Floridában szükségállapotot vezettek be, mert háromezer hektáron pusztítanak a bozóttüzek. A természeti csapásban lakóépületetek semmisültek meg, és autópályákat is le kellett zárni. A vízhiányos területeken csaknem 50 helyen ég a bozót. Florida állam kormányzója, Jeb Bush a szükségállapot elrendelésekor azt mondta, hogy a tüzeket nem csak a villámcsapások okozták: egyes esetekben emberi hanyagságról, más esetekben gyújtogatásról van szó.
2006. május 9. A sportlövők és a labdarúgók képviselőinek beszámolóival, pekingi terveinek ismertetésével folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságnál. Elhangzott, hogy az Athénben aranyérmes Igaly Diána csak akkor tud elindulni Kairóban, a 2008-as pekingi játékokra kvótaszerzést kínáló Világkupa-viadalon, ha saját pénzéből megvásárolja a repülőjegyét és átutalja a szállásköltséget.
Emlékművet állítanak a borsodi Hejce központjában annak a 42 szlovák katonának, akik januárban repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg, amikor gépük a település fölött magasodó Borsó-hegynek ütközött. Mint elhangzott, a szlovák védelmi tárca, valamint a külügyminisztérium által alkotott tárcaközi bizottság döntése szerint megpályáztatják az emlékmű elkészítését, amelyről június végén döntenek. Az emlékmű elkészítésére Szlovákiában közadakozás zajlott le az utóbbi hónapokban, amely során mintegy 1 millió 200 ezer korona gyűlt össze.
Lemondott parlamenti mandátumáról az MSZP listáján bekerült Szilvásy György a kormányfő kabinetfőnöke és Gráf József agrárminiszter. Helyettük Szabó Lajos és Kránitz László lesz az új MSZP-frakció tagja. Nyakó István pártszóvivő a döntést azzal indokolta, hogy ahhoz a tevékenységhez, amelyet a két politikus az új parlamenti ciklusban el fog látni, nem kötelező képviselőnek lenni.
A csodálatos Zemplénben 2006. június 16-17-én negyedik alkalommal kerül megrendezésre az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny, melyet kétnapos színvonalas, minden korosztály igényeit kielégítő kulturális program kísér. Az érdeklődők több kategóriában (vadász, szakács, amatőr, polgármester) nevezhetnek a nevezési feltételek elfogadásával. A főzőversenyre idén a szomszédos Szlovákiából, illetve Lengyelországból is várunk résztvevőket, így minden esélyünk megvan rá, hogy újabb rekordot dönthetünk a nevezők számát illetően, ami 2005-ben 46 volt.
2006. május 11. Jeli Arborétum Ambrózy-Migazzi István 1869. március 5-én született Franciaország mediterrán klímájú vidékén, Nizzában, báró Ambrózy Lajos és gróf Erdődy Agathe gyermekeként. Gyermekéveit a Vas Vármegyei Tana községben lévő családi birtokon töltötte. Itt ismerkedett először a természettel, növényekkel, állatokkal, rovarokkal. A bécsi középiskolában legkedvesebb tantárgya a botanika volt, majd tanulmányokat folytatott e tárgyban Nyugat-Európában is. Tapasztalatszerző útjai során leginkább az foglalkoztatta, hogy a mediterrán növényeket, lombhullató örökzöldeket milyen módon tudná megtelepíteni a kontinentális klímájú birtokain.
Gróf Ambrózy-Migazzi István A 2006. évi Jeli Napon avatják az Ambrózy-emlékházat Az egykori Ambrózy-birodalom ismét varázslatos pompával fogadja az érkezőt. A szebbnél szebb rododendronok, azáleák és egyéb ismeretlen szépségek kibontották szivárványos szirmaikat. Igazán megérdemli a Gróf Úr, hogy méltó emléket állítsanak neki. Nem véletlenül hagyta meg munkatársainak, hogy „engem ide temessenek!”. Alig 11 éves alkotó munkája eredményeként megteremtette Jeliben azt a csodálatos virág-világot.
Hanoi – Jelentős sikerekkel folyik az országos erdősítési program Vietnam partvonala mentén. Már csaknem 50 ezer hektárt telepítettek be, közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti osztálya – jelentette a VNA hírügynökség. Vietnam középső, északi és déli part menti tartományai tettek a legtöbbet az új erdők telepítésért, ahol 11 ezertől 17 200 hektárig terjedő területet telepített be erdővel, hatékony védelmet nyújtva a helyi falvaknak és a töltéseknek, a mélyen fekvő tengerparti területek védelmét szolgáló gátaknak, melyek megakadályozzák, hogy a dagály idején, a tengervíz és a homok behatolhasson a szárazföld belsejébe.
LJUBLJANA – A francia farmerek tiltakozására Szlovéniában közölték, hogy átmenetileg leállítják a barnamedvék Franciaországba küldését – jelentette a Reuters hírügynökség. – A francia környezetügyi miniszter megkért bennünket, hogy átmenetileg függesszük fel a medvék Franciaországba küldését, adta hírül, további részletek közzététele nélkül, a szlovén a környezetügyi minisztérium közleménye. 2005-ben Franciaország és Szlovénia, a medve állomány erősítése végett, öt barnamedve franciaországi Pireneusokba történő szállításról kötött megállapodást.
2006. május 6. Minden turisztikai szakember arról beszél, hogy olyan idegenforgalmi termékekre, produktumokra van szükség, amely egyediségével, különlegességével egyedi arculatot ad a vidéknek, vonzóvá teszi azt az utazni vágyók számára. A csömödéri kisvasút iránti növekvő kereslet azt bizonyítja, Zalának a gyógyvizek, az aktív turizmus különböző lehetőségei mellett sikerült rátalálnia az erdei kisvasútra is.
2006. május 6. A csömödéri erdei kisvasút az egyik legvonzóbb turisztikai látványosság ebben a térségben - mondja a Zalaerdő Rt. Vasútüzemének volt vezetője, Varga Gellért, aki személyesen irányította a Lenti és Csömödér közti 6 és fél kilométeres összekötő szakasz építését. A vonat ma gyönyörű természeti környezetben halad végig.
A Nőkért és a Tudományért Magyar ösztöndíjpályázatot hirdet meg a nemzetközi L' OREÁL-UNESCO FOR WOMEN IN SCIENCE program szellemében a Magyar Unesco Bizottság a 2006-os évre. Az ösztöndíj célja, hogy ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kutatói pályán, különböző kutatási területeken.
2006. május 2. A problémák megoldásához az erdő-, a föld- és az örökösödési törvényt is módosítani kell Megyei körkép - Az Állami Erdészeti Szolgálat Szombathelyi Igazgatóságának szakemberei által készített összefoglaló egyebek mellett a magánerdők kezelhetetlenségének okait is tartalmazza. Magyarország megközelítőleg kétmillió hektárnyi erdőterületének állami kötelezettségű közcélú erdőtervezését, a fenntartható erdőgazdálkodás hatósági engedélyezését és ellenőrzését az Állami Erdészeti Szolgálat (ÁESZ) kapta feladatul.
Génszerkezet Svéd kutatók azt állítják, megtalálták azt a fontos gént, ami a fák növekedését és fejlődését szabályozza. A svéd Ume? Növénykutató Központ és a Svéd Mezőgazdasági Tudomány Egyetem bemutatta, miként irányítható, szabályozható az erdei fák növekedése és fejlődése.
2004 őszén több mint száz észak-amerikai és európai, a fa, papír és egyéb fatermékek iránt érdeklődő kutató gyűlt össze Virginiában (USA), hogy keresse a nanotechnológia lehetséges szerepét a faipari termékgyártásban. Arra a következtetésre jutottak, hogy az iparág jövője nagyban függ attól, mennyire sikeresen tudja megragadnia a nanotechnológia kínálta lehetőségeket a jövőben. Ma már sok szakember állítja, hogy századunkban a nanotechnológia lesz a gazdasági növekedés hajtóereje. Az Egyesült Államok évente több mint 1 milliárd dollárt költ nanotechnológiai kutatásra.
2006. május 7. Az elhúzódó árvíz miatt sokkal nagyobb területen szaporodhatnak, és egy csapadékos nyár is kedvez a lárváknak A korábbihoz képest idén lényegesen több kullancs lesz az ár- és belvíz miatt. Az orvosok azt ajánlják, hogy mindenki időben oltassa be magát a vérszívók terjesztette agyvelőgyulladás, a kutyákat pedig a Lyme-kór ellen. Ezen a nyáron valószínűleg a szúnyogokból is jóval több lesz.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója, Révai Katalin lett a legszebb hölgy a felsőoktatásban. A diáklányok vetélkedését május 6-án, szombaton este rendezte az Aktív Szemeszter, országos felsőoktatási magazin Budapesten, a Budapesti Kommunikációs Főiskola új épületében. Negyedik alkalommal rendezte meg a MESE Kht. a Miss Universitas felsőoktatási szépségversenyt. A rendezvénynek a Budapesti Kommunikációs Főiskola új oktatási épülete adott otthont.
A finn mezőgazdasági termelők és erdőtulajdonosok szervezeteinek továbbfejlesztésében fontos szerep jut a nemek egyenlőségének. A termelők és tulajdonosok központi szövetsége (MTK), a közelmúltban fogadta el az első ilyen, az egyenlőségen alapuló, programját – tudatja a Nordic honlap.
2006. május 5. Vegyszerek és mérgek nélkül is képes megállítani a gyapjaslepke inváziót egy barcsi feltaláló. Kálmán László agrármérnök olyan szert fejlesztett ki, amely nem puszítja el a hernyót, de megakadályozza a továbbszaporodását.
2006. május 6. TISZTA BUDAPESTÉRT A "Tiszta Magyarországért" mozgalom ismét akcióban, május 15-én megtisztítják a Margitszigetet, majd csatlakoznak az országos erdőtisztítási akcióhoz is. A "Tiszta Magyarországért" mozgalom keretében a Magyar Turizmus Zrt. a Budapest Marriott Hotel, a Danubius Hotel Gellért és a Danubius Thermal Hotel Margitsziget május 15-én közösen tisztítja meg a Margitszigetet.
2006 . április 24. A verseny legjobbjai szakmunkás-bizonyítványt kapnak Tizenkét végzős diák mérte össze tudását csütörtökön az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakközépiskolában, az országos szakmai versenyen. A helyi és szőcsénypusztai tanulók 30 méteres fát döntöttek, láncfűrészt szereltek, farönköket vágtak. A legjobbak ma szakmunkás-bizonyítványt kapnak.
2006. május 2. BÜROKRÁCIA Legálisan 206 ezer fegyvert tart 88 ezer állampolgár Akár félmilliárd forintnyi bevételtől is eleshet az állam, ha valamennyi regisztrált fegyvertartó nem veszi a fáradságot, s nem idejében hosszabbíttatja meg engedélyét.
2006. május 4. Bár információink szerint a koalíciós megbeszéléseken sem a zöldminisztérium átszervezése, sem a potenciális miniszter(ek) személye nem került érdemben terítékre, a kormányzati struktúra átalakítása kapcsán megfogalmazódtak már bizonyos elképzelések a tárca jövőjéről. A legfontosabb, hogy a zöldtárca megszüntetésének ötlete - nem utolsósorban a civil szféra egységes tiltakozása nyomán - a jelek szerint lekerült a napirendről.