Az erdészeti szektor fontos ágazat az EU-ban. A 2007-2011 közötti évekre vonatkozó cselekvési terv egyszerre kívánja hatékonyabbá tenni a fák kereskedelmi hasznosítását, illetve a környezet védelmét. A programban közös erdőfelügyeleti rendszer létrehozása is szerepel. Elkerülendők azok az erdészeti intézkedések, melyek piactorzuláshoz vezethetnek.
Bujdosó Alpár erdőmérnök beszéde a Nyugat-Magyarországi Egyetemen az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett díszünnepségen, Sopron, 2006. október 24.
Vivat Academia, 2003. november Ismeretes, hogy 1956-ban a Soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és tanárainak nagy része elhagyni kényszerült az országot. A következő napokban az ő visszaemlékezéseikből közlünk szemelvényeket a Nyári László-Orosz Sándor szerzőpáros szerkesztésében megjelent Rögös utak című kötetből, interjúkból és más emklékiratokból. Ezűttal Kozák Antal emlékezik.
Ha a fokozódó klímaváltozás okozta krízist elemezzük, a megoldás forrásaként elsősorban a világ ipari üzemeinek „tisztába tételét” és/vagy a felszámolását jelölik meg. A New York-i Állami Egyetem kutatói viszont úgy látják, a megoldás részben, egy teljesen más forrásból, nevezetesen a fákból is eredhet – olvasható a seedmagazine.com oldalon.
2006. október 24. Nem mondanak le az emberek a gázfűtésről, tűzifából országos a hiány Á lakosság döntő hányadának nem kell télen tüzelőanyag-ellátási gondoktól tartania. A szakemberek szerint a hideg hónapokban is zavartalan lesz a földgáz- és távhőellátás.
2006. október 16. A tavalyi évben 270 ezer tonna tüzelőanyagot, nagyrészt ipari fát használtak el Ajka (tbzs)- A Zöld Alternatíva Szövetség első ízben rendezett környezetvédelmi napján a biomassza és annak hasznosítása került előtérbe.
2005. október 24. Életveszélyesen sérült meg az a fiatalember, akit vadászpuskával lőtt meg a saját fivére egy Balaton-felvidéki erdőségben, hétfőn kora este. A két huszonéves férfi erdész apjuk társaságában indult el a Barnag melletti erdőkbe vadászni. A csalitosban szétváltak egymástól, és külön igyekeztek egy vaddisznó közelébe jutni, de az állat felriadt, s a közelben tanyázó többi vadat is felzavarta.
Az alábbi cikket azzal a céllal adjuk közre, hogy vitát kezdeményezzünk. Kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy írják meg véleményüket és fejtsék ki álláspontjukat! A szerkesztő.
2006. október 21. Helyenként hiány alakult ki a tűzifapiacon a gázárak emelkedése és a biomassza erőművek megjelenése miatt. Lábon elkelnek egész erdők, persze zsebbe, fél áron - ad gyors helyzetképet egy erdész a Börzsöny aljáról a magyarországi erdőkben uralkodó állapotokról. Az utóbbi egy-másfél évben a gázáremelés hatására olyan mértékben megugrott a tűzifa iránti kereslet, hogy az gyorsan kitermelte a feketepiacot. Az Állami Erdészeti Szolgálat (ÁESZ) szakembereinek nincs pontos adata az illegális kitermelésről, de úgy becsülik, hogy évente több tízezer köbméternyi tűzrevalót vágnak ki engedély nélkül.
Vivat Academia, 2003. május; szeptember Beszélgetés Wisnovszky Károly erdőmérnökkel, az 1951-ben végzett évfolyam első – választott – valétaelnökével. A Wisnovszkyak ősei Lengyelországból húzódtak le, és a család egyik ága Selmecen telepedett meg. Így szinte kézen fekvő volt, hogy az utódok egyike a selmeci hagyományokat tovább vivő soproni Alma Materben tanuljon tovább.
A korábbi híradásokkal szemben hazánkban 2007-ben az év fája a szelídgesztenye (Castanea sativa) – tájékoztatta a ForestPress-t Bartha Dénes, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának intézetvezető egyetemi tanára. A szakemberekből álló Év fája kuratórium elnöke hozzátette, hogy 1996 óta Magyarországon is választanak egy-egy fafajt. 2006-ban a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) volt az év fája.
A Borneón és Szumátrán élő indonéziaiak készülnek vallási ünnepükre, a savanyú, fojtogató füst és a légi közlekedés zavarai ellenére. A földfoglaló gazdálkodók okozták a tüzet, ami miatt repülőtereket kellett lezárni a tartományban – jelentette az AFP.
Barkóczi István és Horváth Dezső (Fotó: Detrich Miklós) A hagyományokat folytatva, idén is kitüntette arra érdemes dolgozóit a SEFAG ZRT. A Somogyi erdőkéért aranygyűrűt Domján Sándorné pénzügyi osztályvezetőnek, Horváth Dezső termelési vezérigazgató-helyettesnek és Mihály László kerületvezető erdésznek adta át Barkóczi István vezérigazgató.
2006. október 19. Ez a kert rendszertől függetlenül fejlődött. Itt volt gróf, volt kommunista rendszer, demokrácia, de a növények nem erről vettek tudomást. - Nemcsak egy kis régió, hanem az egész természetvédelem ünnepe. Megújult a tiszakürti arborétum.
2006. október. 21. A 80-as évek második felétől kezdődő faültetési program meghozta az eredményét és legalább 30 ezer négyzetkilométernyi területet sikerült visszahódítani a sivatagtól - derül ki a Szahara déli szélének műholdfelvételeiről, illetve azoknak a húsz évvel ezelőttiekkel való összehasonlításából.
2006. október 20. Puska- helyett lencsevégre kapta egy norvég vadász azt a hatalmas albínó jávorszarvas-bikát, amelyről már jó ideje tudnak, sőt országos híre van, de most először sikerült lefotózni.
Az egyik orosz járás vizsgálatot rendelt el egy jelentés nyomán, mely azt állítja, hogy a vadászatszervezők meg akarván könnyíteni az augusztusban ott vadászó spanyol királynak, hogy medvét lőhessen, egy szelíd, vodkával leitatott példányt biztosítottak számára – jelentette a REUTERS.
Az erdőtüzek ritka állatfajokat fenyegetnek Elefánt és orangután rezervátumokat fenyegetnek az indonéziai erdőtüzek, melyekből dél-kelet Ázsia nagy része fölött kígyózik a füst. A több millió hektárra kiterjedő tüzek már hetek óta égnek, s táplálják a félelmet, hogy megismétlődhetnek a régiónak milliárdos nagyságrendű gazdasági veszteséget jelentő fojtogató füstfelhők 1997-es hónapjai.
MEGHÍVÓ SOK SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT, BARÁTAIT 2006. OKTÓBER 24-ÉN DU. FÉL 6 ÓRÁRA A RADISSON SAS BÉKE HOTEL GALÉRIÁJÁBA /Budapest, Teréz krt. 43./
Az erdőtüzek ritka állatfajokat fenyegetnek Elefánt és orangután rezervátumokat fenyegetnek az indonéziai erdőtüzek, melyekből dél-kelet Ázsia nagy része fölött kígyózik a füst. A több millió hektárra kiterjedő tüzek már hetek óta égnek, s táplálják a félelmet, hogy megismétlődhetnek a régiónak milliárdos nagyságrendű gazdasági veszteséget jelentő fojtogató füstfelhők 1997-es hónapjai.
2006. október 20. Az egyre szigorodó természetvédelmi szabályok és az állami erdőtársaságokra nehezedő egyre növekvő igény miatt fokozatosan csökken az eladható tűzifa mennyisége. Szakemberek állítják: az energiaerdő a megoldás kulcsa.
2006. október 19. A Greenpeace környezetvédő csoport azt kérte a román kormánytól, hogy állítsa le egy, a Kárpátokon átvezető országos út építésének munkáit, mert véleményük szerint az útépítés kárt okoz Európa utolsó érintetlen erdőségének.