Az Acer nemzetség fajainak régi megnevezése jávorfa. Így találjuk MELIUS 16. századi Herbáriumában és a 19. század első éveiben kiadott Magyar Füvészkönyvben is. Itt a Jávorok nemzetségén belül az Acer pseudoplatanus-t, e párás, nedves klímát és tápanyagban gazdag talajt igénylő fajt nevezik juharnak. Szólnunk kell a régi magyar megnevezésről, az iharfáról is. A legtöbb földrajzi név ehhez kötődik: Iharos, Iharosberény. Emellett a kultúrtörténeti vonatkozások között említendő, hogy franciául a szikormor-juhar [érable sycomore], vagy ál-szikomorfa [faux sycomore], angolul a szikomor fa [Sycomore] megnevezést is elterjedt. HEGI ezt az ókori folyómenti kultúrákban, különösen Egyiptom növénykultuszának leírásánál oly gyakran említett Ficus Sycomorus-hoz való bizonyos hasonlóságával magyarázza.
Az ókori mitológiában és a középkori mesékben is találkozunk a faalakban továbbélő isteni, de halandó hősök, vagy a kihulló vérük nyomán sarjadó fák legendáival. JANKOVICS ír a Jávorfa mesékről, amelyben a hősnőt két irigy nénje megöli és sírján "Jávorfa", "Jágerfa" sarjad.
"Fújjál, fújjál hóhérleány,
Én is voltam királyleány,
De te engem megfojtottál,
És a buckába elástál,
Királylyányból jágerfácska,
Jágerfából furulyácska.
Fújjál, fújjál húgod gyilkosa.
A jágerfácska
(Magyar Népmesék II., 845)
A fák nem pusztán a holt lelkek továbbéltetői, de az életfák a születés bölcsői is. A Kalevalában Otsó élete is juharfára helyezett bölcsőben kezdődött. Az erdő istennője Mielikki a vizekből összegyűjtött szöszt, gyapjút
"juharfa kosárba tette,
kis bölcsőbe rendezgette.
Pólyakötővel kötötte,
Arany szíjjal akasztotta,
A legsűrűb ágra tette."
XLVI. 385-389
A fák szimbolikus jelentése olykor helyi, olykor családi-nemzetségi összefüggéseket hordoz. Előfordul, hogy uralkodóházak jelképévé vált fák az egész nemzethez, vagy tágabb földrajzi térhez, országhoz kötődnek. Ismert a Hohenzollerek révén a germánok szent fájává vált hársfa. A tájak jellegadó fái is lehetnek népekhez kapcsolódó fák, illetve címerfák. Ilyek az orosz nyírfácska és a libanoni cédrus. A juhar a kanadaiak nemzeti jelképpé vált fája, amelynek levelét zászlajukra tűzték.
2. ábra. A kanadai zászló a juharfalevéllel.
A juharok, különösen a hegyi és a korai juhar, keménységük, rugalmasságuk, finomságuk és jó polírozhatóságuk miatt értékes bútorfát és szobor-alapanyagot szolgáltatnak, jóllehet a vízzel szembeni ellenálló-képességük gyenge. Már a legkorábbi kultúrákban megjelentek a jávorfából készült használati tárgyak. Elsősorban hegyi juharból faragott eszközök maradványait találták meg szép számmal a svájci neolitikumi, bronz és vaskori cölöpépítmények feltárásánál és a római kori leletek között is. Főként asztallapok, munkaasztalok, kerek, hangszerek alapanyaga volt a juharfa.
GODET leírása szerint juharból készült a Trójai Faló is, amely Homérosz Iliásza nyomán vált az egyetemes kultúrtörténet részévé. A monda szerint a bevehetetlennek hitt kis-ázsiai várost csellel foglalták el a falóba rejtett harcosok, akik az Odüsszeusz tanácsára és Pallasz Athéné segítségével épített hatalmas faszoborban elrejtőzve jutottak a városba. A válogatott harcosok az éj leple alatt támadták meg és győzték le ellenségeiket.
A keresztény középkorban is tisztelt övezte a hatalmas méretű hegyi juhar példányokat. Hitték, hogy a juhar megvéd a démonoktól és a villámcsapástól. Ezért a juharfa csapokat vertek a küszöbbe és az ajtófélfába a boszorkányok távoltartására, valamint juharfa gallyakkal díszítették az ajtókat és ablakokat szentivánéjen, június 24-én.
A juharfa élelmezési szerepe sem elhanyagolható. Jelentős cukortartalmú nedvéből csapolással nyertek édesítésre használt szirupot. Amerikában a cukorjuhar [Acer saccharum], Európában elsősorban a hegyi és a korai juhar szolgált e célra, bár az utóbbiakból kinyerhető szacharóz mennyisége jóval elmarad a cukorjuharétól. HEGI leírása szerint a 30 évesnél idősebb fák törzsének napos oldalát csapolták meg. Kis lyukakat vájtak a szíjácsig és a fa nedvét kifúrt komlóágakon keresztül vezették ki. A csapolást télutón az első melegedő, fagymentes napokban végezték, majd ezt követően a kicsurgott nedvet minden este begyűjtötték, és azonnal sterilizálták. Tapasztalatok szerint az óvatos csapolás nem árt a fának és hosszú ideig ismételhető, különösen a nedves termőhelyeken. Jóllehet a kifolyó nedv egyre kevesebb lesz az első csapolás után és a szirupkészítés, valamint a kristálycukor előállítás sok fűtőanyagot igényelt, mégis gazdaságos volt a tevékenység főként ott, ahol jó vízellátottságú területeken sok fa állt.
Amerikában az indiánoknál régtől fogva ismert és hasznosított volt a juharok cukros nedve. Később "cukorfa-ültetvényeket" telepítettek. SPENNER közlése szerint különösen elterjedt volt a telepítés Kanadában, ahol már 1893-ban "cukorkerteket" hoztak létre 2000-5000 fa ültetésével. Leírások juharcukor iparról számolnak be a 20. század első évtizedeiben.
Hasonlóan jelentős volt az USA északi államainak juharcukor termelése is, ahol 1900 táján 11 millió kg-t állítottak elő. A fa nedve 24-27 g cukrot tartalmaz literenként. Többnyire szirupként használták, de alkalmanként egy borhoz hasonló szeszesitalt is készítettek belőle. Európában a háborús években Svédországban tervezték cukorjuhar fasorok telepítését utak mentén: 65.000 km közút és vasútvonal fásítását irányozták elő, amelyhez 50 millió facsemetére lett volna szükség. E fák, kb. 1 kg évi cukorterméssel 15 millió svéd korona értéket termeltek volna.
A legtöbb juharfaj lombja kitűnő állati takarmány, amelyet az alpi országokban rendszeres nyeséssel nyertek. A hegyi juhart, mint lombtakarmányt különös becsben tartották Svájc egyes déli tartományaiban Wallisban, Tessinben, de szórványfaként a síkságokon is telepítették. Emellett a megőrölt fából készült lisztet szintén állatok etetésére használták. A hegyi réteken és legelőkön hagyásfaként megkímélték és a hatalmas koronájú, idős fák a legjobb árnyadó és takarmányt is szolgáltató fák voltak az alpesi gyepeken.
A legendás faegyedek közül kiemelkedik a svájci Graubünden tartomány nevezetessége, a truni hegyi juhar, amelynek történeti szerepéről GODET ad leírást. A ma is álló fa őse alatt esküdtek fel a graubündeni szövetségre 1424-ben. A fa kerülete 1750-ben 16 méteres volt, majd 1870-ben, az akkor 500 éves fát egy vihar döntötte ki. Ma az ősi fa magjából nevelt több mint száz éves, ereje teljében levő utód áll az eredeti példány helyén. Óriási faegyedekről több más leírás is említést tesz. A legidősebb hegyi juhar példányok 5-600 éves kort élnek meg, de a 100 év feletti egyedeknél már előfordul a 6 m feletti törzskörméret, a 20 méter feletti koronaátmérő. CHRIST leírása jól jellemzi a hegyi juhar esztétikai értékét. "A fa igen plasztikus egyediségével, gazdagon színezett, vöröses foltos törzsével, amelyről a kéreg a platánhoz hasonlatosan leválik, kígyózóan kanyargó, hosszú ágaival, szép lekerekített hatalmas koronájával és fényes smaragdzöld lombjával mindenhol, ahol csak előfordul, csodálatosan felélénkíti a komor, sötét fenyveseket."
A juharok nemzetségének változatossága párját ritkítja ezért igen széles körű a kert- és tájépítészeti alkalmazhatóságuk. HEGI a Közép Európa flórájáról írt tudományos művében, valamint a Readers Digest Enciklopédia, a dísznövényként kertekbe ültethető taxonok felsorolásánál is 200 juharfajról ír. A legtöbb juhar lombos fa vagy cserje, Európában nincsenek örökzöld fajok. A különböző juharfajokat a botanikai leírások nem minden esetben tekintik önállónak, mutatja ezt, hogy BARTHA 150 fajt említ. A rendkívüli változatosság azonban tény. Különösen igaz, ha meggondoljuk, hogy a fajok közül soknak szeldelt, vagy színes levelű alfaja, változata is ismert, amelyek közül számosnak igen jelentős a díszértéke. Kertekbe, parkokba e díszváltozatokat ültetjük. A vörös, a fehértarka és a szeldelt levelű díszfák között igen változatos ökológiai igényű fajták, változatok találhatók, amelyek közül választhatunk a növénytelepítések tervezésénél. Különösen dekoratív a legtöbb juhar faj őszi lombszíne, a napos őszökön aranysárgára színeződő lombkorona. Több faj, illetve változat jó várostűrése miatt használható a forgalmas utak menti fásításoknál, illetve urbánus környezetben (A. platanoides és az A. negundo). A hegyi juhar nem várostűrő faj, légyszennyezett, száraz területekre nem javasolt. Külterületen is viszonylag ritkán találkozunk vele. Ritka szép kivételt jelent a néhány hansági hegyi-juhar fasor (pl. Öntésmajor) és kápolnafásítás. Tájfásításnál a tatárjuharos lösztölgyesek élőhelyén nagyobb szerepet kaphatna a ma már csak igen ritkán előforduló tatárjuhar (Acer tataricum). A hegyi juhart elsősorban nagy parkokba, jó tápanyag és vízellátottságú területekre ültethetjük.
Konkolyné Dr. Gyuró Éva
Irodalom
BARTHA, D. 2003. A hegyi juhar botanikai jellemzése. Erdészeti Lapok 138: 21-22.
DIÓSZEGI, S. - FAZEKAS M. 1807. Magyar füvészkönyv. Debrecen.
FRASER, J. G. 2002. Az aranyág. Osiris Kiadó. Budapest.
GODET, J. D. 1986. Fák és Cserjék. Officina Nova, Budapest.
HEGI, G.1927. Illustrierte Flora von Mittel-Europa. Mit besonderer Berücksichtigung von Deutschland, Öesterreich und der Schweiz.V. Band. J.F. Lehmanns Verlag. München. p.674.
JANKOCICS, M. 1991. A fa mitológiája. Csokonai Kiadó, Budapest.
MELIUS, P. 1979. Herbárium. Az fáknak füveknek nevekről, természetekről és hasznairól. Reprint. Kriterion.
READERS DIGEST ENCYCLOPEDIA of Garden Plants and Flowers. London. 1971.
SPENNER, T. B. 1914. Ahornzucker-Industrie in Kanada. Mitteilungen der Deutschen Dendrologischen Gesellschaft.
