Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Tojáscsomók ülnek a fákon (24 óra)

2005. március 23. GYAPJASLEPKE-INVÁZIÓ A leghatékonyabb védekezés a permetezés Szakemberek szerint minden eddiginél nagyobb lesz idén a gyapjaslepke hernyójának inváziója. Megyénkben az eddigi felmérések szerint az idén főként a Bakonyalján és környékén pusztítja majd az erdőket és mezőgazdasági területeket.

Napilapok

Off-road verseny fokozottan védett területen (Magyar Nemzet)

2005. március 30. Ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség A hatóságok tehetetlenek az erdei krosszmotorosokkal szemben A hírek szerint nem először rendeztek off-road versenyt a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó, Tilaj község körzetében lévő természetvédelmi területen, ám a vélhetően súlyos kárt okozó sportrendezvény csak most került a rendőrség látómezejébe. .A védett növénytársulásokon átrobogó autósok ügyében a Keszthelyi Városi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

Napilapok

Somogyban is támad a gyapjaslepke (Somogyi Hírlap)

2005. március 25. VÉSZHELYZET Milliárdos károkat becsülnek Néhány héten belül milliárdos kár keletkezhet Somogyban. Ezt vetítik előre a szakemberek, amikor a gyapjaslepketámadás következményeit ecsetelik.

Napilapok

Reszkethet a gyapjaslepke (Fejér Megyei Hírlap)

2005. március 24. A hernyók 133 ezer hektár erőterületen rágták le a fák lombját Budapest (mti/kl) - Az erdőgazdálkodók és az Állami Erdészeti Szolgálat felmérése szerint az idén 280 ezer hektár fertőzött a gyapjaslepke petéivel, ami az erdőterület 15 százaléka, ezért az agrártárca kidolgozta a károsító elleni védekezés stratégiáját -jelentette be a minisztérium.

Napilapok

Gyapjaslepke-invázió várható (Heves Megyei Hírlap)

2005. március 23. NÖVÉNYVÉDELEM Előtérbe kerülnek a környezetbarát technológiák Az erdészeti hatósággal közösen a Mátrában és a Bükkben folytattak vizsgálatokat a Heves Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat szakemberei - tájékoztatta lapunkat tegnap Rüll Gusztáv igazgató.

Napilapok

Zoo-tanárok az állatkertben (Népszabadság)

2005. március 26. Gólyákért cserébe gyűrűsfarkú makik érkeztek Jászberénybe A jászberényi állatkert egy olyan programot készít el?, amelynek alapján az állam részben oktatási intézményként ismerné el az állat- és növénykerteket - tudtuk meg Sárközi Tamás igazgatótól.

Napilapok

Ha megindul az invázió... (Magyar Nemzet)

2005. március 29. Turistariasztóvá válhat a lepkevész a Balaton környékén; Tarra rágott erdők Fotó: Csóka György Az erdőgazdálkodók és az Állami Erdészeti Szolgálat felmérése szerint 2005-re 280 ezer hektár (ez az erdőterület 15 százaléka) fertőződött a gyapjaslepke petéivel. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kezdeményezte az érintett tárcák, önkormányzatok és szervezetek részvételével egy tárcaközi bizottság létrehozását. Összesen 45 ezer hektáron kell majd védekezni, elsősorban Veszprém, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de a pontos területet csak a kártékony hernyók kikelése után lehet meghatározni.

Napilapok

Meggyógyítják a Mátrát (Népszabadság)

2005. március 21. Turisztikai befektetőket és egyre több vendéget várnak Öt év és több mint tízmilliárd forint szükséges ahhoz, hogy a gyöngyösoroszi ércbányák mátrai területe - megközelítőleg - visszanyerje eredeti állapotát.

Napilapok

A Természet Világa (Kisalföld)

2005. március 21. Két soproni tanuló is eredményesen szerepelt A Természet Világa című, 1869-ben alapított természettudományos folyóirat diákpályázatán. A Széchenyi István Gimnázium tanulója, Horváth Dóra (felkészítő tanár: Lang Ágota) és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) diákja, Horváth Balázs (felkészítője dr. Masát Péter) a Magyar Tudományos Akadémián vehették át díjaikat.

Napilapok

A gemenci erdőt gondozzák (Dunántúli Napló)

2005. március 21. KÖZMUNKA Áprilisban indul az erdészeti program. A sikeres pályázat eredményeként betanított dolgozók lesznek a tartósan munkanélküliek Közmunkások foglalkoztatásához kap pályázati úton támogatást az ország tizenegy erdészeti részvénytársasága, közöttük a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt. is.

Napilapok

Élethalálharc az erdőben (24 óra)

2005. március 19. FELLÉLEGEZHET A VADON Tavaszra váltanak az állatok. Sok ember segített a bajban A februári-márciusi hó félméteres vagy még vastagabb takaróval fedte be az erdőt, mezőt. Nem is beszélve a hófúvásokról. Jól ismert csapások, úgynevezett váltók tűntek el hosszabb-rövidebb időre. A fehér lepellel terített jeges dűlőutak, árkok, mélyedések sok meglepetést tartogattak a táplálékot kereső vadnak és az őzek, szarvasok segítségére siető vadászoknak is.

Napilapok

Félmilliárd a gyapjaslepke ellen (Népszabadság)

2005. március 24. MTI - Az erdőterületek 15 százaléka, 280 ezer hektár fertőzött a gyapjaslepke petéivel. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kidolgozta a védekezés stratégiáját, s a források megteremtése érdekében az érintett tárcák, önkormányzatok és szervezetek részvételével tárcaközi bizottság létrehozását kezdeményezte.

Napilapok

Idén is lehet gyapjaslepke-invázió (Népszava)

2005. március 24. Az erdőgazdálkodók és az Állami Erdészeti Szolgálat szerint idén 280 ezer hektárnyi terület fertőzött a gyapjaslepke petéivel, ami az erdőterület 15 százaléka, ezért az agrártárca kidolgozta a károsító elleni védekezés stratégiáját.

Napilapok

Védekezés a gyapjaslepke ellen (Világgazdaság)

2005. március 24. Az idén az erdőterület 15 százaléka, mintegy 280 ezer hektár fertőződött a gyapjaslepke petéivel, ezért az FVM stratégiát dolgozott ki a károsító ellen - tette közzé közleményben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium.

Napilapok

Kevesebb orvvadász az EU miatt (Magyar Hírlap)

2005. március 25. Az uniós csatlakozás óta az osztrák és a szlovén határ helyett az országutak és a vadászterületek . fokozott ellenőrzésével próbálják meggátolni védett madarak külföldre csempészését. Tavaly nem értek tetten nálunk olasz orvvadászokat, ennek ellenére nem biztos, hogy megszűnt az illegális madárvadászat Magyarországon.

Napilapok

Felzabálják az erdőt a hernyók (Színes Lap)

2005. március 25. Fotó: Csóka György Gyapjaslepke-invázió; Áprilisban kezdik irtani A tavalyinál is jelentősebb gyapjaslepke-invázióra számíthatunk idén, főként Veszprém és Somogy megyében. A védekezés mintegy 500 millióba kerül. Az irtás a fák lombosodása után, a hernyók elszaporodásakor kezdődhet.

Napilapok

Vadászok a veszettség ellen (Kisalföld)

2005. március 18. Mintaróka: Négyezer hektáronként kell egy állat A rókák veszettség elleni vakcinázásáról tartott értekezletet tegnap a földművelésügyi hivatal vadászati felügyelősége. Megyénkben április 4. és április 9. között helyezik el a vadászterületeken azokat a kapszulákat, amelyek a veszettség elleni oltóanyagot tartalmazzák.

Napilapok

Közmunkások az erdőben (Új-Néplap)

2005. március 14. KELET-MAGYARORSZÁG ÖSSZES állami erdőgazdasága részt vehet az idei erdőművelési közmunkaprogramban.

Partnereink