Versek - József Attila

Versek - József Attila

József Attila: A CSODASZARVAS

Ükös ükünk, ősök őse, ázsiai puszták hőse, vágyat nevelt csodavadra, szarvast űzött napnyugatra. Ûztön űzte kis sereggel, éjten éjjel, reges reggel, át az éren, át az áron, fegyveres népű határon. Csodaállat, csak elillant, lombokon át, ha megcsillant, csak a nyomát hagyta minden füves földön, fájó szívben. Az az előd nem volt boldog. Nem boldogok az utódok. Az ős haza odaveszett, de a vágy nem emlékezet. Hejh magyarok, hajh szegények, hova űzni azt a gímet? Aki hajtja, belepusztul, asszonyostul, csapatostul. Az is, aki látta végre, hagyja immár békességbe. Tisza mellett, Duna mellett, az a szarvas itt legelget. Ázsiai nehéz szaga ázott pusztán füstöl tova, s aranyszőre, mikor illan, gyári füstön általcsillan. (1933)

2005. április 8.

Versek - József Attila

József Attila: A NYÁRFÁK KÖZT ...

A nyárfák közt ezüst habokkal az édes szellő folydogál, s csak fürdik benne aranyos tagokkal az óriási nyár.

2005. április 8.

Versek - József Attila

József Attila: ÁKÁCOKHOZ

Száz göbbedő odvas falunkba' homokot kötözni magunkba' ákácok, vigyázzunk magunkra — az úri szélben ez a föladat. Zizegni minden bizalomra keserülő e marxi munka, de kössünk, kössünk lágyan zsongva, a homok elfut, a föld megmarad. Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa? Nem sors az egyes ember sorsa! Fogom én, lám kötöm ujjongva, a jó fa zúg, az édes táj dagad. — Recseg az ég odvas falunkba' csikorogva hordja halomba tört águnkat, csörög a lombja, — de meleg földet fogunk föld alatt.

2005. április 8.

Versek - József Attila

József Attila: AZ ERDÕBEN ELÜLNEK .

Az erdőben elülnek már a varjak és lelkemben a sötét gondok is, szűz Hold csókolgat száz rügyező gallyat s újult szerelmet fehér arcod is. Most minden: erdő, rét s az ég is hallgat. S hallgatnak most a büszke dalok is. De vége lesz a csodás végtelennek a Nap, a küzdelem kikél s hamis gondok, varjak szöllőkre, szívre kelnek, a zöld lehull és véle álmom is. A hajsza jön, a hajsza krajcáros, bús s az estét várom: új holdat teremtek. Isten vagyok s a leghitványabb koldus!

2005. április 8.

Versek - József Attila

József Attila: FAVÁGÓ

Vágom a fát hűvös halomba, fényesül a görcse sikongva, zúzmara hull szárnyas hajamra, csiklándani benyúl nyakamba -bársonyon futnak perceim. Fönn, fönn a fagy baltája villog, szikrádzik föld, ég, szem, a homlok, hajnal suhint, forgács-fény röppen — amott is vág egy s dörmög közben: tövit töröm s a gallya jut. – Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasujtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz – a széles fejsze mosolyog.

2005. április 8.

Versek - József Attila

József Attila: Õsz

A fán a levelek lassan lengenek. Már mind görbe, sárga s fonnyadt, puha . . Egy hallgatag madár köztük föl-le jár, mintha kalitkája volna a fa ... Ó, kedves, ránk tekint, zeng az ősz megint. Eső mormog s rá a nép nyomora . . . A szomszédban szegény mészároslegény ajkán sír, mint árva, egy furulya . . . József Attila: A FAN A LEVELEK A fán a levelek lassan lengenek. Már mind görbe, sárga, s konnyadt, puha. Egy hallgatag madár köztük föl-le jár. Mintha kalitkája volna a fa. Így lépdel, ül fakón bennem is dalom s véle rezge árnya, a némaság.

2005. április 8.