Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Versek - Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Kirándulás

Amint felfelé mentünk, céltalanul csatangolva a barna erdei ösvényen, zengett a nap és gyémántokat szikrázott a sercegő homok; okosszemű feketerigók ugráltak a tavalyi avarban, míg körülöttünk a fény szapora csákányai csattogtak a négyszögletes gránitkockákon. Egyszer rikító fatáblák ugrottak elénk, szemünkbe tolva modern plakátjaikat, majd újra egészen vad és magános utakra csalt egy gyöngyszemű szitakötő; a kilátóról kék, zöld, piros és arany foltokat ittak fel szomjas szemeink: megszépült a világ és jólesett a színek friss lüktetése. Apró virágcsengetyűket, zsályát, méhfüvet és kankalint szedtünk, - zengett a nap, gyémántokat szikrázott a homokos ösvény – szótlanul néztük a köveken lihegő aranyzöld gyíkokat és megcsodáltuk az útilaput, melyen csavaros csiga csúszkált... S mikor végre fölértünk a csúcsra, ahol kis korcsma előtt vadgesztenyelugasban vidám turisták ürítgették a habzó söröspoharakat: mennydörgő katonazenét dobott felénk a szél, s mi elmerengve néztük, hogy kapaszkodik lassan-lassan utánunk a hegyoldalon a fáradt vén fogaskerekű.

Versek - Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Hajnali himnusz

A Nap! a Nap! - Nézd, emeli már nagyságos homlokát s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive... Lármás zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete. Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel. Szép tarka gombák bújnak elő, - játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég. Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés, ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész; a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én: erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten? Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal? - Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt! Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok; a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok ol

Versek - Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Erdei szerelem

Sötétedik... láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé és elhallgattak a távol zuhogó fejszék. Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő. Érzed az esti virágok izgató simogatását? (Most lehellik lelkűnkbe illatos testüket a rétek.) Kezünkben a szerelem édessége csókolózik, mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek s minden tagom külön megrészegűl, ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok. Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre, hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst; újból itt van az éj s csak mi nem vettük észre, hogy kiváncsi rózsabimbók nyiltak ki szerelmes nyoszolyánkon.

Versek - Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Elmentél, s megnémult a táj

–Szkadzon– Elmentél, s megnémult a táj. Halott erdők mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang s ott hangtalan zokogva nem figyelt többé hívó szavamra, nem akarta napfényes örömmel visszamondani neved, melyre tegnap még együtt s boldogan tanítgattuk. A délután biztató zöldje elsápadt, a friss vadrózsa összecsukta bimbóit, az ibolyák szemében árva könny égett: kedvem veled szállt, s tehetetlen, új bánat húzza elgyengült szivem. A kilátó vén kövein álltam, a korlát előtt, honnan falunk fölött legtovább lehetett látni már messze ringó kis hajód vitorláit. Engem is elvittél? - oly léttelen vártam, mig meg nem érkezett az estharangszó!... Majd az éj hullatni kezdte harmatát; súlyos csillagok ültek pillámra. A hajlongó fák közt éjfélig megmaradt a csönd, és sírt.

Versek - Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc: Reggel

Szokatlanul nyugalmas most a reggel; az úton csak vigyázva járhatunk, mert a hajnali eső arany csigákat vert le a fákról. Tisztább vonalakban sorakoznak fel a távoli dombok és mikor a lassan melegedő föld a hajnal könnyét már visszalehellte: oly friss a szín, üveglelkünkön át oly zenében úszik minden, mit a szem lát, hogy e forró és nedves ragyogásban levedlik rólunk az ember magánya s nem is magunkat, nem idegeinket érezzük zsongani: oly mély gyönyörré sűrűsödik az élet, hogy ilyenkor hajam az erdő ruganyos hajával összefolyik, karom ölelve nő a kék láthatárba, mellem eke vérzi, hangom a szél dala és az örök Nap az én szemeimből nevet a földre.

Vadászbaleset

Súlyos vadászbaleset Baranyában (Magyar Rádió)

A rendőrség annyit közölt, hogy egy baráti társaság egyik tagját söréttel találták el Hosszúhetény közelében. A sérült kiléte és a vadászbaleset körülményeire vonatkozó részletek egyelőre nem ismertek.

Kiadványok

Csinálj valamit! (ForestPress)

Környezeti nevelési segédeszköz tár A Planetark és az Ausztrál Környezeti Nevelésért Szövetség közösen tervezte a ’DO SOMETHING’, angol nyelvű oktató csomagot, amely egyedülálló nevelési segédeszköz. Elsősorban általános iskolai tanároknak segít a környezeti nevelés megvalósításában. A faladatok célja, hogy a társadalom, környezet, az angol nyelv és irodalom, a természettudomány, a matematika és a műszaki ismeretek területén segítsen a tanulásban. A kiadványhoz 200 oldalas tanári kézikönyv is tartozik, háttér információkkal és feladatlapokkal.

Hírek

Súlyos vadászbaleset Baranyában (Magyar Rádió)

A rendőrség annyit közölt, hogy egy baráti társaság egyik tagját söréttel találták el Hosszúhetény közelében. A sérült kiléte és a vadászbaleset körülményeire vonatkozó részletek egyelőre nem ismertek.

Hírek

Puma helyett hiúzt láthattak Abaújban (ForestPress)

A hír igaz, csak nem Zemplénben, hanem Abaújban, nem pumát, hanem hiúzt láthattak a minap. A többi (sem) stimmel… Amint arról tegnap beszámoltunk, egyesek pumát véltek látni Zemplénben – állították többen a Magyar Televízió szombat esti Híradójában. A mai híradások már arról számoltak be, hogy az abaúji Gönc térségében hiúz lehetett az a ragadozó, amit láttak. A szigorúan védett állat nem számít akkora szenzációnak, mint az Amerikában őshonos puma.

Újdonságok

Újdonságok

Archívum/tanulmányok/Erdészet/Szubogarak károsítása Archívum/tanulmányok/Erdészet/Aktív szú elleni védekezés Alsó-Szászországban 2004-ben

Exkluzív

Az értékőrző Gemenc (Fotó-Videó)Utazás

Beszélgetés Felső Barnabással A természetkedvelő átlagembernek Gemencről az erdő, a vad és az árvíz jut az eszébe. Az elmúlt időszakban mindhárom a közvélemény érdeklődésébe került, hiszen a „menetrendszerű” tavaszi árvíz a szokásosnál durvábban támadott. Menekülésre alig maradt idő.

Hírek

A Rám-szakadékba zuhant egy férfi (Magyar Rádió/ForestPress)

A 30 méter mély Rám-szakadékba zuhant egy 20 év körüli fiatalember a Visegrádi-hegységben. A mentők megkezdték a sebesült ellátását, de a tűzoltók segítségével sem tudták felhozni a szakadékból, ezért riasztották a barlangi mentőszolgálatot.

Hírek

Pumák kószálnak Zemplénben (uno.hu/ForestPress)

Pumákat keresnek a vadászok a Zemplénben – jelentették a hírügynökségek szombaton este. A két ragadozót többen látták, valószínűleg egy illegális állatkertből szöktek el, vagy Szlovákiából jöttek át.

Hírek

A szójabab-export felelős az amazóniai erdőirtásokért?(Financial Times/ForestPress)

Sao Paulo – Újabb bizonyítékok vannak arra, hogy Brazília export orientált mezőgazdasági szektorának gyors fejlődése és terjeszkedése hozzájárult az amazóniai esőerdők pusztításához, derül ki egy tanulmányból, melyet környezetvédő szervezetek egy csoportja készített. Jóllehet annak is vannak jelei, hogy a kormány valóban sokkal érzékenyebb a probléma iránt, mint évekkel ezelőtt. A legfontosabb kultúrnövény, a szójabab termőterülete 2001. óta 50 százalékkal növekedett, és 10 milliárd dollár (5 milliárd euró) külföldi valutát hozott az országnak az elmúlt évben.

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok, feleim, hogy mik vagyunk? Bizony bíbor és bronz és arany És örökkévaló szent szépség vagyunk. Ahogy halódunk, hullunk nesztelen: Bizony, e világ dőre, esztelen Pompájánál nagyobb pompa vagyunk. Nem történhetik velünk semmi sem, Mi megronthatná szép, igaz-magunk. Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk S ha alászállunk, vár a hűs avar, Testvér-levél testvér-lombot takar, Ott is otthon vagyunk. Ha megkeményedünk és megfagyunk: Zúzmara csillog rajtunk: hermelin. Bíbor után a fehér hermelin. Bizony szépek vagyunk. Látjátok, feleim, hogy mik vagyunk? Ha végre földanyánk része leszünk, Ott is szépek leszünk. Ott is otthon leszünk. És árvaság csak egy van, feleim: Az erdőn kívül lenni. Otthontalannak, hazátlannak lenni. Nagyvárosok rideg utcakövén A széltől sepertetni. Sok más szeméttel összekevertetni. Árvaság csak ez egy van, feleim. S amíg itthon vagyunk: Bizony bíbor és bronz és arany És örökkévaló szent szépség vagyunk. Kolozsvár, Hója-erdő, 1923 októbere

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Egy téli tölgylevélre

Árkosy Lajosnénak E levelet a hegytetőn találtam, Hóban feküdt, az erdőhöz közel, Fákról hullt gyémántporral beszitáltan. Míg zöld volt, írni rá nem lehetett. De hogy megbarnult, megkeményedett: Az írás felcsillámlik rajta, S tűnődvén, lelkem elsóhajtja: Kellett a dér, a tél, a hóvihar, S a zúzmara, a zordfényű palást, Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar. Kolozsvár, Hója, 1922 karácsonya

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Nyomkereső

Istenem, - erdők zörgő avarán, Vagy az utca kövén, Eltávozottak, vagy régen halottak Lábanyomába hányszor léptem én! És nem gondoltam meg: Légiók, seregek Mentek előttem már, Amerre én megyek. Ez itt egy leány lépte volt talán, Könnyű, de nem vidám, Törékenynek, karcsúnak képzelem, Akinek jóbarátja a magány. Ez a meggondolt lépés öreg úré, Az ott könnyelmű úrfi lépte volt Itten, úgy látszik, megállt valaki, S egy virágszálért mélyen meghajolt. Erre anyóka törte át magát Az őszi erdőn, - batyujába rozsé. Arra harcos lépése kopogott, Dongott, szikrázott a kövön előre. De ma mindnyáj ok lábnyomába lépve, Csendben gondoltam meg, Hogy hadak, seregek Mentek előttem már, Amerre én megyek. Fantáziám felfedte a nyomot, Mit hó temetett, zápor elmosott. Isten kegyelméből ma délután Én bujdosók és halottak nyomán Cserkészek őse, nyomkereső voltam: Utolsó mohikán. Kolozsvár, 1925 októbere

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Ki beszél?

Arany jegenye, ki beszél veled? Valaki megszólított messziről, Attól remeg most minden leveled. A szél, a szél, a szél beszél veled. De mi a szél? Sok sóhajtás, Mely összegyűlt, s most egyszerre beszél. Egy sóhajtás alig egy lehelet, De sok sóhajtás egymásba fogózva Átrepül országhatárok felett, És megtalálja, amit szeretett. Valaki sokat sóhajtott feléd, Sok sóhajtása egymásba fogózott, - Most elérte az arany jegenyét. Kolozsvár, 1925 októbere

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: A sorsváró madár

A nap leszállt, rá megzendült az erdő Alkonyi kórusa Egyszer, utólszor még, az éj előtt. Halk szárnysuhogás kelt a fák között, Kerengve, lassan Fészekre rebbentek a madarak. Egy fenyőágon ült egy kis madár Némán, kő-mereven, Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt. És meg se moccant Közelgő lépteimnek dobajára. Előtte álltam, lehajoltam hozzá: Vajjon mi lelheti?! így, ültőhelyében meghalt talán? Kitellett tőle, Oly döbbenetes, olyan furcsa volt. De élt. Kicsi szeme Ha bágyadtán, ha tompán is, de fénylett, S nézett, nézett merőn valahová, — A sorsát várta tán, S én jöttem, mintha sorsa lettem volna. Ó, sose volt még sors ily tehetetlen, Ilyen ügyefogyott. Tanakodtam, hogy mit is kezdjek véle: Ha fészekből hullt, hogyan tegyem vissza? Ha szárnya törött, szárnyra hogy kapassam? Elpusztul, hogyha magammal viszem, Elpusztul akkor is, ha itt hagyom. Keserves volt nekem e sors-szerep. Félénken kinyújtottam a kezem. Úgy véltem, ha már egyéb nem telik Tőlem - legalább megsímogatom. Akkor rezzent - s elugrott. Két lépést ugrott csak a fűbe el, Ott gunnyasztott tovább, S a sorsát nézte, nézett engemet. Szent Ferenc zengő, hallelujás nyelvén Szerettem volna hozzá szólani – S nem jött ajkamra

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Amíg egy falevél lehull

1 Az ágtól elvált, Lassan száll alá, Reszket, libeg. Már nem köti az ág, Még nem köti a föld. Vájjon kinek Van jussa hozzá, most, amíg leszáll? Néha pihen, Azt hinnéd akkor: Visszatérne még. Mint egy lélek: Már nem köti a föld, S még nem köti az ég; Az ég, mely mégis, mégis várja már. 2 Amíg lehull, Hány lélek hull vele? És hány emelkedik? Hány reszkető lengéssel van tele A végtelen világ? Milyen csodák Esnek, míg rövid útját megteszi? 3 E percben talán meghalt valaki, S e levelén a lelke száll alá. És bennem megfeszül a lélek, Mintha világok tengelyének Zajtalan fordulását hallaná. E levelén egy lélek csolnakáz. Mily bizton ül, mily nyugton evez rajta. Tán szűk neki a világegyetem, És inkább elfér egy falevelén. - Mert most már mindegy: palota, vagy pajta. 4 És hátha nem. Nem halott lelke ez s nem idegen. De ismerős, ki messze-messze van És idegondol hosszan, hangtalan És elömlik a lelke mindenen. Valaki, aki innen elszakadt S a lelkét most e drága őszbe ejti. S itt van, — mert a világot elfelejti. 5 Be halkan száll alá ez a levél, Hogyan suhog! Utánozd lelkem ezt a suttogást: Vajjon tudod? Talán egy orkán őrült ereje Aludt el itt, Talán egy óriás pihenteti Itt tagjait. Talán viha

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: A nagy piktor

Október, a piktorok Piktora Már teljes lendülettel festeget. Ecsetjét arany-tengerekbe mártva, Húzza hervadó világok felett. Nézzétek, milyen biztos mozdulat! Milyen könnyed és mily könyörtelen: Szépséget s halált egyben osztogat. A bágyadt lombra ahogy rálehel, Irtóztató és hízelgő a hangja: Meghalsz, - de utoljára szép leszel.

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Ama keskeny út

A szálerdő már elmaradt, Most törpefenyő jő, s boróka, Az ösvény egyre keskenyebb,- Jövök, - ki tudja már mióta, S megyek, - ki tudja meddig még. A célom - Isten tudja csak – Talán a semmi - tán az ég. Az ösvény egyre keskenyebb És egyre zengőbb a szívem. Úgy zeng, mint egy kristályharang, Pedig nem rázza senki sem. Még feljebb gyér fű és moha, - Majd puszta gránit, vagy bazalt, Szélkürtök héjja-riadója, Vagy síri csend, - minden kihalt. Jövök, nem tudom már mióta. Egy ismeretlen túlvilág már Fagyasztó áramot lehel. Megyek, - ki tudja meddig még. Ez tán a mennybemenetel.

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: A félixfürdői tölgyek alatt

Az 1923. évi vasúti katasztrófa emlékére Álltam alattatok, Idéztem nektek a tavalyi vért, Omlásának tanúi voltatok. Láttátok a halált. Nem rögződött belétek irtó képe? Hogy zölden lengették ágatok' Egy év múlva megint a nyári égre. Álltam alattatok, A töltés martján kerestem a vért, - S ámultam, hogy ki nem száradtatok! Az őrház pici jelző-csengetyűje Csengett csupán az őszi némaságba, Olyan volt ez az örök-hang a csendbe', Mint templomokban örökmécsek lángja. S ez az örök-hang azt csengette nékem, Hogy zöldág virul a fekete véren, S legyen bár a vér áradata tenger – A tölgy is felejt, felejt - mint az ember. Félixfürdő, 1924 októbere

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor: Barátkeselyű

Mannsberg Arvednek A törpefenyők szívós karja közt Feküdtem önfeledten. Síri csend, csúcsok csendje vett körül. A tekintetem, ahogy fölvetettem Találkozott egy óriás madárral. Kiterjesztett, két mozdulatlan szárnnyal A nagy magasban szinte állt felettem. Barátkeselyű volt, - barna csuhája Sötéten, egyszerűn simult reája. Kémlelte: élek-e még, vagy meghaltam. Oly mozdulatlanul feküdtem ott: Egy pillanatig, - azt hiszem: megcsaltam. Még nem, még nem, csuhás herold-madár, Még nem ütött az óra! Pedig talán e szikla-katafalk Ravatalnak sem utolsó volna! Nem, ez a hitvány test még nem tied! Hanem a lelkem, a lelkem vigyed Zajtalanul a szörnyű magasságba! Egyetlenegyet lendült csak a szárnya. Aztán eltűnt az Ünőkő mögött, Végtelenbe, mert végtelenből jött. Radnai havasok, 1922 júliusa

Partnereink