Megint jár az erdei kisvasút (Napi Ász)
2006. május 5. Újra közlekedik Magyarország leghosszabb erdei kisvasútja, a Lenti és Kistolmács közti 32 km hosszú szakaszon.
2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
2006. május 5. Újra közlekedik Magyarország leghosszabb erdei kisvasútja, a Lenti és Kistolmács közti 32 km hosszú szakaszon.
2006. május 2. VÉDEKEZÉS Az engedélyben előírtak szerint kell permetezni az érintett területet A védekezés hatására tavaly a Dunántúlon jelentősen mérséklődött a fertőzés, Heves, Borsod, Nógrád erdeiben viszont elszaporodott a kártevő gyapjaslepke.
2006. április 29. HOMOKHÁTSÁG Sok gazdálkodó határozott már úgy, hogy facsemetéket ültet a földjére Az új erdők telepítésére jelentős támogatást ad az Európai Unió, mely révén egyre több mezőgazdasági terület erdősíthető hazánkban. Évek óta megműveletlen földek vonhatók be így újra a gazdálkodásba, s mindez állandó bevételt is jelenthet a földtulajdonosoknak. Az erdőtelepítés hosszú távú befektetés, melyhez a földeket sem kell eladni.
2006. április 29. Madarászok lesték az állatok életét a part menti nádas rejtekéből. Mindez alig pár percet jelentett a Kerecsen Természetvédelmi és Turisztikai Egyesület által szervezett madarász-találkozó résztvevőinek programjában, mégis elégedettséggel töltött el mindenkit. Végül is éppen ezért érkeztek az ország számos tájáról Dél-Zalába: látni a megye, azon belül is a mórichelyi halastavak, a lovászi erdők csodálatos élővilágát.
2006. április 27. A múlt évit is meghaladja a gyapjaspille ez évi tömegszaporodása megyénkben Nyíregyháza (KM - G. B.) Debreczeni Ferenc, a Nyírerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: tavaly mintegy 41 millió forintot emésztett fel a 3600 hektáron elvégzett helikopteres védekezés, amelyből 2865 hektár volt a társaság kezelésében lévő állami terület, a többi pedig magánerdő. A tavalyi rekordméretű tömegszaporodás nyomán most megyénk egyes erdőségeiben is messziről fehérlenek a fák törzsei a gyapjaspille vastagon lerakott hatalmas petecsomóitól. A szakemberek szerint akár a múlt évit is meghaladó méretű újabb tömegszaporodás alakulhat ki.
2006. április 27. A meglévő szabályokat hatékonyabban kell alkalmazni Zalaegerszeg-Zalai civil zöldszervezetek erélyes hatósági fellépést sürgetnek természetkárosítást ügyekben. „Kiáltványuk" megfogalmazásához az emlékezetes, néhány héttel ezelőtti bezerédi avartűz adta az apropót
Az összeszoktatás ideje alatt még csak alkalmanként látható az Állatkertben Ma kezdték meg a gondozók Freyja, az öthetes, mesterségesen nevelt makikölyök összeszoktatását felnőtt fajtársaival. A kicsi most még nagyon félénk, de a gondozók remélik, nem lesznek gondok az összeszoktatással.
Ízelítő régi és új múzeumpedagógiai foglalkozásainkból 2006. május 17-18. Idei múzeumpedagógiai rendezvénysorozatunk második részében az erdők világát szeretnénk felidézni azáltal, hogy a gyerekek különböző, erdőkben élő állatokat és mesebeli lényeket készíthetnek természetes anyagokból. Kiállításainkban krumpliból vadlibát és erdei manót, termények felhasználásával erdei tündért alkothatnak a gyerekek.
Hírek Hiábavalónak bizonyulhatnak azok a próbálkozások, melyek a légköri széndioxid elnyelésére erdőtelepítéssel szándékoznak határt szabni éghajlatváltozásnak – állítja a Sci.Dev.Net áprilisban közzétett két tanulmánya. Korábban megfogalmaztak olyan elképzeléseket, melyek szerint az emelkedő gázkoncentráció serkentőleg hat a növények fejlődésére, és ezzel a növények által elnyelt széndioxid mennyiségére. Két, egyesült államokbeli kutatócsoport, a Johan Six (Kalifornia Egyetem), illetve a Davis és Peter Reich (Minnesota Egyetem) vezette team azt állítja, a fenti elképzelés hiú ábránd.
Május 7-én a Japánkertben adnak koncertet a Józsefvárosi Zeneiskola növendékei Anyák napi hangversenynek ad otthont az Állatkert most vasárnap. A 14 órakor kezdődő koncerten, amelynek helyszíne a Japánkert lesz, a Józsefvárosi Zeneiskola növendékei lépnek fel.
Hírportálok 2006. május 4. A képen látható különleges agancsot fejlesztett őzbakot ejtettek el az Alföldön A bakot egy külföldi bérvadász hozta terítékre a Bács-Kiskun megyei Hartai Dunatáj Ve. Területén – adta hírül a Naturhun Kft.
Hírportálok 2006. május 4. A CIC úgy határozott, hogy az előterjesztett bizonyíték elegendő annak megállapítására, hogy a trófea bírálaton megtörtént bemutatása manipuláció. Pintér István FVM főosztályvezető, a magyar CIC Küldöttség vezetőjének kezdeményezésére, a ciprusi Limassolban ülésező közgyűlés alkalmából összeült Tanácsadó Testület, a Magyar Vadászlap birtokába került és a lapban, valamint a Vadászati Információs Portálon megjelent fényképek tanulmányozása után úgy döntött, hogy semmisnek tekinti az elmúlt évben, Bulgáriában elejtett gím szarvasbika bírálati lapját, és a trófeát leveszi a világranglistáról.
Hírek Valahol Dundeeban vannak, de nem mondják meg hol. Talán, az elítélő ENSZ határozat miatt? Tartanak a tiltakozók „terrorista magatartásától”. A környezet-, élelmezés és vidék minisztériuma egészen a múlt hét végéig tagadta, hogy Nagy-Britanniában valaha is termesztettek volna a szabadban GM fákat, amikor is a The Independent vasárnapi száma részeteket közölt az ügyről.
2006. április 27. Kína telepítései pozitívra fordították az ázsiai trendet Körkép (W.)-Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete minden évben elkészíti a Föld erdeiről szóló jelentését. A legfrissebb összefoglaló az elmúlt öt év folyamataira is kitér.
2006. április 27. Falusi élet - Mindent megtalálnak, ezért nem vágynak városba Darvaspusztára érkezve az út mentén egy nagy, sárga színű ház tűnik ki a fák mögül. A nagy portán traktorok, mezőgazdasági gépek, láthatóan sokszor használt eszközök tulajdonosuk, Skrut Zoltán épp eboltásból hozza haza Sanyit, a fehér pulikutyát, ami rutinosan ugrik ki a terepjáróból. Látszólag nem viselte meg a kötelező injekció, gazdája mégis óvatosságra int, amikor barátkozni szeretnék a kutyussal. - Kicsit hamis, nem lehet tudni, épp milyen kedve van, vigyázzon vele - mondja, miközben bemegyünk az udvarba. Itt a ház előtti homokkupacon a család legkisebb tagja, a 16 hónapos Kármen játszik önfeledten az édesanyjával, majd ők is bejönnek a házba.
2006. április 28. Kezdet Eredményes kísérletek. Tatai palánták. Biomassza-tüzelésre készül a Vértesi Erőmű. A tatai Parképítő Rt. készen áll arra, hogy az energianád termesztésének egyik hazai fellegvára legyen. Évente akár 5 millió palánta kibocsátására is képesek lennének, amennyiben a termeltetővel és a felhasználóval is megköttetnek a szerződések. Reménysugarat jelent a Nád MPS-H Kft. és a biomassza tüzelésre készülő Vértesi Erőmű ZRt. most bontakozó kapcsolata.
Hírek A hamu átlagosan 14 százalékkal javítja a luc növekedését, bizonyítja ezt a svéd Lund Egyetem egyik tanszékén folyó kutatás. Gunnar Thelin, projectvezető az eredményeket a vártnál jobbaknak találja. Úgy véli, a luc fokozott növekedésének legvalószínűbb oka, hogy a hamu javítja a fák foszfor egyensúlyát – olvasható a Nordic honlapon.
Hírek Genf – Jegesmedvék és vízilovak kerültek az éghajlatváltozás, a szabályozatlan vadászat és más, ember által okozott veszélyforrások miatt a kipusztulással fenyegetett fajok rangsorába, közölte a vezető környezetvédelmi szervezet, az IUCN a Reuters tudósítójával. A más néven World Conservatio Union munkatársa elmondta, 16 ezret meghaladja azoknak a növény- és állatfajoknak a száma, melyeket az eltűnés veszélye fenyeget. Minden négy emlősből egy és minden nyolc madárból egy a kihalás szélére került.
Napilapok 2006. május 3. Már a növényevő dínók étlapján is szerepelt Pozsony. Százharmincezer koronáért elkelt egy hat növényből álló Wollemia fenyőcsoport egyik tagja. A csoportból további három fa is gazdára talált; a legalacsonyabb összeg 105 ezer korona volt. A rendkívüli árverést a pozsonyi Flóra nemzetközi virágkiállításon rendezték.
2006. május 2. Sokáig vívódtam, hogy belevágjak azoknak a gondolatoknak a leírásába, amik nem hagynak nyugodni, bosszantanak, sőt úgy is mondhatnám, hogy Magyarországon minden tisztességes vadászembert rossz érzéssel töltenek el. Sokan majd felteszik a kérdést: honnan tudom? Igaz vajon, vagy én csak úgy gondolom? Mindenki döntse el maga.
2006. május 2. Parlamenti helyet kell biztosítani Illés Zoltánnak! 2006. április 23-án a választások második fordulójában nemcsak a polgári oldal, de a környezettudatosság, az ökopolitika, a zöldmozgalom is vereséget szenvedett. 1990. óta először a magyar parlamentnek nincsen valódi környezetvédő szakpolitikusa. A Fidesz, és bizonyára más pártok soraiban is, helyet foglal majd több olyan politikus is, akik a környezetvédelmet fontosnak tartják, az igazi, e területekre szakosodott, a környezet védelmében konfliktusokat is felvállaló zöldpolitikusok kiszorultak onnan.
2006. május 2. Gödöllő környékén már két hete kelnek a gyapjaslepke hernyói, míg a hűvösebb Bükkben csak pár napja. Az aszályos években gyakoribb invázióval kell számolni. A legnagyobb károkat tavaly Veszprém megyében okozta a gyapjaslepke hernyója, de Pest megyében, így Vác és Nagymaros környékén is sok növényt rágtak tarra ezek a kártevők - tájékoztatta lapunkat Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa.
2006. április 26. Először nyolc példány érkezett a hazánkban egy évszázada kipusztult madárfajból. Nyíradony-Gúth (HBN - T. V.) - Több mint száz éve kipusztult hazánkból, de ismét élőhelyre talált a nyírfajd a Nyírerdő Zrt. gúti erdészetében. Itt vannak olyan területek, ahol ez a ritka madár fennmaradhat és tovább élhet.
2006. április 26. TEHETSÉGEK Ilyen versenyt eddig még nem rendezhetett Békés megye Az ország legjobb fiatal vadász és vadtenyésztő tehetségei vetélkedtek két napon át Eleken, Gyulán. Egy teljes napon át írásban és szóban számoltak be a középiskolások elméleti tudásukról, tegnap pedig már előkerültek a puskák és az agancsok is.