Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek az erdő világából

Friss hírek

Versek - Reményik Sándor

Reményik Sándor (1890-1940)

Erdélyi evangélikus költő. Kolozsvárott született 1890. augusztus 30-án. Kolozsvári jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be. 1916-tól csak az irodalomnak él. 1921-t?l a Pásztortűz főszerkesztője. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával ismerték el munkásságát.

hegyi juhar

A hegyi juhar kórokozói

A hegyi juhar kórokozói A hegyi juhar, mint általában a juhar fajok, nagyszámú kórokozónak a gazdanövénye. Közülük több is viszonylag gyakori a hegyi juhar levelein, hajtásain, kérgében, fájában, ennek ellenére gazdaságilag számottevő károkat, nagymértékű járványokat nem okoz. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a juharok elegyesen fordulnak elő erdeinkben, így a járványok keletkezésének egyik feltétele, a nagyszámú fogékony gazdanövény együttes jelenléte nem áll fenn. Leveleken Rhytisma acerinum A levelek tintafoltossága nevű betegséget okozza. Minden őshonos juhar fajon előfordul, de leggyakoribb a hegyi juharon. Az első tünetek már júniusban megjelennek, apró, pontszerű, sárga levélfoltok formájában. A foltok mérete fokozatosan növekszik, és központjukban fekete, szklerótikus képződmény jelenik meg. A tünetek lassan, csak augusztus második felére fejlődik ki teljesen, amikor a még zöld leveleken a fekete, kerekded szkleróciumok mérete eléri a 7-12 mm-t (1. ábra). A szklerócium üregeiben pálcika alakú, 8-10 x 1 ?m nagyságú spermáciumok tömege képződik. Ezek nem fertőznek, az ivaros folyamat kialakulásában van szerepük. Az ivaros alak a lehullt levelekben, áttelelés után fejlődi

Napilapok

Balaton, az Élő Tó (Zalai Hírlap)

2005. január 4. Gyenesdiás (s. j.) - Jelentősége mellett ígéretes, hogy a Balaton tavaly októberben felvételt nyert az Élő Tavak (Living Lakes) Világszövetségébe, ám a tagság számos kötelezettséget is ró ránk. Az adódó pályázati forrásokat ki- és felhasználva, minden erőket bevetve törekednünk kell, hogy a tó jövője biztos legyen.. A fentieket Gál Lajos, a Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke hangsúlyozta, aki a Living Lakes céljaival kapcsolatosan elmondta: a nemzetközi szervezet törekvése, hogy fokozza a tavak és vizes élőhelyek, azok vízgyűjtő területeinek védelmét, helyreállítását, rehabilitációját, ugyanakkor szorgalmazza, hogy a világ tavai egységes ökorendszerrel rendelkezzenek. A magyar tengerrel kapcsolatos pályázati anyag kidolgozásában feladatot vállalt a gyenesdiási egyesület, mely a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségén belül - alapító tagként - a környezetvédelmi szekciót vezeti. - A magasabb védelmi lépcsőfokot jelentő tagság elnyerése széles körű civil összefogásnak köszönhető - ismeri el Gál Lajos -, úgy tűnik, a Balaton mellett élők kezükbe vették az ügyet. A nemzetközi kapcsolat által megnyílhatnak azok a források, melyekből az eddig pénzhiány miatt a fióko

Napilapok

Bezárni nem akarják, de... (Zalai Hírlap)

2005. január 5. Lenti, Nagykanizsa (gy. f.) - A Zalaerdő Rt. nem tudja finanszírozni a tulajdonában lévő Kerka Menti Fűrész Kft. veszteségeit, ezért vált szükségessé a fűrészüzem létszámleépítése, illetve az állami cégbe történő visszaintegrálása. A termelés visszafogásával arra is remény mutatkozik, hogy a faipar általános recessziója által sújtott lenti vállalat ismét talpra tudjon állni. Többek között ezt nyilatkozta lapunknak Feiszt Ottó vezérigazgató, reagálva a lapunkban december végén megjelent információkra. Akkor többek között arról szóltunk, hogy a lenti Kerka Menti Fűrész Kft.-nél idén újabb jelentős létszámleépítés várható, a jelenlegi mintegy 70 fős foglalkoztatotti állomány körülbelül felétől válik meg a cég. - Miután a Kerka Menti Fűrész Kft. a 2004-es esztendőt is veszteséggel zárta, a termelés visszafogásáról döntöttünk - mondta a Zalaerdő Rt. vezetője. - Ez azt jelenti, hogy a tavalyi 12 ezer köbméteres tervvel szemben 2005-ben 8 ezer köbméter fát kívánunk feldolgozni, azt is a piaci igényekhez alkalmazkodva. A leépítés ennek következménye. Feiszt Ottó ezenfelül még azt is elmondta, a faipar 2000 óta folyamatos recesszióval kénytelen szembenézni. A lenti fűrészüze

Napilapok

Célterület a Balaton (Zalai Hírlap)

2004. december 28. Siófok (cz. a.) - A Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet, az OECD felismerte a veszélyt, hogy a gazdasági globalizáció során káros hatások érhetik a vidéki területeken élőket. Ezért programot indított a specifikus fejlesztési politika megalapozása érdekében. Ebben a Balaton kiemelt üdülőkörzet, többek között az itáliai Toszkána, a spanyol Baszkföld, valamint a görög Kréta szigete mellett szerepel. A Balaton Fejlesztési Tanács jól hasznosítható külföldi példákat szeretne kapni, hogy azt felhasználva optimalizálni tudja a rengeteg érdekelt fél által befolyásolt fejlesztéseket.

Napilapok

Hatósági feladatok egy kézben (Zalai Hírlap)

2004. december 28. Veszprém (kiss) - Január elsejétől elveszítik hatósági jogkörüket a nemzeti parkok. Ezt a feladatot a jövőben a Zöld Hatóság végzi el. Magyarországon a nemzeti parkok mostanáig a hagyományos szerepek mellett a természet-és tájvédelmi hatósági feladatokat (a védett területeken építési engedélyek véleményezését, erdőgazdálkodással kapcsolatos hatósági feladatokat) ellátó területi államigazgatási szervként működtek. Ez a helyzet január elsejétől a Zöld Hatóság megjelenésével változik. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a nemzeti parkok ezentúl a hatósági jogosítványok, feladatok terhe nélkül működnek. Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) igazgatóhelyettese elmondta: a feladatkör továbbra is sokrétű marad, csupán a hatósági jogkör vált ki. De a védett, illetve a Natura 2000 hálózat területein szakértőként továbbra is közreműködnek a Zöld Hatóság munkájában. Új feladatot is kaptak: a nemzeti parkoknak együttműködési kötelezettségük van a kulturális örökségvédelmi hivatallal. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium már két éve készült arra, hogy az eddig külön-külön működő hatósági munkát egy fedél alá hozza. A Zöld Hatóság megalaku

Napilapok

Tovább tisztulhat a Zala folyó (Zalai Hírlap)

2005. január 4. Siófok (czene) - A Zala folyó, s ezen keresztül a Balaton vízminőségét is javítja majd az a környezetvédelmi beruházás, ami Zalaegerszegen valósulhat meg európai uniós támogatással. A zalai megyeszékhely csaknem kilenc milliárd forintot nyert ugyanis negyvenkét település szennyvízelvezető rendszerének fejlesztésére. Várhatóan 2005. első félévében megkezdődhet a beruházás, amit 2007-ig fejeznek be. A beruházáshoz lakossági hozzájárulásra is szükség lesz majd, de a pénzek 75 százalékát biztosítja Brüsszel. A Balaton vizét a leginkább a Zala folyó szennyezi. Ennek kiküszöbölése érdekében már régóta folyik a Kis-balatoni védőrendszer kiépítése. Az első két ütem után 47 négyzetkilométernyi terület kialakítása még vissza van. 1999-ben 4.5 milliárd forintra becsülték a visszalévő munkálatok költségeit.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: TENYÉRBE, ÖKÖLBE

Fű alá, fa alá, madár szárnya alá, tenyérbe, ökölbe, fekete gödörbe, parázs hamujába, tüzek legaljára, palánta tövére, húzódni gyökérre, fillérként lehullni, ágy alá gurulni, kazalba tűnek, pázsitra fűnek, fára repedésnek, sebre kapart mésznek, halakkal iszapba, tücsökkel falakba, zuhogni kosárba, kosárral Dunába, komódokra szentnek, koporsóba szegnek, levelek aljára, világ fonákjára, fű alá, fa alá, madár szárnya alá, tenyérbe, ökölbe, fekete gödörbe.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: TAVASZVÁRÓ

Töltésoldal, tördelt akácos, a sínnel fut, mint a puli, a fürge gyalogút; földöntúli csillag vezet az állomáshoz. A szél ujja veri keményen: s az útra tűzött nyárfasor suhogva mint a hárfa szól; gyökerek fogóznak a mélyben. A kukorica rendezett seregben visszavonul - a tarló néha lángol; mint csiga szarva: - a világból az utak visszahúzódnak ijedten. A zúgó erdők zöld-kék áradása a föld alá visszaszivárog; a táj kiszáradt meder, csorba árok, s a szárazon maradt hal csillanása minden levél. – A földbe eke vág az arcba ránc és fájdalom a szívbe. Az ember alig bírja eleinte, de aztán tűrhető lesz a világ.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: SZIGETEN

Az állatok tekintetét irigylem, az erdők sóhajait reggelente. Fenn, magasan kísér a lélek, ha a hegyi úton sétára indulok. A szem éhségeit imádom. Falánk csordák úgy nem legelnek, mint két szemem a lét tolongó dús csodáit. A gyönyörűség ma is megfejthetetlen. Ha szépet látok, szinte sírni kell. S a világon nekem minden mi él és dolga van, meghatóan titokzatos varázs. Értetlenül bolyongok e világban. Nem értem, amit rajongva imádok. Nem tudom, hol van gyönyöreim kulcsa. Az állatok mély titkot hordanak, tudásukat fürkészem egyre. Bölcsebbek a növények, s én nem tudom megközelíteni őket. Szárny kellene nekem, hogy eszméletlenül énekeljek a kicsorduló világ felett, mint a pacsirta. Megtartó gyökér kellene, a hűvös földben, erdők testvéreként osztozni az öntudatlan lét diadalában. Mert éltem én már minden ember módján. Szolgálni akartam és áldozódni, s ezért feladtam boldogságomat. Éltem két évtizeden át betegségekben, munkában kifosztva, mint vadak közé hullott térítő, s az út miatt már sokszor megvádoltam a beláthatatlan célt. S talán ma már másként ragyog előttem. Szeretem én az embert. De már nem mindenkiben. Már egyre jobban csak őt szeretem, akit magamban végső erővel megvalósítha

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: PACSIRTA (2)

Tetszik lentről a vergődő, merész, örökké hajszolt felemelkedés; a mindig magasabb, az örökös, az egyre feljebb feszített körök, a fel! csak fel! az elkápráztató, szívet robbantó vad kapaszkodó. Tetszik a fojtogató szívverés. Ki tudja: e meredek mily nehéz! Mit kell legyűrni, milyen terheket, mily súlyos a szív a világ felett, mikor lehúzza mindenki oda, hol igazán boldog volt valamikor. Körözni csak fenn, mindig afelett, amit bevallhatatlanul szeret, és távolodni mindattól, ami szárnyra bocsátotta: – a hajdani mezők, a föld meleg lehelete, az ismerős táj áldó tenyere; a fészek lenn a porban, fű között már rég nem látszik, de csak afölött száll, csak az a föld pólusa neki, – szívét bénítják hű mágnesei. De lentről egyre űzik hangosan; csak feljebb szállhat, - mérik pontosan! Madárnak addig tartják csak, amíg az égre írja haldoklásait. Addig pacsirta csak a nyomorult, amíg sikolt, vergődik, s lángragyult röpte veszélyes szép csóváival önhullásán nyer újult diadalt, amíg könyörgése spiráljain parittyaként csavarja fel a kín, s mi átszegezi: a lelkesedés dárdája magasra tartja szívét, oda, ahol, ha szól, kiált, dalol, a szív vére a torkon át kiforr. És ő csak száll, lobogva egyre fel.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: PACSIRTA

Sír! Rí! Vív! Fel, fel a pacsirta. Szél? Szárny? Fény? Ég? Mi cél hívja-viszi? Huss! Száll! Szíve ver; a parányi parittya; s haragja hajítja az égre fel! Kifeszül remegő dala íjja, s jajja nyilát fel fel felröpíti! Dala csobogó forrás, hűs friss víz, a füvek gyökeréről feltört gejzír, az este lezárt szeme-résén felsírt szűrt könny-íz. Dala gyöngylánc drága sora, fűzve a Hold vállaira. Éneke gyöngyház- pagoda, táj, rét mezők csarnoka fölött lebegő kupola. Ég két partja között csoda híd ív. Milyen színeket lát, s szigetet! Oda hív szíveket! Hogy tud szív így a dalok suhogó kardélén, sírások ezüst tűhegyein lebegni, verődni, repesni, apadni - ilyen telin. Verj! Sírj! Fájj csak te sebes torkú madárka! Várj! Csalj! Hívj! Daloddal és égre szegezve! Röptödben veri át szívedet daloló gyönyöröd, a suhogó dárda, sikolyod kitűz az egekre. Szállj! Törj! Hullj a fény roskadó kazlaira, te szikra, te lóbált dalcsóva, parázs! A nyár aranyos meztelen vállaira terül éneked éke a lenge palást. Lenn a kalászból hadd peregjen a mag! Hadd szedegesse azt a veréb meg a hörcsög! Téged a vágy az egek skáláira űz! Fel! Még! Fényt! Egeket! Sugarat! Te a fény húrjai közt verve, repülsz fenn, fenn, hol a nyár k

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: NYÍRSÉG

Barna csíkos tigrisként akácok közt sompolyog, forgószél farkát csóválva, az ugrásra kész homok. Utak sűrűn font korbácsa suhint: - a homok nyüszít; sunyi dombokként dorombol, érrel nyalja talpait. Négy gerle pár szárnyán lebeg a határ. Az égen át vadlibák hálója húzza elvágyódók sóhaját. Az ég figyel, mintha lentről szólítaná valaki. Semmi! — csak az én szívemtől zengnek e táj halmai.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: MIKOR ÉN ÉLTEM. . .

Mikor én éltem, óriás füst-erdők burjánoztak a Földről s mint a tölgy, susogtak, zúgtak fenn az atom-felhők, s ágyúk torkából fehér rózsa nőtt. Gyárak füstjéből lágy ciprus-erdőket lengetett fenn a repülők szele, s a fényszórók indái gyorsan nőttek rakéta-nyomok jegenyéire. A városok lenn, az őserdő-mélyi virágok, sápadt bibefényeik nyújtogatták az égre, fel, elérni a csillagok zümmögő méheit. S erdővé lombosodé robbanások gyökere közt – vágyva szebb csillagokra –nyüzsögtek lenn a hangya-milliárdok, szívük nagy bábját foguk közt hurcolva. Közöttük éltem, és szenvedve tőlük: szerettem őket. S küzdve ellenük: (meghatódva, ahogy görgették Földünk omladozó magasságok felé) pártoltam homok-ostromló ügyük!

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: MÁJUS

Széles szeleket az ég tereget; kibomlik a fény lobogója. Tapsos levelek csapnak tenyeret; fellép a Nap a magas dobogóra. Láng jegenyék friss lelke ég, kifeszítik az égre az út-szált, és sorakozva mennek a dombra, s kivágják az égre a harsona hurrát! Himnuszokat énekelők, mennek a felkelt tájak előtt; madarat csalogat zokogásuk. Viharban vezérek. A szelekbe tévedt bokrok bodorodnak utánuk. Szítja az álnok szél bennük az álmot: üvölteni, fájni, a fényre kiválni! –Gyökerüknél fájnak az árkok. Gyönyörű göngyölű fátylakban az akácok, az áldott arák, mennek a mennynek elérni a fényre kitárt kapuját. Fésülve a fűzek, az aranyhajú szüzek; rajtuk a rügyek arany könny e patak; hegedűlik a fejfákra kottázott dallamokat. Parti angyalraj: égtüzü hajjal tettenérve remegnek a nyírfák; térdeik közt feszített ki a szél sikolyos hintát. A büszke ekék tekintete ég, s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak. Utánuk örök sorban a zömök barázdák egymás vállára borulnak. Esküre ujjak: a fényre kinyúlnak, fogadalmat súgnak, a hű buzaszálak; s a tavasz írt jelszavait egekre terítve a vadludak szállnak.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: MAGASBÓL, MESSZIRÕL

Repülőgépről, útközben 1967. A nyírfák! Lám a nyírfák! Itt is megleltem őket. Meddig követtek engem felejthetetlen földek? Meddig követtek engem vízillatú szelecskék? Föld – fordulj! – ne érjenek el a fecskefészkes esték. Föld - fordulj gyorsan vélem, maradjon el a múltam, taníts valami másra, ne mit eddig tanultam. Rétek, szarvasnak futni, erdők: – madarat óvni, mint áldozati füst száll, szálltak hazám folyói. Disznó-csapás az erdőn, fácán fénye a fűben, barna földeken ének, mint dal a hegedűben. Minden patakot láttam, mint tenyeremben az árkot, és láttam minden szárnyat, mely hazám fölött szállott. Bújó vadat biztattam, s a madarat a fészken: – ha boldogok lennének mind, akikre lenéztem! Számoltam, mint a gyermek, külön, minden kis falvat, az utak fogták őket, mint fészkeket a gallyak. A nyírfák, lám a nyírfák még itt is jönnek, jönnek, s mint a paraszt – én bárhol megszagolom a földet. Érkezve – nem a várost, a torló palotákat: – parkot keresek, ahol megölelhetem a fákat. S ha van, csak egy tenyérnyi, ott kimegyek a térre, egy madarat hadd halljak: – emberi hangot végre. Keresem szülőföldem mindenütt, minden tájon, hazára szeretnék lelni – e hontalan világon. Hazám keresem minde

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: ERDÕK, SÁRBAN

Ahogy múlnak az évek, akár a fán a kéreg, úgy nő körénk a gond; az édes nedvű lélek kering, miként a méreg, rügyet már sose bont? Ami bennünk sudár volt, minden ágán madár szólt, volt egek ostora, – lombjára gond sző hálót, a csillagokig szállót por fedi be, s moha. Nem is villámok nyesték, és nem szenvedélyek szép tavasza tépte meg, csak a napi ügyecskék fonták be, hős igyekvés, magán, s közérdekek. Alacsony, langy szelekben kapkodott ernyedetten tördelt ágaival; keresett – engedetlen –, eget, elérhetetlent, várt tisztító vihart. Minden, ami itt felnőtt, elszíva vért és velőt, szegényítve szívünk: sárban azok az erdők! Sok suhogó esztendőnk zavaros árba tűnt.

Versek - Váci Mihály

Váci Mihály: ÉNEK AZ ELSZÁLLT MADÁRRÓL

Hajnali hajnalok hasadtán, kiáltó kakas kiáltásával, kelő kenyerek kelésével, dagasztó asszonyok kedvével, fejő asszonyok frissességével, kutakat nyitó fényekkel, hegyre tévelygő párákkal, szarvak hegyén villogó virradatban, - harangkiáltó hajnalmadár, hétszeres hajnali hangú madár, a napcsúcsú jegenye csúcsára szállt, a szél aratta égi réteken át a patkóvágta hét csillag hegyibe szállt, az itató folyók mennyei ágasaira szállt, a jó tőgyű záporok szarvai közé leült, a vihart forgató vasvillák hegyére ült, a jajgatások kéttornyú templomának tornyára repült, az átkok forgószelének lombjára települt, az imák ereszére lobogva leült, a sóhajok forró kútja fölé tárva kiszállt, szárnya az ínség aszálya fölött szétterülve terült, harangkiáltó hajnalmadár a Nap fele szállt, hétszeres hajnali hangú madár hazatalált, mennyeink ereszére ragyogva leült. Hétszer hét hurok fogta szívét, lépteit leste ezer tőr, szárnyát kerítette a lép, égen ütötte golyó, fészkén vadászta menyét, vércsék hada tépte, bombázta magasból a sas, elérte a kő, kerülgette a vas, bekerítette világsortüzeivel a tűzkoszorú-tavasz, nyarak fája, nyárfák lombjai zúgatták a szívét, itatta nappali nap, etette jótenyerű messzeség,

Partnereink