Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Hírcentrum

15 130 cikk

HírekExkluzívSajtószobaÚjdonságokEmlékeztető
Hírek

Új vezérigazgató az Erdért Rt. élén (ForestPress)

Január elsején Tóth Zoltán váltotta Nádasi Gyöngyit az Erdért Rt. vezérigazgatói posztján – tudta meg a Világgazdaság. A 47 éves szakember a Medim-pex üzletkötőjeként kezdte szakmai pályafutását, majd a Mahir külföldi ügyfelek osztályán volt területi referens. 1981-ben külkereskedői diplomát szerzett. 1985-től a japán Kane-matsu kereskedőház budapesti képviseletének irodáját vezette, majd hét évvel később átigazolt a Benckiser Magyarország Kft.-hez, ahol kereskedelmi igazgatónak nevezték ki. Ezt követően, 1994-től három éven keresztül, a R. J. Reynolds Tobacco Magyarország Kft. kereskedelmi és marketingigazgatójaként dolgozott a szakember.

Hírek

Az EU elfogadta a magyar széndioxid-kibocsátási tervet is (MTI/ForestPress)

Amint arról korábban beszámoltunk januárban életbe lépett az Európai Unióban az üvegház gázok kereskedelméről kötött megállapodás. A mechanizmus során lehetőség van arra, hogy a széndioxid, illetve másik öt üvegház gáz kibocsátásra vonatkozóan az egyes tagállamok kvótákat értékesítsenek egymás felé. Elfogadta a széndioxid-kibocsátások engedélyezett mennyiségeire vonatkozó magyar terveket az Európai Bizottság – jelentette az MTI. Az EU kormányaként működő testület Magyarország mellett Litvánia, Ciprus és Málta tervét fogadta el feltételek nélkül, Spanyolország tervén technikai módosításokat hajtatna végre. A tagországok ezekben a tervekben határozták meg azt a kibocsátási mennyiséget, amelyeket a legnagyobb energiafelhasználó ipari létesítmények részére szándékoznak kiosztani, hogy azok részt vehessenek az év első napjától már megkezdődött kibocsátás-kereskedelemben. A magyar tervben 261 létesítmény részére összesen 93,8 millió tonnányi kibocsátás szerepel.

Sajtószoba

A Vasvári Körzeti Földhivatal átadása

2005. január 7-én (pénteken) 13 órakor Dr. NÉMETH IMRE miniszter átadja a Vasvári Körzeti Földhivatalt Helyszín: Vasvár, Főszolgabíró tér 2. Budapest, 2005. január 06. FVM Kommunikációs Önálló Osztály

Hírek

Magasan fejlett társadalmak éltek egykor az amazonasi esőerdőkben? (Globe/ ForestPress)

IRANDUBA, Bazília – A fenséges Negro és Solomes folyók találkozásánál található óriási méretű padlizsánok, papaják és maniókák zavarba ejtő pazarsága ellentétben áll azzal, az Amazonas vidékéről régóta élő elképzeléssel, miszerint a dél-amerikai esőerdő, a paradicsom másolata, és a nem igazán vendégmarasztaló környezet eleve kizárja összetettebb társadalmak kialakulását. A legújabb kutatási eredmények viszont azt jelzik, hogy az ősember igenis megtalálta a módját, hogyan kerekedjen felül a dzsungel szabta korlátokon, és életteret biztosított magának. A titok, mondják az elmélet felállítói, a talajban rejlik, a lábuk alatt. Ez a föld a rendkívül termékeny, terra preta do indio. A szó portugál megfelelője a fekete földnek, amit vagy szándékosan hoztak létre a Kolumbusz előtti időkben, vagy az ember jelenlétének véletlenszerű melléktermékeként alakult ki.

Sajtószoba

"Gondolkodva gazdálkodni..."

A sorozat következő előadása január 16-án, délelőtt 11 órától a Nyugat-Dunántúl tájegységét mutatja be. Előadó: Dr. Szatmári Sarolta muzeológus, főigazgató-helyettes Meghívott vendégeink: Dr. Szabó István egyetemi tanár, tanszékvezető, a biológiai tudományok kandidátusa A nyugat-magyarországi peremvidék természeti értékei, tájhasznosítás, hagyományos gazdálkodás Dr. Pálffy Dénes címzetes egyetemi tanár, a "Da Bibere" Borrend egyik vezetője A pannóniai szőlő- és bortermelés hagyományainak továbbélése (borkóstolóval egybekötve) Látogatóink a témához kapcsolódó "Pannónia szőlőskertje" c. kiállításunkat is megtekinthetik. Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár, Konferenciaterem Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Üdvözlettel: Huth Anna MMGM/PR

Sajtószoba

Erdei iskolai fórum

MEGHÍVÓ Tisztelt Erdei Iskola Szolgáltatók, Kollégák! Az Erdei Iskola Szolgáltatók Országos Szakmai Érdekegyeztető Tanács felkérésére a Bakonyerdő Rt. erdészeti erdei iskolája, a Balaton – felvidéki Erdei Iskola „FELKÉSZÍTÉS AZ ERDEI ISKOLA SZOLGÁLTATÓK ÖNMINÕSÍTÉSÉRE” címmel előadást és tájékoztató fórumot szervez az Dunántúlon működő és leendő erdei iskolák részére, melyre ezúton hívunk és várunk minden érdeklődőt. Helyszín : Balaton – felvidéki Erdei Iskola Időpont: 2005. január 18. Szervező: Balaton – felvidéki Erdei Iskola Bakonyerdő Rt. Monostorapáti Erdészet

Hírek

Tudásközpont létesül Sopronban (Magyar Nemzet)

Erdő- és fahasznosítással foglalkozó regionális egyetemi tudásközpont kezdi meg működését a Nyugat-magyarországi Egyetem és egy tucat vállalkozás együttműködésével az idén Sopronban. Faragó Sándor, az egyetem rektora az MTI érdeklődésére elmondta: a tudományos és technológiai innovációs központ olyan kutatásokat és fejlesztéseket végez majd, amelyeket a vállalkozások hasznosítani tudnak piaci tevékenységükben.

Hírek

Dunántúli szakmai fórum az erdei iskolák szakemberei számára (ForestPress)

A Bakonyerdő Rt. Balaton-felvidéki Erdei Iskolája, az Erdei Iskola Szolgáltatók Országos Szakmai Érdekegyeztető Tanács felkérésére a „FELKÉSZÍTÉS AZ ERDEI ISKOLA SZOLGÁLTATÓK ÖNMINÕSÍTÉSÉRE” címmel előadást és tájékoztató fórumot szervez a Dunántúlon működő és leendő erdei iskolák vezetői, pedagógusai és előadói részére.

Hírek

Diana-bál Budapesten (VIP/ForestPress)

2005. február 5-én (szombaton), 19 órakor a vadászhagyományok szerint kürtszóval nyitják meg a második Országos Diana Bált. A Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubja Budapesten, a Bourbon Rendezvényházban tartja, hagyomány teremtő céllal, az idei bálját.

Hírek

A Világbank megújuló energiát használ washingtoni székházához (ForestPress/GreenBiz.com)

A Világbank bejelentette, hogy megújuló energiával oldja meg Washington D.C. irodájának teljes áramellátását. Az energiát a marylandi központú WindCurrent nevű társaságtól vásárolja majd, amely a közép-atlanti áramellátó hálózatnak ad el szélenergiát. Mindez az USA Környezetvédelmi Irodájának számadatai szerint közel 8 ezer átlagos háztartás egyéves áramellátását jelenti, több mint 10 ezer gépkocsi széndioxid kibocsátásának egyéves ellentétele, valamint hozzávetőleg 6075 hektár terület fásításával egyenértékű. „A szélenergia nem jár olyan kockázatos gáz- illetve higany szennyezéssel, mint ami a szén elégetésével nyert áramellátáshoz társul – nyilatkozta Jim Maguire, a WindCurrent alapítója. – A Világbank modellként szolgál más, környezetükért felelősséget érző szervezeteknek.”

Hírek

A kormány kezdjen tárgyalásokat Verespatakról (Magyar Rádió/ForestPress)

Áder János a frakció idei első sajtótájékoztatóján a Fidesz három javaslatát ismertette. A frakcióvezető harmadikként azt a javaslatot említette, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a román kormánnyal a verespataki építkezés leállításáról, hogy a Tisza mentén élő másfél millió embert veszélyeztető környezetszennyező beruházás ne valósuljon meg.

Hírek

A Kerka Menti Fűrészt beolvasztják a Zalaerdőbe (ForestPress)

Nem sikerült értékesíteni a Zalaerdő Rt. tulajdonát képező Kerka Menti Fűrész Kft.-t – tudta meg a Napi Gazdaság. A lenti székhelyű cég ma már csupán 70 dolgozót foglalkoztat, és évek óta veszteségesen gazdálkodik. A '90-es években még több száz alkalmazottal működő Kerka az elmúlt évek során piacainak jelentős részét elveszítette, s fejlesztési forrásai is beszűkültek. Termékpalettáján fűrészáru, parkettfríz és bútorléc, csaphornyos tölgy parketta szerepelt. Ez utóbbiból évi 10 m2-t gyártottak. Foglalkoztak faanyag kereskedelemmel és bérfűrészelést is vállaltak.

Hírek

Erdők és állatok „vándorolnak” északra (Anchorage Daily News/ForestPress)

Egy felmérés szerint az éghajlatváltozás észak felé tolja el az élővilág térképét Egy új országos felmérés komor képet fest az észak-amerikai vadvilág sorsáról. A Wildlife Society által közzé tett, több száz tanulmányból összeállított jelentés szerint – amely egy Washington D.C. központú szövetségbe tartozó csaknem 9 ezer, vadgazdálkodással foglalkozó szakember, kutató, biológus és oktató felmérésein alapul –, ha a globális felmelegedés így folytatódik, a madárvilág új vizes helyeket keres, a nagyvadak elveszítik védelmet nyújtó környezetüket, a növények pedig nem lesznek képesek szaporodni. Alaszkában és Észak-Kanadában, ahol gyorsabban emelkedik a hőmérséklet, mint máshol, még komolyabbak következmények lehetnek. (A nyolc szerző között olyan jeles intézmények képviselői szerepelnek, mint az Institute of Arctic Biology, a University of Alaska Fairbanks, a Marine Biological Laboratory, a Woodshole Mass., a Stratford University, az Institute for International Studies, a Ducks Unlimited’s Institute for Wetland and Waterfowl Reseach, Canada és a National Wildlife Federation.)

Hírek

Vitasorozat a környezeti nevelés módszertani kérdéseiről (ForestPress)

A Liget Műhely Alapítvány a Nemzeti Fejlesztési Hivatal felkérésére vitasorozatot rendez 2005. január 13-án (csütörtökön), 15-17 óra között, a Független Pedagógiai Intézet Budai Tankönyvcentrumában (1027 Bp., Frankel Leó. u. 6) a környezeti nevelés metodikai kérdéseiről, „az élhető környezet” program konkrét tartalmainak keresésére.

Hírek

Verespatakról is tárgyaljon az RMDSZ – követelik az erdélyi zöldek (Hírek.ro/ForestPress)

Nemcsak Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő tiltakozott a verespataki beruházás ellen. Mint ismeretes, a magyar képviselő a strasbourgi Európai Parlament plenáris ülésén napirend előtti felszólalásban kifejtette, hogy a Romániában, Rosia Montanában tervezett aranybánya nemcsak a természetet rombolhatja, de ciánnal szennyezné a folyókat és az ivóvíztartalékokat az egész térségben, Románián túl Magyarországon át, egészen a Fekete-tengerig. "Tisztában vagyunk vele, hogy a román kormány felelőssége megállítani ezt a tervet, de tudnunk kell, hogy a beruházó cég egy kanadai vállalat" - hangsúlyozta a magyar képviselő, aki felszólította a kanadai kormányt, hogy tartsa tiszteletben Európa környezeti értékeit, s ne hagyja, hogy egy kanadai vállalat városokat, templomokat, temetőket pusztítson el.

Hírek

A karácsonyfákat elszállítják (Magyar Rádió/ForestPress)

Idén is fellángolt a vita arról, hogy milyen karácsonyfával ünnepeljenek az emberek. Egyes médiumok újságírói a műanyag fák mellett „kampányoltak”, míg más kollégák a gyökeres, élő karácsonyfák előnyeit ecsetelték. A vágott fenyőt nem reklámozták, de a többség az ilyen fákat vásárolta meg. Ki lucot – állítólag ez volt a favorit –, ki ezüstfenyőt választott, mások a tartós feketefenyőt cipelték haza és díszítették föl. Az ínyencek normann-fenyőt vettek. A távfűtéses lakások ezreiben néhány nap alatt hullani kezd a lucfenyő tűlevele, így már megjelentek a kukák mellett az első kiszolgált karácsonyfák. A riasztó látványtól ne ijedjünk meg, bíztatnak az illetékesek.

Hírek

Nyugdíjasok tévedtek el a Bükkben (Magyar Rádió)

Megtalálták az eltévedt nyugdíjasokból álló, 14 fős csoportot a Bükkben, Bükkszentkereszt környékén – tájékoztatta Magyar Rádiót a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrkapitányság ügyeletese. A kirándulókat a miskolci rendőrség szirénázó rendőrautókkal kereste. A kutatásban helyi önkéntesek, vadászok, erdészek is részt vettek. A csoport egyik tagja mobiltelefonján kérte a rendőrség segítségét, mert a sötétben nem találták a Bükkből kivezető utat.

Hírek

Még nem dőlt el, lesz-e aranybánya Verespatakon (ForestPress)

Még egyeztetnek a romániai Verespatakon épülő aranybánya ügyéről – jelentette a Magyar Rádió. A múlt héten beiktatott román miniszterelnök azt ígérte magyar kollégájának, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya engedélyezése előtt érdemi konzultációt folytatnak a szomszédos országok kormányaival. Calin Popescu Tariceanu mindezt akkor közölte Gyurcsány Ferenccel, amikor a magyar miniszterelnök telefonon gratulált román partnerének kinevezéséhez. A román kormányfő megerősítette: még nincs döntés a verespataki beruházásról.

Partnereink