők a megyei vadásztársaságok.

Sajtószoba

12. ERDÉSZ TÁJFUTÓ EURÓPA BAJNOKSÁG

12. ERDÉSZ TÁJFUTÓ EURÓPA BAJNOKSÁG 2005. július 11 - július 16. Ventspils Lettország Erdészek Tájfutó Európabajnoksága, Ventspils Lettország Résztvevők: európai erdészeti, faipari és természetvédelmi szervezetek(oktatási és kutatási intézmények) alkalmazottai, nyugdíjasai és vállalkozói, erdőtulajdonnal ill. erdész szakmai végzettséggel rendelkezők valamint az előzőekben említett személyek családtagjai. Vendégek: akik nem tartonak az előző csoportokba! Program: Hétfő Július 11 Edzés:20 km-re É-ra Ventspilstől, Liepene Versenyközpont 14:00 - 22:00 Kedd Július 12 Edzés, tanulmányutak Szakmai tapasztalatcsere Versenyközpont 07:00 - 22:00 07:30 - 17:00 19:00 - 21:00 Szerda Július 13 Sprint verseny(Ventspils, Piejuras kemping) Csapatvezetői találkozó Megnyitó és díjátadás: Ventspils Kastély Versenyközpont 08:00 - 13:00, 17:00 - 22:00 13:00 - 16:00 16:30 - 18:00 18:00 - 21:00 Csütörtök Július 14 Klasszikus verseny(egyéni futam) Díjazás és Bankett: Ventspils Olimpia Központ Versenyközpont 10:00 - 15:00 19:00 - 02:00 Péntek Július 15 Tanulmányutak EFOL évenkénti közgyülés Versenyközpont 07:00 - 09:00, 18:00 - 22:00 07:30 - 17:30 19:00 - 22:00 Szombat Július 16 Váltó Záró ünnepség, díjátad

Események

Újra muzsikál az erdő a Mátrában! (ForestPress)

Második alkalommal rendezik meg 2005. július 16. és 24. között a „Muzsikál az erdő" Mátrai művészeti napok programsorozatot. A tavalyi sikerek után idén is több településen érdekes zenei és kulturális események várják az érdeklődőket, és ismét erdei koncertnek ad otthont a Mátra.

Sajtószoba

Sajtótájékoztató az FVM-ben

2005. március 31-én (csütörtökön) 10 órakor PÁSZTOHY ANDRÁS politikai államtitkár és BENEDEK FÜLÖP közigazgatási államtitkár sajtótájékoztatót tart. Téma: 2005 évi nemzeti támogatások

Havilapok

Megújuló energia-program - zalai részvétellel (ZALA-ERDÕ)

2005. március Egyre nagyobb figyelem fordul a megújuló energiaforrások felé. Miért és mennyire fontos ez a magyar erdőgazdálkodás számára? - kérdeztük Horváth Ferenc vezérigazgató-helyettes, termelési igazgatót.

Havilapok

Megjelent az ZALA-ERDÕ 2005. évi 1. száma

A Zalai Erdészeti És Faipari Rt 35. évfolyamának első száma tudósít a Budafán tartott évzáró és -értékelő értekezletről. A tavalyi év árbevétele mintegy 4 milliárd 356 millió forint lesz, amiből az adózás előtti eredmény 200 millió körül alakul.

Hírek

Erdészeti Világnapot ünnepeltek Ausztráliában (ForestPress)

A '70-es évek óta az ENSZ ajánlása alapján világszerte – elsősorban Ausztráliában és az ázsiai szigetvilágban – március 21-én ünneplik meg az erdőket, az erdészek munkáját. Ez a nap azon a tájékon alkalmat kínál az embereknek arra, hogy elgondolkodjanak mindarról a szépről és jóról, amit az erdők adnak az emberiségnek: vízgyűjtő területeket, az állat- és növényvilág élőhelyeit, teret a kikapcsolódásnak, de a tanulásnak és a tudományoknak is, ugyanakkor a fától egészen a mézig, forrásai a javaknak, melyekből és amelyekkel (is) élünk. Ezek a napok nyújtanak lehetőséget arra, hogy megismerjük, megtanuljuk, hogyan lehet az erdőket gondozni és fenntartható módon művelni, a sokféle cél elérése érdekében.

Partnereink