Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Napilapok

Az idén is erős lesz a hernyóinvázió (Magyar Nemzet)

2005. január 5. Még nem tudják, honnan teremtsék elő a védekezés pénzügyi hátterét Az utóbbi negyven év legnagyobb inváziója után az idén kétszer akkora területen lendülnek támadásba a gyapjaslepkék. Már most is az erdőkben telelnek - sárga petecsomókban - a tavasszal hernyóként kikelő rovarok. Tömeges elszaporodásuk várható Veszprém megyében, Borsodban, Somogyban, a Mátra vidékén és Baranyában. Hernyókkal borított házfalak, tarra rágott erdők, nyálkás úttestek - ritka élményben volt részük tavaly nyáron a Bakony közeli településeken élőknek. Az égből hulló szőrös rovarok inváziója az előzetes hírverések ellenére meglehetősen nagy riadalmat okozott. S károkat, hiszen az éhes egyedek megrohamozták a csemetekerteket, szőlőket, gyümölcsösöket. Több mint százan fordultak orvoshoz, mert bőrpírt, viszketést okoztak a testükre tapadt hernyók, mások allergiás tünetekre panaszkodtak.

Hírportálok

Sikeres karácsonyfamentő akció Pécsett - ingyen tüzelő karácsonyfákból Miskolcon (greenfo/ MTI)

2005. január 5. Sikeres volt a Zöld Gondolat Lovagrend karácsonyfamentő akciója Pécsett: a 250 gyökeres fenyőfa kevesebb mint felét megtartották a vásárlók, a többit pedig hétfőn visszavették tőlük, és iskoláknak, óvodáknak ajándékozták A cserépbe ültetett, egy-másfél méter magas fenyőkből Pécsett 201, Mohácson pedig 50 darabot értékesítettünk, a darabonként 4000 forintért kínált fákat 2000 forintért váltottuk vissza - mondta el Farkasné Németh Krisztina, a lovagrend programszervezője . Az oktatási intézmények, óvodák előkertjébe, udvarába kiültetendő fák többsége olyan családoknál töltötte be a karácsonyfa szerepét, melyeknek nincs saját kertjük, ám fontosnak tartották, hogy miattuk ne vágjanak ki élő fenyőt. Az immár ötödik alkalommal, karácsony előtt indított kezdeményezésük Pécsen kívül Kaposváron és Dombóváron is eredményes volt, ezért azt tervezik, hogy azt hasonló fenyőfa-kínálattal jövőre is megtartják. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. a baranyai megyeszékhelyen már december 27-én megkezdte és február végéig folyamatosan végzi a "hagyományos", kidobott fenyőfák összegyűjtését. A fákat speciális aprítógépekkel feldarabolják, majd alvállalkozó cégeknek adják át, ame

Napilapok

Szocialista intés az agrártárcának (Magyar Nemzet )

2005. január 5. Környezetvédelmi évértékelő balról és jobbról – Kreált szervezetektől tart Orosz Orosz Sándor (MSZP) úgy tartja, hogy környezetvédelmi szempontból jó év volt 2004, á képviselő ugyanakkor bízik abban, Brüsszelben meghiúsítják, hogy az agrár-környezetvédelemre kapott uniós pénzeket a magyar földművelésügyi minisztérium más területekre csoportosítsa. Illés Zoltán (Fidesz) szintén bírálta az agrártárcát, de szerinte más területeken is nagy a baj: az MSZP-SZDSZ-kormány alatt teljesen ellehetetlenült a környezetvédelem ügye Magyarországon Orosz Sándor környezetvédelmi szempontból jó évként értékelte 20Ó4-et tegnapi sajtótájékoztatóján. Az MSZP környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője szerint tavaly komoly eredményeket értek el a területen, példaként a Metallochemia, a budapesti szemétégető ügyének rendezését és a Balaton vízminőségének javulását hozta fel. A politikus szerint a képviselőknek a környezetvédelemben is példát kell mutatniuk ebből a szempontból pedig pozitívumként értékelte, hogy a pária-ment áttért az elektronikus levelezésre, ami a papírfelhasználás csökkenésével járt. 2004 eredményének tartotta azt is, hogy a par-lagfűirtásra kiküldött felszólítások töb

Rádió

Kis karácsonyfatörténet (Kossuth Rádió/Magyarországról jövök)

2004. december 23 A történeti feljegyzések szerint az első feldíszített karácsonyfát 1605-ben állították Strassburgban. Pesten 1835-ben díszítették fel az első ünnepi fenyőt. A hagyományt a világ minden táján követik a szokásokról mesélt a fenyők tudora, dr. Debreczi Zsolt, a Budakeszi Dendrológiai Alapítvány munkatársa. A lexikonok és írások szerint német nyelvterületről terjedt el, 1605-ben Strassburgban ünnepelték először a karácsonyt fenyőfa mellett. Utána elég gyorsan elterjedt Európában, és 1755-ben már Berlinből, Prágából, 1816-ban Bécsből vannak feljegyzések, hogy karácsonyfa, tehát fenyő mellett ünnepelték a karácsonyt, Pesten 1835-ből van adat arra, hogy a karácsonyfa megjelenik a lakásokban.

Napilapok

Versenyképes környezet nem kell? (Népszabadság)

2005. január 3. Nagy bajban lehet az ország. A költségvetésből sorra hajítják ki az olyan támogatási forrásokat, amelyek eddig a holnapot meg a holnaputánt szolgálták: a környezet védelmét vagy legalábbis romlásának fékezését. Ilyen volt a zöldtárca kezelésében, működő környezetvédelmi alap is, amelyet a 2005: évi költségvetésben hiába keresnénk, pedig jó egy évtizedig működött a zöld civil szervezetek, a kutatóműhelyek, az oktatási intézmények szemléletformáló, kutató, oktató-nevelő, a veszélyeztetett állat- és növényfajokat védő tevékenységének támogatására. Szóval azokat erősítette, akik nem a „környezetvédelmi nagyberuházásokban", hanem sokkal inkább a meg előzést célzó programokban érdekeltek. A „környezetvédelmi infrastruktúra" ugyanis csupán egy-egy környezetvédelmi probléma kezelését szolgálja, nem pedig végleges megoldását. A támogatásokból jutott még - olykor nem éppen a megelőzés logikája szerint – az önkormányzatoknak, a környezet terhelését csökkenteni szándékozó vállalkozásoknak is.

Napilapok

Csak a kártevők segíthetnek (Népszabadság)

2005. január 4. A kevesebb parlagfű-pénzből is sok maradt parlagon A kormány év közben kevesebb mint felére csökkentette a parlagfű elleni védekezés költségvetési támogatását, de még a rendelkezésre álló pénzt sem sikerült felhasználni. A2004-es költségvetés eredetileg 1,5 milliárd forintot szánt parlagfű-mentesítésre, a parlagfű szezon elejére azonban - a kormányzati takarékossági intézkedésekből adódóan 700 milliósra csökkent a felhasználható keret. Az egyszázalékos adófelajánlásokból 835,2 millió forint gyűlt össze, ez a pénz azonban az adótörvény alapján parlagfű-mentesítési és népegészségügyi programokat szolgált. A gyakorlatban a pénzből 500 milliót az agrártárca kapott - ez volt a parlagfű kassza legnagyobb befizetése - a többi pedig az egészségügyi tárcánál landolt. A félmilliárdos keretet az FVM 200 millióval kiegészítette, így alakult ki a 700 milliós végösszeg.

Napilapok

Életével fizet a károkért a somogyi vaddisznó (Somogyi Hírlap)

2004. december 30. HAJTÁS Még csurranhat némi pénz a társasági kasszába Egy százéves statisztika szerint Somogyban 11 vaddisznót ejtettek el. Ma ez a szám meghaladja a nyolcezret. A vaddisznó vadászata egész évben folyamatos, hiszen a megye egész területén megtalálható. Mégis az igazi idény az év végére tehető. Ilyenkor indulnak a hajtások. - A vaddisznóhajtás az egyik legkeresettebb vadászatunk - mondta Buzgó József, a Sefag Rt osztályvezetője. - Idén eddig 35-40 vaddisznóhajtás volt a területünkön, s még harmincat tervezünk januárban. A zömében visszatérő kül- és belföldi vadászok mintegy 150 millió forintot hagynak itt.

Napilapok

A Kerka Menti Fűrészt beolvasztják a Zalaerdőbe (Napi Gazdaság)

2004. január 4. TOVÁBB CSÖKKEN A LÉTSZÁM Vevő híján beolvasztják az anyacégbe a Zalaerdő Rt. tulajdonában lévő, lenti székhelyű Kerka Menti Fűrész Kft.-t -erősítették meg lapunk információit mindkét érintett társaságnál. A már jelenleg is csak 70 dolgozót foglalkoztató, évek óta veszteségesen működő társaságnál ezzel párhuzamosan egy újabb, mintegy 35 fős létszámleépítésre is sor kerül. A '90-es években még több száz alkalmazottal működő Kerka az elmúlt évek során a piacainak jelentős részét elvesztette, s fejlesztési forrásai is beszűkültek.

Napilapok

Orvvadászok terítékére került a megjelölt gímszarvas (Somogyi Hírlap)

2004. december 28. VADKÁROK– Európa legnagyobb megfigyelő kísérlete Somogyban Orvvadászok áldozata lett egy rádióadóval felszerelt szarvas-tehén, melyet egy segesdi kukoricatáblában találtak meg nemrég a gödöllői Szent István Egyetem kutatói. A speciálisan megjelölt állat része volt Európa legnagyobb gímszarvas-megfigyelő kísérletének, melynek több magyarországi helyszín mellett a Sefag Rt segesdi. erdőtömbje is helyet ad.

Rádió

Vegyes érzelmekkel búcsúztatta az óévet Szlovákia (Kossuth Rádió)

2004. december 31. Szlovákiában is nyilván lehetne igazi vidám történetet találni, de a hírekben is tarolt a magas-tátrai orkán – jelentette a magyar rádió pozsonyi tudósítója. Bár az önálló Szlovák Köztársaság 12 éves történetének legsikeresebb évét zárja, 2004 mégis a tátrai természeti katasztrófa éveként vonul be a szlovák történelembe.

Hírportálok

Továbbra is veszélyben a Zengő! (Védegylet)

2004. december 30. Még mindig lehetséges helyszín a Zengő? Újra társadalmi vitákat rendeznek róla? Atrocitások a zengülők ellen. A Zengő környékén élő civilek levelet írtak a Gyurcsány miniszterelnöknek és két országgyűlési bizottságnak. A Civilek a Zengőért Mozgalom levelét több szervezet, köztük a Védegylet is aláírta.

Televízió

Ismét járőröznek a Zengőn (hírtv)

2004. december 31. Továbbra is attól tartanak a zöldek, hogy lokátort építenek a Zengőre. A helyiek megint kivágásra kijelölt fákat találtak, ezért újra járőrök vigyázzák a hegyet. A hagyományos, szilveszter előtti Zengő-túrán ezren sétáltak fel a hegyre.

Hírportálok

Botrány, aljasság, hazaárulás. Csak a szokásos. (Indymedia.hu)

2004. december 22. Indy ana Jones Év végi értékelést tartott pár zöld szervezet. 2004. fontosabb ügyeiről, fejleményeiről volt szó, és hát mit mondjak, normális társadalomban ennek a negyede elég volna ahhoz, hogy a felelősöket kikergessék az országból. És akkor az idei botrányok közül szegény Zalatnay Cini lecsukását nem is tárgyaltuk. Komoly problémám már egy ideje, hogy vajon okos dolog-é a nyilvánosság elé tárni azt a sok disznóságot, ami történik itt a társadalmi önvédelemmel szemben. Hiszen azt érzem, nálam is a biztosítékot kicsapni készül az, hogy hetente derül ki egy-egy merénylet: kistermelők, erdők, oktatási intézmények, hulladékkezelés, vegyszerek, stb, stb, stb. Nem volna okosabb legalább a feléről hallgatni? Akkor nem tűnne kevésbé reménytelennek a helyzetünk? Nem érezné úgy az egyszeri polgár, hogy több értelme, esélye van a világ megmentésének? Vagy legalább a vég elodázásának? Ezek a gondolatok merültek fel az Indymedia tudósítójában, hallgatva a felszólalókat.

Hírportálok

A favágást (greenfo)

2004. december 27. Védegylet Szegedi Csoport: jogtalan favágások. Megsemmisítette a közigazgatási hivatal a szegedi jegyző újszegedi fakivágásokat elrendelő határozatát, és új eljárásra kötelezte a hivatalt. Több szabálytalanságot találtak ugyanis az eljárásban. Közben a liget kertészeti rendezését végrehajtották, a fákat a fellebbezési határidő lejárta előtt kivágták.

Napilapok

Vadkárok: ráfizetnek a vadásztársaságok (Dunántúli Napló)

2004. december 27. Baranya – Az egymillió forintot is meghaladhatja több vadásztársaságnál az az összeg, amelyet az újonnan belépőknek kell letenniük annak érdekében, hogy felvételt nyerjenek a közösségbe. Több szervezetet már a tönk szélére juttattak a vadkárok. Egyre gyakoribb, hogy a vadásztársaságok az egyesületi tagoktól megvonják a szép trófeás vadak elejtésének jogát. A vendégekkel kilövetett vadért beszedett pénz ugyanis létfeltétele a működésüknek. A húsért, trófeáért kapott összeg mellett a tagdíjak és a vagyoni hozzájárulás jelentik a működőképesség anyagi alapjait. Mint megtudtuk, több társaságnál az új tagoktól már egymillió forintot meghaladó összeget kérnek belépési díjként.

Napilapok

Vadásztam vadásszátok, nem fizető politikusok (Nógrád Megyei Hírlap)

2004. DECEMBER 28. SEMMI OLYAT nem lőttünk, amit nem lett volna szabad - mondta egy évvel ezelőtt a lónyai vadászat után Vári Gyula szocialista országgyűlési képviselő. Biztosan így történt, mégis hónapokig terítéken volt a téma. Akkor a parlamenti vadásztársaság tagjait hívta meg egy vállalkozó, hogy reklámot csináljon a vadasparkjának. A honatyák nem kérették magukat: mentek és lőttek. Vendégek voltak, nem fizettek. EZ VOLT A BÛNE Polt Péter legfőbb ügyésznek is. A törvényesség őrét a minap vonták kérdőre, mert nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a vadásztrófeáit Polt csak magyarázkodott.

Napilapok

Acsalagi gazdák panasza (Kisalföld)

2004. december 27. Hová lesz a vetés? A víz elviszi, a madarak kicsipkedik A természetvédelmi területek okoznak gondokat az acsalagi gazdáknak: a védett madarak pusztítják, a víz meg árasztja a vetéseiket. A kaszálóknak csak negyven százaléka hasznosítható. A nemzeti park hajlandó kártéríteni, ha jogos a panasz. Hol a víz viszi el, hol a vízimadarak pusztítják az acsalagi gazdák termését. Kártérítést nem kaptak, noha állítják: búza- és árpaterületeik, de rétjeik is súlyos károkat szenvednek. A takarmányra viszont igencsak nagy szükségük lenne, mivel állatokat tartanak.

Partnereink