Vagy világvége lesz a hazai erdőknek, vagy kánaán (24.hu/mno )
2016. 11. 21. - Hamarosan lecsap az erdőkre az új erdőtörvény, az LMP pedig attól tart, a mesterséges és szabályos ültetvények kora jöhet el a változatos és sokszínű erdőségek helyett.
2016. 11. 21. - Hamarosan lecsap az erdőkre az új erdőtörvény, az LMP pedig attól tart, a mesterséges és szabályos ültetvények kora jöhet el a változatos és sokszínű erdőségek helyett.
2016. november 21. - A jó, valamint a rossz, közepes stb. újságíró holta napjáig tanulja a magyar helyesírás még helyesebb írását.
2016. november 21. - Vasile Dancu elmondta, mi áll a fejlődés útjában.
2016. november 19. - A Földművelésügyi Minisztérium közölte, nem tervezik az állami területek bérbeadását
2016. november 20. - A bolgár Pirin Nemzeti Park hamarosan felkerülhet az UNESCO veszélyeztetett világörökségi helyszíneinek listájára.
Krónika 2016. november 21. - Immár hatodik alkalommal rendezték meg 2016. november 16-án a Zöld Börze elnevezésű rendezvényt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.
Krónika 2016. november 18. - Ötödik alkalommal rendezték meg november 18-án, pénteken, Sopronban az Infósok Viadala országos verseny döntőjét, mely hagyományosan az Informatikus Nyílt Nap kiemelt eseménye.
Erdésznők Országos Találkozója/Közjóléti létesítményeket adták át a Pótharaszti Sétaerdőben/KAEG alkotótábor nyolcadik alkalommal Göbös-majorban
Krónika {jcomments on} ForestPress fotók 2016. november 19. - Jól koordinált, humán- és anyagi erőforrással jól megalapozott és megerősített ágazati kutatásfejlesztésre van szükség.
2016. november 19. - Listázta egyéves kormányzása alatti megvalósításait Dacian Ciolos.
2016. november 18. - A nyomonkövetési rendszertől várnak áttörést a hatóságok
2016. november 18. - Nem tud lépést tartani az orvvadászat növekedésével a természetvédelem – véli Vilmos herceg.
2016. november 18. - Erdeinkkel kapcsolatosan sajnos az elmúlt években jobbára negatív hírekkel találkoztunk.
Hírek Nyíregyháza, 2016. november 17. - Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is önkéntes csemeteültetésen vettek részt a Garabonciás Művészeti Iskola Eötvös Gyakorló telephelyének citerásai és népi énekesei Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben.
2016. november 17. - Ebben az esztendőben a DALERD Délalföldi Erdészeti Zártkörű Részvénytársaság gyula-városerdei erdei iskolája adott otthont az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály továbbképzésének és éves záró szakosztályülésének.
2016. november 17. - A Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal a Zöld Székelyföld Egyesülettel és Homoródalmás önkormányzatával karöltve november 12-én, szombaton bekapcsolódott abba az országos csemeteültetési akcióba, amelynek kitűzött célja, hogy 7-8 év alatt mintegy 300 hektár hasznosítatlan területet változtasson erdővé 50.000 önkéntes bevonásával.
Budapest, 2016. november 17. - Környezetvédelmi szempontból az elmúlt időszak kiemelkedő eseményének tartja Seszták Miklós, hogy Magyarország az első uniós államok között ratifikálta október elején a párizsi klímamegállapodást és helyezte letétbe az okmányt az ENSZ központjában.
2016. november 17. - Miniszteri biztossá nevezték ki a Herman Ottó Intézet főigazgatóját