{jcomments on} 2016. november 8. - Az Országos Erdészeti Egyesület Erdőrendezési -, Erdészettörténeti Szakosztálya, a Veszprémi, a Veszprémi HM (VERGA) és a Pápai (Bakonyerdő) Helyi Csoportja 2016. november 3-án közös rendezvényt tartott a Veszprémi Megyeháza Lasztovicza Jenő teremében.
2016. 11. 08. - Az adótörvény-javaslat szövegében taláható néhány olyan rendelkezés is, amely újdonságnak számít a jelenlegi Szja szabályokhoz képest, a változások többsége pedig a hatályos törvényi rendelkezések kiegészítését, pontosítását jelenti.
Miskolc, 2016. november 7. - Látványos fotó-tehervonatozást rendezett az Északerdő Zrt. a Lillafüredi Állami Erdei Vasút lillafüredi fővonalán, szombaton.
2016. november 7. - A Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar november 18-án tartja idei nyílt napját a soproni NymE Ligneum Látogatóközpontjában, melyet az Infósok Viadalának döntője követ.
{jcomments on} Budapest, 2016. november 7. - Szigorúbbá, de egyszerűbbé és gyorsabbá válnak az eljárások a közbeszerzési törvény módosításának köszönhetően - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára hétfőn.
2016. november 7. - A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt célkitűzése a külhoni magyar gazdatársadalom szellemi, gazdasági, kulturális megerősödése, amelyhez a tárca, ahogy eddig is, a jövőben is minden támogatást meg fog adni – hangsúlyozta Tóth Katalin helyettes államtitkár a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának Agrárkonferenciáján, Gyergyószentmiklóson.
2016. november 6. - A PEFC feltételeknek megfelelő Magyar Erdőtanúsítási Rendszer bevezetésének utolsó lépéseként megvizsgálják, hogy a kidolgozási folyamat és az annak eredményeként létrejött erdőgazdálkodási szabvány megfelel-e a vonatkozó elvárásoknak.
2016. november 2. - Mennyire törődik a 18-59 éves magyar városi lakosság a fenntartható fejlődéssel, ezen belül is a környezet- és természetvédelemmel?
Budapest, 2016. november 6. - Hétfőn kezdődik a marokkói Marrakeshben az ENSZ 22. klímakonferenciája, amelyen a résztvevők a párizsi klímacsúcson tett vállalásaik részletszabályait dolgozzák ki - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Gímtrófeaszemle a Vértesi Erdő Zrt.-nél/XV.Szentpéterföldi Trófeaszemle a Zalaerdő Zrt.-nél/"Ünnepnapok Kaszón"-Trófeaszemle a Kaszó Zrt.-nél/Szent Hubertusz Mise és trófeaszemle az Uzsai Erdészeti Igazgatóságnál/Trófeaszemle a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészeténél/Dám trófeaszemle és szoboravató ünnepség a Gyulaj Zrt.-nél
Tisztelt Emlékező Társaim, sokat megélt öreg Barátaim! Engedjék meg, hogy ne szónoklattal folytassam a megemlékezést, ebbéli hiányosságom már ismert, inkább szeretném visszaidézni azt a hangulatot, a viták alig megformált mondatainak stílusát, ami 60 éve ebben a teremben uralkodott. Sajnos a párbeszédet – ahogy a két volt iskolám diákjaival az elmúlt napokban tettem, nem alkalmazhatom, mert hamarosan heves, aktuálpolitikai vita kerekedne általa. Mondhatom, a felnőttekre talán jobban ráférne a felvilágosítás, tanítás, mint a fiatalokra. Maradok inkább az akkori események kapcsán előjött gondolataim Önökkel történő megosztásánál. Hogy ezt megtehetem, jó Sorsomnak, az Egyetem következetes „’56-os politikájának”, tanárok, hallgatók és sokan mások, fáradhatatlan munkájának köszönhetem. Nem gondolom, hogy széles e hazában van még egy intézmény, amely ilyen gazdag, 3 napig tartó ünnepségsorozatot szervezett volna erre az alkalomra. Nagy tisztelettel köszöntöm Őket, valamint a meghívott vendégeinket, megjelenteket. Külön köszöntöm Bőhm professzor urat és a miskolci delegációt, akik a miskolci Egyetem képviseletében velünk ünnepelnek, az akkor a nyugati végeken rekedtekkel, és talán már azt