2005. április 2. Június elején harmadszor indítja el a földért életjáradékot elnevezésű programot a Nemzet Földalapkezelő Szervezet. A járadék kiszámításakor az is számít, hogy az eladó nő vagy férfi. mh-összeállítás
2005. március 30. KORSZERÛEN Együttműködés az élhetőbb környezetért Jelentős gazdasági és társadalmi következményekkel kecsegtető új program indult a Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központ (DDKKK) szervezésében: egy széles körben értelmezett környezetvédelmi kutató-fejlesztő tevékenység. Egyik alprogramja a biomassza előállításával és hasznosításával foglalkozik.
2005. április 2. A Gazdasági Versenyhivatal kartellgyanúval él, ám a terméktanács elnöke alaptalan vádaskodásról beszél Érvek és ellenérvek, pontosabban állítások és cáfolatok lengik körül a hazai vadhús-kereskedelmet. A GVH papíron már megbírságolta - előbb százötven, majd legutóbb nyolcvanmillió forintra - a vadgazdasági terméktanácsot, amely azonnal megfellebbezte a döntést, visszautasítva a versenyhivatal állításait. A GVH kartellgyanúval él, a terméktanács visszautasítja az állítást, a bíróság még nem döntött egyik esetben sem.
2005. április 1. Összefogás a természetvédelmi területért Udava. A Szlovákia északkeleti csücskében fekvő Udava Természetvédelmi Területet 1982-ben nyilvánították védetté, hogy megőrizzék az eredeti jegenyefenyő és bükkerdőt. A természetvédelmi terület kiterjedése 52 hektár volt. Most azonban a terület nagysága elérheti a 393 hektárt, mivel az Állami Erdőgazdaság erdészei támogatják a VLK Erdővédelmi Egyesület javaslatát a természetvédelmi terület kibővítésére. A tervezetet az egyesület még 2001-ben dolgozta ki, és felterjesztette az Eperjesi Megyei Hivatalba.
2005. március 28. Favágóvita: Gazda kontra önkormányzat Maglócán A falu önkormányzatára panaszkodik a maglócai Farkas Géza. A fiatalember állítja: a községháza liciten adta el az ő akácfáit. Egy vázrajzzal támasztja alá igazát. Maglócán eddig több önkormányzati területen tartottak falicitet. A polgármesteri hivatal árverésre jelölt ki a bősárkányi határ mentén is egy ligetet, akácfákkal. A föld, ahol a kiserdő Farkas Géza tulajdona. A gazda szerint így a fák is őt illetik. A napokban viszont már a licit is megtörtént. A maglócái kiserdőben tíz-húsz centiméter átmérőjű akácok állnak, körülbelül harminc darab. Mindegyik törzsén ott van már a jelölés, az árverésen kapott szám.
2005. március 31. A tavalyi 70,22 euróval szemben az idén 86,21 eurós hektáronkénti uniós terület alapú (SAPS) támogatást vehetnek igénybe a mezőgazdasági termelők. A forrásbővülés abból származik, hogy Brüsszel a korábbi uniós tagok dotációs szintjéhez mért 25 százalékos múlt évi támogatási mértéket 30 százalékra emeli 2005-ben. Ezt a koppenhágai megállapodás írja elő, amelyben az EU vállalta, hogy a támogatások mennyiségét fokozatosan száz százalékra növeli. Magyarország az uniós pénzeket a nemzeti büdzséből továbbra is 30 százalékkal egészítheti ki.
2005. március 29. Több, mint tízezer hektárnyi erdőt veszélyeztet a gyapjaspille a megyében, tudtuk meg azután, hogy egy olvasónk figyelmeztetett: a Mecsek fái tele vannak a lepke petéivel.
2005. április 1. A kormány nem fogja kompenzálni az üzemanyag áremelkedést, mert nem akar lemondani az adóbevételekről - fejtette ki tegnap László Boglár kormányszóvivő. A kabinet a várható, minden eddiginél nagyobb gyapjaslepke-invázió ellen is csak ott fog védekezni, ahol „feltétlenül indokolt".
2005. április 1. A gyapjaslepke lárvái április végén, május elején kelnek ki; Van védekezés Nincs késésben a gyapjaslepke lárvái elleni vegyszeres védekezés - tájékoztatták lapunkat a földművelésügyi tárcánál. A lárvák április végén, május elején kelnek ki, a védekezés a kikelésük utáni napokban hatásos.
2005. április 1. Politikai nyomásgyakorlás és a zöldtálibok - Küzdelem a nemzeti park megóvásáért és a nemzetközi presztízsért Tavaly november 19-én a délutáni órákban a Magas-Tátra déli lábánál hatalmas szélvihar söpört végig, amely tizenkétezer hektáron semmisítette meg az erdőséget. Jelentős károk keletkeztek Szlovákia más részén is. Északi szomszédunknál az elmúlt hónapokban a környezetvédő szervezetek és a Pavol Rusko gazdasági miniszter nevével fémjelzett ipari lobbi ádáz harcot vív a Tátra jövője miatt. A tátrai települések és szállodatulajdonosok vezetői azonban olyan ésszerű megoldáson gondolkodnak, amely meghagyná a hegyvidéki természet érintetlenségét, de egyben a turistaforgalmat kiszolgáló infrastruktúrát is fejlesztené.
2005. március 29. Kreiner Roland erdész mutatott rá a rombolás mértékére Zalaegerszeg (h. a.) - Off-road versenyt rendeztek a hét végén Tilaj térségében - nyilván a résztvevők nagy örömére, ám a gyönyörű és védett erdőben jelentős kárt okozva.A tegnap nyilvánosságra került hírrel kapcsolatban a területileg illetékes Zalaerdő Rt. zalaegerszegi erdészetének vezetője, dr. Iváncsics Lajos adott tájékoztatást.
2005. március 31 Nagykanizsa (v. a.) - A Vasemberházban tegnap tartották meg a munkaterület átadását, maga az építkezés pedig hétfőn kezdődik az M7-es Becsehely-Nagykanizsa szakaszán.
2005. március 31 A Le-Ko Kft. már megkezdte az illegális hulladéklerakók felszámolását Lenti térségében Lenti (gy. f.) - A tél elmúltával módszeresen igyekszik felszámolni azokat az illegális hulladéklerakó telepeket a határ menti város kommunális szolgáltató vállalata, amelyek környezetkárosító hatásuk és esztétikai okok miatt egyaránt romboló hatást fejtenek ki. A munkálatok várható költsége akár százezer forintra is rúghat. A hirtelen felmelegedés következtében szinte pillanatok alatt tűntek elő a hó leple alól azon illegális hulladéklerakók, amelyekre ismeretlen személyek hordták ki háztartási és egyéb hulladékaikat. A vadszeméttelepek felszámolását e napokban kezdte meg a lenti Le-Ko Kft.
2005. március 25. Harkány Sorozatos rókatámadásoknak van kitéve több mint húsz családi baromfiudvar Terehegyen. A ragadozók fényes nappal rontanak a tyúkokra, nyulakra. Az önkormányzatnál nem tudnak az esetekről. Gyermekeiket féltik a Harkány-Terehegyen élő családok.
2005. március 25. AZ ÁRVÍZI védekezésre való tekintettel a Tisza és a Körös folyók gátszakaszaitól számított ezer méteren belül minden szintű vadászati tevékenység tilos
2005. március 21. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal valamint az ÁPV Rt 2005-re is meghirdette tavaly sikeres közmunkaprogramját Idén elsőként az erdőművelési közmunkaprogramról tartott tájékoztatást néhány napja Csizmár Gábor munkaügyi miniszter, Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára és Mészáros Tamás, az ÁPV Rt elnöke.
2005. március 21. Fotós vallomások az erdőről, a természet szépségéről A rétsági művelődési központ kiállítási sorozatában nemrégiben Faragó Zoltán mutatkozott be. Sokan ismerik Õt a Nógrád Megyei Hírlap jó tollú helyettes főszerkesztőjeként, s íróként is találkozhattunk már vele, amikor történelmi tárgyú regényét mutattuk be Rétságon.
2005.március 25. Budapest (mti) - Az idén az erdőterületek 15 százaléka, 280 ezer hektár fertőzött iá gyapjaslepke petéivel, az agrártárca kidolgozta a károsító elleni védekezés stratégiáját.