Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Napilapok

6 884 cikk

Napilapok

Fokozott vízőrség a Krasznán és a Túron (Romániai Magyar Szó)

2005. február 27. (Szatmárnémeti / Sike) Csütörtökön még csak a legkisebb, vagyis 1-es fokozatú árvízveszélyi ügyelet volt érvényben a Krasznán és a Túron, de a vízügyesek biztosra veszik, hogy pénteken már a nagyobb figyelést igénylő 2-es lép érvénybe. Bár rengeteg a hó a hegyekben, különösen az avasi bérceken, s az elmúlt napokban csapadék is bőven hullott, a szakemberek azzal számolnak, hogy a hét végén beálló hideg miatt nagyobb veszélytől egyelőre nem kell tartani. A prefektúrán megtudtuk, hogy nem is csak a szakemberek, de a megyefőnökség is figyeli a helyzet alakulását és felkészültek arra, hogy szükség esetén kellő erőket összpontosítsanak a veszélyeztetett zónákba.

Napilapok

Zsebvadászok (Magyar Nemzet)

2005. február 26. A lefoglalt szállítmányok többszörösére tehető az elpusztított védett madarak száma Erre vártunk nyilatkozta az elsőfokú ítélet után a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vezetője. Most történt meg először, hogy súlyos természetkárosításért börtönbüntetést szabott ki magyar bíróság. Négy esztendeje, 2001 novemberében egy kamionban 11 771 védett madár lefagyasztott tetemére bukkantak a vámosok a nagylaki határátkelőhelyen. Az anyagi kán eleinte 300 millióra becsülték, ám a szárnyasok olasz vendéglőkben megtalálható áraival számolva a zsákmány értéke elérte az egymilliárd forintot.

Napilapok

Másfél milliárd szükséges a gyapjaslepkék ellen? (Napló)

2005. február 22. Veszprém (kn) - A költségvetés sürgős átcsoportosítására és állami koordinációra van szükség a gyapjaslepke-probléma kezelésére hívta fel a figyelmet a Környezetvédelem: tettek helyett beszéd című sajtótájékoztatóján Megyesi Balázs, a Fidesz országos zöld tagozatának elnöke.

Napilapok

Rengeteg a hó a Tisza vízgyűjtőjén (NÉPSZABADSÁG)

2005. február 25. Az enyhébb időjárást követő olvadás megemelte a hazai folyók vízszintjét, illetve jelentős területeket öntött el a belvíz. A folyókon jelenleg összesen 366 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség Korompay András, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgátóság munkatársa lapunknak elmondta: az enyhébb időjárás következtében a Tisza-völgyi mellékfolyók felső szakaszain emelkedett a vízszint, A Hprtobágy-Berettyó felső, szakaszán első fokú készültséget rendeltek el. Szintén első fokú a készültség a Zagyva szentlőrinckátai és szászbereki-jászberényi szakaszán, a Tárna jászjákóhalma-jászdózsa-káli szakaszain és a Takta taktaföldvári részén. Az olvadás ellenére a Duna vízgyűjtőjén felhalmozódott hómennyiség tovább növekedett, és elérte a 15,7 köbkilométert, ez 20 százalékkal haladja meg az átlagot.

Napilapok

Valóban engedélyezett az erdőirtás? (Kisalföld)

2005. február 21. Bőny: A tájvédelmi körzetben tervszerű a fakivágás A mostani a fakitermelés időszaka, ezért láthatták, olvasóink, hogy Bőny-Szőlőhegyen irtják az erdőt. Utánajártunk: fát kivágni csak engedéllyel lehet azt a gazdaságok tervszerűen végzik. Irtják az erdőt BÕny-Szőlőhegyen a tájvédelmi körzetben és ha igen, akkor miért? Olvasónk jelzése alapján igyekeztünk utánajárni a kérdésnek. A Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóságán, érdeklődésünkre megerősítették: az említett terület valóban védett.

Napilapok

Rügyfakadásig vágják a fát (Napló)

2005. február 21. Veszprém (tt) - Amikor téli álmot alszik az erdő, munkához látnak a favágók, akiknek ez az intenzív munka időszaka. A Veszprémi Erdőgazdaságnál (Verga) a vegetációs időszakon kívül, október végén, november elején kezdik a fakitermelést. Ez a munka március végéig, rügyfakadásig tart, tudtuk meg Tóth Attilától, a Verga Rt. termelési vezetőjétől.

Napilapok

Mindent lerág a gyapjaspille (Napló)

2005. február 21. Fotó: Csóka György Megyénkben az idén tízezer hektáron feltétlenül szükséges védekezni Veszprém (Vlbo) - A gyapjaspille hernyója nem válogat erős fertőzöttség idején. Eredetileg a cseres, tölgyes erdőtársulások leveleire szakosodott, de már több mint száz fa- és cserjefajról, rágják le a leveleket.

Napilapok

Véres őserdei háború (Új Szó)

2005. február 18. Katonákat vezényeltek Pará államba egy amerikai apáca megölése nyomán A mozgósítást José Alencar brazil alelnök, egyben az ország védelmi minisztere rendelte el. Luiz Inacio Lula Da Silva elnök is félbeszakította szurinámi látogatását és hazatért a konfliktus hírére. A döntést kedd este hozták meg, néhány órával azután, hogy több ezren kísérték végső útjára Anapu városában a 73 éves Dorothy Stangot, akit bérgyilkosok lőttek agyon egy fejlesztés alatt álló fakitermelő üzemnél. Õ volt a legismertebb amazóniai aktivista, akivel Chico Mendes környezetvédő 1988-as megölése óta végeztek. A temetés idején az államban meggyilkoltak egy parasztot és egy volt szakszervezeti vezetőt is.

Napilapok

Energiaerdők a magyar gazdaság megmentői? (Népszava)

2005. február 24. Akár politikai tőke is kovácsolható a megújuló energiaforrásokból - Munkahelyek tízezreit remélik egy új programtól Egyfajta titkos sikerprogramnak, a magyar gazdaságot esetlegesen fellendítő lehetőségnek tartják bizonyos szakmai és politikai! körökben azt a munkatervet, amely elsősorban a világ számos pontján már sikerrel alkalmazott energiaerdők telepítését helyezi előtérbe. A kiváló mutatókkal és eredményekkel rendelkező program magyarországi elindításához kevés befektetés szükséges, ráadásul elemzők szerint munkahelyek tízezreit teremthetné meg, ami adott esetben politikai tőkévé is válhat. A levédett stratégiai program sorsa immár a döntéshozó politikai elit kezében van, az esetleges megvalósítás időpontjáról még egyelőre nem tudni.

Napilapok

Vasárnaptól tilos az agancsgyűjtés (24 Óra)

2005. február 23. Korlátozza az erdőterületek látogatását és saját kezelésű vadászterületein megtiltja a hullott agancsok gyűjtését a Vértesi Erdészeti és Faipari Rt. február 20-ától május 20-áig. Az erdőkben – turistaútvonalak kivételével – csak az engedéllyel rendelkezők és a vadászatra jogosultak tartózkodhatnak. Az intézkedés a Vértes hegység egész területére, valamint a Gerecse hegységben a Tatabánya, Vértesszőlős, Baj, Agostyán, Vértestolna, Tarján, Tornyópuszta településsel körülhatárolt részekre terjed.

Napilapok

A havasok üdvözlete Máramarosból (Magyar Nemzet)

2005. február 21. Kevesen tudják, főképp a fiatalabb korosztály képviselői, hogy a messzi Máramarosban -melynek mesés vadvilága és lakóinak nem kevésbé mesés nyomorúsága Czóbel Minkától Krúdy Gyulán át Sebők Zsigmondig sok írónkat emlékezetes művek alkotására ihlette - ma is élnek magyarok, kisebbségben, többnyire „szórványban", ám akárhogyan is próbáljuk értelmezni, magyarságukat ápolják, büszkék sok évszázados múltjukra és olykor tollat is ragadnak, hogy hagyományaikról, emlékeikről és mai életük folyásáról számot adjanak.

Napilapok

Veszélyben a brazíliai őserdők (Magyar Nemzet)

2005. február 21. A felét már fölégették, de a szárazság miatt tovább pusztul az oxigént adó rengeteg A műholdfelvételek azt bizonyítják, hogy az amazóniai esőerdőknek már a 47 százalékát fölégették a termő- és ipari területek növelése érdekében, és a globális felmelegedés okozta szárazság miatt már a megmaradt vegetáció is haldoklik. Szakértők szerint a múlt héten életbe lépett kiotói egyezmény kevés a dél-amerikai Õsvadon maradékának megmentéséhez.

Napilapok

Kisebb erdőt irtott ki a fatolvaj (Békés Megyei Hírlap)

2005. február 12. AGÁRKOSBOR Fokozottan védett növényt tapostak Egyelőre rácson átszűrt levegőt szívhat a természetkárosítás, illetve lopás bűntettével megalapozottan gyanúsított, február 10-én a Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya által őrizetbe vett M. Géza (32) geszti lakos.

Napilapok

Egyszerűbb állapotokat a környezetvédelemben (Békés Megyei Hírlap)

2005. február 12. ZÖLD ÉV Magyarországon 2005-től új időszámítás Az elmúlt évben még Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség neve januártól megváltozott, tevékenységi köre kibővült. A változatlanul gyulai székhelyű Körös-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség negyedik Békés megyei önkormányzati fórumán dr. Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára bejelentette, pályázatot írtak ki az új „zöldhatóságok" vezetői tisztségére.

Napilapok

A mezei nyúl betegség miatti pusztulása (Békés Megyei Hírlap)

2005. február 18. Vadfogyatkozás – A kóbor kutyák, macskák a fagynál, nagyobb veszélyt jelentenek A két évvel ezelőtti zord tél, majd az aszály á vadpusztulás és a vadkár miatt Összesen félmilliárd forintos kárt okozott megyénk 68 vadásztársaságának. Az akkori leckéből tanultak a vadászok, így etetőkkel, élelemmel megfelelően felkészülve várták a mostani telet. Üröm az örömben, hogy ha az időjárás nem is tett nagy kárt az állományban, átvette szerepét a mezei nyúlnál a betegség, illetve a kóbor kutyák, macskák is „besegítenek" a vadritkításba.

Napilapok

Veszélyben az erdők Borsodban (Színes Mai Lap)

2005. február 23. „CSAK AZ ÉRTÉKTELEN FÁT VISSZÜK, FÕNÖK!" Barbár pusztítás nyomait fedezzük fel, bármerre járjuk is az erdőket Borsod-Abaúj-Zemplénben. A fák félbevágott csonkjai, a hóra döntött, legallyazott törzsek jelzik: tolvajok jártak itt korábban, amit lehetett, elvittek, és biztosak lehetünk abban, hogy a hátrahagyott zsákmányért még visszatérnek.

Napilapok

Elég a vadászok démonizálásából! (Délmagyarország)

2005. február 16. Mély megdöbbenéssel olvastam Molnár György Vasárnapi vadászok és az állatok című levelét, amely - mint számos hozzászólás, vélemény - a vadászokat istent és embert nem ismerő, vérszomjas fenevadaknak állítja be.

Napilapok

Etetőre hívják a vadakat (Tolnai Népújság)

2005. február 19. Megállapodás Ezer ok van, ami a józan ész szerint összefogásra indítja á vadászokat és a természetvédőket, közös-az érdek A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a megyei vadászszervezetek együttműködési megállapodásának időszerűségét az utóbbi néhány évben, jellemzően olasz vada: szók által elkövetett természetkárosítás (védett madarak halomra lövése) adta. Ezen esetek nyomán meg-í romlott a természetvédők és a vadászok közötti, addig sem felhőtlen viszony.

Partnereink