Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírcentrum

15 130 cikk

HírekExkluzívSajtószobaÚjdonságokEmlékeztető
Sajtószoba

Egyetemzene Sopronban

Egyetemzene címmel Bogányi Gergely, Kossuth-díjas zongoraművész koncertjére kerül sor, melyre valamennyi egyetemi oktatót, dolgozót, hallgatót, zeneszerető érdeklődőt szeretettel meghívok.

Hírek

Melegednek az Alpok sziklái (MTI)

A globális felmelegedés a magashegységekben nemcsak a gleccserek, hanem az összefagyott kőzetek kötőanyagának tekinthető jég megolvadását is előidézi. Ennek súlyos következményeit a svájci Alpokban készített filmfelvételeken mutatták be, s hozzá tudományos magyarázattal is szolgáltak zürichi kutatók.

Sajtószoba

Dr. Daniela Lupastean előadása Sopronban

Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, illetve az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet meghívja Önt Dr. Daniela Lupastean „The health state of the Romanian forests” című előadására.

Sajtószoba

A Tiszántúli Természetvédők Társulatának levele

Kiemelt fontosságú hovédelmi területek övezete Az Országos Területrendezési Tervben (OTrT) szereplő kiemelt fontosságú honvédelmi területek övezeteinek kijelölése (pl. Pécs, Telkibánya, Debrecen stb.) véleményünk szerint ellentétes a közösségi jog szabályaival, mivel a kijelölt katonai övezetekben SPA és pSCI területek egyaránt találhatók (Tubes, Kánya-hegy).

Sajtószoba

Kutatópartnereket kereshet

Kedves Kollégák, Intézetvezetők, Kutatók! Mint arról már korábban az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont menedzsmentje beszámolt, a német INNOWISE GmbH a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) Nemzetközi Irodájának (IB) képviseletében partnerkereső projektet indított.

Hírek

Tobozt termett az ősfenyő (ForestPress)

Meglepte a botanikusokat a világ legöregebb fafaja. A fa termést hozott Nagy-Britaniában – olvasható a timesonline.co.uk oldalon.

Exkluzív

A fát holtában is védeni kell (ForestPress)

Dr. Pluzsik András - Fotó: ForestPress Az építési jogszabály érdekes módon a gomba elleni védekezést nem említi. A biztosítók a gomba- vagy rovar okozta kárt nem térítik. Az akác a legellenállóbb. Beszélgetés dr. Pluzsik András faipari mérnökkel, faanyagvédelmi és faépítészeti szakértővel.

Hírek

Orvvadászok áldozatai (MTI)

Kihalófélben az afrikai zsiráfok Legalább hat afrikai zsiráfalfajt fenyeget nagy veszély, sőt kihalás - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok.

Sajtószoba

KOLTAI LÁSZLÓ szóbeli szigorlata Sopronban

MEGHÍVÓ A Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait KOLTAI LÁSZLÓ szóbeli szigorlatára Írásbeli szigorlati témája: Hullámpapírlemez szilárdsága az alappapírok mechanikai tulajdonságának függvényében

Hírek

Lovas közelítés a skót határvidék fesztiválján (ForestPress)

Remek lehetőség az erdészeti szakemberek és a széles nagyközönség számára, hogy lovakat lásson erdei munka közben. Az esemény a májusban megrendezésre kerülő díjazásos határmenti lovas fesztivál része lesz. A lovakat gazdasági fakitermelési folyamat közben láthatják az érdeklődők – olvasható a forestry.gov.uk oldalon.

Hírek

Nemzetközi díjak illegális fakitermelésről készült filmekért (ForestPress)

Missoula, Montana - Emberi motivációk, történetek az engedély nélkül végzett fakitermelések és erdőirtások hátterében volt a témája azoknak a tekintélyes díjakat nyert EIA (Environmental Investigation Agency) filmeknek, amelyek az indonéziai vadon élővilágáról készültek és a nemzetközi filmfesztivál alkalmából mérették meg magukat – olvasható a montanafilm.com oldalon.

Hírek

Az erdőművelés április havi teendői (ForestPress)

Az 1943. évi Erdészeti Zsebnaptár szerint Az erdőben. Enyhe vidéken, homokon az ültetést, dugványozást befejezzük. Dombvidéken és az előhegységben ez a hónap az erdei ültetés és vetés hónapja. Teljes erővel dolgozunk. – Magashegységben az odaszállított csemetéket hóvermekben földeljük el.

Hírek

Az éghajlatváltozás és az ember egyszerre túl sok volt a mamutoknak ( MTI)

A legújabb kutatások szerint főként az éghajlatváltozás okozta a gyapjas mamutok kihalását, de az emberek is hozzájárultak a faj eltűnéséhez. David Nogues-Bravo spanyol kutató és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy amikor az éghajlat már túlságosan meleggé vált a gyapjas állatok számára, élőhelyükre behatoltak az emberek, akiknek a korábbi, hidegebb időjárás nem felelt meg.

Partnereink