Mi a valóság a sajóládi erdőben? (ForestPress)

Az erdészetre vonatkozó állítás nem állja meg a helyét.

A megjelent közlésekkel szemben a valódi tények bemutatására az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztálya Erdészszakmai álláspont a sajóládi üggyel kapcsolatban címmel közleményt adott ki.
Erre válaszként a közlemúltban dr. Varga Zoltán, a Debreceni Egyetem, TTK, Evolúciós Állattani Tanszék egyetemi tanára eljuttatta írását a ForetsPress szerkesztőségéhez.
Tekintettel arra, hogy az ügyben elsősorban az erdő kezelője, az Északerdő Zrt Délbükki Erdészeti Igazgatósága vezetője, Posta János, valamint az erdészeti hatóság, az MGSZH Miskolci Erdészeti Igazgatóság vezetője, Csomós János az illetékes és érintett, őket is megkértük véleményük kifejtésére.
Dr. Varga Zoltán professzor újabb dolgozatot írt, de természetesen Posta János erdészetvezetőnek is lehetőséget adunk a viszonválaszra.

Csomós János álláspontját az alábbiakban foglalhatjuk össze:

- Tény, hogy a fatolvajok egyáltalán nem a vékony puhafát részesítik előnyben. Ezt igazolja, hogy a visszamaradó fák a hárs, nyár és a szintén kevéssé kurrens vörös tölgy voltak valamennyi kilopott erdőben. Másrészt a fatolvajok képességeinek alábecslésére utal, hogy csak a vékony fák kivágását feltételezi. Ez nem így van, a méretes fát ugyanúgy lopják, mint a vékonyakat.
- A 2001-es írásban még aggasztó méreteket öltő száradásról beszél, de a véghasználatok indoklását már hangulatkeltőnek írja le.
- Az ügyben megszólaló civil szervezetek jogi ismereteiről, vagy annak hiányáról leginkább nyilatkozataik adnak pontos információt, ezt itt részletezni nem kívánom. Beadványaikban megfogalmazott jogi álláspontjuk helytállóságát az arra jogosult szerv (ügyészség) ítélje meg.

Következzék dr. Varga Zoltán professzor írása:

Tények a Sajóládi-erdő ügyében

Örömmel olvastam, hogy a sajóládi erdő ügyében szakmai párbeszéd alakul ki. Mintegy négy évtizede ismerem és kutatom a Sajóládi-erdőt. Természeti értékei, egyben veszélyeztetettsége okán már 2001-ben javaslatot tettem arra, hogy az erdő természetvédelmi oltalom alá kerüljön. Miután ez a kezdeményezés elakadt, vizsgálati eredményeim beépültek abba az indoklásba, amelynek alapján az erdő „különleges természetmegőrzési terület” besorolást nyert a NATURA 2000 hálózaton belül, az ott előforduló úgynevezett „közösségi jelentőségű” rovarfajok alapján. Ez a kijelölés 2003-ban történt, 2006-ig csupán a kijelölés hivatalos kihirdetése húzódott el.
Ami a védelem vitatott kérdését illeti: azokra a fajokra vonatkozóan, amelyek az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének II. Függelékében szerepelnek, és ilyen faj a sajóládi erdő esetében több is van, a tagállamok kötelesek az élőhelyük megőrzését, fenntartását biztosító „különleges természetmegőrzési területeket” kijelölni, és az érintett fajok állományainak megőrzését biztosító kezelési módszereket alkalmazni. Erre kormányrendelet is született, amely bizonyos esetekre, az „erdőterület igénybevételére” a természetvédelem számára szakhatósági jogkört biztosít. Sajnos, és ez a kormányrendelet súlyos hiánya, az „erdei haszonvételekre”, amilyen pl. az erdőterület véghasználata, sajnos, nem. Ezt a hiányt a civil szervezetek joggal tették szóvá, illetve helytelenítették. Ennyit az ügy jogi hátteréről.
Tények igazolják, hogy a II. Világháborút megelőzően, amikor az erdő egyházi tulajdonban volt, tartamos, csak mérsékelt kiterjedésű véghasználatokat engedélyező erdőgazdálkodás folyt. Ezt igazolja, hogy 1985-ben az erdő kiterjedéséből (170,8 ha) 73,3 ha-t a 60 évnél idősebb állományok alkottak. Ez a helyzet 1990-ig még javult is, az erdő kiterjedése csekély mértékben növekedett, és 76,9 ha-ra nőtt a 60 évnél idősebb állományok kiterjedése. Mindez 1990. után gyökeresen megváltozott, 2000-re az erdő kiterjedése mintegy 6 ha-ral csökkent, és a 60 évnél idősebb állományokból már csupán 18,9 ha-nyi maradt. Ennek hátterében az áll, hogy az adott évtizedben 65,6 ha-t tett ki az „üzemtervtől eltérő”, száradással indokolt véghasználat.
Ez az arányaiban kétségtelenül túlzott mértékű véghasználat azonban semmiképpen sem írható az erdő, egyébként hangulatkeltően leírt kiszáradásának számlájára, hiszen a sajóládi vízmű 1996 óta már nem üzemel. És ha már a leírt szavaknál maradunk, az az állítás, hogy „a falopás következtében először kisebb, majd egyre nagyobb foltokban tűnt el az idős erdő” nyilvánvalóan hamis, hiszen a „megélhetési” fatolvajok a maguk kezdetleges eszközeivel jelentős kiterjedésű koros erdőállomány letermelésére nyilvánvalóan nem lehettek képesek.
Egyértelműen megállapítható, hogy elsősorban a baltával könnyen kivágható, sok esetben a puhafa elegyfajok mellmagasságban kivágva, illetve a karvastagságú, kerékpáron is elszállítható fiatal törzsek estek a fatolvajok áldozatául. Mindezeket a jelenségeket tapasztalva tettem meg 2001-ben a kellő figyelemre nem méltatott, részletes javaslatomat az erdő állapotromlásának megakadályozására, illetve az akkor már magyar törvények alapján és európai egyezmények (Berni Konvenció) szerint is védett fajok népességeinek megőrzésére, az erdő természetvédelmi oltalom alá helyezésével. Akkor leírt mondataimat ma is érvényesnek tartom:
„Az erdő jelenleg gyakorlatilag felügyelet nélkül van, és védtelen minden károsító behatással szemben. Falopás, illegális szemétlerakás gyakran észlelhető. Az utóbbi években a terület száradása is aggasztó mértéket öltött. Ezzel együtt megindult az értékes, geofitonokban gazdag aljnövényzet foltos degradációja és nitrofil erdei gyomokra (nagy csalán, erdei turbolya, hagymaszagú kányazsombor stb.) való lecserélődése.
A fenti folyamatok lassítása és az erdő értékeinek megóvása ma már csak aktív természetvédelmi kezeléssel, illetve a természetvédelmi prioritások alapján meghatározott erdőfenntartási beavatkozásokkal lehetséges. Természetvédelmi oltalom nélkül ma már nem lehetséges az erdő természetszerű szerkezetének, elegyességének, a cserjeszint, a gyepszint és az erdőszegélyek természetközeli állapotának megóvása sem.”
A Sajóládi-erdő ügye sajnálatos módon a hazai közállapotokat tükröző „állatorvosi lóvá” vált. Benne koncentráltan jelentkeznek a szociális problémák, a közbiztonság és a közrend elégtelensége, az erdőgazdálkodás és az erdőőrszolgálat súlyos hiányosságai és a természetvédelem kellően határozott lépéseinek elmaradása. Ezért itt az ideje, hogy a Sajóládi-erdő még megmaradt és helyreállítható értékeinek megóvása érdekében a felek egymásra-mutogatás helyett összefogjanak.
Ami pedig az üggyel foglalkozó civil szervezetet illeti: beadványuk egyértelműen bizonyítja, hogy a jogszabályokat pontosan ismerik, a Sajóládi-erdő természeti értékeivel tisztában vannak, és fellépésük az értékek megőrzését, illetve lehető helyreállítását célozza. Ezért a szakértelmük hiányára utaló, lekezelő hangnemű megállapítások nem segítik az ügy értelmes párbeszéd és összehangolt cselekvés révén történő megoldását.

Debrecen, 2008. április 7.

Dr. Varga Zoltán
egyetemi tanár

Posta János erdészeti igazgató válasza:

Tisztelt Dr. Varga Zoltán professzor úr!

A Forestpresshez eljuttatott írásával (Tények a Sajóládi – erdő ügyében) kapcsolatban lenne néhány észrevételem, tájékoztató jellegű kiegészítésem az „értelmes párbeszéd” jegyében ( a mi szakmánk mindig is erre törekedett, csak legtöbbször partner nem volt hozzá).
Magam 23 éve tő mellett dolgozó erdőmérnök vagyok, jelenleg az érintett Sajóládi erdőtömböt is kezelő Délbükki Erdészeti Igazgatóság vezetője.
Mint írja, mintegy négy évtizede ismeri és kutatja a Sajóládi erdőt, és részt vett a NATURA 2000 hálózat kijelölésében is. Ez bennem jó néhány kérdést felvet.
Először is nehéz elképzelni, hogy ennyi év alatt nem történt kapcsolatfelvétel Ön és az Erdészet valamely képviselője között. Másrészt ezek szerint Önnek az adott területre vonatkozóan jelentős kutatási adatsorának kell lennie (vélhetően a „közösségi jelentőségű” rovarfajokra vonatkozólag is). Kérdés az, hogy Ön miért nem publikálta a kutatási eredményeit, vagy ezen kutatások olyan titkosak, hogy senki nem tud róluk ? Ez azért vetődik fel bennem, mert az Európai Bizottságnak szóló minisztériumi jelentés elkészítésének helyszíni bejárása során kiderült az, hogy az említett rovarfajokra, azok populációjának, élőhelyének alakulására vonatkozó megfigyelési, netán mérési adatokkal a közelmúltra érvényesen senki (sem a KVVM, sem az Aggteleki NP) nem rendelkezik. A terület NATURA 2000-es hálózatba jelöléséről annyit, hogy szintén ezen a bejáráson a KVVM NATURA 2000 hálózatért felelős osztályvezetője szájából is elhangzott az , hogy ha a kijelölés időpontjában is hasonló állapot volt, hiba volt a területet jelölni a hálózatba.
Egyébként 2006-ig, a NATURA 2000-es területek kihirdetéséig sem az Erdészeti Hatóság, sem az Erdőgazdaság semmi mást nem tehetett, mint az érvényes törvények figyelembevételével járt el ( 2006-ig a listát sem ismertük, annyira titkos volt.). A „jogi háttérről” még annyit, hogy egy-egy törvény vagy rendelet nem mindenkinek egyformán tetszik, lehet bírálni, kritizálni, de attól még az mindenkire egyformán vonatkozik az országban. Demokráciában már csak így szokás. Ennek megfelelően szeretném leszögezni, hogy a jelenleg Magyarországon érvényes törvények alapján a Sajóládi erdő soha nem volt természetvédelmi terület és jelenleg sem az. Ritka, védendő növények és állatok élnek a nem védett területeken is. (Csak megjegyzem, hogy a természetvédelmet, mint spanyolviaszt nem a Természetvédők találták fel. Az erdészeti iskolákban már a múlt század elejétől tananyagként oktatják.) A nagy baj az, hogy a fatolvajokat egy pillanatig sem érdekli, mit tesznek tönkre. Több helyen, így Önnél is olvasom, hogy kezdeményezték, kezdeményezik, hogy a Sajóládi erdő „természetvédelmi oltalom alá kerüljön”. Olyan érzésem van, hogy ezt valamilyen bűvös kifejezésnek hiszik: ha kihirdetik, akkor minden probléma megoldódik, mintegy búraként takarja be a területet és megóvja minden ártó hatástól ( a gonosz erdészektől mindenképpen). Bár Ön több évtizede járja és kutatja a sajóládi erdőt, azt írja „az erdő jelenleg gyakorlatilag felügyelet nélkül van”. Valahogy nagyon sikerült kiválasztania az ott-tartózkodásának időpontjait, hogy ott nem találkozott erdészeti munkákat ( fakitermelés, erdősítés, ápolás, őrzés) irányító, felügyelő erdészeti alkalmazottal, főleg az utóbbi 20 évben. A kerületvezető erdésznek három erdőtömb tartozik a kerületéhez: Sajólád, Alsózsolca, Girincs. Sajnos mindhárom erősen sújtott a falopásokkal. Az erdész gyakorlatilag állandóan a területen van, azonban az belátható, hogy egyszerre három helyen nem tud ott lenni, és hogy napi 24 órában nem tudja ellátni az őrzést. Ezen túlmenően évek óta a téli 5 hónapban hivatásos őrző-védőkkel őriztetjük az erdőt. Azonban arra sajnos nincs lehetőségünk, hogy állandó, 24 órás őrzést megvalósítsunk (évente így is 3-4 millió Ft-ba kerül az őrzés). Így aztán ha éjszaka őrzünk, nappal mennek lopni, ha nappal őrzünk, éjszaka lopnak. A több száz feljelentés, amit az évek során tettünk, csak a jéghegy csúcsa. Az erdész szolgálati naplója, illetve az őrök őrnaplója tanúskodik arról a több, mint ezer esetről, mikor megakadályozták a falopást. Sajnos az erdészeti szakszemélyzetnek ennyi eszköz áll rendelkezésére.
Az erdész nem hatósági személy, nem bírságolhat, tulajdonképpen még a rajtakapott tolvajtól sem veheti el az elkövetés eszközét. De hát a természetvédelmi oltalom kihirdetésével vélhetően minden megoldódna.
Ön, mint a terület ismerője azt írja, hogy a „túlzott mértékű véghasználat azonban semmiképpen sem irható az erdő, egyébként hangulatkeltően leírt kiszáradásának számlájára”.
Valószínűleg 1989-2000 között egyéb elfoglaltsága miatt nem járt a sajóládi erdő közelében, különben nem írta volna le ezt a rosszindulatú mondatot. Sajnos a talajvízszint drasztikus lecsökkenése miatt az idős kőris és tölgy állományok jelentős része VALÓBAN kiszáradt, tragikus látványt nyújtott.(Ezt láthatta volna Ön is, ha akkor arra jár.) Erről számos hatósági bejárási jegyzőkönyv, szakértői vélemény tanúskodik. Mellesleg a sajóládi vízmű kitermelő tevékenységét 2000-2001-ben fejezte be ( jelenleg mint átemelő és tisztító működik).
A száradás, majd később a lopások következtében kiritkult elgyomosodott erdők levágását és felújítását számunkra az erdészeti hatóság írta elő, ugyanis a Törvény a következőképpen rendelkezik: „Ha az erdőben 0,5 ha-nál nagyobb területen a faállomány kipusztul, vagy a fák koronavetülete által fedett terület (záródás) 60% alá csökken, az erdőgazdálkodónak az erdő felújítását 2 éven belül meg kell kezdeni.” Az így letermelt területeket az Erdészet őshonos fafajokkal az utolsó hektárig felújította. Az az érzésem, hogy Önök, „természetvédő” széplelkek mintegy elefántcsonttoronyban ülve szemlélik a világot ( és „osztják az észt”). Hazugnak nevez bennünket „hiszen a megélhetési fatolvajok a maguk kezdetleges eszközeivel jelentős kiterjedésű koros erdőállomány letermelésére nyilvánvalóan nem lehettek képesek.” („Értelmes párbeszéd”? Csak a saját stílusát figyelje meg! Ön nem véleményt mond, hanem kinyilatkoztat. Szubjektív véleményét megfellebbezhetetlen tényként közli. Sajnos általában a „zöld” kommunikációra ez a jellemző. Pedig higgye el, hogy a falopási témában sajnos az erdésztechnikus kerületvezető erdész a „professzor”, nem Ön.) Erre megint csak azt tudom mondani, hogy az utóbbi tíz évben novembertől márciusig Ön nem járt a sajóládi erdőn. Az Ön tapasztalatai a rőzsegyűjtő anyókák korából származhatnak. A fatolvajlás jelenleg a törvényi szigor hiányában életformává vált. Már nem elsősorban saját maguknak viszik a fát, hanem eladásra. Már nem a vékony, alászorult fákat vágják ki, hanem a legszebb, legvastagabb egyedeket. Amíg volt vastag erdő, a területet járva Ön is találhatott volna 60-70 cm átmérőjű „cigánytuskókat”, amelyeknek levágása a kezdetleges kézi fűrésszel két embernek 8-10 perc, vagy találkozhatott volna kezdetleges kerékpáron 40-50 cm átmérőjű rönköket szállító 30-40 fős csapattal, vagy kezdetleges szamaras kordéra pakolt rönkökkel. Hosszú évek óta folyik ez a kilátástalan küzdelem. Minden segítséget szívesen vettünk volna ebben a harcban. Az Önkormányzat, a lakosság közönyös, illetve fél. És hol voltak a „természetvédők”? A sajóládi erdő közelében biztosan nem. Ők nem töltöttek éjszakákat őrszolgálatban fatolvajokat hajkurászva, őket nem fenyegették meg halálosan, ahogy az erdészt nap mint nap, az ő kocsijuk kerekét nem szúrták ki, szélvédőjét nem verték be bosszúból, ők nem álltak ott az erdész, vagy az őrök mellett, mikor 30-40 feldühödött, baltát lóbáló „ember” rohant feléjük.
Van egy itteni mondás: „ Pofázni a legkönnyebb, mert azt fekve is lehet.” Mi legalább teszünk valamit: a rendelkezésünkre álló eszközökkel tevőlegesen harcolunk a tolvajok ellen, óriási munkával felújítottuk a területet.
És Önök mit tettek a gyalázkodáson, az erdészhivatás és az ország lejáratásán kívül?

Ön védelmébe veszi „az üggyel foglalkozó civil szervezetet”. Nevezzük nevén: a Tiszántúli Természetvédők Társulata című szervezet beadványára történt reakciók hangnemét kifogásolja. Ön hogy reagálna arra, ha az Ön szakterületén végzett munkájával kapcsolatban valaki feljelentést tenne, amelyben megkérdőjelezi az Ön becsületességét, szakértelmét?

Az egész beadvány valótlanságok, és a tájékozatlanságból fakadó tárgyi tévedések halmaza, amellyel, mivel az Európai Bizottsághoz is eljutatták az országot képviselő Minisztériumokat is kellemetlen helyzetbe hozták ( ezáltal mondhatjuk, hogy az egész országot). De hát kibicnek semmi sem drága….

Tisztelt Varga Úr!
Ha figyeli a sajtót, láthatja, hogy a sajóládi sajnos nem egyedi eset. Nagyon sok helyen az erdők végveszélybe kerültek. Megoldást csak társadalmi összefogás, törvénykezési és hatósági szigor hozhat.
Végül még annyit, hogy a sajóládi erdő minden ellenkező híreszteléssel ellentétben létezik. Igaz, zömében fiatal erdők ezek. És elsősorban nem az a kérdés, hogy a még meglévő 2, 3 ha öreg erdőt meg tudjuk-e menteni, hanem az, hogy a többi 170 hektáron növő fiatal fákból, csemetékből lehet-e még valaha 80-100 éves öreg erdő. Mert jelenleg az a tendencia, hogy amint a kis fácska eléri a karvastagságot, már ellopják.
Mi szívesen fogadunk minden segítséget, nyitottak vagyunk az „értelmes párbeszédre”.
Személyesen is szívesen állok rendelkezésére.

Posta János
erdőmérnök,
a Délbükki Erdészeti Igazgatóság
igazgatója

Dr. Varga Zoltán professzor újabb levele:

Tisztelt Posta János mérnök úr!

Köszönöm szíves észrevételeit a Forestpress-hez eljuttatott írásom ügyében. A tárgyszerű véleménycsere érdekében főként a tények közlésére szorítkozom. Remélem, néhány erdészeti és természetvédelmi szakmai kérdés személyes megbeszélésére is sor kerülhet a közeljövőben, lehetőleg a helyszínen.
Tényként kell leszögeznem, hogy azon alkalmakkor, amikor a Sajóládi-erdőben kutatásokat végeztem illetve végeztünk munkatársaimmal, erdészeti személyzettel egyetlen alkalommal sem találkoztunk. A 90-es évek elejéig visszamenőleg naptár szerint meg tudom jelölni azokat a napokat, amikor az erdőben tartózkodtunk. Mivel vizsgálataink cél-állatai leginkább, de nem kizárólagosan az alábbi lepkefajok voltak: kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), díszes tarkalepke (Euphydryas maturna), ezért ezek a napok főleg május hónapokra estek.
A lepkék állománybecslése évente a nemzetközi szakirodalomban használatos ún. lineáris cenzus módszerrel történt, illetve 1994-1996 között a legpontosabb állománybecslést lehetővé tevő jelzés-visszafogás módszerrel is. Ezekhez az évekhez lehetett a későbbi, lineáris cenzussal végzett felmérések eredményeit kalibrálni. Ezek az adatok tanúsítják, hogy a legtöbbet vitatott díszes tarkalepke állománya az erdőben az 1992-2000 közötti időszakban több ezres (2000-6000) nagyságrendű volt (erős ingadozásokkal, főleg a Braconidae fürkészekkel való parazitáltság miatt), de még 2004-ben (három évvel a védettségi javaslatom megtétele, és egy évvel a NATURA 2000-es kijelölés után is) ezres nagyságrendű volt. Szükséges kitérni arra, hogy olyan rovarfajoknál, ahol egy-egy nőstény többszáz petét rak le (a díszes tarkalepkénél 200-250-et), a becslések csak nagyságrendeket adnak meg, eltérően a nagyobb termetű gerinces állatok számlálásától. Sajnálatos, hogy azon a terepbejáráson, amelyre Ön utal, nem vehettem részt, ezért az ott elhangzottakat sem megerősíteni, sem cáfolni nincs módom.
Vizsgálati eredményeimet a kutatásokkal megbízó főhatóságokkal mindig közöltem (ezek a kutatási jelentések főleg az 1993-1998. közötti időszakra vonatkoztak), és szakfolyóiratokban is publikáltam. Ezeket soha senki sem titkosította, de sajnos, különösebb figyelemre sem méltatták a szakfolyóiratokat olvasó kutatók szűkebb körén kívül. Néhány fontosabb címet jelen válaszom végén megemlítek. Ma is úgy gondolom, hogy a területen megtalált ún. „közösségi jelentőségű” rovarfajok alapján a terület NATURA 2000-es kijelölése az EU Élőhelyvédelmi Irányelvei alapján szükséges volt. Azzal is tisztában vagyok, hogy az így kijelölt ún. „különleges természetmegőrzési területek” jogi státusza nem azonos a természetvédelmi területekével. Ennek ellenkezőjét nem állítottam, csupán arra kívántam rámutatni, hogy az Élőhelymegőrzési Irányelvek követelményeihez képest a hazai NATURA 2000-es kormányrendeletnek vannak szakmai hiányosságai. Ezzel együtt azt sem vontam kétségbe, hogy ezeknek a fajoknak az előfordulása azért (is) volt lehetséges, mert az elmúlt közel egy évszázad folyamán, noha az erdő mindvégig gazdasági célú, üzemtervezett erdőterület volt, jórészt tartamos erdőgazdálkodás folyt. A „gonosz erdészek”-szerű demagógia mindig is távol állt tőlem, ilyen vagy hasonló kifejezéseket sem a Forestpress-hez beküldött írásomban, sem másutt nem használtam.
A „természetvédelmi oltalmat” sem varázsigeként óhajtottam ráolvasni az erdőre. Javaslatom oka egészen más volt. Úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, még hozzá konkrét helyszíni tapasztalataim alapján, hogy az erdő a 90-es évek nagyrészében (és a védettségi javaslat 2001-ben nyilván ennek az évtizednek a tapasztalaira épült) „gyakorlatilag felügyelet nélkül” volt, hiszen – mint ahogy a 2001. év elején megfogalmazott védettségi javaslatomban is leírtam – ismételten tapasztaltam/tapasztaltuk a falopást és az illegális szemétlerakást is, még hozzá fokozódó mértékben. Ön írja, hogy az erdész – hozzátenném, sajnos! – nem hatósági személy, nem bírságolhat és fegyverhasználati lehetősége sincs. A természetvédelmi őr viszont az, bár tény az is, hogy a természetvédelmi őrszemélyzet létszáma sem elégséges a védett területeken is fokozódó falopások leküzdésére. Számos konkrét esetet ismerek.
Mivel vizsgálataink leginkább intenzív időszaka 1993-1998. között volt, sajnálattal kell leírnom, téves az a rám vonatkozó feltételezése, miszerint „valószínűleg 1989-2000 között egyéb elfoglaltsága miatt nem járt a sajóládi erdő közelében”. A túlzott mértékű véghasználatot kifogásoló mondatot sem „rosszindulatból” írtam le. Egyszerűen az történt, hogy az Ön által is jól ismert számadatokból más következtetést vontam le, mint Ön. Nem „kinyilatkoztattam”, csupán azt vitattam, és ma is vitatom, hogy valóban szükséges volt-e az, hogy egyetlen évtizeden belül 76,9 ha-ról 18,9 ha-ra csökkenjen a 60 évnél idősebb állományok kiterjedése, és hogy valóban indokolt volt-e az adott évtizedben 65,6 ha-t kitevő, az „üzemtervtől eltérő”, száradással indokolt véghasználat. Sajnos, véleményünk eltérésétől függetlenül tény marad az, hogy az idős erdőállomány kiterjedése döntően ennek következtében csökkent le radikálisan, és erre mintegy rátett néhány lapáttal az, hogy „a falopás következtében először kisebb, majd egyre nagyobb foltokban tűnt el az idős erdő”, meg aztán fiatalos is...
Azzal is tisztában vagyok, hogy a fatolvajlás az utóbbi években egyre szervezettebbé és rossz értelemben egyre „professzionálisabbá” vált. Éppen ezért is sürgettem az összefogást és az eszmecserét a további károk megelőzése, megakadályozása érdekében. Ha pedig a Tiszántúli Természetvédők nem tesznek lépéseket a helyzet visszásságainak nyilvánosságra kerülése érdekében, akkor talán még ma is a „kevéssé jótékony” homály fedné mindazokat a bajokat, gondokat, amelyek Sajólád körül összesűrűsödtek. Éppen ezért volna kár velük kapcsolatban csupán a „szakértelem hiányát” emlegetni, ahogyan ez megtörtént. Úgy gondolom, túl kell lépni a vélt, sőt a tényleges sérelmeken is. Nem a sajtóból, hanem terepi tapasztalataimból tudom, hogy a sajóládi nem az egyetlen, és nem is elszigetelt eset. A hatósági és törvénykezési szigor határozott híve vagyok. Abban is egyetértek Önnel, hogy a jelen helyzetben már az őshonos fafajokkal felújított erdőterület megóvása és élővilágának megőrzése lehet az elsődleges cél. Arra vonatkozóan pedig, hogy a változások milyen következményekkel, netán veszteségekkel jártak az erdő élővilágára, különösen pedig az Élőhelyvédelmi Irányelv alapján megóvandó természeti értékekre vonatkozóan, egyelőre csak nagyon óvatosan nyilatkoznék. Egy hónapon belül el kell, hogy kezdődjenek az állapotfelmérések, és ebben az Önök szíves támogatását is kérem. Köszönöm, hogy személyesen is szívesen áll rendelkezésemre. Leginkább azt szeretném, ha eszmecserénk kint a terepen, „tő mellett” folytatódnék!

Üdvözli: Varga Zoltán

Közlemények:
Szabó, S., Varga, Z. (1991) A Berni Konvenció által védett két lepkefaj előfordulása az Alföld északkeleti részén. Calandrella V. (1)
Meglécz, E., Pecsenye, K., Peregovits, L., Varga, Z. (1998) Effects of population size and habitat fragmentation on the genetic variability of Parnassius mnemosyne (Linnaeus, 1758) populations in NE Hungary. – Acta zool. hung. 43(3): 183-190.
Varga, Z. (1998) Összefoglaló jelentés a T 006067 sz. „A Berni Konvenció hatálya alá tartozó rovarfajok elterjedése, populációinak állapota, az „in situ” védelem lehetőségei” c. témában elvégzett vizsgálatokról és eredményeikről. OTKA kutatási jelentés.
Meglécz, E., Neve, G., Pecsenye, K. & Varga, Z. (1999): Genetic variations in space and time in Parnassius mnemosyne (Lepidoptera) populations in northeast Hungary. – Biol. Conservation. 89(3): 251-259.
Varga, Z. (2001) Javaslat a sajóládi keményfás ligeterdő-maradvány védetté nyilvánítására. Kézirat, 2001. 03. 01.
Pecsenye, K., Meglécz, E. Kenyeres, Á. & Varga, Z. (2005): Population structure and enzyme polymorphism in three protected butterfly species in the Carpathian basin (Parnassius mnemosyne, Euphydryas maturna, Aricia artaxerxes). – In: Environmental Science and Technology in Hungary. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp. 119-126.


Eddig a vita.
Az álláspontok tisztázása érdekében a ForestPress, természetesen, lehetőséget ad a további észrevételek megjelenésére.

Zétényi Zoltán
főszerkesztő