Az erdő hármas funkciójából következő munkamegosztás; Az emlékülés után megkoszorúzzák a Téry emlékművet Dr. Téry Ödön, a Magyar Turista Egyesület egykori ügyvezető alelnökének150. születésnapja tiszteletére emlékülést rendeznek 2006. szeptember 9-én, (szombaton) 9 óra 30 perckor Dobogókőn, a báró Eötvös Loránd menedékházban.
2006. augusztus 16. Dallas. Csodaszámba menő vizelő fája van Texas államnak. A tölgy már három hónapja vizel egyfolytában, és nemigen tudják megfejteni, miért. Az időjárás igen aszályos, mégis állandóan csorog a víz a fatörzs tövéből. A tölgy környezete csontszáraz.
A legnagyobb tüzeket kedd délutánra megfékezték A francia Riviérán kitört erdőtüzek miatt mintegy háromezer embert kellett kitelepíteni Ramatuelle városból. Több száz tűzoltó, repülőgépek és helikopterek próbálják megfékezni a közkedvelt part menti St. Tropez környékét veszélyeztető tüzet, amely a szeles időjárást miatt gyorsan terjed a környező fenyőerdőben.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karán 9400 Sopron, Bajcsy Zs. u. 4. Tisztelettel köszöntjük az Alma Mater nevében! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara által a 2004. évben 50 fővel beindított új posztgraduális képzés, a Menedzser Szakmérnöki Szak, ismét sikeres évet zárt, sikeresen záróvizsgázott az első évfolyam. A Menedzser Szakmérnöki Szak olyan ismereteket és gyakorlatot nyújtott eddig is és nyújt a jövőben, amelyek felhasználásával Ön képes lesz átlátni az egyre bonyolultabb üzleti folyamatokat, ki tudja dolgozni szervezetek marketing stratégiáját. Szemlélete kreatívvá, innovatívvá válásával kellő irányba tud változni és változtatni. Ezek manapság alapvető elvárások valamennyi vezető szakemberrel szemben. A legfontosabb tudnivalók: A képzés időtartama: 4 félév, várható indulási időpont: 2006. szeptember 28. A képzés jellege: levelező, félévenként 4 alkalommal, 3-4 napos konzultációk keretében A megszerezhető képesítés: Mérnökök számára: Egyetemi szakmérnök, menedzser szakon Más felsőfokú végzettségűek számára: Menedzser szakképesítésű ……… (a szakképzettség megjelölésével) Felvétel: felvételi vizsga nincs Jelentkezési ha
2006. augusztus 15. A megújuló energiaforrások félelmetes ellenfelei lehetnek a hagyományos energiaforrásoknak, így nem csoda, hogy erős az alternatív energia elleni lobbi - mondta az InfoRádiónak a Megújuló Energia Ipari Társaság ügyvezetője. Egy szélerőmű megépítése sokkal kevesebb időt vesz igénybe, mint egy hagyományos erőműé, nem is sokkal drágább, és utána az "alapanyag" ingyen van - hangsúlyozta Takács Gábor.
Az első, határon átnyúló Pannon Faépítészeti Nap Sopronban – 2006. szeptember 8. A Burgenlandi Gazdasági Kamara EU – Kompetenciaközpontja és a ProHolz Burgenland, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter és az Ausztriai Magyar Nagykövetség társszervezésében megrendezi az első, határon átnyúló Pannon Faépítészeti Napot.
2006. augusztus 15. Katasztrófák sorozata vár az emberiségre a globális felmelegedés miatt - figyelmeztet egy brit tudományos elemzés. A tanulmány szerint már három fokos felmelegedés elegendő ahhoz, hogy az erdők fele kipusztuljon. Árvizek, erdőtüzek, aszályok, vízhiány és éhínség vár az emberiségre a globális klímaváltozás miatt - és ezt ezúttal nem egy bulvárlap, hanem a nagy-britanniai Bristol Egyetem kutatója írta.
A legnagyobb tüzeket kedd délutánra megfékezték A francia Riviérán kitört erdőtüzek miatt mintegy háromezer embert kellett kitelepíteni Ramatuelle városból. Több száz tűzoltó, repülőgépek és helikopterek próbálják megfékezni a közkedvelt part menti St. Tropez környékét veszélyeztető tüzet, amely a szeles időjárást miatt gyorsan terjed a környező fenyőerdőben.
2006. augusztus 15. Szendrő - A világon elsőként állítottak tegnap szolgálatba olyan pilóta nélküli repülőgépeket a helyi tűzoltóságon, amelyek elsősorban az erdőtűzek felderítésénél nyújtanak segítséget. Magyarországon kívül csak Spanyolországban, Horvátországban és az Egyesült Államokban folytatnak ilyen kísérleteket. Az ország legkisebb tűzoltó-parancsnoksága uniós pályázaton nyerte a pénzt a három szupergépre.
Tisztelettel köszöntjük az Alma Mater nevében! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara által a 2004. évben 50 fővel beindított új posztgraduális képzés, a Menedzser Szakmérnöki Szak, ismét sikeres évet zárt, sikeresen záróvizsgázott az első évfolyam. A Menedzser Szakmérnöki Szak olyan ismereteket és gyakorlatot nyújtott eddig is és nyújt a jövőben, amelyek felhasználásával Ön képes lesz átlátni az egyre bonyolultabb üzleti folyamatokat, ki tudja dolgozni szervezetek marketing stratégiáját. Szemlélete kreatívvá, innovatívvá válásával kellő irányba tud változni és változtatni. Ezek manapság alapvető elvárások valamennyi vezető szakemberrel szemben.
A végzett hallgatók a diplomaátadás után A Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara által a 2004. évben 50 fővel indított új posztgraduális képzést, a Menedzser Szakmérnöki Szakot ebben az évben is meghirdetik. A Menedzser Szakmérnöki Szak olyan ismereteket nyújt, amelyek felhasználásával a résztvevők képesek átlátni az egyre bonyolultabb üzleti folyamatokat, ki tudják dolgozni a szervezetek marketing stratégiáját – tájékoztatta a ForestPress-t Pakainé dr. Kováts Judit tanszékvezető, egyetemi docens.
Meghívó Kedves Kollégák! Az OEE Közönségkapcsolatok Szakosztálya 2006. augusztus 24-én (csütörtökön) de. 10 órakor az Erdészeti Információs Központban ( 1021 Budapest, Budakeszi út 91.) összejövetelt tart, melyen bemutatjuk dr. Ignácz Magda kétrészes filmjét Világrekordok nyomában címmel, Magyarország világrekorder trófeáiról, világhírű vadászterületeiről.
2006. augusztus 10. Mintha késő ősz lenne - máris vörösesbarna megyeszerte a vadgesztenyefák lombja. A vadgesztenye-aknázómoly akár ki is pusztíthatja városainkból e fákat.
2006. augusztus 9. Élelmiszer-ipari célra kevesebb a támogatás Egyre több ösztönzést kap energianövények termesztésére a mezőgazdaság. A lehető leghagyományosabb növények esetében is több támogatáshoz jut a gazda, ha azokat energiacélra, és nem az élelmiszeripar számára állítja elő.
2006. augusztus 11. BODZABOGYÓ Előbb a benzinpénzt szedik össze a termésgyűjtők Nemesdéd Van mit szedni, van ki szedje, de nincs kinek eladni. A gyógynövénygyűjtők egyre bizonytalanabbnak érzik a felvásárlói piacot. A nyár a gyógynövénygyűjtés időszaka. Most a bodzabogyó szezonja van, amit gyógyászatban, kozmetikában és festékként hasznosítanak. Sőt a bodzamagolaj még biodízel alapanyagnak is alkalmas.
2006. augusztus 12. Az emlékmű felállításához szükséges hétszáz négyzetméteres parcellát ingyen ajánlotta fel a község Rohály Géza polgármester elmondta, csütörtökön ismét szlovák küldöttség járt a községben, s ennek tagjai jelentették be a felajánlást.
Toronyból és kisrepülőről ellenőrzik az erdőket Szendrő térségében Büszkék lehetünk az ország legkisebb hivatásos tűzoltó egységére, amely, parancsnoka, Restás Ágoston tűzoltó alezredes vezetésével úttörő kísérletezést folytat a tűzmegelőzés és tűzoltás terén. Az amerikai űrkutatási ügynökséget, a NASA-t megelőzve, a világon elsőként állított hadrendbe pilóta nélküli repülőgépeket a tűzoltás felderítő munkájában.
A svájci erdőtakaró 1,2 millió hektár, az ország területének 30 százalékát fedi le. A faanyag iránti növekvő kereslet kihúzza Svájc faiparát az egy évtizede tartó válságos helyzetéből. Az utóbbi időben tapasztalható fellendülés mutatja Svájc többfunkciós erdeinek jelentőségét. Még, ha terjeszkedik is a svájci erdő, használata elmarad a kívánatostól.
Spanyolország északnyugati részén, Galíciában már a tartományi központot fenyegette szombaton a tűz. Az egy hete lángoló erdőkhöz további erőket küldtek a hatóságok. A tüzek a szomszédos Portugáliában csitulnak, viszont Franciaország déli részén fellobbantak a lángok. Amint arról korábban beszámoltunk, az EU is komoly erőket, többek között tűzoltó repülőgépeket bocsátott a spanyol tűzoltóság rendelkezésére.
2006. augusztus 11. Az önkéntes tűzoltó javadalmazása attól függ, hány tűzoltásban vett részt. Letartóztattak egy önkéntes tűzoltót Spanyolországban azzal a gyanúval, hogy a múlt hónap végén több alkalommal is ő lobbantotta lángra a növényzetet az ország északnyugati csücskében, Galiciában. A 31 éves férfi a gyanú szerint három tűzesetet idézett elő Malpica település körzetében, de a hatóságok vizsgálják, hogy másutt is gyújtogatott-e. Az önkéntes tűzoltó javadalmazása attól függ, hány tűzoltásban vett részt.
Németek által telepített aknamezőt találtak a litvániai Kaunas közelében. Az erdő által benőtt kétsoros telepítésű aknamezőt helyben robbantják fel. A litván tűzszerészek a 27 darab harckocsi-elhárító aknát egyszerre repítik a levegőbe. Ismeretes, hogy a balkáni háborúban Bosznia-Hercegovinában telepítettek rengeteg aknát, melyek hatástalanítása napjainkban is folyik.
2006. augusztus 12. Erdőtüzek felderítéséhez használják Szendrőn a saját fejlesztésű robotrepülőt A világon elsőként a Borsod megyei Szendrőn alkalmaznak a mindennapos munka során erdőtüzek felderítésére szolgáló hőkamerás robotrepülőket.
A fajok változatosságának elméletéről és gyakorlatáról; A Fülöp-szigetek az egyik olyan ország, amely élővilágának változatossága meglepően gazdag, ugyanakkor riasztóan veszélyeztetett. A Mount Makiling, a Laguna tartományban 1090 m magasan fekvő, melegvízforrásokkal teli, nem működő vulkán sokkal változatosabb az ott élő erdei fafajok tekintetében, mint az egész Egyesült Államok. De az sem ismert, hogy a Fülöp-szigeteken több őshonos madár él, mint egész Európában – olvasható az ABS-CBN News oldalon.
2006. augusztus 11. Az önkéntes tűzoltó javadalmazása attól függ, hány tűzoltásban vett részt. Letartóztattak egy önkéntes tűzoltót Spanyolországban azzal a gyanúval, hogy a múlt hónap végén több alkalommal is ő lobbantotta lángra a növényzetet az ország északnyugati csücskében, Galiciában. A 31 éves férfi a gyanú szerint három tűzesetet idézett elő Malpica település körzetében, de a hatóságok vizsgálják, hogy másutt is gyújtogatott-e. Az önkéntes tűzoltó javadalmazása attól függ, hány tűzoltásban vett részt.