Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

Év végéig ötször annyi fát lopnak majd el, mint tavaly (MTI/ MNO)

2006. december 6. Míg tavaly 35-40 ezer köbméter, az idén már 100 ezer köbméternél több fát termeltek ki illegálisan a magyarországi erdőkből, s a szakemberek szerint a falopások mértéke az év végére meghaladhatja a 200 ezer köbmétert – tájékoztatott a földművelésügyi tárca főosztályvezető-helyettese.

Hírportálok

Fahulladékkal tiltakoztak az erdőirtások ellen (uno.hu)

2006. december 7. Több tonnányi faipari hulladékot öntött a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet egy indonéz fakitermelő cég dzsakartai központjának bejárata elé csütörtökön. A hulladék teljesen elzárta a főbejáratot. A szervezet így tiltakozik az őserdők irtása ellen Indonéziában.

Napilapok

Fatolvajok tarolták le a cecei erdőt (Blikk)

2006. december 8. Cece - Favágók kopaszították meg a Tolna megyei Cece melletti erdőket, az illegális fakitermelők összesen 16 hektár erdőt taroltak le. A lelketlen tolvajok összesen 30 millió forintos kárt okoztak a feketefenyő és akác kivágásával. A szakértők szerint nem csak az anyagi kár jelentős, jóval aggasztóbb, hogy az ökológiai seb” igen nehezen gyógyul.

Televízió

30 milliós kárt okoztak az illegális fakitermelők (Hír TV)

2006. december 7. 16 hektár erdőt taroltak le illegális fakitermelők a Tolna megyei Cece határában, az így kivágott fa értéke 30 millió forint. Ezt tetézi még az újratelepítés költsége. Cece határában a közel 18 hektáron fekvő feketefenyő és akácerdőből ma már csak 20 hektár áll lábon. A többit- összesen 16 hektárt- engedély nélkül kivágták. A kár 30 millió forint.

Krónika

Diáklapok és vadászmezők (ForestPress)

2006. november 23-án, Sopronban, az Erdészeti Múzeumban tartotta évzáró rendezvényét az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztálya. A gyönyörű, patinás térképteremben először dr. Ráczné dr. Schneider Ildikó a „Selmeci-soproni diáklapok, -újságok” című előadását hallhatták az érdeklődők.

Hetilapok

Dől a fa (Hetek)

2006. december 8. Új üzletág az illegális kitermelés Az erdészeti törvény szigorítását szorgalmazza számos erdészeti vezető. A megélhetési falopás mellett ugyanis terjedőben van egy új „üzletág", az illegális fakitermelés. Ez a tevékenység több tízmilliós haszonnal kecsegtet ugyan, ám ennél jóval nagyobb gazdasági és ökológiai károkat okoz. Ennek ellenére az esetek többségében csupán szabálysértésként lehet ellene fellépni.

Hetilapok

Fenyőüzlet (Hetek)

2006. december 8. Tízmilliárdos ünnepi bevételek Egyre több bűnözői csoport szakosodik december környékén a kitermelt, árusításra készen álló fenyőfák ellopására. Egyes becslések szerint a karácsonyfa biznisz a tízmilliárd forintos forgalmat is eléri, és ehhez jön még a díszekből és szaloncukorból származó óriási bevétel.

Hetilapok

Vadászhalál (Szabad Föld)

2006. december 8. Tarapcsák Miklós nevét vette fel a nemrég alakult ópályi vadásztársaság. A névadó nem volt világhírű Afrika-vadász, de talán még szarvast se látott soha, csak egyszerű apróvadas vadász. De ízig-vérig vadász, aki vagy hatván évig járta a Kraszna menti erdőket, mezőket! Amúgy vasutas volt, nemrég halt meg, és nála jobban aligha ismerte valaki Szatmárban a vadat.

Napilapok

Veszélyben az erdők (Vas Népe)

2006. december 2. A melegebb idő és a vízhiány miatt megváltozhat növény- és állatvilágunk Megyei körkép - Éghajlatunk hatással van a növényállományra. Ahogy változik a klímánk, változik megyénk erdeinek összetétele is. Az elmúlt tíz-tizenöt évben végzett nemzetközi és hazai kutatások alapján hazánkban az üvegházhatás erősödése miatt a következő években az átlagnál nagyobb mértékű hőmérséklet-emelkedéssel kell számolnunk.

Napilapok

Kijelölik a vadászterületeket (Hajdú-Bihar Megyei Napló)

2006. december 5. Debrecen (HBN - T. A.) - Ez év december 30-áig nyújthatják be kérelmüket a Hajdú-Bihar Megyei Vadászati és Halászati Felügyelőséghez a kialakítandó vadászterület tulajdonosainak megválasztott képviselői.

Napilapok

Apróvadra hajtottak a zöld ruhás emberek (Napló)

2006. december 4. TERÍTÉKEN Vadnak kitűnő volt az őszi időjárás, de ilyenkor nehéz őket puskavégre kapni Hangulatos december eleji vasárnap. Enyhe időben gyülekeznek a zöld ruhás emberek Felsőgalla csöndes utcájában. Hajtás lesz, a Tatabánya és Környe Vadászati Közösség tagjai készülődnek. Itt értesülnek arról, két társukra kell várni. Az egyik vadász ugyanis az éjjel szarvasborjat lőtt, azt szállítják be a városba.

Erdészet

Levél az Országos Erdészeti Egyesület elnökének (ForestPress)

A miniszterelnöknek a közelmúltban elküldött közös levél, amelyet az erdészeti és a természetvédelmi szervezetek írtak, elsősorban az Állami Erdészeti Szolgálat fontos szerepével, funkciójával foglalkozik. Az alábbi levelet viszont az Országos Erdészeti Egyesület Erdőrendezési Szakosztályának elnöke, Halász Gábor – aki egyébként az ÁESZ főigazgaója volt korábban – írta az OEE elnökének, Pethő Józsefnek.

Hírek

Gyökerek és lombok V. (ForestPress)

Illyés Gyulának egy tévedése biztos volt. Amikor azt mondta, hogy ’nem az a fontos öcsém, hogy honnan jössz, hanem, hová mész’. Ha beleolvasunk az Országos Erdészeti Egyesület kiadásában megjelent Gyökerek és lombok című sorozat most megjelent ötödik kötetébe, igazolva láthatjuk, hogy Illyés Gyula ebben az egy dologban bizonyosan tévedett.

Krónika

Évzáró sajtótalálkozó (ForestPress)

December 7-én tartotta évzáró alkalmát az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok Szakosztálya. Az összejövetel másik házigazdája a Nemzeti Erdőprogram Kommunikációs Munkacsoportja volt. Az év végi csúcsszezon különösen az erdész kollégákat „tizedelte” meg, így ezúttal teljesen kiegyenlített volt az újságírók és a szakmabéliek aránya.

Hírek

Illegális fa az Európai Unióban (ForestPress)

Piruló arcú EU-tisztviselők – Fájdalmas megerősítés az Európai Bizottság részéről. A bizottság „főhadiszállásába”, központi épületébe ezer négyzetméter tanúsítvány nélküli, indonéz trópusi erdőből származó faanyagot építettek be. Ez a tény is rávilágít azokra a problémákra, amiket az EU-ba érkező illegálisan kitermelt fa okoz.

Napilapok

Kétmillió hektárra nőtt a hazai erdőterület (Világgazdaság)

2006. december 6. Az eddiginél jóval több jogcímen juthatnak forrásokhoz a piaci szereplők A 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusban is folytatódik az erdőgazdaság vidékfejlesztési támogatása. Az elmúlt három évben az erdősítés a Nemzeti vidékfejlesztési terv egyik sikeres intézkedésének számított: a dotációk hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai erdőterület az idén elérte a kétmillió hektárt.

Napilapok

Kevesebb fenyő, magasabb ár (Magyar Nemzet)

2006. december 6. Idén már interneten is rendelhetünk karácsonyfát • Óvatosabbak a zöldek Drágultak idén a karácsonyfák, miközben a vásárlóknak egyre kevesebb lehetőségük maradt arra, hogy visszaváltható fenyőkkel díszíthessék fel l az otthonukat. Mérsékeltebb árakat az internetes kereskedők nyújtanak, ott azonban időben le kell adni a rendelést. A fatolvajok ellen a rendőrség szigorú fellépést ígér.

Krónika

Illegális fakitermelés Cecén (ForestPress)

Ezek az ügyek nem a rőzsehordó nénikék esetei. Terepi bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott 2006. december 6-án az FVM Természeti Erőforrások Főosztály és az Állami Erdészeti Szolgálat Budapesti Igazgatósága a Fejér megyei Cecén. Az erdészeti hatóság területileg illetékes munkatársa szeptemberben észlelte, hogy engedély nélküli fakitermelést folytatnak a Cece községhatárához tartozó egyik erdőrészletben.

Hírek

Erős túlzás a vízenergia „zöld” imázsa? (ForestPress)

A vízenergiát hosszú ideje a tiszta energia szinonimájaként emlegetik. Egyes kutatók ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a trópusokon létrehozott víztározók, esetleg több üvegházhatású gázt bocsátanak a légkörbe, mint a fosszilis anyagokat égető erőművek – írja nature magazin.

Hírek

Az erdőmegőrzés finanszírozása (ForestPress)

Milyen mechanizmusok állnak rendelkezésre jelenleg a trópusok erdeinek megőrzéséhez? 2007. március 2-3. között konferenciát rendeznek New Havenben a trópusokon végzett környezeti szolgáltatásokért járó kifizetésekről. A Trópusi Erdészek Nemzetközi Társasága, az Erdészeti és Környezeti Tanulmányok Iskolája reméli, hogy a konferencia fórumként szolgál a környezeti szolgáltatásokért adható különféle kifizetések és térítések megvitatására.

Életút

Decrett József élete és erdőgazdasági tevékenysége VI.

Kezdetben helyszíni eljárások kapcsán szóbeli útmutatásokkal és ad hoc kiadott rendeletekkel szabályozza az erdőművelés eljárásait. 1818-ban azonban már szabályzatban intézkedik bizonyos erdőművelési teendőkre nézve.

Hírek

Karácsonyfa tolvajok Németországban is (ForestPress)

Tolvajbanda csapott le Heidelberg város erdejére, s 40 karácsonyfával állt odébb. A Grinch, (Dr. Seuss zöld macskamajma, aki ellopta a karácsonyt, a népszerű rajzfilmben) korán érkezett Heidelbergbe az idén. Egy eddig ismeretlen tolvajbanda nem kevesebb, mint 40 karácsonyfával lépett meg a múlt pénteken. A fenyőfákat a városi erdészetből tulajdonították el – jelentette a jsg/dpa hírügynökség.

Falopás

Falopás (mtv)

2006. november 28. A tél beköszöntével országszerte emelkedik a falopások száma. Nem kivétel ez alól a Nyírerdő Zrt. sem, ahol évente több millió forint értékű kárt okoznak a fatolvajok.

Falopás

Börtön is járhat falopásért (Heves Megyei Hírlap)

2006. november 30. SZIGORÍTÁS Januártól módosítaná az agrártárca az erdőtörvényt A jövőben akár börtönbüntetést is kaphat a fatolvaj. Idén megközelítően másfél milliárd forintos kárt okoztak.

Partnereink