A FEKETE NYÁR

Kultúrtörténeti, kertészeti és tájalakítási vonatkozások


A Kárpát-medencében honos, terebélyes koronájú fekete nyárakból mind kevesebbet találunk a folyók és tavak partján, kertekben, parkokban és az utak mentén. A mélyen repedezett sötét kérgű fekete nyár vízközelben díszlik a legszebben, de meleg száraz homoktalajokon is megél, ahol magas a talajvíz szintje. Legismertebb talán az útsorfaként ültetett oszlopos változata, a jegenyenyár. Rügye, kérge drogot tartalmaz, gyógyászati szerepéről, belső és külső hasznairól a régi füveskönyvek is beszámolnak.

A nyárfa megnevezésének eredete a fa ökológiai igényeihez, élőhelyéhez köthető. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára a 'nyár' címszó alatt hivatkozik az uráli eredetre, ahol az alapszóalak a 'nor' eredeti jelentése mocsár, nedvesség lehetett. Ebből származik a víznek, mocsárnak, nedves talajnak és a nedvességet kedvelő növényeknek összefüggő megnevezése. Ez az értelem jelenik meg a középkori említésekben, ahol a "nyírfa" nedves, mocsaras hely és a nedves, homokos talajt kedvelő igénytelen fajok nemzetsége, faja, egyede. Vízparton ábrázolja Plinius Secundus is a nyárfát az i.sz. I. századból való természetleírásában. (1.ábra)

Szamota János, a régi magyar oklevelekben előforduló szavakat tartalmazó oklevél-szótárában a 'nyár' címszó a nyárfa és a nyárerdő értelemhez köthető megnevezéseket sorolja. Több helynevet említ: "Tercia pars tributi pontis Narhyd" stb. A "Nyárád" földrajzi név eredete a nyárfákkal szegélyezett vízfolyásra utal. Nyárfasorról (akheriosz) kapta a nevét a görög Akherón folyó. Nyárád, a Maros bal oldali mellékfolyójának neve Erdélyben. Azonos nevű település, Nyárád, Veszprém megyében található, amelynek első, 1237-40 közötti írásos említése "Naryhag", nyárfákkal benőtt hely, a nyár fajnévből származik. Nyáregyházát 1411. évi oklevélre hivatkozva említi Csánky (Nyar, Nyareghaz), amely eredetileg nyárfás hely értelmű lehetett és ez 'egyház' utótag akkor járulhatott hozzá, amikor a falu elpusztult, s csak templomának romja maradt meg. Létezik még a helynevek sorában Felsőnyárád, Kisnyárád, Mezőnyárád.

Melius Péter kétféle nyárfát említ, az egyik fehér, a másik fekete. A nyárfák hasznairól elbeszéli, hogy belőle csinálnak a "barbélyok pópiumolajt". A fehér nyár borban áztatott héja a "farsábásoknak, kiknek keresztcsontja fáj, igen jó, csepegő vizeletet megállat". Külsőleg: "az nyárfáknak levelét melegen kösd az fülre, vagy csepegesd az fülre. A nyár bimbóit ha mézben főzöd, homályos szemet gyógyít. A pópiumolaj jó hévségből támadt dagadások és fájások ellen." Megismerhetjük az ópium, vagy pópiumolaj készítését is: "Szedd meg az jegenyenyárnak az bimbóit, azelőtt, míg meg nem levelezik, ezt hadd disznóhájban, tarts[d] ott, míg az több füvek kinőnek, tégy azután aizómát, azaz a házon termő zöld füvet, az mezőn termő zöld sülfüvet is, Crassula majort, vagy Cotyledont, aki olyan mint az bab, az övének sok bulbiskói vannak, mint egy földimogyorónak, rókamonnak és vadbabnak híják ez füvet. Bryonia albát, földi tököt, akinek nagy gyökere vagyon, az kertekben terem, mind az kétféle cypkének rózsabimbóját, az egyik Rubus cypke, a másik ebycypke, azaz galagonnyafű, ennek is az bogyóját és az nagy lapunak és a Solanumot, azaz ebszőlőt. Ezeket törd öszve, és mind az füveket és legyen az levében az disznóhájbeli pópiumot főzd meg erősen, keverd jól, légyen kenő ír benne."

A nyárfához kötődő misztikus hitek, hiedelmek

Jankovics Marcelltől ismerhetjük a fákhoz kötődő hiteket, hiedelmeket. Az animizmus primitív vallási forma alapja az a hit, hogy a közösség valamely állattól, növénytől, ritkábban valamely élettelen tárgytól, totemtől származik. Ez az ősi lélekhit az istenhitek alapja és nagyon sokféle változata létezik. A fák animisztikus tiszteletére számos példát hoztunk már a korábbiakban is. Emlékezzünk a tölgyek templomként való tiszteletére. A nyárfával kapcsolatos hit az észak amerikai hidatsza indiánoknál jelent meg, ahol a nyárfa árnyékát (árnyéklelkét) olyan képességekkel ruházták fel, amely - ha kellő módon közelítenek a fához - segíti őket vállalkozásaikban.
Az életfák a szellemvilág és a valóság összekötői. Fáktól származhat emberi lélek, fák lehetnek istenek szellemének lakhelyei és emberek lelke is tovább él az emlékükre ültetett, vagy sírjukon kisarjadt fákban. Aranyalmafák, aranykörtefák, topolyafák (nyárak) is gyakran jelennek meg a mesékben, mint megölt hősök vére nyomán kisarjadt fák. Több szerző, köztük Plinius is ír a rómaiak fatiszteletéről. "Valamikor réges régen a fák voltak az istenek lakóhelyei. Az egyszerű nép a környék leghatalmasabb fáját az ősi hiedelemnek megfelelően még ma is valamelyik istennek szenteli. A különféle fákat is valamely isten saját tulajdonaként tisztelték, így a tölgy Jupiteré volt, a babér Apollóné, Minerváé az olajfa, Vénuszé a mirtusz és Herkulesé pedig a nyárfa. Ugyanakkor a Historia Naturalis-ból a fák leírásánál megtudjuk, hogy azokat a fákat, többek között a nyárat, amelyek nem hoznak termést, így magról nem szaporíthatók, szerencsétlennek és elátkozottnak tartották.
Jankovics ugyanakkor elbeszéli, hogy a fák, faodúk isteni szellemmel felruházott emberek szülőiként is megjelennek. Az oszlopos nyárfa feltűnik az Égigérő fa mesékben, ahol a faanya elrettentő aspektusa bukkan fel. A Tündérszép Ilona meséjében, amikor a hős ki akarja vágni az égigérő jegenyét, a fán kinyílik egy ajtó és kiszól belőle egy öregasszony, hogy másszék inkább fel a fán, nem bánja meg. A hős így is cselekszik, azonban újabb ajtó és mögötte szüntelenül forgó kasza állja útját.
Az életfák között a fehér nedvet adó fügefának volt kitüntetett szerepe. A füge elterjedési területénél jóval északabbra a fehér törzsű fák - a nyír és a nyár - valamint a fehér gyantájú fenyőkhöz kapcsolódott ez a képzet. Az életfa és nedve, a tej az élet vize. A fa gyökerei közül felbugyogó forrásából gyűlik össze a varázserejű fehér vizű tó, amelyben a holtak feltámadnak. Egy Erős János gyűjtötte mesében a hőst a tündér nyárfává varázsolja. Ikertestvére úgy segít rajta, hogy a nyárfát ketté vágja és a tóba löki, ahonnan hétszer szebben tér vissza az életbe.

A fák, amellett, hogy az emberi, vagy isteni szellem hordozói és továbbvivői, a faszellemet gyakran antropomorf jegyekkel megszemélyesítik. A faszellem mindmáig legáltalánosabb formája az olyan élő fa, amit a képzelet néhány isteni, vagy emberi vonással ruházott fel, sőt olykor szó szerint felöltöztetett. A Kalevalában olvashatjuk, amint Lemminkeinen így beszél az erdők istennőjéhez, Mielikkihez:

"Boríts az erdőt gyolccsal,
posztóval a rengeteget,
keríts a nyárfára köntöst,
ékes ruhát az égerfára!"

A fekete nyár hiedelmi szerepét naptári helye és élőhelye, valamint fájának vérvörös színe is magyarázza. Plinius leírása szerint "Campaniában a nyárfát a (szeptemberi) szőlővel házasítják össze, s az házastársát ölelve ennek ágai között messze felkapaszkodik". Ez a hiedelem az ártéri ligeterdők cserjeszintjében élő, nyárfákra felfutó vadon élő szőlők megfigyeléséből ered. A nyár és a szőlő összekapcsolásából adódik, hogy a nyárfa a Dionüszosz kultusszal összefüggésben is említésre kerül. Nyárfalombbal koszorúzták azokat, akiket a bor és a természet nemző erejének istene kultuszába beavattak.

A vizes területeken, vízpartokon élő fák - nyár, nyír, éger - azért váltak a sorsfordulók jelképeivé, mert a vizek választóvonalat, határt szabnak a tájban, így egyetemes határjelképpé váltak. A nyárfa az őszi napéjegyenlőség szimbóluma, amelyet követően az éjszakák hossza meghaladja a nappalokét, így ennek a napnak gyászos a hangulata. A napéjegyenlőség szimbolikus ábrázolásánál a sötétség és a világosság egyensúlyát jelenítik meg. A fehér nyár sötétzöld levélszíne és a molyhos, világos levélfonáka közötti ellentét miatt válhatott a napforduló jelképévé - véli Jankovics.

A fekete nyárat sötét lombja, fekete kérge, vérvörös fája teszi a halál szimbólumává. Arany nyárfalevél koszorúkat és nyakláncokat találtak a 4500 éves mezopotámiai királynősírokon. Az Odüsszeiában Kalüpszó nimfa halálszigetén az alvilág bejáratánál nyárfán, égerfán és jó illatú ciprusfán halálmadarak raja fészkel. Surányi írja a nyárfa szimbolikáról, hogy nemcsak a halál, de "a feltámadás jelképe is és a Hold istennő gyógynövénye. A föníciaiak és a kirgizek is szent faként tisztelték. Elterjedt hiedelem szerint Krisztus keresztjét is nyárfából ácsolták, s rettenetében azóta is remeg a levele."
A fehér nyár görög mitológiai vonatkozásairól ír Godet. Hellaszban a nyárfát az alvilág istenének Hádésznak szentelték. A monda szerint Hádész szerelme, Leuké halála után megengedte, hogy az eliziumi mezőkön, ahol a holtak lelkei tartózkodnak, nyárfák nőjenek. A szentnek tartott fák a holtak birodalmában az emlékezés tavának partján nőttek. A fehér nyárfát, mint az alvilág fáját gyakran ültették temetőkbe, emlékművek köré.

A nyárfa a magyar néphitben is a halált, a fekete gyászt jelképezi.

"Jegenyefa tetején,
két holló ül feketében,
Gyászruhájuk engem illet,
Mert engemet már nem szeret
Az én kedves rózsabimbóm, galambom".

Lázár Ervin gyűjtése


Famatuzsálemek, kertészeti, útfásítási alkalmazás

Annak ellenére, hogy a nyárak rövid életű puhafák, néhány famatuzsálemet mégis találunk az országban. Szép idős, 5-6 méteres törzsátmérőjű fehér nyár példányok találhatók Sárváron, Mosonmagyaróvárott, Ercsiben. Az óriás famatuzsálemekhez gyakran családfa-mondák kötődnek. Az egyik legszebb történet a hédervári Kont-fáról íródott, amely a család szigetközi kastélyának parkjában állott, mára már elpusztult. A három vármegye, Győr, Moson és Pozsony határán álló fehér nyárfa korát a hatvanas években 300 évesre becsülték, de Balogh András 1968-ban közli, hogy az általa 1953-ban rajzban megörökített fa helyén annak őse állott, amely azóta többször megújult. Hatalmas csonkja a háborúban kiégett."
A Héderváry család regényes hajlamú utódai a fa lassú pusztulását a 19. század harmincas éveiben a család kihalásával kapcsolták össze. Történetét Rapaics írja le. "Gróf Khuen-Héderváry Károly 1911-ben, miniszterelnöksége idején emléktáblával jelölte meg amelyen elmondja, hogy milyen szerepet játszott ez a fa a Héderváry-család történetében. … Azzal kezdi, hogy ... már a tatárjáráskor állott, s Moson megye rendei alatta gyülekeztek 1241-ben, amikor a papok a tatárok láttára a kenyeret kővé változtatták. A kővé vált kenyér, pénz mondája ősrégi. Ugyanezen fa alatt esküdtek össze a felirat szerint Kont és társai Zsigmond ellen. Az így családi totemmé avatott fa együtt pusztult a Héderváry-családdal, valahányszor az utódok közül egy családtag meghalt, mindannyiszor egy-egy ágát vetette le. …. Vannak olyan fák, amelyek egész ágakat is levetnek magukról, pl. a jegenyenyárfák alatt ősszel méteres ágakat is láthatunk. Az ilyen fa épp olyan választó réteggel készíti elő az ágak leválását, mint az őszi levélhullást. Kisebb mértékben a többi nyárfán is mutatkozik ez a jelenség. Nyilvánvaló, hogy a család tagjai ennek alapján alkották meg a Héderváry-fa mondáját, s mivel a Héderváry-család hírnevét Héderváry Kelemen alapította meg, aki vitézül harcolt a tatárok ellen, a feliratnak a tatárjárással kellett kezdődnie."
E nevezetes fának Balogh András festőművész-tanár gyönyörű rajza, majd Vajda János Öreg fák c. könyvében szereplő 1965. évi fényképfelvétel és Devecseri Gábor költeménye állít emléket (2. ábra).

E verssel - versenyző fehérnyárfát a nép
Hédervárott "Kont-fá"-nak nevezi.
Az összeesküvők hevét, nevét
őrzik, susogják friss levelei.
Zeng minden új ága, Csak törzse hallgat,
Mert ő hallotta akkor esküjük.
S most is rájuk figyel, kik tudták miért haltak
Béke velük.
A zsarnokok
Építhetnek gyönyörű csarnokot,
Szolgálhatnak, közvetve haladást
és szellemet
(véres tetteket nagy idő temet):
hiába - senki mást
nem őriz érző emlék, folyton s mindörökre
csak azt, ki először kiált nevükre
nemet.

Devecseri Gábor verse


A koros fekete nyárakról Bartha Dénes adott ismertetést az Óriás nyárfák c. cikkében az Erdészeti Lapok 1992 évi júliusi számában. Említi a Raymann János Ádám által 1724-ben bemutatott zempléni odvas fekete nyár törzset a Latorca mentén, amelynek törzskörmérete 16 ? bécsi ölt tett ki. A szemléltetés végett a 18. századi szerző hozzátette, hogy "belsejében három-négy pár kényelmesen táncolhatott". Később, a 19. század idején ültették azt a Hont megyei Szud községbeli fekete nyárfát, amelyet a Kont-fához hasonlóan családmonda övez. A fát akkor ültették, amikor Sembery Imre, az 1848-49-es szabadságharc honvédelmi bizottmányának tagja született, és amikor meghalt a fa ágait vihar törte össze. Hatalmas fákból álló fekete nyár csoportot találhattunk a Kenessey család birtokán a Kápolnásnyék melletti Pettendy-pusztán, amelyben a legterjedelmesebb egyed magassága 31 m, törzskerülete 14 m-t tett ki. Ennél is magasabbra, a leírások szerint 42 m magasra nőtt az a két fekete nyár, amely a Duna-Dráva szögletében a századelőn még állott és a helybeli monda szerint a törökök is hűsöltek alattuk. A Duna mentén Pozsonynál, a szabályozás ellenére is sok szép idős egyed maradt fenn a folyó menti ligetekben. A legszebb, legterjedelmesebb, 5-7 m-es törzskerületű példányokat Revicki Gyula költőnek, Deák Ferencnek, a haza bölcsének és Győrik Márton liceumi tanár emlékének szentelte a pozsonyiak kegyelete. Szintén Bartha Dénes írásából tudhatjuk, hogy Martonvásárott a Brunswick kastély angolkertjében, a Rózsa-szigeten álló óriás fekete nyárat Beethoven-nyárfának keresztelték el, mert azt tartották, hogy a híres klasszikus zeneszerző gyakorta üldögélt ihletet merítve a Rózsa-sziget békéjében ez idős nyár alatt. Balogh András rajza az 196o-as években már csak a kidőlt famatuzsálem fekvő törzsét örökíthette meg (3. ábra).

A fekete nyár legismertebb fajtája az oszlopos Populus nigra cv. Italica, a lombardiai nyár, vagy jegenyenyár. Hegi szerint az első példányok a 17. század végén Varsó környékére kerültek Dél-Európából, ahol már régóta előszeretettel ültették. Majd 1745-ben Lombardiából Wörlitz környékére is eljutott az oszlopos nyár. Godet úgy tudja, hogy a 17. század vége táján vándorolt be ez a nyárfa Perzsiából a Földközi tenger térségébe, és Közép-Európában csak egy századdal később jelent meg. Szerinte először a Dessau melletti Wörlitz parkjába ültettek 1740-ben egy Lombardiából származó porzós fát, amelynek leszármazottaiként tartják számon a kelet- és közép németországi jegenyenyárakat. A Közép-Rajnavidék jegenyéi francia eredetűek lehetnek. Napóleon, aki sok utat épített Németországban, nagyon kedvelte ezt a fajtát, és mindenhol fasorokat telepíttetett belőle hadiútjai mentén, így Franciaországban és Elzászban is. Innen átkerülve Svájc nyugati részén szintén igen sok jegenyenyár fasor volt található.
Az Anglia és Írország fáit bemutató monográfia a jegenyékről elmondja, hogy a Pó folyó mellékéről eredeztetik, ahol vélhetően a 18. század eleje táján jelent meg, mivel korábban sem a klasszikus angol utazók, sem a középkori olasz szerzők nem számolnak be róla az útleírásokban. Viszont Ray és más angol utazók 1763-ban említik a pármai herceg rezidenciáját díszítő csodás fasort a lombardiai Colornóban, amelyről úgy tudták, hogy Levantéből hozták be és nem Kis-Ázsiából. Az első kis-ázsiai előfordulásról W. G. Browne 1798-ban számol be a Damaszkusz környéki síkságon. Franciaországba 1749-ben került be, és általánosan állítják, hogy Angliában elsőként 1758-ban Essexben ültettek lombardiai nyárat.

A jegenyenyár tájkaraktert formáló, olykor több kilométer hosszú fasorai szerte Magyarországon igen elterjedtek voltak az elmúlt évszázadban. Telepítették utak mentén, vízpartokon, de ültették parasztudvarokba is villámhárítónak. Az oszlopos nyárakat egykoron, s ma is sokhelyütt topolyafának nevezik. Rapaics idézi Kazinczy angolkertekről szóló teoretikus összefoglalóját, amelyben beszél a barokk kertekben megcsonkított, megerőszakolt fák természet ellenére való voltáról és dicséri a "nyugadalmas nagyságot", a természetességet. "A nagy stílusú angol kert az, midőn az ember nem kertben, hanem szép természetben véli magát. Mi lehet szebb, mint a Duna ligetei, s szép tölgy-, nyár, s topolyafák a Tisza szélein."

Betegségérzékenységük miatt más hasonlóan oszlopos, vagy kúpos koronájú fajokkal váltották fel a kiöregedett fasorokat. Néhányat azonban ma is találunk a Balaton-felvidéken Keszthely és Badacsony térségében, a Bakonyban, de a Hanságban és északkelet Magyarországon is. Kapocsy György a Kont-fa mellett bemutatja Szegedi Róza badacsonytomaji jegenyefáját, amely a híres Badacsony-hegy oldalában álló, páratlan panorámájú présház előtt dacol az idővel. A ritka méretű jegenye egykoron facsoportban állt, ma már egyedüliként maradt meg a múlt idők tanújaként, de száraz ágai jelzik, hogy évei talán meg vannak számlálva.

A nyárfasorok - ma főként nemes nyárak - egykoron a jegenye mellett a fehér és fekete nyárak is igen elterjedtek voltak településekben, de külterületen is mint mezővédő erdősávok és öntöző- és belvízelvezető csatornák partjait kísérő fasorok. A pesti Városliget helyén egykoron az Ökördűlőnek nevezett legelő fásításánál is alkalmaztak nyárfákat. A 18. században telepítették a Városerdőt, amelyből azután közparkot alakítottak ki. Schams Ferenc írja le a Városliget kialakulását. "Városligetnek, vagy Új Népkertnek neveznek a város birtokában levő 308 ha sík földet. …. A Király utca végén kezdődik. A Terézváros szélső házait elhagyva nyomban belépünk a nagy lombos nyárfasorba, amelyet mindkét oldalán megnyírt vadgesztenyefák szegélyeznek." A parkban az egykori mocsaras területen létesített tó közepén lévő szigetet Pávaszigetnek nevezték el. A korabeli ábrázolásokon jól láthatók a vízparti topolyák és más nyárfajok (4. ábra.)
A nyárfasorok sorsa nem volt mindig viszontagság nélküli. A debreceni egyetemi negyedbe vezető jegenyesorról azt tartják, hogy őrtálló huszárok vigyázták a fiatal fák növekedését, miután az első eltelepített csemetéket mind kitörték és elhordták. A fasort újratelepítették és a fácskák mellé Simonyi óbester egyenként őrséget állíttatott. Napjainkban is sok a vandál pusztítás, vagy a tűzifaszerzés céljából való fakivágás az utak mentén is. Fontos volna a kiöregedett, illetve az illegálisan kivágott fák pótlása, különösen matuzsálemi kort megélt sorfák és történelmi emlékhelyeinket díszítő példányok esetében.

Konkolyné Dr. Gyuró Éva


Felhasznált irodalom

BARTHA D. 1992. Óriási nyárfák. Erdészeti Lapok. CXXVII. évf. 7-8.sz. pp. 226-228.
GODET J. D. 1986. Fák és Cserjék. Officina Nova.
HEGHI, G. 1927. Illustrierte Flora von Mittel-Europa. Mit besonderer Berücksichtigung von Deutschland, Öesterreich und der Schweiz.V. Band. J. F. Lehmanns Verlag. München. p. 674.
JANKOVICS M. 1991. A fa mitológiája. Csokonai Kiadó.
KAPOCSY GY. 2000. A magyarság nevezetes fái. Barangolás történelmi és irodalmi emlékhelyeken. Helikon.
KISS L. szerk. 1983. Földrajzi Nevek Etimológiai Szótára. Akadémia Kiadó.
Kertészeti Lexikon. 1963. Muraközi T. - Okályi I. - Tímár Zs. szerk. Mezőgazdasági Kiadó.
MELIUS P. 1979. Herbárium. Kriterion.
PLINIUS S. Historia Naturalis. A természet históriája. A növényekről. Natura. Reprint. 1987.
SURÁNYI D. 1985. Kerti növények regénye. Mezőgazdasági Kiadó.
SZAMOTA I. - ZOLNAY Gy. 1902-1906. Magyar Oklevélszótár. Horánszky.
VAJDA E - DEVECSERI G. 1969. Öreg Fák. Szerk. Belia Gy. Natura.