2005. március 1. NMH-INFORMACIÓ Ami az orvvadászatot illeti, az ismertté váló esetek bizonyára csak a jéghegy csúcsát jelentik. Bizonyos időszakokban szinte tömegesen kerülnek napvilágra ilyen ügyek, máskor meg hosszú hónapok is eltelnek egyetlen ilyen jellegű bűncselekmény nélkül. Idén ez idáig három esetről tudunk Nógrádban.
2005. március 4. Rájár a rúd mostanában a Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanácsára, a verseny korlátozása miatt ugyanis negyedéven belül immár másodszor bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Múlt év december közepén a vadászatszervezők közötti ármegállapodás miatt róttak ki rájuk 150 millió forint bírságot, most pedig a vadhús-felvásárlási árak meghatározása miatt büntette 80 millió forintra a GVH.
2005. február 26. Sok észrevétel a névváltoztatás miatt „Az Ászok név elhagyásával azt szeretnénk tudatosítani, hogy azért minőségi a sör, mert azt Sopronban gyártják" - fogalmazott lapunknak adott exkluzív interjújában Allé Ypma, a Brau Union Hungária Sopronban járt vezérigazgatója.
2005. február 28. VADAK Romlik a hőgazdálkodás A vadászatra jogosultak ugyan megfelelő mennyiségű szemes- és szálastakarmánnyal rendelkeznek az idei télen is, azonban a napokban komoly megpróbáltatást okoz számukra a vadetetők feltöltése. Mint azt Szalay Zsigmond, az FVM megyei hivatalának vadászati és halászati osztályvezetője elmondta, a közelmúltban lehullott jelentős mennyiségű csapadék, illetve a mély talaj megnehezítette a közlekedést a határban, ezért a rendszeresített terepjárók mellett erőgépek segítenek a vadgazdálkodásban. A csapadék természetesen a vadállományt is próbára teszi, ugyanis ez a vadak hőgazdálkodását alaposan lerontja. A lefagyások okozta jégkása pedig az őzek lábát sérti fel rendszerint. Az osztályvezető azonban bizakodik abban, hogy a tél végén sorra kerülő felmérés nem számol be jelentős karokról a vadállományban. Mészáros Géza
2005. február 28. A melegedőn akácfával tüzelnek, melyek Nagy Lajos földjén nőnek. - A téli tűzifaellátás az ország lakosságának egynegyedét, körülbelül 2-2 és fél millió embert érint - tette hozzá. - Az Európai Unió egyre kevésbé támogatja az akácosok telepítését, annak ellenére, hogy fűtőértéke a gyengébb minőségű szénével vetekszik.
2005. március 3. A negyvenezer felajánlott birtokból csak tizenkilencet vásároltak meg Megbízható forrásból szerzett értesüléseink szerint alapvető gondok mutatkoznak a Nemzeti Földalap működésében. A szervezet még mindig nem rendelkezik kihirdetett értékesítési szabályzattal. Több ezer hektár felvásárolt föld parlagon hever, a területek egy részét pedig bérleti díj nélkül művelhetik a kedvezményezettek.
2005. FEBRUÁR 23. Egy gímszarvas tehenet már huszonnégyezer forintért is elejthetünk a vadásztársaságoknál, a gímtrófeáért 1,2 millió forintot kérnek. A vaddisznó kilövése akár 60 ezer forintba is kerülhet, igaz, az érték itt is az agyar, aminek ára meghaladja a félmillió forintot. Noha Magyarországon sok üzletember jár vadászni, s számos üzlet ilyenkor köttetik, ez a kikapcsolódási forma mégsem olyan népszerű az üzleti szférában, mint lehetne - állítják a vadászok.
2005. március 1. GYURCSÁNY FERENC: Ha több pénzt adnának a gazdáknak, azt valakitől el kellene venni. ÁDER JÁNOS: A gazdák elkeseredése jogos, mert a kormány minden nekik szóló ígéretét megszegte LENDVAI ILDIKÓ: Ismét sikerült nemzetiekre és nemzetidegenekre osztani az országot. NÉMETH IMRE: Az unió egyetlen fillért sem utalt át még a területalapú támogatásokból KUNCZE GÁBOR: Az elmúlt tizenöt évben a politika játékszere volt a mezőgazdaság. HERÉNYI KÁROLY: A kormány a mezőgazdaság támogatásának kérdésében megbukott. Lendvai Ildikó a szélsőjobbot látja a tüntetők mögött A jobboldal, a szélsőjobboldal trójai falovához hasonlította Lendvai Ildikó (MSZP) a fővárosban demonstráló gazdák traktorait tegnap az Országgyűlésben. Amíg Gyurcsány Ferenc miniszter elnök megértést kért az agrárium ügyében, a Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy a kabinet eddig egyetlen, a gazdáknak tett ígéretét sem váltotta valóra. Mostanra a földalapú mezőgazdasági támogatásra vonatkozó igénylések 75 százalékát teljesítette a kormány, március végére ez, a szám eléri a 90 százalékot, április 30-ig pedig el fogjuk érni a kötelező 96 százalékos szintet - állította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt
2005. február 26. A Műcsarnok előtt kilométeres a sor. Ott emberek állnak, az Időkeréken túl pedig traktorok. Budapest népe napok óta traktornézőbe jár a Felvonulási térre. Van látványosság, házilag gyártott óriásplakáton halálra ítélt, fölakasztott mezőgazdaság látható, a földön ketrecek, azokban birka, tyúk és néma kacsa, a kondérokban gulyás-, birka- meg vaddisznópörkölt fő. A tüntető gazdáknak öreg pestiek teát, bort és pálinkát hoznak, s azt mondják, 56-ban ti segítettetek, most rajtunk a sor.
2005. február 26. VÉDEKEZÉS Látogatási tilalom a somogyi erdőkben Elpusztult vadmalacok, habzó szájú szarvasok és felmérhetetlen kár jelzi az agancsgyűjtők útját. A több száz gyűjtő a törvény megkerülésével így tud némi pénzhez jutni. Az eszközökben nem válogatnak, sokszor, kutyával űzik, hajtják a szarvasokat. A fekete iparág eddig virágzott, hiszen a távol-keleti országok korlátlanul felvásárolták az agancsokat, mert ebből férfiúi erősítőszernek vélt gyógyszert készítettek. Idén úgy tűnik, nehéz eladni a hullott agancsot, de a gyűjtők azért járják az erdőt.
2005. február 23. Jó kondícióban a vaddisznók, s néhány koca már megjelent a malacaival A Hidasháti Rt. bélmegyeri vadgazdaságában február közepén is dörögtek a vadászfegyverek: havas erdőben, festői körülmények között tartott a fácánvadászat, A fácán vadászatára, vagyis a szezon meghosszabbítására február 15-éig kapott engedélyt a Hidasháti Rt. Sok környékbeli vadász irigykedett is érte. Nemcsak azért, mert tovább vadászhattak, hanem azért is, mert szép terítékek kerültek puskavégre a bélmegyeri vadászterületen, s minden vadász elégedetten távozott.
2005. február 25. Természeti értékeket veszélyeztet a viszonylagos jogi rendezetlenség. Hajdú-Bihar - Egy cég államilag támogatott erdőtelepítéssel jókora darabot hasított ki az egész kontinensen védett túzokok kelet-bihari élőhelyéből. A 130 hektáros terület a kelet-bihari régió egyik legfontosabb túzok élőhelyének kellős közepén - Komádi, Csökmő és Vekerd térségében - található, ahol a gyenge minőségű, belvízérzékeny, parlagosodásra hajló szántó a túzokok számára fontos dürgö- és táplálkozóhely. A madarak valószínűleg fészkeltek is az adott területen.
2005. február 18. A munkájukat érintő kritikára nyitottak a nyírerdősök, ha az kellően megalapozott. Fehérgyarmat (KM). – A maguk higgadt stílusában ugyan, de kikérik maguknak az erdészek azokat a gyanúsítgatásokat - vádaknak, nem szívesen neveznék a vádaskodást - amelyek Erdők jó kezekben? címmel lapunk február 14-i számának Olvasóink írják rovatában jelent meg egy levélben. A Szatmár-Beregi Természetvédelmi Alapítvány képviselője által fogalmazott, a kőmöröi erdőben az útról-látott érthetetlen erdőpusztításról beszámoló ominózus, levél nyomán kereste meg a Kelet-Magyarország a Nyírerdő Rt. Fehérgyarmati Erdészetének igazgatóját, fejtse ki véleményét a tulajdonképpen nekik címzett állításokról.
2005. február 25. Ha pénz is lesz hozzá, miért ne ültessünk célirányosan fafajokat? Székesfehérvár, Rétimajor Két, erdőtelepítéssel foglalkozó fórumot is tartottak tegnap Fejér megyében a fent említett helységekben. Egyiket az OMMI és az OEE, másikat a Vadex Rt. szervezte hasonló céllal. A Vadex Rt. - mint arról már korábban hírt adtunk - egy hét helyszínes szakmai fórumot rendez, melynek Dunaújváros után tegnap Székesfehérvár, a részvénytársaság központja adott otthont. Itt az erdőtelepítésekhez szükséges európai uniós támogatásokhoz való - nem kevés pénz - hozzájutásról volt szó, melynek egyik előadója Balsay Zsolt, a társaság soponyai erdészetvezetője volt.
2005. március 2. Északnyugattól délkeletig húzódó karéjban a Kárpátok magasan kiemelkedő gerince koszorúzza a 157 ezer négyzetkilométer kiterjedésű teljes tiszai vízgyűjtőt. A folyó a vízgyűjtő északkeleti részén, a Máramarosi havasokban ered. Két ága - a Szvidovec tövében 1680 méter magasságban eredő Fekete-Tisza és az 1600 méter magasságban eredő Fehér-Tisza - valósággal körülöleli a Hoverla 2058 méter magas csúcsát. A Szamos magyarországi beömléséig megtett 258 kilométeres úton a tengerszint feletti magasság 103 méterre csökken, vagyis a folyó esése a felső szakaszon igen jelentős: 1577 méter. Mindez viszonylag gyors folyást eredményez, amit jelentős mértékben befolyásolnak az ukrán területen folyó szabályozatlan, engedély nélküli erdőkitermelések. Az egykor 90-95 százalékos helyett jelenleg a hegyekben 54, a dombvidékeken pedig 21 százalék az erdő.
Ha jól számolom, Háromszék tucatnyi településén kacérkodnak a vendégfogadást hosszú távon megalapozó turisztikai parkok létesítésének gondolatával. A polgármesterek minapi összejövetelén tételesen is megfogalmazódtak az erre vonatkozó elhatározások. A megyei önkormányzat nemcsak bátorítja, de ösztönzi is e törekvéseket, felvállalva e minősítés megszerzéséhez annyira szükséges támogatást is. Nem kétséges ugyanis, hogy a megye megannyi településének természeti adottsága, az ózondús levegő, a szénsavas vizek gazdag választéka, mofettafeltörések, a tájlátvány biztos hátteret jelent a színvonalas vendégfogadás feltételeinek megalapozására. Kovászna, Kommandó, Uzonka, Bálványos, Katrosa - de említhetnénk Zágont, Bikafalvát, Ozsdolát, Gelencét, Málnást, Ojtozt is - helyi sajátosságai rangos turisztikai bázis létrehozását teszik lehetővé. A turisztikai park fogalma hatványozottabban több az övezetben már létező panzióhálózatnál. A bukaresti rábólintás megszerzéséhez is sokrétű felkészülés, szakmai megalapozás szükséges. Úgy gondolják, hogy a jóváhagyások folyamata semmivel sem könnyebb az iparipark-létesítés menetrendjénél, nos, azt már tapasztalhattuk, e tekintetben is milyen nehéz célba
2005. február 27. Munteanu Gheorghe, a Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője azt is elmondta, hogy igen sok a még ki nem mért erdőterület. Sok az olyan tulajdonos, kinek kezében ott a birtoklevél, de nem mérette ki erdőtulajdonát. Az igazgató lapunk azon kérdésére, hogy miért nem méri ki az erdészet ezeket a területeket hivatalból, amint azt a törvény előírja, azt válaszolta, kevés az alkalmazottja, s lassan haladnak a munkálatokkal.
2005. február 27.Motorfűrész zaja veri fel az erdőt, majd a földre zuhanó hatalmas bükk roppanása hallatszik. A Zalaerdő Rt. Irsapuszta melletti erdőségében szakavatott kezek munkája nyomán dőlnek a 120 év körüli fák, Bedi László csapata végzi az úgynevezett felújító vágást, melynek lényege, hogy a favágók nem tarolják le a területet, csak bizonyos egyedeket döntenek le. Így aztán fokozatosan tűnik el az „öreg erdő” s jelenik meg az újulat. – Bizonyos természetközeli megfontolások, így a környezet védelme és a megváltozott erdőkezelési technológiák is arra ösztönöznek bennünket, hogy ezt a módszert válasszuk - mondja Gróf András, a lenti erdészet igazgatóhelyettese, aki végigkalauzol bennünket a munka során.