Csillagászati fizetések az állami erdészeteknél (MNO)
2016. november 14. - Egyelőre lassan őröl az igazságszolgáltatás malma a gyanúba került erdőgazdaságoknál - Sorozatos szabálytalanságok
2016. november 14. - Egyelőre lassan őröl az igazságszolgáltatás malma a gyanúba került erdőgazdaságoknál - Sorozatos szabálytalanságok
2016. november 16. - Debrecen – A természetkárosítással vádolt férfi az ügyészség szerint rekettyésfűzet, békaliliomot- és kontyot, sást pusztított el.
Hírek 2016. november 16. - Szélesebb és egységesebb tagországi részvétel kell ahhoz, hogy az EU orvosolhassa a környezeti, gazdasági és szociális területen meglévő kihívásokat – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a brüsszeli Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2016. november 14-15-én tartott ülésén, ahol a 2018-2020 közötti, 80 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodó HORIZON 2020 keretprogramról vitáztak a tárcavezetők.
2016. november 16. - Szemet gyönyörködtető színekben pompáznak az erdők ősszel, a sárga és a vörös mindenféle árnyalataival találkozhatunk.
Budapest, 2016. november 16. - Változnak a termeléshez kötött támogatások és a zöldítés feltételei jövőre, hogy egyszerűbben és átláthatóbban alkalmazhassák azokat a gazdálkodók - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.
Washington, 2016. november 16. - A vándormadarak ürüléke szerepet játszhat az Északi-sarkvidék hűtésében a melegebb hónapokban - derítették ki kanadai, amerikai és svéd kutatók.
Budapest, 2016. november 16. - A megfigyelések szerint egyre gyakoribbak az olyan szélsőséges időjárási események, amelyek korábban emberöltőnként csak egyszer fordultak elő - hangsúlyozta az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
2016. november 14. - A Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal a Zöld SzékelyFöld Egyesület valamint a Homoródalmási önkormányzat által szervezett program messze meghaladta az elvárásokat, köszönhetően a számos partnernek, támogatónak, akik felsorakoztak a program mellé.
Marrákes, 2016. november 14. - Az Északi-sarkvidékhez közeli szárazföldi területeken 6-7 Celsius-fokkal mértek magasabb hőmérsékletet idén a hosszú távú átlagnál - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentéséből, amelynek előrejelzése szerint 90 százalék az esély rá, hogy az idei lesz az eddig mért legmelegebb év a világban.
Marrákes, 2016. november 14. - Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2015-ben, és az előrejelzések szerint 2016-ban is csekély mértékű lesz a növekedés, ami azt jelenti, hogy harmadik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám a légkör szén-dioxid-koncentrációja még mind rekordmértékű - derül ki a Kelet-Angliai Egyetem és a Globális Karbonprojekt kutatóinak közös tanulmányából, amelyet a marokkói Marrákesben zajló ENSZ-klímakonferencia margóján hétfőn mutattak be.
Napilapok 2016. november 14. - Munkájáról mesélt a Debreceni Ítélőtábla büntetőbírója
2016. november 14. - Elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján az EUTR nyilvántartási rendszer, ahol a faanyag kereskedelmi lánc szereplői regisztrálhatnak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága.
Állati Budapest, 2016. november 14. - Elkezdődött az idei országos madáretetési szezon, amely a Magyarországon maradó, illetve Eurázsia északi térségeiből ide telelni érkező énekesmadarak számára nyújt segítséget a téli évszakokban.
2016. november 14. - Debrecen – Zeke László “fenyegetésképpen” kilátásba helyezi, hogy amennyiben az ügyészség nem hagy fel időben a kokadi gazda elleni különféle eljárásokkal, akkor rockoperát ír!
Hírportálok 2016. november 3. . A fűtési szezon kezdete óta sok a panasz Székelyföldön, hogy egyre drágább a tűzifa – számol be Fülöp-Székely Botond a kronika.ro-n.
Napilapok 2016. november 13. - Abádszalók | Természetkárosítás bűntett, orvvadászat bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két olasz állampolgár ellen.
2016. november 12. - Az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság.
Budapest, 2016. november 12. - Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel-övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat (Ciconia ciconia) - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkordinátora az MTI-t.