A szédületesen felgyorsult „híráramoltatás” eredményeként ma olyan jelenségekről is perceken belül értesülhetünk amelyekről korábbi évtizedekben, évszázadokban csak az érintettek tudtak. A nagy igyekezetben viszont ki tudja miért nem kerül sor olyan – értsük akár szó szerint is- „számos” tények ismertetésére amelyeket esetleg már évszázadok-évezredek óta ismerünk és kikezdhetetlenek.
Olyan klíma sem volt és nem is lesz, mely mindannyiunk tetszésének meg fog felelni. Ezt az igényt a természet nem tudja és /vagy nem is akarja kiszolgálni.(legalábbis egyenlőre még úgy tűnik )
A rendkívüli jelenségek magyarázatát több okban kell keresnünk és legkevésbé sem a széndioxid 0,03 térfogatszázalékról 0,007 térfogatszázalékponttal való állítólagos mostani növekedésében.
Közismert és egyértelműen bizonyított, hogy a Föld éghajlata állandóan változott és változik.
A kutatások alapján már legalább egy évszázada tanítják, hogy a Föld történetének nagy részében a Föld átlagos (globális ) hőmérséklete 8-15 C fokkal magasabb volt, mint most. Voltak olyan időszakok is, amikor a mostaninál lényegesen hidegebb periódusok jelentkeztek. Volt idő amikor a jég 5 fokra (Kenyáig) megközelítette az egyenlítőt. Pl.: i. e. 800 millió évvel.
Az utolsó nagy jégkorszak körülbelül i.e. 2 millió évvel kezdődött . Ennek eredményeként hosszú időn keresztül jég borította É-Amerika, Európa és Ázsia nagy részét, egészen le Szíriáig. Az eljegesedés mértéke változó volt, az eljegesedések közötti (interglaciális) időszakokban a jég visszahúzódott, majd az eljegesedési (glaciális) szakaszokban újra dél felé terjeszkedett. A pleisztocén tetőfokán az átlagos globális hőmérséklet 4-5 C fokkal volt alacsonyabb, mint ma. Az utolsó jégkorszak vége körülbelül i.e. 14 ezer évvel kezdődött – ez volt a holocén. Földünk ekkorra nyerte el mai arculatát, földrajzát és élővilágát.
A nagy jégkorszakok között pedig egészen természetesen, nagy 14-15 fokos felmelegedések voltak.
A 15.-19. század között Ny-Európában és a világ más részein jelentős lehűlés, „kis jégkorszak" köszöntött be. Kelet-Európában is a 15.-19. században számottevő , 0,3-0,9 C fokos lehűlés, hideg időszak volt. (emlékezzünk, Mátyás királyt az összefüggően befagyott Duna jegén 10-15 ezren kiáltották ki királlyá)
Az eddig ismert 20. század előtti globális hőmérséklet-, illetve klímaváltozások aligha hozhatók kapcsolatba az ember ipari tevékenységével, különösen nem a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó szén-dioxid hatásával.
1900 óta a Föld ismét melegszik, de még nem érte el a korai középkori szintet. A kis jégkorszak végének pontos megállapítása annál is inkább lényeges, mert a klímakutatók által felhasznált feljegyzések abból az időszakból származnak, amikor Földünk viszonylagosan hideg volt, így alkalmat adva a mai hőmérséklet-emelkedés nagyságának „eldramatizálására”. Brit kutatók szerint a ma „példa nélkülinek” megítélt hőmérséklet csupán annak eredménye, hogy a hőmérséklet-változást túl rövid intervallumban vizsgálták. Mint látni fogjuk azt is szembetűnően szelektív módon.
Valóban van-e felmelegedés?
Az utóbbi száz év statisztikai adatai alapján egyenlőre még az is kétségbe vonható, hogy létezik-e egyáltalán a globális felmelegedés. Már maguk a statisztikai alapadatok is megkérdőjelezendők, mivel az adatforrások összefüggő eredete sincs biztosítva, sem pedig a megfelelő súlyozás. A jelenlegi, sőt a száz évvel korábbi adatokban is csak a sűrűn lakott területek adathalmazai állnak rendelkezésre. Hiányos a lakatlan és az alig felfedezett területek statisztikája, de az óceánokra vonatkozó meteorológiai adatok is csak az utóbbi 50 évtől állnak rendelkezésre térben és időben is elfogadható mennyiségben. Nem beszélve arról, hogy közben lényegesen változott a mérések pontossága is: az egykori bármily precíz „légtüneménytani” feljegyzéseket (dr. Kepes Gyula, 1872) össze sem lehet hasonlítani a ma működő meteorológiai állomások folytonos adatregisztrációival.
A legutóbbi száz év adataiból nem következik sem felmelegedés, sem lehűlés. Tulajdonképpen visszatér a késő ókori és kora középkori időjárás!
Statisztikai bizonyítékok
Az üvegházelméletre „ráépített” antropogén eredetű globális felmelegedésre vonatkozó, úgymond statisztikai bizonyítékokat( meg a jégmintákat) jobban megvizsgálva, azok bizonyító ereje nemhogy ingatag, egyszerűen látványos öngól.
Helyhiány miatt, érdemes legalább néhány (sok mindent eldöntő) a témával kevésbé behatóan foglalkozók számára is közérthető ellenbizonyítékot és aggályt kifejteni :
– Tipikus statisztikai trükk alkalmazása (természetesen az adathalmazt célszerűen megcsonkítva! ), hogy egy hideg sorozattal indítanak majd egy meleg sorozattal befejezve a „produkciót”, az idősorral és a gazdasági életből átvett trendszámítással élve katasztrófát jelezhetünk.
– Nem véletlen, hogy a klimakatasztrófa-forgatókönyvírók és vésztjóslók (és híveik ) között túltengenek a közgazdászok. Sőt egész közgazdász-kutatócsapatok repülnek és épülnek rá. Csalhatatlan világ – és gazdaságmegváltó recepteket gyártanak, környezetmegóvó és közjót szolgáló csomagolásban álcázva igyekeznek eladni, a politikusok és döntéshozók részére . Megérezve, alakítva, befolyásolva a benne rejlő hatalmas, de a köz számára annál nagyobb kockázattal és veszélyekkel járó üzlet szimatát (lásd: Forestpress :A széndioxid tündöklése és bukása ; Erdő,Tőke,K+F és a gazdaságpolitika ) 2006. december 12-én rendezte meg az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a hazai Éghajlatkutatók Fórumát, melyre a klímaváltozás kutatásában érintett számos szakterület jeles képviselői kaptak meghívást. A tanácskozáson közel száz szakember vett részt a hazai éghajlatkutatás és nem mellesleg a K+F orientált gazdasági társaságok részéről , szólt a tudósítás.
– A dán S.Arrhenius (1896) vizsgálatai szerint a harmadkorban a sarki övezetekben a hőmérséklet 8-9°C –al volt magasabb a mainál , az akkori vegetáció a jelenleginél sokkal magasabb hőmérsékletekhez alkalmazkodott A jelenleginél alacsonyabb szén-dioxid szintnél.. A jégkorszak idején viszont a mai civilizált világ területeit Olaszországig, a Kaukázusig és Szíriáig jég borította a mainál 4-5 C fokkal alacsonyabb globális hőmérséklet következtében.
– A 19. század végén De Marchi megállapította, hogy "az enyhe időszakok és jeges korszakok fellépése" a következő természeti hatások következménye. A Föld világűrbeli helyének hőmérséklete, a Nap sugárzása a Földre !, a földtengely dőlése a Föld keringési síkjához (az ekliptikához) képest, a sarkok helyzete a Föld felszínén, a földpálya alakja és különösen annak excentricitása, a kontinensek és a tengelyek alakja és kiterjedése, a Föld felületének borítottsága ( vegetáció), a tenger és a légáramlatok iránya, a napéjegyenlőségek helyzete. Ezeket a hatásokat egészíti ki azzal, hogy a légkör "átlátszóságának" is jelentős szerepe van a hőmérsékletváltozásokban, a levegő átlátszóságát pedig logikusan és legfőképpen a légkör víztartalmában jelöli meg.
Az 1860-1910 közötti 50 éves időszakban az északi félteke globális hőmérséklete általában 0,3°C-al csökkent -egyes években 0,4°C-al- amikor a kőszénfelhasználás nagyságrendekkel, robbanásszerűen 8-10-szeresére nőtt ! Ebben a 4-5 évtizedben emelkedett a kőszénfelhasználás - a gőzgép, hajózás, vasút, acélgyártás és villamos erőművek tömeges megjelenése – szinte a nulláról 600-800 Mt/évre.
CSAK NEM A SZÉNFELHASZNÁLÁS UGRÁSSZERŰ NÖVEKEDÉSE EREDMÉNYEZTE A JELENTŐS HŐMÉRSÉKLETCSÖKKENÉST ?
– Az 1910-1940 közötti években kereken 0,3°C hőmérsékletemelkedés jelentkezett, holott a világháborús károk és a gazdasági válság miatt alig nőtt a szénfelhasználás. Az 1940-1980 közötti években nem változott a Föld globális hőmérséklete, annak ellenére, hogy a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása ismételten ugrásszerűen 7,5-8,0 milliárd tonnára, vagyis 3,5-4-szeresére emelkedett .
– Az elmúlt 200 év globális hőmérsékleti grafikonjait vizsgálva, értéke egyik évről a másikra jelentős mértékben kilengett. E szerint, például 1863-ban 0,75 °C -kal csökkent, rá egy évre 1864-ben már 0,15 °C -kal emelkedett, ami egy éven belül 0,9 változás – ez éppen annyi mint amennyit az utolsó 100 évre aggódva „kenünk” rá! Az 1912-es 0,7 °C-os csökkenés egy év alatt 0,2 °C-ra zuhant, az 1990-es 0,7 °C-os emelkedés 1-2 éven belül 0,1°C-ra csökkent, holott a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás folyamatosan emelkedett !
– Tehát a jelentős szén-, olaj- és gázfelhasználás nem változtatta meg a globális hőmérsékletet, nem növelte az üvegházhatást!
Lássuk, mi derül ki a korabeli feljegyzésekből
– 1340. Karácsonykor nyári meleg volt .
– 1494. január, Sopron: Virágoztak a fák, az erdő zöldellt, de márciusban nagyon hideg volt, úgyhogy minden lefagyott.
– 1695/96, Magyarország: Valaki megesküdött, hogy megváltoztak az idők. Az előző nyár tél volt, most viszont a tél vész a nyárba, annyira, hogy télen nincs semmi télies, és az egyébkor leghidegebb hónapokban semmi hideg, semmi fagy, semmi hó, röviden a tél a legenyhébb volt.
– 1724. február: Oly szokatlan meleg volt, amilyenre még elődeink ősei sem emlékeztek. A fák virágoztak, különböző virágok nyíltak, az emberek szántottak, vetettek. Hó nem volt. A késői utókor is nagyon meg fogja emlegetni ezt az időjárást.
– A legcsapadékosabb 1946/47 évek tele, amely rendkívül hideg is volt. A Dunát például harminc napig (március 11-ig) jégpáncél fedte, a folyó jege Budapestnél olyan vastag volt, hogy februárban sokan gyalog keltek át rajta.
– A legszárazabb pedig 1847. év tele volt, amikor három hónap alatt összesen 17 mm körüli csapadék hullott.
– 2000. novemberben az átlagos országos középhőmérséklet 8,0 fok körül alakult, ami 3,6 fokkal magasabb volt a sokévi átlagnál. Mégis ennél melegebb novemberek voltak 1881-ben, 1926-ban és 1963-ban. 2000. novemberében néhány hőmérsékleti rekord is született, például november 14-én Siófokon 22,3 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ezen a napon az eddigi legmagasabb hőmérséklet, + 21,7 C fok, 1926-ban Keszthelyen volt. Az eddigi novemberi rekordot viszont másnap 1926. nov.15-én 23,1 C fokkal Baján mérték.
Olvad a Sarki –jég!
„Bombáznak” bennünket a különböző médiák. Természetesen ez is a „klimavészt-jóslók” szerint az ember ipari tevékenysége következtében megnövekedett széndioxid koncentrációjának köszönhető.
A gleccserek és a sarki jégtakaró részleges olvadása, valamint a tengerek szintjének emelkedése már a XIX. század óta a szakemberek számára köztudottan folyamatban van, és a tenger szintje 100 év alatt kb. 10-25 cm-t emelkedett.
Tartós melegedésre először az 1930-as évek végén figyeltek fel. Kiderült, hogy Észak-Európa és az Észak-Atlanti-óceán felett a XIX. század vége óta jelentős hőmérséklet-emelkedés következett be. Péczely Gy. még 1981-ben négy arktikus állomás adataiból az évi középhőmérsékletek sorozatából számított lineáris regressziós egyenlet alapján mutatta ki, hogy az Arktisz térségében 1912–1938 között átlagosan 3,3, a Spitzbergákon 6,8 °C-os melegedés történt. Első lehetséges magyarázatként már akkor felvetődött egy feltételezett üvegházhatás erősödés. Csakhogy az 1938 utáni évtizedekben ugyanezen térségben tapasztalt tartós lehűlés ezt a magyarázatot minden kétséget kizáróan megcáfolta.
Hasonló melegedés történt Norvégiától az Észak-Urálig Észak-Európában a XIX. század végétől 1940-ig. 1940 után azonban itt is tartós lehűlés következett be. Annak ellenére, ahogy fentebb olvashattuk ekkor nőtt a legnagyobb mértékben a fosszilisek égetése 7,5-8 milliárd tonnára.
Még az 1980-as években az USA Energiaügyi Minisztériuma megbízásából nemzetközi kutatások eredményeiből összefoglaló jelentést készítettek. Ebből kitűnt, hogy az utolsó 100 évben Grönland jégtakarója lényegében nem változott, az Antarktisz jégtakarója pedig kissé növekedett. Ennek oka, hogy a 2-3 km magas jégplatókon az uralkodó hőmérséklet mélyen a fagypont alatt van, általában az évi közép –24 és –56 C fok között ingadozik, ha pedig a hőmérséklet itt akár 1-2 fokot emelkedik, annak az az egyenes következménye, hogy a levegő több vízgőzt tud befogadni, ezért több hó esik. A jégtakaró is hízik. Az is logikus következmény, hogy emiatt és a növekvő hótakaróból származó tömegnövekedés miatt több jéghegy szakad le. Távolról sem azért, mert olvadna, ahogy ezt szenzációhajhász „zöld” bulvárlapok önjelölt klimavésztjóslókkal karöltve és együtt jajveszékelve igyekeznek beállítani . További következmény a szubarktikus, illetve szubantarktikus tengerek vizét az olvadó jéghegyek hűtik, ezzel együtt a fölötte lévő levegő is hűl. Így létrejön egy, a melegedést ellensúlyozó, kiegyenlítő visszacsatoló légmozgás.
A jövőre vonatkozóan arra a következtetésre jutottak, hogy ha a globális hőmérséklet emelkedik is, a sarkvidék jégtakarójának jelentősebb változása ill. annak hatása csupán 1000 éves időskálán következik be. Az Antarktiszon még ennél is hosszabb idő alatt.
A grönlandi gleccserek olvadása sem olyan újkeletű, mint ahogy azt egyesek mostanság elhitetni igyekeznek. A dán Aarhus Egyetem kutatói a Disko-szigeten található 350 gleccserből 247-et vizsgáltak meg, és a XIX. század végéről származó térképek alapján megállapították, hogy a gleccserek 70 százaléka már az 1880-as években elkezdett visszahúzódni, mégpedig évente átlagosan nyolc métert !
Grönland hőmérséklete 1920 és 1930 között 3-4 Celsius-fokot emelkedett Az olvadás mértéke 1964 és 1985 között volt a legnagyobb és 1995 óta is jelentős a felmelegedés.
Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az 1990-es évek elején grönlandi jégmintákon végzett oxigénizotóp-vizsgálatok szerint az elmúlt 250 ezer évben – az utolsó 10 ezer évet leszámítva – drámai hőmérséklet-változások mentek végbe alig néhány évtized alatt. Az egyenként 3000 m-nél hosszabb jégfuratok felső része a kutatók állítása szerint 110 ezer évre visszamenően éves-évtizedes felbontást tettek lehetővé, ettől lefelé a nagy nyomás miatt összepréselődött jégrétegek már csak durva kormeghatározást engednek meg .
Ezek alapján a legutolsó 10 ezer évet megelőző 100 ezer évben mintegy 24 olyan esetet regisztráltak, amikor 7-8 fokot is meghaladó hőmérséklet-változás következett be meglepően rövid idő alatt.
E szokatlanul gyors változásokat az ún. Broecker-féle (Conveyor belt – nagy óceáni szállítószalag ) mélytengeri áramlások leállásával, illetve beindulásával hozták összefüggésbe. A meglepőnek inkább azt gondolták , hogy a legutolsó 10 ezer évben a gyors változások szerintük megszűntek, és az éghajlat váratlanul stabilizálódott. Megítélésem szerint ekkor viszont fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy mihez képest, milyen intervallumban és talán ezt is: mi lett az eredménye ?
Ez alatt a 10 ezer év alatt kezdődött a növénytermesztés a Közép- és Közel-Keleten, továbbá az emberi civilizációk kialakulása, városok építése (Jerikó, Ur, Susa, Trója). Addigi vándorló életmódunkat fölváltotta a letelepedett , sőt urbanizált életmód. Jól érzékelhető, hogy az ókori nagy birodalmak, a jelentősebb kultúrák is kivétel nélkül a meleg vagy forró éghajlaton alakultak ki: kínai, hindu, mezopotámiai, föníciai, egyiptomi, görög, római, karthágói civilizációk mind a 40-45 északi szélességtől délre indultak virágzásnak. Látott- e már valaki görögöt vagy rómait csizmában, nadrágban, télikabátban usánkával a fején ábrázolni ? Pedig ez utóbbiak a ködös Albionban is „állomásoztak” vagy 200 évig.
A holocén ideje alatt kb. 6000 évvel ezelőtt a sarki jég csaknem teljesen eltűnt. A holocén klímaoptimumhoz hasonló meleg időszakra az írott történelem folyamán is könnyen rábukkanhatunk. Ekkor a Föld az északi félgömb nyári évszakának végén került legközelebb a Naphoz, míg most ez a téli időszakra esik. Az északi félgömb a mostaninál több napsugárzást kapott nyáron és kevesebbet télen.
A közepes földrajzi szélességeken az egész Földön kb. 2,5 Celsius-fokkal melegebb volt a levegő hőmérséklete, és az erdőhatár is 500 méterrel magasabban húzódott Észak-Európában, mint napjainkban. A grönlandi jégminták alapján állapították meg azt is, hogy az északi szélességeken Kr. u. 800-tól egy hosszabb, melegebb időszak vette kezdetét, amely 1150 és 1300 között érte el a csúcspontját. Európában az időjárás meleg és csapadékos volt. A nyári középhőmérsékletek csak mostanában kezdik elérni a középkori meleg időszak jellemző értékeit. Skandináviában is száraz meleg volt, Alaszkában is a IX. században a hőmérséklet 2,3 Celsius-fokkal volt magasabb, mint napjainkban.
Megállapítható, hogy az északi szélességeken az ún.” középkori kis klímaoptimum” időszaka az utóbbi 2000 év eddigi legmelegebb időszaka volt. A mezőgazdasági művelés határa kitolódott észak felé. A vikingek Trondheim körzetében, az északi szélesség 64. fokán búzát ! termesztettek. Ugyanakkor Nyugat-Angliában 200 méteres tengerszint feletti magasságban szőlőt műveltek az ott élők.
Ebben az időszakban voltak a vikingek felfedezései, melyet a tengeri jég visszahúzódása és a viharok csökkenése segített elő. A bátor hajós nép virágzó kereskedőtelepeket hozott létre Grönlandon, meghonosították itt is az állattenyésztést és a gabonatermesztést ! A sziget nevének jelentése ("zöld föld") is egyértelműen utal a korabeli hőmérsékleti viszonyokra. Az akkori felmelegedés tette lehetővé a vikingek messze északi hajózását, izlandi és grönlandi megtelepülésüket, áthajózásukat Kanadába. Az itt talált vadszőlő alapján nevezték el Vinlandnak, a "bor földjének" . Ekkor telepedtek le az eszkimók is az Északi-sarki Ellesmere-szigeteken.
A XIII. században azonban a meleg időszaknak gyorsan vége szakadt. A különböző területeken más és más időpontban, de feljegyezték az időjárás zordabbra fordulását. Az északi-sarkvidék jelentősen lehűlt, Grönland és Izland ennek következtében elnéptelenedett. A tengeri viharok megerősödtek, és hatalmas pusztításokat okoztak az atlanti partokon.
Az Alpok gleccserei megnyúltak, a tengerek hőmérséklete lecsökkent. Megkezdődött a már említett kis jégkorszak, ekkor a telek zordak és hosszabbak, a nyarak hűvösebbek és szárazabbak lettek. A tenyészidőszak lerövidült, éhínség és járvány pusztított Európa nagy részén. No meg a tatárok, ugyanis 1241-42 fordulójának kemény telén a Duna befagyott, így akadálytalanul juthattak át a Dunántúlra. A középkori szélsőséges időjárás jele volt, hogy a 13-15. században a szökőárak becslések szerint mintegy félmillió emberéletet követeltek Európában, főleg az észak-francia és a német partvidéken.
A fentiek alapján minden természettudományos alapot nélkülöz az a nézet, hogy a globális hőmérsékletemelkedés okozója emberi tevékenység, azaz a fosszilis energiahordozókat felhasználó ipari létesítmények lennének.
Mindezekből pedig az is következik, hogy eléggé nagy vakmerőség,vagy tudatlanság azt kijelenteni, hogy egy vélt vagy valós globális felmelegedés elleni „küzdelem” egyetlen, vagy akár egyik eszköze lehet a fosszilis erőművek átállítása biomasszára, fára. Már csak azért sem , mert a jelenlegi erőműi fatüzelés során azonos egységnyi pl.: 1 KWh energia termelés után minimum 50-60 %-al több szén-dioxid kerül a légkörünkbe, mint pl.: akárcsak a szénnél és 2-3 -szor több mint a gáztüzelésnél. Az erőművi fatüzelés szén-dioxid semlegességéről beszélni, álmodozni abban az összefüggésben ahogyan ezt a súlyos téveszmét „belénksúlykolni” szándékozók teszik, több mint meggondolatlanság. Egyenesen felelőtlen félrevezetés, „jobb esetben” esetleg tudatlanságnak nevezhetnénk .
Joggal lenne elvárható tudós kollégáinktól, szakemberektől , médiáktól hogy a természeti jelenségek, folyamatok értékelésénél, okainak felderítésénél a természeti törvények ,a realitás, nem pedig a szenzációhajhászás, bizonyos felszínes megfontolások, félelem keltés, hamis és önző érdekek, illúziók, vagy esetleg akár a pénz lenne az irányadó.
Istvánffy László
Felhasznált irodalom:
Dr Kovács Ferenc: Meddig és mit bányásszunk ? Az üvegházhatás és a globális felmelegedés (Mindentudás Egyeteme 2003.)
Czelnai Rudolf: Globális melegedés: a tudományos és a politikai dimenzió, Természet Világa, 1996. I. különszám
Czelnai R.: Kellemetlen meglepetések az üvegházban. Természet Világa, 1997. 128.sz.
Czelnai R.: A Világóceán. Világ-Egyetem. Vince Kiadó 1999.
Ladányi László: Újabb jégkorszak jöhet 2004
Magyar Rádió : Olvadnak az Alpok gleccserei, Mindennapi tudomány, szerk.: Lukácsi Béla (2006.aug.10.)
Ónodi Tibor: Globális felmelegedés, Mérnökújság, 2001.aug-szept.
Ónodi T. : Hozzászólás a glob.felmelegedéshez,Mérnökújság,2001.márc.
Koppány György : XXI.sz.-i félelmek drámai éghajlatváltozásokról Természet Világa 2002.szept.
Wirth Endre: Az üvegházháború kezdete: i.sz.2000. Természet Világa 2001.okt.
Climate Change 2001, The Scientific Basis. The Third Assessment Report of the IPCC. Cambridge Univ. Press
National Geographic: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=8582)
Climate Change 2001, Impacts, Adaptation, and Vulnerability. The Third Assessment Report of the IPCC. Cambridge Univ. Press
Glaciers, ice sheets, and sea level effect of CO2-induced climatic change. U.S. Department of Energy. Washington, D.C.
Ohio State University Research News, December 15, 2004,
http://researchnews.osu.edu/archive/5200event.htm
Dansgaard, W. et al., 1993: Evidence for general instability of past climate from a 250 kyr ice core record. Nature, 364.
Schönwiese, Chr., 1995: Klimaänderungen, Daten, Analysen, Prognosen. Springer Verlag
