A kiugró lehetőségek éve (Új Néplap)
2012. 05. 03. - MAGÁNERDŐ-GAZDÁLKODÁS Több mint 13 milliárdnyi támogatás
2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
2012. 05. 03. - MAGÁNERDŐ-GAZDÁLKODÁS Több mint 13 milliárdnyi támogatás
2012. május 4. - Rendezvénysorozat az Északerdő Zrt szervezésében
2012. május 3. - Brazíliaváros – Több mint 8500 katona vesz részt az Amazonas térségében a kábítószer-kereskedelem, az erdőirtás és az illegális bányászat megfékezésére indított hadjáratban – adta hírül csütörtökön a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
2012.05.02. - Immár felújított mozdony húzza a mesztegnyői kisvasúti kocsikat. A szerelvényt ünnepélyes keretek között avatták fel. A kirándulni vágyók azonnal vonatra pattanhattak, ám akadt, akinek kalandosra sikerült az útja, az egyik járat ugyanis kisiklott.
Krónika 2012-05-03. - A helyi csoportnál lemondás miatt új elnököt és küldöttet választottak 2012. május 2-án.
2012. május 3. - A verespataki bányaprojekt engedélyezési eljárásának leállítását javasolják a környezetvédelmi tárca jogászai - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökséggel Korodi Attila, az ügyvivőként működő, leváltott Ungureanu-kabinet környezetvédelmi minisztere.
Sajtószoba ÖKOTURISZTIKAI OKTATÓ- ÉS LÁTOGATÓKÖZPONT SZOMBATHELY-KÁMON, SZENT IMRE HERCEG U. 84/B. 2012. MÁJUS 16-17.
2012. május 3. - Értesítjük a Tisztelt Érdeklődőket, hogy Gyöngyi gőzösünk meghibásodása miatt az eredetileg május 12-ére tervezett Örökbefogadási Ünnepséget vasutunk későbbi időpontban tartja meg.
2012. május 2. - Mintegy 10 milliárd forint támogatás hívható le, de nagyon sürget az idő!
2012. május 3. - Tízmilliárdos uniós támogatáshoz juthat több tízezer erdőtulajdonos és gazdálkodó a Natura erdőterületeken! A legkisebb támogatható terület 1 hektár. Példátlanul nagy összeg a magyar magánerdő-gazdálkodás elmúlt két évtizedes történetében.
Krónika ForestPress fotók 2012. május 3. - Újabb sikeres élőhely-megőrző projektet zárt az Ipoly Erdő Zrt.
2012. május 3. - Január, február, … és a nyár helyett, egyelőre a globális felmelegedéssel - és egymással - foglalkozó, különböző hőfokú írások is sorakoznak az Erdészeti Lapok márciusi számában.
2012. május 2. - Május első napján szalagokkal feldíszített fák tűnnek fel a lányos házak udvarán.
2012. 05. 02. - BUGAC Ezerszáz hektáron tombolt a tűz a nemzeti parkban
2012. 05. 02. - A részleges regeneráció is évtizedeket vesz igénybe a Bugac mellett leégett ősborókásban, amelynek 90 százaléka megsemmisült a vasárnapi tűzben.
MEGHÍVÓ Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár sajtótájékoztatójára.
2012. május 2. - Miskolczi Ferenc, a NASA egykori légkörfizikusa azt állítja, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést.
Krónika ForestPress fotók 2012. május 2. - Az Ipoly Erdő Zrt. természetvédelmi élőhely-megőrző programja Pest megyében
2012. április 29. - Változás volt az erdő- és faipari mérnökök szakértői névjegyzéken szereplési lehetőségeiben, ami hátrányosan érintette e személyeket, amennyiben szaktudásukat vállalkozásban kívánják elismertetni.
Krónika ForestPress fotók 2012. május 1. - 2012. április 26-án tartották a 2012. évi „Fiatalok Európa Erdeiben” („Young People in European Forests”) nemzetközi tanulmányi verseny hazai döntőjét a budapesti Erdészeti Információs Központban.
2012. május 2. - Június 1-je után azonosítóval kell ellátni a méhkaptárokat. Erről a vidékfejlesztési miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete szól.
2012. április 30. - Hiába hívta a lövöldözés után a helyszínről a 107-es rendőrségi segélyhívó számot, a zsaruk nem vették fel a telefont a baranyai gyilkos orvvadásznak - tudta meg a Blikk.
2012. május 1. - Miközben a miniatürizálás és az elektronikus adattárolás korában groteszk módon a világ papírigénye még mindig töretlenül növekszik, azért jó hírekről is beszámolhatunk.